Végleg bezárják szeptemberben a niklai Berzsenyi Dániel Általános Iskolát, mert az önkormányzat már nem tudja fenntartani az intézményt. Azt még nem lehet tudni, hogy a tanulók hova fognak járni iskolába jövő tanévtől - nyilatkozta szerdán a Független Hírügynökségnek Fülöpné Kesztyűs Ágota, a település polgármestere.
Nem működtek a Fővárosi Önkormányzatnál azok a belső kontrollok, amelyek megakadályozhatták volna a jogosulatlan kifizetéseket - az Állami Számvevőszék főigazgató-helyettese, Sepsey Tamás szerint.
Az elmúlt három évben ismét emelkedett az öngyilkosságok száma Magyarországon: 2009-ben a 24 év alatti korosztályban például 40 százalékkal. Kopp Mária szerint olyan sok magyar pszichiáter ment külföldre, hogy az szinte behozhatatlan hátrányt jelent az ország számára - adja hírül a Magyar Rádió.
A legtöbb álláskereső először az ismerősökhöz fordul, az internet inkább a fiatalok körében népszerű - állapítja meg a Workania.hu kutatása. Egy uniós jelentésből pedig az derül ki, hogy hazánkban elmarad a magasabb végzettségűek elhelyezkedési statisztikája az Európai Unió átlagától.
Nőtt a népességfogyás mértéke 2010. január és november között az előző évi adatokhoz képest, Magyarország lélekszáma tavaly november végén 9 millió 994 ezer volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A II. kerület támogatja a budai fonódó villamos-beruházást, de több ponton aggályosnak tartja azt. A Budapesti Közlekedési Központ az egyik fő ellenvetést alaptalannak tartja. Több mint ötmilliárd forint uniós pénz a tét, március végéig meg kell egyezni, és a II. kerület engedélye hiányzik. A főpolgármester szerint a villamoshálózat összekötése rendkívül fontos beruházás.
Éppen tíz éve, 2001-ben indult ténylegesen az önálló klinikai onkológiai ellátás a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában Szántó János vezetésével, aki munkájában az esélyegyenlőségen alapuló, komplex, színvonalas ellátást tekinti célravezetőnek a daganatos betegek kezelésében.
Bár a Híd magyar-szlovák párt és a Magyar Koalíció Pártja is nemzetiségük vállalására kívánja buzdítani az embereket a közelgő szlovákiai népszámlálással kapcsolatban, közös fellépésük egyelőre kérdéses - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerdán
Erős a havazás hajnal óta Fejér északi és középső részén. Két baleset történt már. A 7-es úton Baracskánál egy autó utasa, egy 27 éves fiatal lány halt meg. A forgalom félpályán halad. Egy Martonvásárnál és Ráckeresztúrnál történt balesetnél az érdi tűzoltók mentenek, a részletekről még nem tudni.
Pillanatnyilag megtorpant a kisebb kapitalizációjú cégeket tömörítő Russell 2000 index emelkedése. A 800 feletti tartományban nem sikerült megkapaszkodnia és ebből egy korrekciós mozgás kezdődött. Ezzel egybecseng az árfolyam és az RSI indikátor közötti divergencia is. (Solar Capital)
Az állásába került egy chicagói autókereskedőnek, hogy a Green Bay Packers címerével ellátott nyakkendőben ment dolgozni Green Bay - Chicago Bears NFL főcsoportdöntő után.
A Szövetségi Tanács, az orosz parlament felsőháza is ratifikálta szerdán a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről szóló új orosz-amerikai START-szerződést, s ezzel a ratifikálási folyamat lezárult
Ma dönt az amerikai jegybank (Fed) Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC) az alapkamatról. Az elemzők várakozása szerint a testület nem módosítja a jelenleg 0,25 százalékos alaprátát. Az irányadó kamat 2008. vége óta változatlan az Egyesült Államokban. A döntést 20:15-kor ismerteti a Fed.
Az 5. helyen kiemelt brit Andy Murray négy játszmában legyőzte az eddig remek teljesítményt nyújtott ukrán Alekszandr Dolgopolovot az ausztrál nyílt teniszbajnokság szerdai negyeddöntőjében.
Nőtt a népességfogyás mértéke 2010. január és november között az előző évi adatokhoz képest, Magyarország lélekszáma tavaly november végén 9 millió 994 ezer volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal az MTI-vel
A mai napon várható a Q4-es gyorsjelentés a Starbuckstól. A kávézólánc, mely nemrégiben hazánkban is megnyitotta első üzleteit szépen teljesít az elmúlt közel fél évben. (Solar Capital)
A magánnyugdíjpénztári rendszer átalakítása jó ideig nyomás alatt tartotta az RFV árfolyamát, azonban az utóbbi napokban mintha kezdenének ismét magukra találni a papírok. A türelmes befektetőknek...
Minden jel szerint Ukrajnában szabad az út a hamis Ferrero csokik előtt. Az illetékes bíróság ugyanis elutasította a cég Raffaello terméknevére vonatkozó védjegyoltalmi kérelmét....
Legalább másfél milliárd forintot és 30 gigawattnyi energiát lehetne országosan, éves szinten megspórolni a társasházi lépcsőházak világításának korszerűsítésével. A 14 ezer háztartás fogyasztásának megfelelő energia megtakarítása közel 20 ezer tonnával csökkentené a hazai széndioxid kibocsátást. Annak ellenére csekély az érdeklődés a kiadáscsökkentő megoldások iránt, hogy a szükséges műszaki…
Mintegy 2000 embert bocsát el az idén a Cseh Posta (Ceská posta), állami részvénytársaság, és bezárnak mintegy 1500 postafiókot is. Az intézkedések célja, hogy megtakarításokat érjenek el - közölte a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.
Nem okoz fennakadást a fővárosi tömegközlekedésben és a vasúton a havazás. Az FKF munkatársai szerda reggel nagy erőkkel kezdték meg az utak eltakarítását. A Ferihegyi repülőtéren közepes fokozatú hókészültség lépett érvénybe. Fejér megyében balesetekhez vezetett a havazás.
Két baleset is történt a szerda reggeli havazásban Borsod-Abaúj-Zemplénben: a 26-os számú főúton két autó ütközött, egy ember életét vesztette, az M3-as autópályán pedig egy szalagkorlátnak ütköző, de már álló kamionba szaladt bele két gépkocsi - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t
Nem okoz különösebb gondot a tömegközlekedésben a havazás. A BKV fődiszpécsere a Független Hírügynökségnek elmondta: sem a szerdán hajnalban lehullott hó, sem a hideg miatt nem késnek a járatok.
Magas, hivatásos köröket is érintő titkos nyomozásba kezdett letartóztatása előtt az a rendőrség belső elhárításánál dolgozó férfi, aki az ügyészség vádja szerint fényes nappal, saját szolgálati fegyverével rabolta ki szülőfalujában, Görcsönyben a takarékszövetkezetet.
Csaknem kétszáz, a szeptemberi választásokon alulmaradt afgán képviselőjelölt nem volt hajlandó elhagyni a kabuli elnöki palotát, ahol kedden Hamid Karzai államfő fogadta őket
Megszületett Los Angelesben Penélope Cruz és Javier Bardem spanyol színészházaspár első gyermeke - írta meg internetes oldalán a családhoz közeli forrásokra hivatkozva az El País című napilap
A második gazdasági csomagnak a gazdasági növekedéssel, a költségvetés kiadásainak és az államadósságnak a csökkentésével kellene foglalkoznia - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Századvég...
Érdekli a nemzetközi tőzsdék izgalmas világa? Szeretne kilépni a külföldi piacokra, részesedni a világ legnagyobb tőzsdéinek teljesítményéből, de nem tudja merre induljon? A Portfolio.hu ingyenes...
Szorult helyzetbe került a legrosszabb hitelminősítéssel rendelkező amerikai állam, Illionois. A hatalmas adósság és nehezen fenntartható hiánya kényszerintézkedések meghozatalára késztette az állam...
A szakértők által feltörekvő országoknak nevezett államok gazdasága továbbra is töretlen lendülettel fejlődik. Habár néhány éve még sokan kétségbe vonták a BRIC országok eredményeit, ezek a gazdaságok ma már olyan sikeresek, hogy világszerte számos befektetőt vonzanak. Itthon az OTP Alapkezelő újabb feltörekvő piacokon befektető alapot indít.
A legutóbb NB III-ban, a Dunaharaszti MTK-ban futballozó Koller Ákost szerződtette a Százhalombattai LK együttese. Rednágel János klubelnök a Foci a köbönt tájékoztatta az átigazolásról.
Két játékos érkezéséről számol be a Csepel FC hivatalos honlapja. A védelem megerősítésére jött Tökölről Filó Tamás, míg a támadósorba Szigetszentmiklósról érkezett Mojzer György.
Ausztrália kampányt indított annak eléréséért, hogy Nagy-Britannia ajándékozza oda az országnak azt az 1804-ben készült térképet, amelyen először szerepel az Ausztrália név. A szerdai nemzeti ünnepre időzített kampány elindítói abban reménykednek, hogy a térképet készítő Matthew Flinders halálának kétszázadik évfordulójára, 2014-re már Ausztráliában lesz kiállítva az ország „születési bizony...
Ausztrália kampányt indított annak elérése, hogy Nagy-Britannia ajándékozza oda az országnak azt az 1804-ben készült térképet, amelyen először szerepel az Ausztrália név. A szerdai nemzeti ünnepre időzített kampány elindítói abban reménykednek, hogy a térképet készítő Matthew Flinders halálának kétszázadik évfordulójára, 2014-re már Ausztráliában lesz kiállítva az ország "születési bizonyítványa".
Egy francia magazin beválasztotta Budapestet a tíz ajánlott európai kulturális hétvége közé. A havonta megjelenő Pleine Vie februári számában megjelent listán csupa olyan nagyvárosok szerepelnek, amelyek érdekes kiállításokat, zenei programokat kínálnak - közölte a Magyar Turizmus Zrt.
Az egykori vezető amerikai befektetési bank, a Lehman Brothers csődvédelem alatt álló maradványa tovább alkudozik hitelezőivel: a korábban ígértnél többet fizetne, ha a hitelezők lemondanak a bírósági eljárásokról.
Megcsúszott, majd a szemből érkező teherautóval ütközött egy személygépkocsi szerdán reggel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 26-os számú főúton. Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa a Független Hírügynökségnek elmondta: először úgy tűnt, hogy a balesetnek egy könnyű sérültje van. Amikor azonban a mentőszolgálat munkatársai a helyszínre érkeztek, hogy…
Újabb tizenegy, a vörösiszapömlés által sújtott vállalkozás esetében fejezték be a kár felmérését, a szakértői csoport tájékoztatása szerint még huszonkét kárigény kivizsgálása van hátra - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerdán az MTI-vel
Szakértői bizonyítással folytatják a magyar államnak az Arthur Andersen Adó- és Vezetési Tanácsadó Kft. ellen a Postabank-ügyben indított perét szerdán zárt tárgyalás keretében a Fővárosi Bíróságon.
25%-kal leértékelte könyveiben a görög állampapírokban meglévő követelését a Vienna Insurance Group. Az osztrák biztosító az első, mely az ún. haircuthoz folyamodik annak hatására, hogy a görög...