A foglalkoztatás növeléséhez már most el kell kezdeni a reformokat, amelyeknek a munkaerőpiac keresleti és kínálat oldalát egyaránt érinteniük kell - mondta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős tagja kedden Gödöllőn
Jól fogadta az orosz Rosznyeft és a British Petroleum (BP) részvénycsereügyletét a nemzetközi piac. A moszkvai tőzsdén több mint 5 százalékkal drágult az orosz cég papírja, a BP részvényeinek értéke az amerikai tőzsdéken 3 és fél százalékot nőtt. A két energiaipari vállalat a múlt hétvégén jelentette be az olaj- és gázmezők közös feltárásáról szóló egyezséget.
Átfogó vizsgálatot indít a pécsi szórakozóhelyeken az önkormányzat a szakhatóságokkal közösen a budapestihez hasonló diszkótragédiák megelőzése érdekében
A korábbinál lényegesen kevesebb pénzbe, 60 millió forintba került az új kormányzati portál fejlesztése. A kormany.hu múlt hét óta működik, és fokozatosan veszi át az eddigi kormányzati oldalak szerepét és tartalmait.
Tavaly 2,615 milliárd euróval több pénz érkezett Magyarországra az Európai Unióból annál, mint amit az ország különböző befizetések és hozzájárulások formájában oda átutalt - számolta az MTI a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a napokban közzétett negyedéves jelentése alapján
Újabb két MSZP-s elnökségi tag nyilatkozott úgy, hogy marad a magánnyugdíjpénztárban. Ennek kapcsán Szanyi Tibor kedden arról beszélt: nem hajlandó megtakarítását arra szánni, hogy ebből dőzsöljenek Orbán Viktorék.
A magyar sportegyesületek és a versenyzők sem számolhatnak az idén reálisan az adókedvezményekből beérkező többletforrásokkal. Ellenben a szabadidő és diáksport támogatása kifizetődő lesz. Ők fogják majd támogatni a profikat?
A legnagyobb magyarországi műsorterjesztők hálózatában, a tavalyi év novemberében 31 ezerrel 1,385 millióra nőtt a digitális televíziózásra előfizető háztartások száma - derül ki a Nemzeti Média- és H...
Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) napokon belül elindítja a kártalanítási összegek kifizetését a Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár betéteseinek - közölte az alap kedden az MTI-vel.
A legfrissebb hírek szerint a Lotus Renault GP Team 2012 év végéig biztosan megtartja orosz versenyzőjét.Vitalij Petrov a támogatói hátterének köszönheti biztos helyét a száguldó cirkuszban.
Újabb lendületet kapott a fűtőolaj áremelkedése az év elején és ezzel már a 2.64-es szinten jár. Az emelkedés nagyon stabil, a mozgás során a kékkel jelölt trendvonal jelent támaszt, illetve a szintén kék színű 45 napos mozgóátlag.(Solar Capital)
Olasz lapértesülés szerint távozik a Real Madrid labdarúgó csapatától Sergio Ramos, a világ- és Európa-bajnok spanyol válogatott játékos. Az ok: Cristiano Ronaldo és José Mourinho.
Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) napokon belül elindítja a kártalanítási összegek kifizetését a Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár betéteseinek.
Egybeesnek az Európai Unió és a pénzügyi EU-tanács prioritásai azokkal a célkitűzésekkel, amelyeket Magyarország határozott meg soros elnökségének félévére - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján
Elfogták a somogyzsitfai emberölés gyanúsítottját; a rendőrség kedden kiadott közleménye szerint a lakásán december 30-án holtan talált 65 éves férfi a 44 éves, ugyancsak somogyzsitfai férfi bántalmazása következtében halt meg
Munkából hazafelé tartó rendőr buktatott le egy ékszertolvajt Komárom-Esztergom megyében. A 35 éves férfit a kesztölci buszmegállóban kapták el, a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte őt.
A spanyol rendőrök 25 gyanúsítottat vettek őrizetbe abban a Madrid melletti razziában, amelynek során felszámolták az eddig ismert legnagyobb és legjobban felszerelt európai kokainlabort - közölte kedden a spanyol média. A rendőrség szerint várhatóan újabb embereket is őrizetbe vesznek még.
Tavaly novemberben a legnagyobb magyarországi műsorterjesztők hálózatában 31 ezerrel 1,385 millióra nőtt a digitális televíziózásra előfizető háztartások száma - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) gyorsjelentésében
BUDAPEST – Az egész úgy kezdődött, hogy egy költözés alkalmával eltűnt a fürdőruhánk, mégis le akartuk magunkat hűteni, ezért elmentünk egy bányatóhoz, ahol aztán a fürdésből nem csak fürdés lett – mesélte Gábor.
A Telenor Magyarország, a magyar piac egyik vezető mobilszolgáltatója ma bejelentette, hogy az igazgatósága új vezérigazgatót nevezett ki Christopher Laska személyében. Christopher Laska Anders Jensent követi a vezérigazgatói székben, aki a Telenor csoporton kívül vállalt vezetői megbízást.
Bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsította meg kedden a Központi Nyomozó Főügyészség K.-Cs. L.-t, Zugló volt MSZP-s frakcióvezetőjét a több kerületet is érintő tanácsadói szerződések ügyében – közölte a Magyar Nemzettel Fazekas Géza ügyészségi szóvivő. A büntetőeljárásban gyanúsított Erzsébetváros volt MSZP-s és Zugló korábbi SZDSZ-es polgármestere, valamint több volt balliberáli...
Erőszakosan, könnygázzal oszlatott szét a rendőrség kedden Tuniszban mintegy ezer tüntetőt, köztük iszlamistákat, akik amiatt tiltakoztak, hogy a bukott Ben Ali elnök utáni kormányban is bennmaradt az előző, nagyon népszerűtlen rezsim több tagja
Egybeesnek az Európai Unió és a pénzügyi EU-tanács prioritásai azokkal a célkitűzésekkel, amelyeket Magyarország határozott meg soros elnökségének félévére - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter keddi brüsszeli sajtótájékoztatóján.
Világos szakmai sztenderdekkel és megfelelő szabályozással megelőzhetőek a szombatihoz hasonló tragédiák - közölte a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége
Vegyesen nyitottak az amerikai részvénypiacok a keddi kereskedési napon, miután a befektetők mérlegelik a negyedik negyedéves vállalati eredményeket. A technológiai szektort az Apple részvénye húzza le.
Kérész életű volt Nasszer al-Dzsohar munkája a szaúdi labdarúgó-válogatott élén. A szövetségi kapitányt mindössze kilenc nap után rúgták ki, az Ázsia Kupán Japántól elszenvedett vereség és kiesés miatt.
A Duna áradása miatt mégsem zárják le kedden a Lánchidat egy rendezvény miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel. A Duna áradása következtében ideiglenesen lezárt rakpartok mia...
Három héten belül minden országos kisebbségi önkormányzat alakuló ülését megtarthatják, az Országos Választási Iroda (OVI) internetes tájékoztató oldala, a www
Németországban az idén a 3 százalékos uniós határérték alá csökken a hiány a kormány előrejelzése szerint. A berlini vezetés azzal számol, hogy a hazai össztermék (GDP) arányában mért államháztartási ...
Több mint 3%-ot esett a gyorsjelentést követő fél órában a Citigroup árfolyama a nyitás előtti kereskedésben, miután a bank közölte: 4 cent egy részvényre jutó eredményt ért el a várt 8 centtel...
Kedvező piaci fogadtatásra talált a kedden kibocsátott 12 és 18 hónapos spanyol állampapír, amelyeknek az átlaghozama csökkent az előző, december 14-ikei aukcióhoz képest. A 12 hónapos kincstárjegyből...
Az új magyar médiaszabályozással kapcsolatban különösen problematikus az, hogy az új médiahatóság kizárólag olyan tagokból áll, "akiket a kormány támogat"; ez alááshatja a média pluralizmusát - mondta...
Három ponton tartja aggályosnak a médiatörvényt az illetékes uniós biztos. Az Európai Bizottság még vizsgálja a jogszabályt. Az Európai Parlament rendkívüli bizottsági ülésén Navracsics Tibor igazságügyi miniszter védte a jogszabályt, a Médiatanács pedig vitatja a biztos álláspontját. A törvény módosítását sürgető EBESZ sajtószabadság képviselője Magyarországon tárgyal a kormány képviselőivel.