Az LMP fővárosi frakciója a BKV kiszervezett reklámfelületeinek visszavételét javasolja a magasabb bevételek, illetve a társadalmi szervezetek nagyobb arányú megjelenítése érdekében.
Az Európai Bizottság elnökének figyelmét hívta fel pénteki sajtótájékoztatóján Mesterházy Attila a médiatörvény mellett azokra a jogszabályokra, amelyek a szocialisták szerint sértik az Európai Unió alapelveit.
A szigetért 13,8 millió forintot fizetett a Real Madrid támadójátékosa, az összegért cserébe pedig egy egész hetet tölthetett teljes elszigeteltségben modell kedvesével
Negyvenhárom, az úgynevezett néma koldulást és a guberálást tiltó önkormányzati rendeletet támadott meg az Alkotmánybíróságon - kérve megsemmisítésüket - a Társaság a Szabadságjogokért.
Nem csak a 40 év jogosultsági idő után nyugdíjba vonuló nőknek, de valamennyi nyugdíjas munkavállalónak kedvező az az új szabály, miszerint akár évente emelkedhet nyugdíjuk - írja a HVG.
Az eddigi fél év helyett már 3 hónap közös költség tartozás után is bejegyezhető a társasházi lakásra a jelzálogjog január másodikától - a társasházi törvényt múlt év végén módosította így az Országgyűlés.
A Vértesi Erőmű hitelezői egyezségi tárgyalásukon hozzájárultak az erőművet augusztus 26-ától megillető fizetési haladék harminc napos meghosszabbításához - közölte a társaság szóvivője pénteken az...
Nagy kérdés, hogy célszerű-e 3 évig biztosítani a gyermekgondozási segélyt. A svédek egy rugalmas, szülők és gyerekek igényeit egyaránt kiszolgáló ellátórendszerrel növelték sikeresen a gyerekvállalási kedvet - deríti ki a Magyar Rádió.
A Vértesi Erőmű hitelezői egyezségi tárgyalásukon hozzájárultak az erőművet augusztus 26-ától megillető fizetési haladék harminc napos meghosszabbításához - közölte a társaság szóvivője pénteken az MTI-vel.
Még az idén közel ötven új esetkocsival és akár száz új mentőkocsival korszerűsödhet az Országos Mentőszolgálat gépkocsiparkja, miután az több mint kétmilliárd forintot költhet a fejlesztésekre.
Kimi Räikkönen menedzsere, Steve Robertson az MTV3 televíziónak nyilatkozva nemrégiben cáfolta azon sajtóértesüléseket, melyek szerint a forma-1-es világbajnok szögre akasztaná sisakját.
Országszerte tapasztalható felmelegedés kezdődik, január 20-ig biztosan nem tér vissza az évszaknak megfelelő időjárás - mondta az InfoRádiónak Német Lajos meteorológus.
Illegálisan tartott fegyvereket foglaltak le a rendőrök Penészleken - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője.
Az önkormányzat csaknem 100%-os tulajdonában lévő távhőszolgáltató cég vette meg a kazánokat a székesfehérvári Vásárhelyi úti lakótelepen. Minden lakossal egyéni megállapodást kötnek, hogy határidőre fizessenek. Mostantól távhőnek, és nem központi fűtésnek minősül a szolgáltatás, ezért tartozás miatt nem lehet kikapcsolni többé.
Az utóbbi évtizedekben nagyon megnőtt a mozgásszervi megbetegedések száma a gyerekek körében is: mintegy háromnegyedüknél fordul elő valamilyen ortopédiai probléma.
A jelentős decemberi többletnek köszönhetően a kormány feltehetően teljesítette a 2010-re vállalt 3,8%-os költségvetési hiánycélt. Az elemzők ezt önmagában pozitívumként értékelik, ám megítélésük...
Délelőtt lezajlott a kormány és az Európai Bizottság együttes ülése a Parlamentben. A találkozón egyeztették az EU végrehajtó testülete és az elnöki posztot 2011 első felében betöltő Magyarország legfontosabb közös feladatait és a munka menetrendjét. Az ülést követően José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök közös sajtótájékoztatót tart. A hivatalos menetrend…
Mára már biztosan mindenkinek ismerősen cseng a Tesla márkanév, szinte nincs olyan, aki ne hallott volna a csöndben gyilkoló elektromos Roadsterről, azonban most a hétüléses Model S érkezésével a praktikusabb autók mezőnyét is megbolygatják az amerikaiak.
Az egyik leginkább várt újdonság az okos TV, amelyet modern TV- és internet csatlakozási funkciókkal szereltek fel, és rendkívül egyszerű használat is jellemzi
Te is a legjobbat akarod a gyerekednek, igaz? Na, de mi a legjobb? Két szakértő, dr. Tholt Katalin gyermekorvos és dr. Sal Péter homeopata gyermekorvos segít a választásban.
A Goodman Csoport (Goodman) és a mögötte álló három nemzetközi befektető (a konzorcium) bejelentette, hogy készpénzes ajánlatot tett az ING Industrial Fund (IIF)rendes részvényeinek 100%-ára. Az IIF...
Az újabb csapadékmentes nap után Tisza és a mellékfolyói végig apadnak, a belvízzel elöntött terület nagysága a folyamatos szivattyúzás ellenére nem változott a Közép-Tisza vidékén - közölte a terület...
Tudásom tizedével mindenki rendelkezik, legfeljebb nem használja. A többi pedig megtanulható – állítja Breiner Tamás mentalista, aki a Bors újságírójának fejébe is bepillantott.
Illegálisan tartott fegyvereket foglaltak le a rendőrök Penészleken. A Nyírbátorhoz közeli településen négy ingatlanon fémdetektorokkal és speciálisan kiképzett kutyákkal tartott házkutatások során csütörtökön összesen hét fegyvert, lőszereket és petárdákat találtak.
Az Arsenalt irányító Arséne Wenger lett az évtized legjobb edzője a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint.
Az FC Barcelona FIFA-Aranylabdára jelölt három sztárfutballistája még a hétfői, zürichi díjkiosztó ünnepség előtt pályára lép a spanyol bajnokság e hétvégi, 18. fordulójában.
Az Egyesült Államokban él egy magyar származású 24 esztendős fiatalember, akit a saját posztján a világ egyik legjobb játékosának tartanak. Ő nem más, mint Meskó Zoltán!
Újabb gyanúsítottat fogott el a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön abból a társaságból, akik még novemberben elraboltak és pénzátutalásra kényszerítettek egy férfit a főváros XIII. kerületében. A rendőrség tájékoztatása szerint ezzel már hatra emelkedett a gyanúsítottak száma, a bíróság minden esetben elrendelte az előzetes letartóztatást.
Továbbra is növekedést mutat az ipar. A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint novemberben 4,3 százalékkal emelkedett az ipari termelés volumene az előző hónaphoz képest.