Sárkeresztúron a múlt hét egyik éjjelén otthonában vertek félholtra egy idős asszonyt. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, a lakosság megelégelte az állandó betöréseket, rablásokat, és visszaköveteli valaha volt rendőrőrsét. A községben élők hatvan százaléka cigány származású, de az idősebbek szerint régen jól megfért egymás mellett magyar és roma. Mára ez a múlté, az idős emberek élete…
Vége a Hobo Blues Bandnek, mindjárt itt a búcsúkoncert. Lehetne ezt tovább csinálni - mondja Földes László -, de a forma kifulladt, ismételni pedig nem szeretnék magukat. A magyar poptörténet meghatározó alakulat 33 év után teszi lesz ebben a formában a lantot előbb február 11-én, majd 12-én a Papp László Sportarénában. Hobo azt mondja: sokkal többet értek el, mint amire valaha is számítani…
Az NHL mai játéknapjának, a rangadóján a Philadelphia Flyers Chris Pronger vezetésével nyert a Montreal Canadiens ellen. A Pittsburgh Penguins egyetlen egy góllal nyert az Islanders ellen.
Folytatódik az újságíróból világhírű krimiszerzővé avanzsált, tragikus hirtelenséggel elhunyt Stieg Larsson hagyatéka feletti vita. Pár napja Stieg fivére, Joakim Larsson bejelentette, hogy apjával a testvére könyveiből befolyó mintegy 250 millió koronás (közel nyolc milliárd forintnyi) bevétel nagy részét jótékony célra ajánlják fel.
Hogy milyen kutyául meg tudja az ember szenvedni a válást, azt csak az tudja, aki maga már túl van rajta. Aki saját tapasztalataitól függetlenül szeretné közelről megfigyelni, milyen belső bugyrokat jár meg egy értelmes, sikeres nő a válása miatt, annak érdemes megnéznie egy szerény külsővel, de meghökkentő tartalommal megjelent könyvet.
Volt egyszer egy lengyel utazó, aki 80 évvel ezelőtt, öt éven át tartó afrikai barangolásra indult. Kazimierz Nowak, az ismeretlen földrészt bejárva több mint 40 ezer kilométert tett meg kerékpáron, lóháton és csónakon. E történetet most Budapesten meséli ismét az a több tucatnyi fantasztikus fotó, amelyből holnaptól látható kiállítás a Lengyel Intézetben.
Nem kapnak egy ideje tiszteletdíjat a Pest Megyei Közgyűlés tagjai, erősen akadozik a tanárok túlóráinak kifizetése, csúszás van az intézmények dologi költségeinek kifizetésében és a cafetéria esetében
Az amerikai műszaki-tudományos világelsőség helyreállítását sürgette és ennek megvalósítása, valamint a munkahelyteremtés érdekében kétpárti összefogás mellett érvelt a helyi idő szerint kedden este a washingtoni Kongresszusban, az unió helyzetéről elmondott éves beszédében Barack Obama amerikai elnök. Eleget téve a megerősödött republikánusok követelésének, az elnök egyúttal szövetségi kiadások…
Az Európai Bizottsághoz fordultak a német filozófusok a hazai filozófiai pályázati botrány miatt. Szerintük a Magyar Nemzet uszít az érintett tudósok ellen, és a liberális szót úgy használja, hogy az a „hazátlan – kozmopolita zsidó értelmiségi” jelentését hordozza. Jürgen Habermas és köre a jelenlegi kormányt nacionalistának nevezi, amely visszaél hatalmával. Szerintük Vajda Mihá...
Eddig több mint kétszáz beadvány érkezett az Alkotmánybírósághoz (Ab) nyugdíjügyben - olvasható a szerdai Népszabadság. A napilap azt írta: a jövő heti teljes ülés első napja még januárra esik ugya...
Kedden ünnepelte 50. születésnapját Galambos Lajos. A Dáridó atyja a jeles alkalomból nagy leltárt csinált, és arra jutott: néhány dolog kivételével semmin sem változtatna.
Az illegális drogok közül a fiatalok körében és az idősebb korosztályokban egyaránt a cannabis a legelterjedtebb - írta a Nemzeti Drog Fókuszpont vizsgálata alapján a szerdai Magyar Nemzet. A cikk ...
Kapuvár, 2011. január 26., szerda (MTI) – Nyár végén, ősz elején forgalomba kívánják hozni a Rábaköz saját „pénzét”, a tallért – közölte Huttlesz Mihály, a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület elnökhelyettese az MTI érdeklődésére.
Az NBA mai játéknapján a Boston Celtics legyőzte a Cleveland Cavalierst, mely egymás után 18. vereségét szenvedte el és, már csak egy vereség választja el a franchise rekordtól.
A külföldön foglalkoztatott magyar munkavállalók esetében - a kettős adóztatás elkerülése érdekében - különös figyelmet igényelhet az szja bevallások készítéséhez szükséges munkáltatói igazolások kiadása, amelynek határideje január 31-én jár le - hívja fel a figyelmet a Deloitte.
Ellentétben a Moody’s és a Fitch Ratings hitelminősítővel, a japán Rating and Investment Information nem tervezi, hogy rontson hazánk hitelbesorolásán. A társaság vezető elemzője, Kazuki Hara a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta, a deficitcél is teljesült, s a piac sem fordult el az országtól, így nem látnak okot a leminősítésre.
Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. az éjszakai műszakban 78 munkagéppel folyamatosan takarította Budapest útjait, hajnalban a közösségi közlekedés elindult - közölte az éjszakai havazás kapcsán a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt
Szerdától Párizsban mutatkoznak be a Szépművészeti Múzeum remekművei. A francia főváros egyik leglátogatottabb kiállítóhelyén, a Pinacoth`eque de Paris-ban a múzeum gyűjteményének alapjául szolgáló, a magyar állam által 1870-ben megvásárolt Esterházy-kollekció ötven festményével találkozhat a francia nagyközönség.
Davosban mától arról tanácskoznak majd, hogy miközben a világ egyre összetettebb és szorosabb hálózatok szövedékévé válik, egyre inkább bomlanak a közös értékek
A britek átlagkeresete az idén, reálértéken számolva valószínűleg nem lesz magasabb a hat évvel ezelőttinél, és ilyesmire az utóbbi kilenc évtizedben nem volt példa - mondta a brit jegybank vezetője.
Egyiptomban, Tunéziában, és Libanonban is az utcára vonultak a kormánnyal elégedetlen tüntetők. Kairóban több száz ember fejezte ki elégedetlenségét a Mubarak-rezsim ellen. Tunéziában azt követelik, hogy az előző rendszer valamennyi támogatója távozzon a hatalomból.
Szerda hajnalig tartottak a kormányellenes tüntetések Egyiptomban, ahol több tízezer ember vonult utcára több városban is. A demonstrációknak három halottja van: két tüntető és egy rendőr. Kairó központjában hajnali egy órakor oszlatta fel a rendőrség a városközpontban tüntető tömeget. Több mint harminc éve nem voltak ilyen nagy tüntetések Egyiptomban.
A korábbi gyakorlattól eltérően az amerikai elnöknek az unió helyzetéről elmondott értékelésére az ellenzék nem egy, hanem két, a republikánus párt és a forma szerint hozzá tartozó, ultrakonzervatív Tea Party képviselője által külön-külön elmondott beszédben reagált
A külföldön foglalkoztatott magyar munkavállalók esetében - a kettős adóztatás elkerülése érdekében - különös figyelmet igényelhet az szja bevallások készítéséhez szükséges munkáltatói igazolások kiadása, amelynek határideje január 31-én jár le - hívja fel a figyelmet a Deloitte.
Levonulóban a tiszai árhullám, ezért szerda reggeltől ismét járható a komphoz vezető út a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ároktőnél, és az átkelő is üzemel - tájékoztatta a közútkezelő társaság megyei ügyelete az MTI-t
Februártól már a Magyar Televízió műholdas terjesztésre szánt csatornáit is Bátonyterenyéről juttatják műholdra az e-Vision Kft. beruházásának köszönhetően; a másfél milliárd forintos fejlesztéssel harminc új munkahelyet teremtenek - mondta Susszer Zoltán, az e-Vision Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek kedden.
Válság idején mindenki keresi a túlélési forrást, közben három hatalom rendelkezik jelentős kihelyezhető tőkefelesleggel. Az arab olaj komoly politikacsináló tényező lehet Európában, az arab pénz viszont egyelőre zömmel otthon forog.
A brit és az amerikai bankárok fele nagyobb prémiumot kapott tavaly, mint az előző évben a gyenge teljesítmény ellenére - derítette ki a brit Efinancialcareers pénzügyi állásportál.
Vegyesen alakultak az ázsiai részvénypiacok, míg a brit hazai össztermék utolsó negyedévi visszaeséséről kedden megjelent adat és az indiai központi kamatemelés, illetve a várakozás a február elejére jósolt kínai alapkamat-emelésre óvatosságra intette a befektetők egy részét, addig Barack Obama kongresszusi nyitó beszéde, melyben a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés mellett állt ki,…
A vezető amerikai indexek a nap vége előtti erősödéssel gyakorlatilag változatlanul zártak kedden, több nagy cég - köztük a 3M és a Johnson and Johnson - várakozásoktól elmaradó negyedéves eredménye ellenére.
Újra kellene szabályozni a határidős árupiacok működését, amennyiben el akarjuk kerülni az újabb éhséglázadásokat – közölte Jacques Diouf, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének főigazgatója. Az élelmiszerek drágulása miatt ismét emelkedésnek indult a világban az alultápláltak és éhezők száma. (lm) Magyar Nemzet
Az illegális drogok közül a fiatalok körében és az idősebb korosztályokban egyaránt a cannabis a legelterjedtebb - írta a Nemzeti Drog Fókuszpont vizsgálata alapján a szerdai Magyar Nemzet
Kairóban a kormány és államfő elleni tömegtüntetésen meghalt egy rendőr - jelentette kedden az AFP francia hírügynökség a biztonsági erőktől kapott információk alapján. Ezalatt Szuez városában egy demonstráló halt meg az elnök és a kormány elleni tüntetésen.
Szerdán eleinte többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd előbb nyugaton, később az északi és keleti megyéket kivéve rövid időre másutt is felszakadozik vagy elvékonyodik a felhőzet. Elsősorban délnyugaton akár több órára is kisüthet a nap. Északon és keleten sokfelé, másutt elszórtan várható havazás, hózápor, délután nyugaton, délnyugaton egy-egy zápor is lehet.