Minden nap 17 órakor indítja teajáratát a fővárosban a Magyar Vöröskereszt. A hideg, téli időszakban meleg teát, lehetőség szerint ruhaneműt és élelmiszereket is visznek az utcán élő rászorultaknak - írja a segélyszervezet közleménye.
A kommunizmus bukása óta az előttünk álló év lesz Európa legnehezebb éve – jelentette ki Orbán Viktor az Európai Unió Tanácsának honlapján megjelent interjúban. A miniszterelnök szerint a magyar egy sokat próbált nép, ezért jó hír Európának, hogy ebben az időszakban magyar elnöksége lesz a közösségnek.
A sportolók hét és fél, illetve tíz és fél éven belül érik el a tovább már nem növelhető teljesítményt, és további javulás nem lehetséges - állapította meg egy dél-koreai kutatás. A legtöbb versenyző még keményebb edzésmódszerekkel kíván még jobb teljesítményt elérni. Milyen határig növelhető a fizikai teljesítőképesség?
Vért és izgalmat ígér az interneten futó MAB című thriller-széria, melyben Bánsági Ildikótól és Botos Éván át Hirtling Istvánig minden színész ingyen vállalt szerepet. A készítők nézettséghez kötik a megjelenést: míg az első részt 1000 nézőnek kellett megtekintenie a következő epizódért, a másodikhoz már 3000 kíváncsi sorozat-kedvelőnek kell a gép elé ülnie a folytatásért.
Mindenki erős Európát szeretne, és ennek szellemében az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az Európa 2020 stratégia sikeresen megvalósuljon - jelentette ki Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Tanács honlapján szombaton megjelent exkluzív interjúban.
Több száz petárdát foglaltak le a rendőrök szilveszter napján a fővárosban. Számos esetben civil ruhás rendőröknek kínálták a tiltott pirotechnikai eszközöket - közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton
Mindenki erős Európát szeretne, és ennek szellemében az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az Európa 2020 stratégia sikeresen megvalósuljon – jelentette ki Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Tanács honlapján szombaton megjelent exkluzív interjúban.
Budapesten hagyományosan több nagyszabású szabadtéri koncerttel várták a szilveszterezőket. A rendezvényekre több ezren látogattak el. A közterület-fenntartó reggel 100 köbméter szemetet gyűjtött össze a bulik helyszíneiről.
Reggel 6 óra óta tilos felhasználni vagy tárolni a szilveszterről maradt kis és közepes tűzijátékokat. A tárolásnál a türelmi idő január 5-ig, vagyis szerdáig tart: a fel nem használt, lejárt szavatosságú, illetve hibás termékeket eddig az időpontig kell visszavinni a forgalmazónak, aki ezeket köteles térítés nélkül visszavenni.
Éjfél után egy perccel született Budapesten egy kislány, így feltehetően Pénzes Dóra Alíz lett az ország és egyben a főváros első újszülöttje 2011-ben.
Ronaldinho elhagyta a Dubajban edzőtáborozó Milant. A korábbi aranylabdás játékos egy Brazíliába tartó repülőre ült, feltehetően azzal a szándékkal, hogy aláírja szerződését egykori csapatával, a Grémióval.
Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a 32 éves nő, akit egy ismeretlen autós ütött el szombat hajnalban Budapesten. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a baleset a VII. kerületben, a Dózsa György út és Damjanich utca kereszteződésében történt. Egy kisteherautó balra kanyarodás közben ütötte el a nőt, a gyalogátkelőn, majd megállás nélkül továbbhajtott.
Évekig gondolkodott a műtéten, végül 65 évesen döntött úgy egy brit nő, hogy eljött az ideje annak, hogy egy kicsit megfiatalodjon. A szépészeti beavatkozásokat népszerűsítő valóságshow-k is meggyőzték, minden rendben lesz, belevághat.
Az újesztendőt köszöntő zenés-táncos-tűzijátékos ünnepség részeként, kevéssel éjfél előtt mutatták be a 2016-os nyári olimpiai játékok hivatalos logóját Rio de Janeiróban.
Meghalt egy palesztin nő péntek éjszaka, amikor egy ciszjordániai tüntetésen belélegezte az izraeli rendfenntartók által kilőtt könnygázt – közölték szombaton palesztin orvosok. A 36 éves Jawaher Abu Rahma Bilin faluban vett részt egy rendszeresen megrendezett, az izraeli telepbővítések elleni felvonuláson. Az izraeli hadsereg szerint a demonstráción mintegy 250 erőszakos tüntető vett részt,...
Négy, emberrablással és gyilkossággal vádolt elítéltet akasztottak fel Iránban az újév első napján - jelentette szombaton az IRNA hivatalos iráni hírügynökség. A négy férfit Szisztán-Beludzsisztán tartomány fővárosa, Záhedán egyik börtönében végezték ki. A vád szerint a csoport embereket rabolt el, és váltságdíjat követelt családjaiktól a szabadon bocsátásukért. Három túszt és egy rendőrt azonban…
Agyonverte zárkatársát szombat éjjel a Váci Fegyház és Börtönben egy vagy két elítéltje – tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP).
Életét vesztette a Váci Fegyház és Börtönben büntetését töltő egyik elítélt szombat hajnalban, miután cellatársai, akik később öngyilkosságot kíséreltek meg, súlyosan bántalmazták - tudatta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) sajtóirodájának vezetője az MTI-vel
A svájci frankban eladósodott családokról, Winston Churchillről és a parlamentben acsarkodó országgyűlési képviselőkről is szólt újévi üzenetében Bölcskei Gusztáv református püspök. A Zsinat lelkészi elnöke szombaton a Debreceni Nagytemplomban azt mondta: 2011-ben újra tanúskodniuk kell az embereknek az evangélium tisztaságáról, erejéről és igazságáról.
Valaha Lenin azt tanította a kapitalista országok haladásáról, hogy az nem más, mint "egy lépés előre, kettő hátra". Ha szerzője még divatban lenne, manapság arra vonatkozhatnék ez az aforizma, ahogyan a kelet-európai országok többsége halad az euróövezetbe.
Január elsejétől megnyílik a lehetősége annak, hogy mintegy 3 millió magánszemély jövő évi jövedelméről bevallás helyett egy egyoldalas adónyilatkozatot adjon be - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken az MTI-vel.
Hétfőtől tervezik a hivatalos jégpályák kijelölését a Balatonon az önkormányzatok és a strandüzemeltetők, a téli sportok kedvelői azonban már javában korcsolyáznak a part menti jégen.
Az óév utolsó napjából az újévbe szinte észrevétlenül, többnyire kisebb-nagyobb társaságban táncol-beszélget át majd’ mindenki. A szilveszteri mulatságokhoz hozzátartoznak a sós és édes ropogtatnivalók, a sültekkel, hidegtálakkal, salátákkal rakott asztalok, a virsli - no és persze éjfélkor kinyílnak a pezsgős palackok is, előkerülnek a lencsés fazekak, hogy gazdag legyen az esztendő.
Január 2-áig még lehet szavazni az Év pénzérméje díjra, a közönségdíj (People's Choice) kategóriában. A versenyben a 15 pénzérme között ott van a magyar ezüst 5000 forintos érme is, amelyikre Budapest látképét verték.
Ján Slota szerint a magyar állampolgárság kérelmezése, illetve a pozsonyi kormánykoalíció igyekezete a szlovák állampolgársági törvény módosítására ellentétes Szlovákia érdekeivel
A sikerekhez szokott VW konszernen belül még egy ideig fekete bárányként tündökölhet a Seat, miután a spanyol leány vezetője James Muir szerint öt éven belül lehet újra nyereséges a társaság. A...
Hozzávalók: 1 db 1,5 kilós csirke 20 dkg vegyes erdei gomba 3 kis fej vöröshagyma 5 dkg vaj 10 szem borókabogyó 10 szem feketebors 2 babérlevél 1 evőkanál paradicsompüré 7,5 dl világos sör 1 nagy csokor petrezselyem só törött bors