Elfogadta Pest megye 2011. évi, több mint nyolcmilliárd forintos hiányt mutató költségvetését pénteki ülésén a megyei közgyűlés fideszes többsége, míg az MSZP és a Jobbik képviselői nemmel szavaztak.
Február 7-én, hétfőn tartja hagyományos évértékelő beszédét Orbán Viktor. A miniszterelnök idén is a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére tartja meg beszédét - közölte Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője pénteken az MTI-vel
Berlin — 93 évesen még ma is százával kapja a rajongó leveleket Adolf Hitler egykori testőre. Rochus Misch volt az, aki utoljára látta élve a Führert a hírhedt bunkerben, s ő volt az, aki először látta holtan, öngyilkossága után.
Az Egyesült Államok több millió dollárral támogatta az egyiptomi demokratikus szervezeteket Hoszni Mubarak elnökkel szemben - írta az Aftenposten című norvég napilap pénteken a WikiLeakstől kapott információkra hivatkozva
Pozsony - Protokollbaki! Orbán Viktor nyakig begombolkozva kabátban, színes kockás sálban találkozott Pozsonyban Iveta Radicová szlovák kormányfővel, aki viszont egy lenge kabátban fogadta magyar kollégáját. Szakértő szerint mindkét politikus hibázott.
Kilenc óra várakozási időre számíthatnak Záhonynál az Ukrajna felé kilépésre jelentkező kamionosok – tájékoztatta a Független Hírügynökséget pénteken Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Egyfajta hiánypótlóként, a hazai zenei kínálat egyedülálló szereplőjeként jelenik meg a Lánchíd Rádió csütörtök este elindult műsora, a Célpont FM 100.3. A heti egy adással jelentkező blokkot a Hauber Zsolt–Zimon András páros viszi majd. Utóbbi egy felcseperedett generációról és a beérkező nézői levelek özönéről is beszélt az MNO-nak.
Elfogadta Brüsszelben a Romániáról szóló jelentéseket a schengeni csatlakozáshoz szükséges technikai felkészültséget vizsgáló szakértői bizottság - jelentette be pénteken Bukarestben Marian Tutilescu román belügyi államtitkár
Feljelentést tett a Nemzeti Magyar Vagyonkezelő Zrt. a Mokép-Pannónia Kft. korábbi vezetésének jogszabályellenesen kötött szerződései miatt - írja pénteki közleményében a társaság.
Az egyiptomi állami tévé pénteki bejelentése szerint Hoszni Mubarak államfő kijárási tilalmat rendelt el Kairóban, Alexandriában és Szuezben"az erőszakos tüntetések miatt". A bejelentés szerint péntek este hattól szombat reggel hétig tilos a gyülekezés, az utcán tartózkodás, a biztonsági erők a legkeményebben léphetnek fel a rendelet megszegőivel szemben.
Sok esetben problémát okozhat a kedvezmény érvényesítésénél az, hogy eltérően minősülhet a gyermekek kedvezményezett eltartotti megítélése, illetve a kedvezmény megosztása a házastársak, valamint az élettársak esetén - tudatta közleményében a NAV.
Az EU Élelmiszersegély Program keretében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal (MVH) szerződött segélyszervezetek tavaly közel 15.500 tonna élelmiszert juttattak el a rászorulóknak: az adomán...
A folyamatosa működő szórakoztató rendezvényeknél a belépőjegybe lehet beépíteni a biztosítást, de egyedi rendezvényekre is köthetnek a szervezők biztosítást - hangzott el a Generali Biztosító sajtóklubjában pénteken Budapesten.
Semmilyen eltiltást nem fogad el, versenyzői engedélyének bármilyen felfüggesztése esetén fellebbezést nyújt majd be a döntéssel szemben a doppingvétséggel gyanúsított Alberto Contador spanyol kerékpáros.
Szombathelyi állomásához érkezett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által indított országjáró körút. A roadshow tegnapi rendezvényén a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szakemberei ismertették az új pályázati rendszer nyújtotta lehetőségeket.
Az Anaheim Ducks egyik legjobb játékosa Ryan Getzlaf visszatért a csapat edzéseire. A huszonöt esztendős játékos közel öt hetet hagyott ki homlokcsont-törés miatt.
A magyar utasok nem mondják le egyiptomi útjaikat a kormányellenes megmozdulások miatt, mivel azok több száz kilométerre vannak a tengerparti üdülőhelyektől - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) szóvivője az MTI-nek pénteken.
Több tízezer ember vonult fel virágokkal és gyertyákkal pénteken Tiranában, hogy békés tüntetésen emlékezzen az egy héttel ezelőtti demonstráción lelőtt három ellenzéki szimpatizánsra.
Idén is felkérte a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Orbán Viktort, hogy tartson évértékelő beszédet. A miniszterelnök a felkérést elfogadta, február 7-én mondja el beszédét – közölte péntek délután Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője.
Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja szerint pártja európai parlamenti frakciója a kormánypárti vádakkal ellentétben csupán egy "teljesen rutinszerű tájékoztató anyagot" állított össze a brüsszeli képviselőknek
A magyar utasok nem mondják le egyiptomi útjaikat a kormányellenes megmozdulások miatt, mivel azok több száz kilométerre vannak a tengerparti üdülőhelyektől - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) szóvivője az MTI-nek pénteken
Lak — Hiába gyilkosok, ám gyerekek, így sosem kerülnek börtönbe. Bár sokan kételkednek abban, hogy gyerekek képesek ilyen szörnyűségre, mégis egyre több körülmény utal arra, hogy L. Márió (12), L. Richárd (13), S. Tibor (13) és L. József kezéhez tapad Ica néni (†81) vére.
Megkezdődött a mederkotrás a Sajón Sajópetri és Sajólád környékén, pénteken. Ez a munka az első eleme annak az árvízi megelőzési beruházásnak, amire összesen 7,5 milliárd forintot szán a kormány. Illés Zoltán környezetügyi államtitkár elmondta: három szakaszban valósítják meg a feladatokat, az első időszak március 31-éig tart.
Magyarország azon lesz, hogy megértesse az EU nyugati államaival, amennyiben nem integrálják a romákat a társadalomba, annak súlyos következményei lesznek - mondta Orbán Viktor pénteken Pozsonyban, miután találkozott Iveta Radičová szlovák kormányfővel. A magyar miniszterelnök szerint, ha az integráció sikertelen, akkor a romák visszatérnek a nomád életmódhoz az EU-n belül.
Felfüggesztett börtönbüntetését töltve vezette a váli polgármesteri hivatalt a jegyző. A képviselő-testület nemrég, a köztisztviselő volt munkahelyéről értesült a sikkasztás miatt kiszabott bírósági ítéletéről, és a legutóbbi ülésén január 21-én, azonnali hatállyal felfüggesztette állásából. Másfél millió forint miatt kapott két év felfüggesztett szabadságvesztést a jegyző, aki nem kívánt…
Jelentős, közel 1,7%-os eséssel zárta hetet a BUX. A nap közbeni 0,8% körüli csökkenést az utolsó órában duplázta meg az index a rossz amerikai hangulatnak köszönhetően. A forgalom átlagtól valamivel...
Minden eddiginél többen jelentek meg ma az ONYF ügyfélszolgálatain, hogy kitöltsék a maradásról szóló nyilatkozatot. A délután fél kettes adatok szerint már összességében 67 500-an döntöttek a maradás mellett, míg csütörtök délelőtt a számláló csak 53 900-on állt. A hétvégi pihenő után még utoljára hétfőn van lehetőségük a pénztártagoknak dönteni, ismerve a mai adatokat, vélhetően komoly rohamra…
A magyar utasok nem mondják le egyiptomi útjaikat a kormányellenes megmozdulások miatt, mivel azok több száz kilométerre vannak a tengerparti üdülőhelyektől
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 396,87 pontos, 1,71 százalékos csökkenéssel, 22.850,01 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,7 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvény...
Hoszni Mubarak egyiptomi elnök az ország egész területére kiterjesztette a kijárási tilalmat - jelentette a kairói állami televízió. Katonák oszlatták fel a tömeget Kairó központjában az állami televíziónál pénteken késő este. Éjszaka megszólalt Hoszni Mubarak egyiptomi elnök a tévében. Mubarak reformokat ígért, nyitást és modernizációt, a munkanélküliség csökkentését, az oktatás, egészségügy és a…
A magyar férfi kézilabda-válogatott 31-28-ra nyert a lengyelek ellen a svédországi férfi kézilabda-világbajnokság helyosztóján. Mocsai Lajos együttese ezzel a hetedik helyen végzett, és részt vehet az olimpiai selejtezőn.
Szerintem annyira kínos, hogy minden médiás megírja, ha gyereke születik. Tartsuk meg magunknak az egészet. Magánügy. Nem tartozik senkire... Szóval, khmmm...
Az egyiptomi állami tévé pénteki bejelentése szerint Hoszni Mubarak államfő kijárási tilalmat rendelt el Kairóban, Alexandriában és Szuezben „az erőszakos tüntetések miatt”. A bejelentés szerint péntek este hattól szombat reggel hétig tilos a gyülekezés, az utcán tartózkodás, a biztonsági erők a legkeményebben léphetnek fel a rendelet megszegőivel szemben.
A Fidesz továbbra is várja az MSZP-t az új alkotmány parlamenti vitájába - közölte pénteken az MTI-vel Gulyás Gergely, a kormánypárt országgyűlési képviselője, hozzátéve: a Fidesz azt javasolja a szocialistáknak, hogy ha végül nem vesznek részt a vitában, mondjanak le fizetésükről arra a bő egy hónapra
Vonat gázolt el egy embert pénteken, késő délután Budapesten, a Rákospalota és Újpest közötti szakaszon. A Független Hírügynökség úgy tudja, a sérült a helyszínen meghalt.
Menekülő autóst fogtak el a rendőrök pénteken, késő délelőtt Budapesten. A sofőr több kerületen át menekült, közben két kocsinak és egy járőrautónak is nekiment. A férfit végül a IX. kerületben fogták el, nem sokkal azután, hogy kiugrott a kocsijából - értesült a Független Hírügynökség. Egy rendőrt kórházba vittek, mert a nyakát fájlalta.