2011. január 23. vasárnap

jan. 23
8:56
"Út a munka világába": állami támogatások vállalkozásoknak (ATV)
A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) "Út a munka világába" című projektje keretében nyújtanak bér- és járuléktámogatást azoknak a vállalkozásoknak, amelyek bérpótló juttatásban részesülő munkanélkülit foglalkoztatnak - az erre vonatkozó pályázati kiírás az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján olvasható.
jan. 23
8:57
Gyermek az áldozata a kisújszállási balesetnek (Infostart)
Továbbra is életveszélyes, de stabil annak a 9 év körüli kislánynak az állapota, aki péntek este, a Kisújszállás közelében történt balesetben sérült meg. A 4-es főúton ketten meghaltak, és hatan megsérültek, amikor több jármű ütközött.
jan. 23
8:57
Felavatták a szombathelyi Weöres Sándor Színház felújított épületét (Infostart)
A magyar kultúra napján felavatták a szombathelyi Weöres Sándor Színház felújított épületét.
jan. 23
8:57
Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel is találkozik Orbán Viktor (Infostart)
Az Arab Liga főtitkárával valamint Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel is találkozik négynapos hivatalos egyiptomi látogatásán a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor este érkezett Kairóba, ahol a tervek szerint megnyitja majd a Magyar-Egyiptomi Üzleti Fórumot.
jan. 23
8:59
Elzárták a gázt a fővárosi Katona József Színház épületében (Infostart)
Műszaki hiba miatt elzárták a gázt a fővárosi Katona József Színház épületében, így a teátrum melletti mintegy 30 lakásban sincs fűtés. Mattyasovszky Bence ügyvezető igazgató úgy fogalmazott: ha nem kapcsolják vissza rövidesen a szolgáltatást, akkor a jövő hét péntekre tervezett bemutató is veszélybe kerülhet.
jan. 23
8:59
Sopronban bezárhat a város legrégebbi filmszínháza (Infostart)
Sopronban ellehetetlenülhet a város legrégebbi filmszínháza; ha nem tudnak pluszforrást bevonni, április elején bezár az Elit Mozi - közölte a tulajdonos.
jan. 23
8:59
Polgármesterválasztás Szőcön (Infostart)
Polgármestert választanak ma a Veszprém megyei Szőc községben.
jan. 23
9:00
Pilóta nélküli amerikai repülőgép támadott feltételezett terroristákra Pakisztánban (Infostart)
Pakisztánban pilóta nélküli, távirányítású amerikai repülőgép rakétával támadott feltételezett terroristákra; az eddigi adatok szerint 4 fegyveres meghalt az észak-vazirisztáni akcióban.
jan. 23
9:02
Lengyel katona halála Afganisztánban (Infostart)
Afganisztánban meghalt egy lengyel katona és egy polgári egészségügyi alkalmazott, amikor bomba robbant kontingensük egyik páncélozott járműve alatt.
jan. 23
9:03
Krokodilban csörgött a mobil (Blikk)
jan. 23
9:03
A fehéroroszországi politikai foglyok szabadon bocsátását sürgette Washington (Gondola)
A Fehéroroszországban bebörtönzött politikai foglyok haladéktalan szabadon bocsátását követelte az Egyesült Államok
jan. 23
9:04
Koszovóban átadta a Macedóniával közös határ ellenőrzését a NATO vezette nemzetközi erő (Infostart)
Erhard Bühler, a mintegy 8500 katonát számláló KFOR parancsnoka a biztonság területén az utóbbi években tapasztalt kedvező változásokkal indokolta a döntést. Emlékeztetett arra is, hogy az Albániával közös határszakasz ellenőrzését már tavaly áprilisban átengedték az albán rendőrségnek.
jan. 23
9:05
Újabb lengyel katona vesztete életét Afganisztánban (Gondola)
Egy bombatámadás során életét vesztette egy lengyel katona és egy polgári egészségügyi alkalmazott szombaton Afganisztánban
jan. 23
9:06
Gábor Zsazsa újra tud nevetni (Blikk)
LOS ANGELES – Kiderült, hogy a múlt pénteki lábamputáció előtt Gábor Zsazsa (93) felkészült a halálra. A magyar származású dívát szombat este már haza is engedték a kórházból, pedig korábban azt mondták, heteket kell bent töltenie.
jan. 23
9:07
Olcsóbb lett az M2 autópálya tervezése a becsültnél (Gondola)
Az eredetileg becsült 1 milliárd 260 millió forint helyett 1 milliárd 175 millió forintért készíti el az M2 autópálya Budapest és Vác közti szakaszának a kivitelezési terveit az M-KÉT Konzorcium, a nyílt közbeszerzés eredménye a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg
jan. 23
9:09
Az elemzők többsége szerint a monetáris tanács kamatot emel (Gondola)
A monetáris tanács hétfői ülésén várhatóan megemeli a jegybanki alapkamatot, mégpedig 25 bázisponttal 6,00 százalékra - véli a hírügynökségek által megkérdezett makrogazdasági elemzők többsége
jan. 23
9:12
Kivégzés: nyolc holttestet találtak egy garázsban (ATV)
Alvilági leszámolás történhetett az orosz városban.
jan. 23
9:18
Kaká bírálja, de sokra tartja Benzemát (Sport365)
Kaká szerint madridi csapattársa, Karim Benzema nagyon jó futballista, de többre is képes lenne annál, amit a mérkőzéseken általában nyújt.
jan. 23
9:20
Eredmények (Sport365)
A spanyol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati játéknapján.
jan. 23
9:21
Kigyulladt egy családi ház Budapesten a XVIII. kerületben (Gondola)
Kigyulladt egy családi ház vasárnapra virradó éjszaka Budapesten, a XVIII. kerületi Bajcsi-Zsilinszky úton
jan. 23
9:22
Madár szívesen segít a rászorulóknak (Sport365)
A ringben kérlelhetetlen, ám a szíve aranyból van. Erdei Zsolt rengetegszer bizonyította, ha segítségre van szükség, akkor rá mindig lehet számítani.
jan. 23
9:23
Március 15-én tehetnek esküt az egyszerűsített honosítás első kérelmezői (Gondola)
Várhatóan március 15-e körül letehetik az állampolgársági esküt az egyszerűsített honosítási eljárás első kérelmezői - mondta Semjén Zsolt az MTI-nek adott interjújában
jan. 23
9:24
A Kansas City új szerződést kötött tehetséges játékosával (Sport365)
Billy Butler új szerződést kötött csapatával a Kanasas City Royals-szal. A huszonnégy esztendős védő egy új négyéves 30 millió dolláros megállapodást kötött a klubbal.
jan. 23
9:25
Amerikai rakétacsapás a pakisztáni Észak-Vazirisztánban (Gondola)
Egy pilóta nélküli, távirányítású amerikai repülőgép rakétacsapást intézett vasárnap a Pakisztán északnyugati részén lévő Észak-Vazirisztán tartományban feltételezett terroristák állásai ellen
jan. 23
9:26
Sneijderért rajong a szexi modell - Mégtöbb kép a fotógalériában (Sport365)
Claudia Abusada perui modell nagyon szereti a futballt. Kedvence az olasz Inter, és mit meg nem adna Wesley Sneijder csókjáért!
jan. 23
9:30
Újra megnyílt a 70-es, 80-as évek legnépszerűbb múzeuma + videó (ATV)
Egy évig tartott a Kovács Margit Múzeum felújítása.
jan. 23
9:36
Harminckét halott egy pakisztáni balesetben (Infostart)
Pakisztánban az eddigi hírek szerint harminckét ember halt meg ma reggel egy közlekedési balesetben.
jan. 23
9:39
Több mint harmincan haltak meg egy pakisztáni balesetben (Gondola)
Legalább harminckét ember vesztette életét vasárnap kora reggel egy pakisztáni közlekedési balesetben
jan. 23
9:39
A forgalom is megjött a hazai tőzsdére a héten (ProfitLine)
Élénkült a részvénypiac forgalma az elmúlt héten, és - a gyógyszergyártók kivételével - erősödtek a főbb részvények. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22.972,18 ponton zárt pénteken, 583 ponttal, 2,6 százalékkal magasabban az előző heti záróáránál.
jan. 23
9:41
Népszámlálási kampányt indít a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala (Gondola)
Szlovákiában rövidesen kampány indul a májusi népszámlálás kapcsán. A cél, hogy minél többen vállalják fel magyar identitásukat
jan. 23
9:43
Megérkeztek Tunézia fővárosába a vidéki tüntetők (Gondola)
Megérkezett a tunéziai fővárosba az ország középső-déli részéből indult tüntetők menete vasárnap reggel
jan. 23
9:45
2013 januárjában lép hatályba az új Ptk. (Gondola)
Számos újdonságra lehet számítani a 2013. január 1-jén hatályba lépő új polgári törvénykönyvben (Ptk
jan. 23
9:48
A depresszió komoly betegség (WebBeteg)
Január 23. Egy nap a 365-ből. A depresszió napjaként tartják számon világszerte. Állítólag egy brit kutató szerint ez az év legdepressziósabb napja. Sokan ugyan vitatják e megállapítás jogosságát és igazságát a szakemberek közül, Rihmer Zoltán neves pszichiáter, aki praxisában gyakran kezel kedélybetegeket, pedig egyenesen tagadja a megjelölést, hiszen ahogy mondja: "a depresszió nem egynapos…
jan. 23
9:48
Leleplező könyv jelenik meg a WikiLeaks belső működéséről (ATV)
Könyv jelenik meg februárban WikiLeaks - A leleplezés címmel, melyben Daniel Domscheit-Berg, a nagy viharokat kavaró weboldal mögött álló csapat második embere, Julian Assange legközelebbi munkatársa számol be két és fél éves tapasztalatairól, kiugrásának okáról és OpenLeaks nevű új projektjének részleteiről.
jan. 23
9:51
Federer sorozatban 27. GS-negyeddöntője (Sport365)
A címvédő Roger Federer négy játszmában legyőzte a spanyol Tommy Robredót az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, és sorozatban 27. Grand Slam tornáján jutott be a legjobb nyolc közé.
jan. 23
9:57
Kelebiánál 16 határsértőt fogtak el (Gondola)
Egy 16 fős, többségükben ismeretlen állampolgárságú személyt fogtak el a járőr észlelése alapján Kelebia külterületén - közölte a rendőrség vasárnap az MTI-vel
jan. 23
9:57
Háromórás várakozás a kamionoknak Záhonyban (Alternatív Energia)
Háromórás várakozás alakult ki a záhonyi határátkelő kilépő oldalán a teherforgalomban. A többi közúti átkelőnél egyelőre zavartalan az előrejutás mindkét irányban, de napközben egy-két órás várakozással járó torlódás lehet Záhonynál és Beregsuránynál.
jan. 23
9:59
Egy ember meghalt pincetűzben Budapesten (Gondola)
Egy férfi meghalt vasárnap hajnalban Budapesten, amikor tűz keletkezett egy XI
jan. 23
10:06
Tilos Ukrajnából benzint hozni: a határon mérik az üzemanyagszintet (ATV)
Ezért nőhet a várakozási idő.
jan. 23
10:12
Hétfőn várhatóan 6%-ra emelkedik azalapkamat (ProfitLine)
A monetáris tanács hétfői ülésén várhatóan megemeli a jegybanki alapkamatot, mégpedig 25 bázisponttal 6,00 százalékra - véli a hírügynökségek által megkérdezett makrogazdasági elemzők többsége.
jan. 23
10:15
Végleg bezár a West-Balkán (HírTV)
Nem 90 napra, hanem örökre bezár a West-Balkán szórakozóhely – olvasható a cég internetes oldalán és az egyik közösségi portálon is elhelyezett közleményében. A szórakozóhelyen, ahol egy rendezvényszervező csapat tartotta meg egy hete a Noise Night Life rendezvénysorozat következő buliját, három fiatal lány halt meg a tömegben.
jan. 23
10:15
Molnár Ágnes: Az Új Széchenyi Terv lendületet ad a gazdaság számára (Gondola)
Az Új Széchenyi Tervhez (ÚSZT) érkezett visszajelzések nagyon pozitívak, ismét megjelent a remény a munkahelyteremtésben, a foglalkoztatás bővítésében és a kis- és középvállalkozások megerősítésében - nyilatkozta Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkár az MTI-nek Hozzátette: az Új Széchenyi Terv bejelentését fokozott várakozás előzte meg, hiszen a 2001-ben…
jan. 23
10:17
Egy-kétórás várakozásra lehet számítani a határátkelőkön (Gondola)
Egy-kétórás várakozásra lehet számítani közúti határátkelőhelyeken a személyforgalomban, amit még növelhet egy új intézkedés - közölte a rendőrség vasárnap
jan. 23
10:18
Szexelni is lehet a peepshow-ban (Blikk)
BUDAPEST – „Egy-egy  százasért meg tudod nézni őket egyenként, élőben. Akkor mindenki ad egy kb. félperces műsort. Ez lenne a klasszikus peepshow. De a szólókabinban már van orálszex, és d...ni is lehet. Ez tulajdonképpen egy kupleráj, csak azt ugye nem lehet csinálni. Ezért megy peepshow néven." – Ezt a bejegyzést találtuk,  amikor  gyanútlanul beütöttük a peep és a show szót a keresőbe.…
jan. 23
10:24
Új étterem és rendezvényközpont nyílik Buda szívében (Portfolio)
A MOM Művelődési ház 650 férőhelyes színházterme mellett Larus Rendezvényközpont néven egy új, 500 fő széksoros, ill. 360 fő körasztalos kapacitású étterem és rendezvényközpont nyílik 2011...
jan. 23
10:24
Így hódít bikiniben Buffon nője - Videó (Sport365)
Gianluigi Buffon szerencsés ember: nem elég, hogy a világ talán legjobb reflexeivel rendelkezik, de gyermekei anyja a világ egyik legbájosabb teremtése.
jan. 23
10:27
Nem elég a napi ötszöri zöldség- vagy gyümölcsadag (Infostart)
A napi öt adag zöldség és gyümölcs az egészséges élet egyik kulcsa. Egy új kutatás azonban rávilágít arra, hogy ha a szívbetegségeket akarjuk megelőzni, akkor ennél sokkal többet kell fogyasztanunk.
jan. 23
10:27
Közmunkaprogram a Pilisben (Infostart)
Folytatódik a közmunkaprogram a Pilisben; 55-en dolgoznak majd a Pilisi Parkerdő területén - közölte a főváros környéki erdőket kezelő társaság szóvivője.
jan. 23
10:29
Kisebb tűz a berettyóújfalui kórházban (Infostart)
Kisebb tűz volt este berettyóújfalui kórházban, senki nem sérült és nem kellett kiüríteni az épületet.
jan. 23
10:30
Jemenben is menesztenék az elnököt (Infostart)
Jemenben több ezer tüntető követelte a 32 éve hivatalban lévő államfő lemondását. Az öböl menti arab országban ez volt az első alkalom, hogy az elnök ellen irányuló megmozdulást tartottak.

Keresés