Hernád — Ez aztán rázós helyzet volt! Ungvári Miklós (32) megmutatta, akkor sem jön zavarba, ha a tatami helyett számára ismeretlen „harctéren" kell bizonyítania: a nyári londoni olimpián ezüstérmet szerző cselgáncsozó kipróbálta a januári Dakar-ralira készülő Sandlander-csapat 300 lóerős versenyautóját, és vezette a 22 tonna összsúlyú szervizkamionját.
2015 szeptemberére elkészül a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek helyet adó Ludovika Campus a VIII. kerületi Orczy-kertnél. A 24,5 milliárd forintos beruházáshoz kapcsolódó két építészpályázat pénteki eredményhirdetésén Fürjes Balázs kormánybiztos bejelentette, azt javasolja a kormánynak, hogy a költségekből közel 20 milliárd forintot a kormány európai uniós forrásból biztosítson.
Helyreállt a gázszolgáltatás Jászboldogházán, ahol korábban egy munkagép átvágott egy vezetéket - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő pénteken az MTI-vel.
Székesfehérvár — A Videoton a Genk elleni Európa-liga-mérkőzésen nem szerzett gólt, így 1-0-ra kikapott. A székesfehérvári futballklub támadásbeli problémáit jellemzi, hogy legutóbb a Basel ellen 2-1-re megnyert hazai meccs 33. percében volt eredményes – 237 perce nincs Vidi-gól a sorozatban!
Számos olyan tényezőt lát a Buda-Cash, ami a forint gyengülése irányába hat. Bár az erős forint alapvetően jó a devizahiteleseknek, a forinthitelesek is szenvednek, a baj inkább az általános eladósodással van. Az erős forint viszont veszélyezteti a munkahelyeket. A cég a magyar részvények közül csak az Egist ajánlja, és inkább Amerikában talál vonzó részvénybefektetéseket.
Az OTP Bank Lovas Világkupa kapcsán a bank idén is jótékonysági akcióval segíti a Magyar Lovasterápia Szövetséget. Az OTP Bank Lovas Világkupa a lovassport mellett évről évre jótékonysági akcióval is kiegészül, mellyel a támogatók és a szervezők egy fontos társadalmi ügyre, a lovasterápiára is rá kívánják irányítani a figyelmet. Idén különleges, a szervezők várakozásai szerint széles tömegeket is…
Két városból indított, heti összesen 9 járattal tér vissza Budapestre a SAS skandináv légitársaság. A SAS ma jelentette be, hogy március 31-től, vagyis a 2013-as nyári menetrendtől kezdve...
Az amerikai fiskális szakadék egy valós kockázat, amely akár recesszióba is döntheti az Egyesült Államokat. Ez viszont más országokat is magával húzhat, és igen negatívan hathat az export szektorra...
A kormány a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot jelölné ki a tűzvédelemmel összefüggő piacfelügyeleti hatósági teendők ellátására. Az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
November negyedik csütörtökje hagyományosan a Hálaadás Napja az Egyesült Államokban és az ezt követő péntek a karácsonyi vásárlási szezon kezdete. A fekete péntek nem szünnap, mégis tömegesen vesznek ki szabadságot. De mi a helyzet Magyarországon?
A skandináv SAS légitársaság Oslóba és Koppenhágába indít járatokat Budapestről, ahol a repteret drágálló Ryanair épp tegnap jelentette be, hogy csökkenti járatszámát.
A kormány a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot jelölné ki a tűzvédelemmel összefüggő piacfelügyeleti hatósági teendők ellátására. Az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
Azzal együtt, hogy van már engedélye a fővárosnak új síneket vásárolni, Tarlós István elismerte, hogy a 3-as metró vonalán csak nagyon lassan haladnak a szerelvények.
Az Európai Unió 2014 és 2020 közötti pénzügyi keretérõl kezdtek egyeztetést csütörtök éjszaka a tagállamok állam- és kormányfõi a Herman Van Rompuy által összehívott rendkívüli uniós...
Az olasz pénzügyőrség megtalálta a Cosa Nostra szicíliai bűnszervezet pénztárkönyvét, amelyből kiderült, hogy a gazdasági válság a maffiát is takarékosságra kényszerítette.
A korábbi 455 forintról 380 forintra csökkentette a Magyar Telekom részvényekre vonatkozó fair érték becslését a KBC, az ajánlás maradt továbbra is tartás. 380 forintra csökkentette a Magyar Telekom...
Oszama bin Laden terroristavezér tengeri temetését az iszlám hagyományokat követve végezték el, a szertartást a matrózok nem nézték végig - derült ki az ügyben érintett amerikai parancsnokok levelezéséből, amelyet pénteken ismertettek az amerikai napilapok.
Az anyák gyakran saját maguknak se vallják be, hogy szülés utáni depresszióval küzdenek. Így volt ezzel Zoltán Erika is, aki utólag vallotta be, hogy neki sem volt egyszerű a lánya születése utáni néhány hónap.
Áder János köztársasági elnök szerint "dolgunk van azzal, amit múltunk megértésének, a múltunkkal való szembenézésnek hívnak", ebben a munkában pedig a történészeké a döntő szerep.
Megállapodás nélkül ért véget pénteken Brüsszelben az unió 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről tartott EU-csúcstalálkozó. Orbán Viktor szerint Magyarország számára előnyösebb az, hogy nem jött létre megállapodás, mint az, hogy ha a Herman Van Rompuy által az éjjel ismertetett javaslatot fogadták volna el.
Csalódás! Még sem sikerült megállapodni a ciprusi hatóságoknak, illetve a Nemzetközi Valutaalapnak, az Európai Uniónak, valamint az Európai Központi Banknak az ötödik euróövezeti állam mentőhiteléről.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tiszteli a véleményszabadságot és a jogállamot, ezért üdvözli, hogy Szalai Annamária, a hatóság elnöke fényképeinek manipulálása miatt Szabó Mikoláj blogger ellen indított eljárásban jogállami megoldás született - tájékoztatta az NMHH Kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-t.
Az amerikai piacok mai nyitásával egyre bátrabbakká váltak a befektetõk, amely mögött leginkább a délelõtti jó német Ifo-index adat, illetve az állhat, hogy a görög hitelrészlet...
A képeslapok küldése régi és meghitt szokás az ünnepek előtt, azonban a mai, felgyorsult, internettel túldúsított világban már kikopott a köztudatból eme üdvözlési forma. A BMW ezzel szemben stílusosan próbálja visszahozni a hagyományt életünkbe: az M6 egyedi képeslapokat gyárt.
A parlament december 10-i héten kezdődő ülésén kerülhet sor a 2013-as költségvetés zárószavazására - derül ki az országgyűlés jövő havi üléstervéből. Vagyis az IMF-megállapodás hiányában is elfogadja...
Magyarország - Vészesen közeleg a karácsony, ám a Blikk olvasóinak nem kell idegeskednie az ajándékok miatt, hiszen hétfőtől ezeket akár meg is nyerhetik a Blikk Advent téli kaparós játékával.
A kormány a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot jelölné ki a tűzvédelemmel összefüggő piacfelügyeleti hatósági teendők ellátására. Az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
Újabb kötvényeket vásárolt vissza az E-Star ESCO Kft. a mai napon, a közlemény szerint 2014-es és 2016-os lejáratú kötvények kerültek megvásárlásra. Folytatódnak a kötvényvásárlások az E-Starnál,...
A 200 napos mozgóátlag fölött az EUR/USD devizapár, felpattanás esetén a szeptember-októberi csúcsok felé törhet az árfolyam. Angela Merkel szerint az uniós mentőalapok garanciáit akár 10 milliárd euróval meg lehetne növelni - Mester Péter, elemző körképe.
DEBRECEN — Három bírósági ítélet után még mindig csak annyi biztos, hogy valaki 2007 nagypéntekén kegyetlenül kivégezte Balla Irma (†57) fideszes önkormányzati képviselőt. Mint megírtuk, pénteken ugyanis a megismételt elsőfokú tárgyaláson bizonyítottság hiányában felmentették a gyilkosság vádja alól Balla fiát, Schönstein Sándort (33).
Az Arsenal további öt évvel meghosszabbította szponzori szerződését az Emirates légitársasággal, ennek nyomán 150 millió font kerül az angol futballklub kasszájába.
Újabb jeles eseményt szervezett Spanyolországban az Audi autógyártó cég. A világmárka a Real Madrid futballistái után a Barcelona labdarúgóit invitálta egy autós bemutatóra és átadásra.
Bár az elmúlt hetek inkább a korrekcióról, az amerikai költségvetési szakadékról és az európai adóssággondokról szóltak, a feltörekvő részvénypiacok összességében jól tartották magukat, a feltörekvő...
Délutánra erőt merített a hazai börze a nemzetközi piacokon látható kedvező hangulatból, így a BUX 0,7 százalékos emelkedéssel búcsúztatta a hetet. A nyugati piacok a várakozások feletti német Ifo...
Peking - Óriási politikai botrány robbant ki a 32 milliós délnyugat-kínai metropolisban, Csunkingban. Felkerült az internetre ugyanis egy videó, amelyen a város egyik kerületi párttitkára látható lepedőakrobata szerepben.
Ott aztán megadják a módját: Laura egy nem mindennapi bangalore-i összeröffenésbe csöppent. Laura 25 évesen úgy döntött, hogy Indiába költözik a barátjával. Viszonylag gyorsan találtak munkát mindketten, összecsomagolták az életüket és kiköltöztek Bangalore-ba. Laura az ott töltött első néhány nap után rájött, fogalma sem volt róla, mire vállalkozott. Egyelőre fél évre terveznek, de ki tudja mit…