Több lakossági bejelentés érkezett arról, hogy a Housekeeping 2002 Piackutató és Szaktanácsadó Kft. (Cg.:01-09-696412; székhely: 1132, Budapest, Röntgen utca 9. fsz. 3.) a Nemzetgazdasági Minisztérium...
Magyarország azon lesz, hogy megértesse az EU nyugati államaival, amennyiben nem integrálják a romákat a társadalomba, annak súlyos következményei lesznek - mondta Orbán Viktor pénteken Pozsonyban, miután találkozott Iveta Radičová szlovák kormányfővel. A magyar miniszterelnök szerint, ha az integráció sikertelen, akkor a romák visszatérnek a nomád életmódhoz az EU-n belül.
A rasszizmus terjedése, a roma kisebbség elleni diszkrimináció illetve az egyre inkább érzékelhető antiszemitizmus miatti aggályát fejezte ki a Michael Schneider, a Zsidó Világkongresszus főtitkára a Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezetővel folytatott tárgyaláson, New Yorkban.
Megkezdődött a mederkotrás a Sajón Sajópetri és Sajólád környékén, pénteken. Ez a munka az első eleme annak az árvízi megelőzési beruházásnak, amire összesen 7,5 milliárd forintot szán a kormány. Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár elmondta: három szakaszban valósítják meg a feladatokat, az első időszak március 31-ig tart.
Meghalt egy kétéves kisgyermek, akinél influenza B vírus igazolódott - közölte honlapján az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken; ezzel négyre emelkedett az influenza halálos áldozatainak száma az idén Magyarországon
Vízágyúkkal, könnygázzal, gumilövedékekkel és figyelmeztető lövésekkel lépett fel az egyiptomi rendőrség pénteken az észak-afrikai ország több városában összegyűlt tüntetők ellen, akik több épületet felgyújtottak. Kairóban állítólag néhány tiltakozót agyonlőttek. A hatóságok házi őrizetbe helyezték Mohamed el-Baradei-t, a legnevesebb ellenzéki vezetőt.
Los Angeles — Ahhoz elég nagy lány, hogy videoklipet forgasson, és nemzetközi zenei karriert építsen, de ahhoz kicsi, hogy szülői felügyelet nélkül mászkáljon Los Angeles utcáin.
Meghalt egy kétéves kisgyermek, akinél influenza B vírus igazolódott - közölte honlapján az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken; ezzel négyre emelkedett az influenza halálos áldozatainak száma az idén Magyarországon.
A Fidesz szerint a családi adókedvezményre vonatkozó jogszabály világosan kimondja, hogy az élettársak is jogosultak a kedvezményre, amennyiben közös háztartásban nevelik gyermekeiket.
Felkerült a kecskeméti Mercedes-gyár tetejére a márkát szimbolizáló csillag. A 6 méter átmérőjű, 55 méter magasra került emblémát a Mercedes-Benz 125. születésnapján, a cég kecskeméti vezetője, Frank Klein és Kecskemét polgármestere, Zombor Gábor állították fel a gyár legmagasabb épületének tetején.
A Fidesz szerint a családi adókedvezményre vonatkozó jogszabály világosan kimondja, hogy az élettársak is jogosultak a kedvezményre, amennyiben közös háztartásban nevelik gyermekeiket
A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken visszaestek, kétnapi szerény javulás után. Hétvégi profitkivételi hangulatban indult a nap, a piacokat nem élénkítette föl a friss adat sem az amerikai gazdaság utolsó negyedévi növekedéséről, mivel a növekedés üteme gyorsult ugyan az előző negyedévhez képest - ami nem volt meglepetés -, de elmaradt a várttól.
Lövések dördültek Kairó belvárosában péntek este, miután a kormány az egész nap tartó heves kormányellenes tüntetések után éjszakai kijárási tilalmat vezetett be
Civilházat nyit az önkormányzat a civil szervezeteknek, Székesfehérváron. Több szervezet elveszítheti eddigi önálló irodáját, de az önkormányzat szerint a közös épülettel csak nyerhetnek. A civilekkel megkezdi az egyeztetést a polgármester, a város emellett kampányt indít, hogy az adók 1 százaléka a helyi civileket segítse.
Február 7-én, hétfőn tartja hagyományos, immár 13. évértékelő beszédét Orbán Viktor. A miniszterelnök idén is a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére tartja meg beszédét - de hol? Szavazzon!
Budapest — Jót nevetett saját magán Havas Henrik (61). A Tanár úr a Bagi–Nacsa páros első vendége volt a parodistaduó vasárnap az ATV-n induló új műsorában.
A nyitás óta nem javul a hangulat az amerikai tőzsdén, az irányadó indexek mindegyike már 1% feletti mínuszokat mutat. A hangulaton az sem javíthatott, hogy ma egy vártnál rosszabb amerikai...
Meghalt egy kétéves kisgyermek, akinél influenza B vírus igazolódott - közölte honlapján az ÁNTSZ. Ezzel négyre emelkedett az influenza halálos áldozatainak száma az idén Magyarországon.
A Külügyminisztérium honlapján arra hívja fel az Egyiptomba utazó magyar állampolgárok figyelmét, hogy az elmúlt napokban történt zavargások és tüntetések miatt kerüljék el a tüntetések helyszínét Kairóban és az ország más nagyvárosaiban.
Az exportot és az idegenforgalmat visszahúzóan erős frank ellenére továbbra is lendületes gazdasági növekedés várható Svájcban az alpesi ország vezető konjunktúrakutató intézetének pénteken megjelent felmérése szerint.
Magyarország azon lesz, hogy megértesse az EU nyugati államaival, amennyiben nem integrálják a romákat a társadalomba, annak súlyos következményei lesznek – mondta Orbán Viktor pénteken Pozsonyban, miután találkozott Iveta Radicsová szlovák kormányfővel. A magyar miniszterelnök szerint, ha az integráció sikertelen, akkor a romák visszatérnek a nomád életmódhoz az EU-n belül.
212 ezer euró kártérítésre ítélte egy francia munkaügyi bíróság pénteken a francia állami rádiót, amelyet beperelt az ország egyik legnépszerűbb humoristája. Stephane Guillont tavaly júniusban bocsátotta el a Radio-France arra hivatkozva, hogy élcelődései a politikusokon átlépték a határt és alantassá váltak.
Téved, aki azt hitte, hogy véges a trükkös tolvajok kelléktára. A kéményseprő, az áramszolgáltató munkatársa, a vízszerelő, a papírgyűjtő diák, a biztosító képviselője, az unokának tartozó személy és az álrendőr után most felütötte a fejét a masszírozógépes csalás....
A Fidesz szerint a családi adókedvezményre vonatkozó jogszabály világosan kimondja, hogy az élettársak is jogosultak a kedvezményre, amennyiben közös háztartásban nevelik gyermekeiket.
Tegnap kihirdették, hogy kik vehetnek, majd részt az NBA All-Star mérkőzésen. Kobe Bryant kapta a legtöbb voksot, 1998 után ismét van egy Chicagói a kezdő ötösben, Yao Ming bekerült a Nyugati csapatba.
A Miskolci Egyetem díszpolgárává avatták Demján Sándort. Az oktatási intézmény legmagasabb kitüntetését a szociálisan rászoruló nappali tagozatos hallgatók rendszeres támogatásának elismeréseként adományozták az üzletembernek.
Az egyiptomi kormányt és a tüntetőket is az erőszaktól való tartózkodásra szólította fel pénteken Washingtonban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter
A Liverpool és az Ajax pénteken megállapodott egymással az uruguayi Luis Suarez vételáráról: a Vörösök 26,5 millió eurót fizetnek a holland klubnak, amennyiben sikerül megegyezniük a labdarúgó képviselőjével is.
Példátlan kormányellenes megmozdulások zajlanak Kairóban, Alexandriában és Szuezben. Egyiptomban országszerte több százezren vonultak utcára pénteken, a "harag napján" az Április 6. Ifjúsági Mozgalom felhívására.
A nyitás óta nem javul a hangulat az amerikai tőzsdén, az irányadó indexek mindegyike már 1% feletti mínuszokat mutat. A hangulaton az sem javíthatott, hogy ma egy vártnál rosszabb amerikai...
Az egyiptomi állami tévé pénteki jelentése szerint a tüntetők felgyújtották Hoszni Mubarak elnök Nemzeti Demokrata Pártja kairói székházát. Az Al-Dzsazíra arab hírtelevízió is megerősítette a híreket. A tévé élő tudósításából kiderül: a Nílusra néző kifosztott épület lángokban áll.
A helyszínen meghalt egy ember, akit elgázolt a vonat péntek délután Újpesten - közölte Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-vel
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) még igazságosabbá kívánja tenni a családi adózást, és dolgozik az adótörvényt érintő módosításon - közölte az NGM pénteken az MTI-vel
Saját alkotmánykoncepciót készített az MSZP, a párt parlamenti frakciója február 12-i ülésén dönthet arról, hogy az anyagot az Országgyűlés elé terjeszti-e valamilyen formában.