Tegnap nem volt kereskedés az amerikai piacokon, ennek megfelelően nem voltak jelentősebb mozgások az ázsiai tőzsdéken. A vezető indexek közül a japán Nikkei225 0,2%-os pluszban zárt, a hongkongi...
Már a tavalyi vizsgálatok is megállapították, hogy a West-Balkán biztonságosan csak 307 ember befogadására alkalmas, ehhez képest majdnem tízszer ennyien voltak szombat este a szórakozóhelyen - mondta az InfoRádiónak a Közép-pesti Tűzmegelőzési Régió vezetője. Géczi Béla kiemelte, hogy tíznél is több olyan szórakozóhely lehet főleg a belvárosi kerületekben, ahol hasonló méretű rendezvények vannak.
A cseh nyugdíjreform finanszírozására legutóbb a cseh miniszterelnök tett javaslatot egy interjúban, miszerint a jelenleg működő 10 és 20 százalékos áfa kulcsokat 19 százalékon kellene egységesíteni....
A médiatanács biztosítja, hogy a rádiók folytathassák a sugárzást a megadott frekvencián, amíg nem írnak ki újabb pályázatokat - közölte Kiricsi Karola, a médiatanács szóvivője kedden a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
Lyukat ütött a falba, majd azon keresztül szökött meg tizennégy rab egy börtönből Mexikó északi részén, Chihuahua államban hétfőn - közölték helyi igazságügyi források. A rabokat egy kisbusz várta a fegyintézet előtt. A szökevények közül ötöt sikerült elfogni, három olyan bűnözővel együtt, akik segítettek nekik a szökés megtervezésében. A helyi rendőrök helikopterrel is keresik a többi rabot.
Két kamion ütközött össze az M0 autóúton Szigetszentmiklósnál kedden kora reggel, a balesetben egy ember életveszélyes, egy másik súlyos sérülést szenvedett, az érintett útszakaszon teljes útzár mellett helyszínelnek - közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel
Térdig érő víz árasztott el több települést keddre Victoria ausztrál szövetségi államban, és továbbiakat is fenyeget a természeti katasztrófa, így további lakosokat kell kiköltöztetni otthonából
Navracsics Tibor szerint alapvető félreértéseket kell tisztázni a médiatörvénnyel kapcsolatban, amely teljes mértékben a vonatkozó Uniós irányelvre épül. A politikus egyebek mellett ezt mondta hétfő este Európai Parlament szabadságjogokkal foglalkozó, valamint kulturális bizottságainak összevont ülésén, ahol válaszolt az EP-képviselők médiatörvénnyel kapcsolatos kérdéseire.
Egy kutatás eredményei alapján a felsőoktatásban jelen van a tanulási eredményekben való gondolkodás, amely a szakfejlesztés, szakinnováció egyik megoldandó feladata lett. Azonban arra is szükség lenne, hogy az intézmények a tanulók későbbi elhelyezkedésének segítését is feladatként értelmezzék.
Az ETA baszk szakadár szervezet támogató hálózatának legalább tíz tagját fogták el a hatóságok egy nagyszabású művelet keretében keddre virradóra a spanyolországi Baszkföldön és Navarra tartományban - közölte a helyi sajtó antiterrorista forrásokat idézve
A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) nyomozói őrizetbe vettek egy cégvezetőt, akinek a cége alvállalkozóként jegyellenőröket foglalkoztatott, de adóbevallási és -fizetési kötelezettségét nem teljesítette; egyelőre 44 millió forintos adócsalással gyanúsítják - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.
Az elmúlt héten még a sáv tetején egyensúlyozott az USDHUF árfolyama, de a nagy EURUSD emelkedéssel összhangban visszacsúszott a korábbi sávba és egészen a kékkel jelölt támaszszintig jött vissza. (Solar Capital)
Továbbra is a 91 dolláros szint körül oszcillál az olaj határidős árfolyama. Mivel a részvénypiacok zárva voltak, ezért csak kisebb mozgást produkált a termék, mely továbbra is a rövid mozgóátlag és a 92.58-as ellenállásszint közé van beszorulva. (Solar Capital)
A napokban levelet kaptak az OTP Csoporthoz tartozó Merkantil Bank autóhiteles ügyfelei, melyben a megemelkedett kamat- és árfolyam-különbözet könnyebb törleszthetősége és a havi törlesztések tervezhetőbbé tétele érdekében szerződésmódosítási lehetőséget kínál a társaság. Az ajánlat azonban csomagban érkezik, az a frankhiteles például, aki aláírja a módosítást, a kiszámíthatóbb részlet mellé több…
Továbbra is vételre ajánlja a MOL papírjait a Merrill, és 25 000 forintos célárfolyamot fogalmaz meg a papírokra. Az EEMEA olajcégek között méretei alapján a középmezőnybe tartozó MOL-t a jelentős...
Eddig már mintegy félszáz ember vesztette életét a Fülöp-szigeteken az egész ázsiai országra kiterjedő több hetes intenzív csapadék okozta súlyos áradások miatt.
A Citroën-hez is elért az elektromosság szele, olyannyira, hogy a PSA-Mitsubishi triumvirátus közös produktumát, az elektromos kisautót elsőként hozzák hazánkba. Mi pedig már vezettük is, amely élmény épp a kellő mennyiségben rázta fel a konzervatív és józan új C4-generáció bemutatását.
A reálkereset - a fogyasztói árindex 4,9 százalékos növekedése mellett - 2,5 százalékkal emelkedett a múlt év január-novembere között, döntően a személyi jövedelemadó-szabályok változásának köszönhetően - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A bruttó átlagkeresetek 2, a nettó átlagkeresetek 7,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset 2,5 százalékkal emelkedett 2010 első 11 hónapjában
Toldi Balázs Gergely személyében új vezető érkezett a Budapest Bank csoporthoz tartozó Budapest Lízing Zrt. élére. A cég a változással egyértelmű jelzést adott a piacnak: a stabilizálási terveken túl növekedéssel kíván újra meghatározó szereplője lenni a hazai lízingpiacnak....
Az eurózóna pénzügyminiszterei a várakozásokkal ellentétben nem érzeték elérkezettnek az időt, hogy kibővítsék a májusban létrehozott 750 milliárd eurós segélyalapot. Egyelőre vizsgálják, hogy...
Arn Gréta kedden kiesett a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság női versenyéből, miután az első fordulóban három szettben kikapott a 26. helyen kiemelt spanyol Maria Jose Martinez Sancheztől.
A gyermekgondozási segélyre (gyesre) való jogosultság nem függ munkaviszonyban töltött időtől, az ellátás megilleti a három év alatt gyermeket nevelő szülőt. A gyes összege jelenleg 28 500 forint, de vajon mennyit kap kézhez a jogosult?...
Jelentős veszteséget könyvelhet el a GlaxoSmithKline a negyedik negyedévben, miután többmilliárd fonttal növeli céltartalékait az amerikai értékesítési gyakorlatát érintő vizsgálatok, illetve az...
Minimálisan, mintegy 10 ezer fővel 2 millió 734 ezer főre csökkent 2010 novemberében a nemzetgazdaságban az alkalmazásban állók létszáma a Központi Statisztikai Hivatal által ma közzétett adatok...
A reálkereset - a fogyasztói árindex 4,9 százalékos növekedése mellett - 2,5 százalékkal emelkedett a múlt év január-novembere között, döntően a személyi jövedelemadó-szabályok változásának köszönhetően - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Kedden nagyobb részt felhős, párás, ködös időre számíthatunk, helyenként ködszitálással. Hosszabb-rövidebb napsütés főként a Dunántúlon valószínű. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a változó irányú szél, de a Dunántúlon északnyugatira fordul, és néhol megélénkül.
Lyukat ütöttek a falba, majd azon keresztül szökött meg tizennégy rab egy börtönből Mexikó északi részén, Chihuahua államban hétfőn - közölték helyi igazságügyi források. A rabokat egy kisbusz várta a fegyintézet előtt. A szökevények közül ötöt sikerült elfogni, három olyan bűnözővel együtt, akik segítettek nekik a szökés megtervezésében. A helyi rendőrök helikopterrel is keresi a többi rabot.
Immár negyedik alkalommal ítélik oda az Európai Parlament Újságírói Díját 2011-ben, már lehet pályázni. A díjat olyan újságírók nyerhetik el, akik kiemelt fontosságú európai témákkal foglalkoznak, hozzájárulnak az európai uniós intézmények megismertetéséhez. A pályázatokat március 31-ig lehet benyújtani, a díjátadó pedig októberben lesz.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 109,02 pontos emelkedéssel, 22.465,11 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,49 százalékkal erősödött. Emelkedéssel nyitottak kedden a...
Várhatóan két napig lesz lezárva a fővárosban az alsó rakpart a Duna áradása miatt - mondta az Országos Műszaki Irányító törzs vezetője. Reggel Budapesten nagy dugók alakultak ki a lezárás miatt.
A magyar nyelv oktatásához ígért segítséget Londonban Schmitt Pál köztársasági elnök a brit fővárosban tett munkalátogatásán, január 17-én. Kiss Norbert, a köztársasági elnöki hivatal kommunikációs vezetője az MR1 Kossuth Rádiónak elmondta: sok Londonban dolgozó fiatal térne haza, ha itthon álláslehetőség várná őket.
Az Unió tagállamaiban jelenleg ötmillió fiatal munkanélkülit tartanak számon - derült ki a foglalkoztatáspolitikáról szóló gödöllői találkozón. Az Európai Bizottság a "Mozgásban az ifjúság" programmal szeretne választ adni a problémára - írja a Magyar Nemzet.
A reálkereset - a fogyasztói árindex 4,9 százalékos növekedése mellett - 2,5 százalékkal emelkedett a múlt év január-novembere között, döntően a személyi jövedelemadó-szabályok változásának köszönhetően - közölte a Központi Statisztikai Hivatal
A foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszterek és államtitkárok, informális ülésük második napján arról tanácskoznak Gödöllőn, hogy az Európai Unió (EU) és a tagállamok hogyan tudnák ösztönözi a foglakoztatásbarát gazdasági növekedést - olvasható a magyar elnökség hivatalos honlapján közzétett dokumentumban.
A helyi hatóságok szerint egy kisfiú az újabb halálos áldozata az árvizeknek Ausztrália déli részén, ahol az ár kettészelte Horsham városát. Eközben Julia Gillard miniszterelnök arról beszélt, hogy az áradások Ausztrália hét állama közül már ötben okoztak pusztításokat és eddig több mint harminc ember halálát okozták.
A foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszterek és államtitkárok, informális ülésük második napján arról tanácskoznak Gödöllőn, hogy az Európai Unió (EU) és a tagállamok hogyan tudnák ösztönözi a foglakoztatásbarát gazdasági növekedést - olvasható a magyar elnökség hivatalos honlapján közzétett dokumentumban
A műanyagipart is sújtó válság befejeződésével, a fordulat éve lesz az idei a Karsai cégcsoportnál: a hét tagvállalatot tömörítő, 780 szakembert foglalkoztató, hazai tulajdonú vállalkozás 962 millió forint adózatlan nyereség mellett, 16 százalékkal, több mint 9 milliárd forintra tervezi növelni árbevételét.