2011. január 18. kedd

jan. 18
18:33
Hatalmas OTP rally volt ma a BÉT-en (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 484,40 pontos, 2,17 százalékos emelkedéssel, 22.840,49 ponton zárt kedden.
jan. 18
18:35
Erősödött a forint, 273 alatt az euró (ProfitLine)
Javuló befektetői hangulatban erősödött kedden a forint: az eurót este negyed hétkor órakor 272,78 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 274,66 forint után.
jan. 18
18:36
Egyenlő bánásmódot vár el hazánk (HírTV)
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár megerősítette, hogy amennyiben az Európai Bizottság kifogásolnivalót talál az új médiatörvényben, akkor a magyar kormány kész erről tárgyalni. Kovács Zoltán az EBESZ küldöttségével folytatott tárgyalás után azonban úgy vélte: nincs szükség módosításra, a jogszabály ki fogja állni az európai jogrend próbáját.
jan. 18
18:36
Az MSZP elnökségét tájékoztatta Andor László EU-biztos (Gondola)
Elmúlt évi munkájáról és az Európa 2020 stratégia szociális és foglalkoztatáspolitikai célkitűzéseiről tájékoztatta az MSZP elnökségét Andor László, az Európai Unió foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa kedden
jan. 18
18:38
Megcsúszott a partfal Kulcson: 35 embert kitelepítettek (Gondola)
A Fejér megyei Kulcson harmincöt embernek kellett elhagynia otthonát, miután keddre virradó éjszaka megcsúszott a partfal; a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetőjének tájékoztása szerint egy ház összeroskadt, két-három összeomlás közeli állapotban van, tizenöt épület falain látható repedések vannak
jan. 18
18:40
Lengyel légikatasztrófa: az orosz légiirányítók félretájékoztatták a pilótákat (Gondola)
Az orosz légiirányítók tévesen tájékoztatták a Lech Kaczynski néhai lengyel elnököt és kíséretét szállító kormánygép pilótáit, amikor röviddel a leszállás előtt azt mondták nekik, hogy a gép a helyes pozícióban van, miközben nem a kellő magasságban repült, és el is tért a kijelölt útvonaltól - közölte kedden Varsóban a tavaly április 10-én bekövetkezett szmolenszki légikatasztrófa…
jan. 18
18:42
Bedőlt hitelek: állami milliárdok nélkül is van megoldás? (Privátbankár)
A bajba jutott hitelesek megsegítésére és a lakhatási problémák megoldására tett javaslatot a Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodája (BVKI)
jan. 18
18:45
Hyundai villany autó (ATV)
A Hyundai Motor Co. a mai napon bemutatta a vállalat (és Dél-Korea) első teljesen elektromos hajtású járművét (FSEV), a "BlueOn"-t, amely új korszakot nyit a környezetbarát közlekedési technológiák terén.
jan. 18
18:47
Csodálatos menekülés: 16 óráig volt élve eltemetve a férfi (ATV)
Marcelo Fonsecát betemette a sárlavina.
jan. 18
18:48
Itt a világ leggyorsabb sörcsapja! (Infostart)
Alulról tölti fel a poharakat egy új söntésgép, mely a leggyorsabbnak kikiáltott sörtöltő a világon. A masinához azért hús-vér csapos is kell, ő teszi a különleges - alul lyukas, de szelepszerűen záródó - poharakat a csapra.
jan. 18
18:48
Japánt is legyőzte a Mocsai-csapat (Infostart)
A magyar férfi kézilabda-válogatott 28-24-re győzött Japán ellen a svédországi kézilabda-világbajnokság csoportkörében. Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese harmadik sikerét aratta, és közel áll a továbbjutáshoz.
jan. 18
18:49
Középdöntőbe jutott a férfi kéziválogatott (ATV)
A magyarok simán legyőzték Japán válogatottját.
jan. 18
18:54
Fellegi a spanyol kormány szakminisztereivel egyeztetett (HírTV)
A nemzeti fejlesztési miniszter az uniós elnökségről és közös fejlesztésekről egyeztetett Madridban a spanyol kormány szakminisztereivel kedden. Fellegi Tamás látogatásának legfontosabb célja a tapasztalatok megosztása és a szoros együttműködés megerősítése volt, ami az egész Európai Unió érdeke – közölte kedd este a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
jan. 18
18:54
New York Times: egy vezető hazárdjátéka Magyarországon (Gondola)
A magyar politikai helyzetet elemezte hétfőn a The New York Times internetes kiadásában, kedden pedig az Európában megjelenő International Herald Tribune nyomtatott kiadásában megjelent írásában Judy Dempsey, a lap berlini tudósítója Egy vezető hazárdjátéka Magyarországon címmel
jan. 18
19:00
Nyugat-Európába is visszatért a vételi kedv (ProfitLine)
Háromnapi ború után a nyugat-európai tőzsdéken is kisütött a nap: a befektetők a beszámolási szezontól várt, jó vállalati eredmények reményében helyezkedtek. Segített a német ZEW intézet kedden megjelent, hat hónapra előre tekintő gazdasági hangulatmutatója is, amely tavaly július óta a legmagasabb értéket jelezte.
jan. 18
19:00
ÉLŐ: Magyarország-Japán 28-24 - vége (Sport365)
Magyarország Japánnal mérkőzik a svédországi férfi kézilabda világbajnokság mai játéknapján. Kövesse itt az eseményeket.
jan. 18
19:02
Stagnáló hozamok a görög kötvényaukción (ProfitLine)
Görögország könnyedén értékesített 650 millió eurónyi 13 hetes futamidejű kincstárjegyet kedden. Az állampapír hozama azonos lett a novemberi kibocsátásúval.
jan. 18
19:02
Mocsai örül a győzelemnek, de bosszús is, amiért összezavarodtunk (Sport365)
Mocsai Lajos örült a Japán elleni győzelemnek, de tudja, hogy nyugodtabb is lehetett volna a vége, ha a férfi kézilabda-válogatott nem zavarodik össze támadásban a második félidőben.
jan. 18
19:03
Egymillió ember kerülhet idén nagy bajba (ATV)
A kamatcsökkentés fejében támogatná a bankadó eltörlését a Banki Hitelkárosultak Egyesülete.
jan. 18
19:04
A New England Revolution lemondott ghánai játékosáról (Sport365)
Az MLS-ben szereplő New England Revolution tegnap felbontotta ghánai játékosának Emmanuel Osei-nek a szerződését.
jan. 18
19:12
Felszámolták Európa legnagyobb kokainlaboratóriumát (Gondola)
Felszámolta Európa eddig ismert legnagyobb kokainlaboratóriumát a spanyol rendőrség Madrid közelében, és az akció során őrizetbe vett 25 személyt, akik közül többen kolumbiai állampolgárok - közölték kedden a hatóságok
jan. 18
19:12
Kulturális programok tömkelege a magyar EU-elnökség alatt (HírTV)
Januárban két hét alatt csaknem ötszáz zenész lép fel Európa koncerttermeiben és Liszt-darabokat adnak elő. A soros magyar EU-elnökséggel egy időben ünnepelik Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját, amely a klasszikus zene kiemelt ünnepe. A hat hónap alatt a Hungarofest szervezésében rengeteg kulturális program lesz itthon és külföldön. A nemzeti rendezvényszervező társaság mellett a…
jan. 18
19:12
Orbánnak felelnie kell az EP előtt (Blikk)
jan. 18
19:14
Az Európai Bizottság levélben erősíti meg kifogásait a médiatörvény ügyében (Gondola)
Az Európai Bizottság még ezen a héten levelet küld a magyar kormánynak, és abban újra kifejti a médiatörvénnyel kapcsolatos ellenvetéseit - közölte kedden Strasbourgban José Manuel Barroso, az uniós végrehajtó testület vezetője
jan. 18
19:14
Gyalogost gázoltak az M2-esen (HírTV)
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a nőt, akit egy elgázolt egy személyautó kedd délután, az M2-es úton, a gödi lehajtónál – értesült a HavariaPress.
jan. 18
19:14
Kósában is megvan az X-Faktor (Blikk)
jan. 18
19:16
Szavazz az év szakemberére! (Blikk)
jan. 18
19:18
Az inflációs nyomással kell most megküzdeni (Privátbankár)
A fejlett országokban most csapódnak le a válságban a gazdaságnak juttatott hatalmas összegek: az infláció jelenthet nagy problémát több helyen is
jan. 18
19:21
Fordulóponthoz ért a számítógépek piaca (Portfolio)
2011-ben már a globális számítógép értékesítések kevesebb, mint a felét fogják kitenni a hagyományos személyi számítógépek, miután tovább folytatódik a táblagépek felfutása - írja a Reuters a...
jan. 18
19:21
Vezetőváltás! Új vezérigazgató a Telenor élén (Pénzcentrum)
A Telenor Magyarország, a magyar piac egyik vezető mobilszolgáltatója ma bejelentette, hogy az igazgatósága új vezérigazgatót nevezett ki Christopher Laska személyében. Christopher Laska Anders Jensent követi a vezérigazgatói székben, aki a Telenor csoporton kívül vállalt vezetői megbízást....
jan. 18
19:24
Őrizetbe vették Haitin az egykori diktátort (Infostart)
Őrizetbe vették Haiti fővárosában Jean-Claude "Baby Doc" Duvalier-t. Az ország egykori diktátorát a bíróságra szállították, ahol döntenek majd arról, letartóztassák-e.
jan. 18
19:30
Lenyelte a mobiltelefont és azóta nem mozdul (HírTV)
Lehet, hogy meg kell operálni a dnyiropetrovszki állatkert krokodilját, amelyik egy óvatlan pillanatban lenyelte az egyik látogató mobiltelefonját – adta hírül kedden az UKRINFORM. Az eset óta a hüllő nem mozdul, és táplálékot sem fogad el.
jan. 18
19:30
MSZP: a kiemelt sportágak ellehetetlenülése várható (Gondola)
Az MSZP szerint a kiemelt sportágak ellehetetlenülése várható, mivel az állami tehervállalás véges, és a "második Orbán-csomag" további megszorításokat jelent, amelyek minden bizonnyal a sportra is hatnak
jan. 18
19:30
Iskolájában gyújtotta fel magát egy fiú (Blikk)
jan. 18
19:32
Szerdán dönthetnek a West Balkán bezáratásáról (Gondola)
Szerdán születhet döntés arról, hogy bezáratja-e a terézvárosi önkormányzat a West Balkánt - erősítette meg kedden az MTI megkeresésére a kerületi önkormányzat sajtóirodája az InfoRádió azon értesülését, mely szerint a héten bezárathatják azt a szórakozóhelyet, ahol a szombati diszkótragédia történt
jan. 18
19:33
Kelet- és Közép-Európa ismét érdekes az ingatlan-befektetőknek (ProfitLine)
Tavaly ismét nőtt a befektetői érdeklődés a kelet- és közép-európai ipari és kereskedelmi ingatlanok iránt, ez azonban szinte kizárólag három országra, Oroszországra, Lengyelországra és Csehországra korlátozódott - derül ki a CB Richard Ellis kedden Bécsben közzétett tanulmányából.
jan. 18
19:35
Kardhalas 'késelés' Ausztráliában (ProfitLine)
Kardhallal döfött meg egy férfi egy másikat Ausztráliában, aminek következményeként fegyver birtoklásáért is bíróság előtt kell felelnie.
jan. 18
19:36
2,6 milliárd eurót kaptunk az EU-tól tavaly (Privátbankár)
Tavaly 2,615 milliárd euróval több pénz érkezett Magyarországra az Európai Unióból annál, mint amit az ország különböző befizetések és hozzájárulások formájában oda átutalt - számolta az MTI a Magyar ...
jan. 18
19:39
A negatív hírek sem tudták megingatni ma az amerikai indexeket (Portfolio)
A bizonytalan nyitást követően emelkedés bontakozott ki az amerikai tőzsdén, a hangulatot nem tudták elrontani sem a csalódást okozó vállalati gyorsjelentések, sem a vártnál rosszabb makroadat. A Dow...
jan. 18
19:39
Fellegi Tamás Madridban egyeztetett az uniós elnökségről (ATV)
A nemzeti fejlesztési miniszter az uniós elnökségről és közös fejlesztésekről egyeztetett Madridban a spanyol kormány szakminisztereivel kedden. Fellegi Tamás látogatásának legfontosabb célja a tapasztalatok megosztása és a szoros együttműködés megerősítése volt, ami az egész Európai Unió érdeke - közölte kedd este a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
jan. 18
19:41
Történelmi vizitre érkezik Washingtonba a kínai elnök (ATV)
Ez lesz az utóbbi 30 éve legjelentősebb diplomáciai találkozója.
jan. 18
19:48
Országjáró körút az egészségügy átszervezéséért (HírTV)
Országjáró körútra indul csütörtökön az egészségügyért felelős államtitkár. Szócska Miklós egészségügyi vezetőkkel, országgyűlési képviselőkkel egyeztet az újjászerveződő egészségügyi ellátásról és a betegútszervezés átalakításáról. Az országjárás Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megyében kezdődik.
jan. 18
19:48
Elgázoltak egy gyalogost az M2-es autóúton, félpályás lezárás a gödi lehajtónál (Gondola)
Súlyos sérüléseket szenvedett egy gyalogos, akit elgázolt egy személyautó Pest megyében az M2-es autóúton kedden délután - közölte a rendőrség az MTI-vel
jan. 18
19:57
Nem kellek az anyámnak (Éva Magazin)
Anna vagyok, tizenhat éves. Valamivel több, mint egy éve történt, hogy anyu lemondott rólam.
jan. 18
20:00
Magyar a legjobb bolygóvadász (Blikk)
jan. 18
20:02
Majomkodó bébicsősz (Blikk)
jan. 18
20:06
Tűz a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézetben (HírTV)
Kisebb tűz ütött ki kedd este a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézetben. A tüzet a kórház dolgozói még azelőtt megfékezték, hogy a tűzoltók a helyszínre érkeztek - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kisdi Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője.
jan. 18
20:06
Lakástűz Székesfehérváron, három sérült (Gondola)
Eddig ismeretlen okból kigyulladt és teljes terjedelmében ég egy háromemeletes társasház egyik lakása Székesfehérváron, az elsődleges információk szerint a tűzoltók három embert mentettek ki az égő lakásból, valamennyien égési sérüléseket szenvedtek - mondta a városi tűzoltóság szóvivője az MTI-nek
jan. 18
20:06
Gulde kritikus hangon szólt a magyar gazdaságpolitikáról (ProfitLine)
Aggodalomra ad okot a Magyarországon - és kisebb mértékben Lengyelországban -tapasztalt könyvelési trükkök sora, és a költségvetési reformok hiánya a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Európai Osztályának egyik vezető tanácsadója szerint. Anne-Marie Gulde egy bécsi konferencián a Reuters brit hírügynökségnek adott interjúban rámutatott: annak ellenére, hogy Közép- és Kelet-Európa nagyrészt visszatért a…
jan. 18
20:06
John Cena elbukott, a Nexus egyre erősebb (Sport365)
A hétfő esti Raw adásban visszatért sérüléséből John Cena, hogy megküzdjön a Nexus új vezérével CM Punkkal. A mérkőzésen bemutatkozott a csapat legújabb tagja Mason Ryan.

Keresés