A vendéglátóhelyek élelmiszerbiztonságáról szóló vidékfejlesztési miniszteri rendelet úgy módosulna, hogy a napi 29 adagnál kevesebbet előállító vendéglátóhelynek nem kell anyaghányad nyilvántartást vezetnie - az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
Horváth Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának tagja lett az új, Semmelweis Terv végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszteri biztos.
Egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) októberben 30 milliárd forint, az első tíz hónapban 103,7 milliárd forint folyt be a büdzsébe, ami a tavalyi hasonló időszak 85 százaléka - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) friss államháztartási adatközléséből.
Közismert tény, hogy az elmúlt pár évben az ingatlanpiaci forgalom töredéke a válság előttinek. Ez az esés azonban nem egyformán érintette a főváros kerületeit, hiszen míg az egyik kerületben a korábbi forgalmának közel 60 százalékát tudja ma is, addig van ahol a negyedénél is kevesebbre képes....
Los Angeles — Hárommillió dolláros, azaz csaknem 660 millió forintos kikiáltási áron kerül kalapács alá egy 1957-es Maserati. A januárban, Kaliforniában tervezett árverésen ez a legnagyobb értékű veteránautó, amely új gazdára lelhet.
Adriano Leite Ribeiro ismét címlapokra került hazájában. A Flamengo labdarúgója ezúttal ismételten nem focitudása miatt került az újságokba, ahogyan az elég régóta így történik...
Washington — „Kinőheti" az emberiség az AIDS-t, az ENSZ egészségügyi szervezetének legújabb jelentése szerint ugyanis évről évre drasztikusan csökken az új fertőzöttek száma.
Októberben 30 milliárd forint, az első tíz hónapban 103,7 milliárd forint folyt be a büdzsébe az egyszerűsített vállalkozói adóból. Ez a tavalyi hasonló időszak 85 százaléka.
Téma szerint tagozatokba sorolja rendezvényeit az idén tízesztendős Magyar Fesztivál Szövetség, melynek tagjai a pénteken zárult, kétnapos szakmai konferencián és tisztújító közgyűlésen újabb három évre Márta Istvánt bízták meg a szervezet irányításával Kecskeméten.
Újabban Olvasóink megszokhatták, hogy hagyományos tesztjeink mellett immáron videós tartalommal igyekszünk még teljesebbé tenni az élményt. Ezúttal pedig igazán különleges vendés járt nálunk, az ő esetében semmiképp sem hagyhattuk ki a próbatétel filmesítését. A Kia Optima Hybrid már a közelben lopakodik.
Budapest — Áprilisi hivatalos szakításuk óta folytak a találgatások, vajon újra összejött-e Kinga (23) és Attila (34). Egy neve elhallgatását kérő ismerős most a Blikknek lerántja a leplet az egykori villalakók titkáról.
Los Angeles — Csúnyán összeverekedett Halle Berry (46) volt és jelenlegi kedvese, az Oscar-díjas színésznő lakásán kitört balhénak kórházi kezelés és letartóztatás lett a vége.
A Macy's tradicionális hálaadásnapi felvonulása nézőinek szeme láttára halt meg egy bohócnak öltözött férfi New Yorkban - közölte pénteken a New York Post.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 121,77 pontos, 0,69 százalékos emelkedéssel, 17 869,58 ponton zárt pénteken. A forgalom 10,47 milliárd volt.
Nem jött létre a megállapodás az Európai Unió állam- és kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozóján az EU 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a tárgyalások végeztével pénteken.
Elbukott az adóelkerülés megakadályozását célzó német-svájci államközi egyezmény pénteken a Bundesratban, a német törvényhozás felsőházában a megállapodást igazságtalannak tartó baloldali ellenzék...
Nem jött létre a megállapodás az Európai Unió állam- és kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozóján az EU 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről, és ez előnyösebb Magyarországnak, mintha...
Repülőgéppel vontatott légi transzparens segítségével kérte meg szerelme kezét egy nyíregyházi férfi. A nagyváros fölött mindenki olvashatta a lánykérő feliratot, aki feltekintett az égre: "Maya, hozzám jössz???".
Az Európai Unió 2014 és 2020 közötti pénzügyi keretérõl kezdtek egyeztetést csütörtök éjszaka a tagállamok állam- és kormányfõi a Herman Van Rompuy által összehívott rendkívüli uniós...
Az Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott 33-25-re nyert a házigazda Ukrajna ellen a Turcsin-kupán. Szombaton Macedónia lesz az ellenfél.
Cseh László aranyérmet szerzett 400 méter vegyesen a franciaországi Chartres-ban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság pénteki versenynapján. Verrasztó Dávid ezüstérmes lett.
Három gépjármű ütközött össze péntek késő délután az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 31-es kilométerszelvénynél - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.
A HVG Könyvek Kiadó napokban megjelent Okoskönyvek sorozatáról Budaházy Árpáddal, a kiadó vezetőjévell beszélgettünk. (X) A 8-12 éves gyermekek feje tele van fontos kérdésekkel, amelyekre a szülőknek nem mindig olyan könnyű válaszolnia, mint először hinnénk. Egy jó, az ismeretterjesztő témákat különleges és egyben izgalmas oldaláról megmutató könyvsorozatnak nem csak a gyermek, a szülő is…
A Hálaadás miatt tegnap csütörtökön zárva tartottak az amerikai tőzsdék, ma pedig rövidített lesz a kereskedés, hiszen már 7 órakor bezárnak a börzék. A befektetők a kiskereskedelmi láncoktól érkező...
A nemzetközi hitelminősítő este Londonban közölte, hogy az eddigi "BB plusz"-ról egy fokozattal "BB"-re rontotta a hosszú futamú magyar hazai és külső államadósság besorolását. Az NGM válaszolt a hírre, és azt javasolta a hitelminősítőnek, hogy inkább "önmagát minősítse le." A forint gyengülni kezdett a hírre. Elemzők szerint egy IMF-megállapodás megkötésével elkerülhető lett volna a leminősítés.
Budapest — Lemondták IO-show fellépéseiket a Rippel fivérek. Viktor (39) és Ferenc (41) hosszas gondolkodás után döntött úgy, pár hónappal elhalasztja látványos show-műsorát.
BUDAPEST—NAGYKÁROLY — Kettős terhelésnek van kitéve Csobot Adél (18). Az X-Faktor legfiatalabb versenyzője ugyanis, miközben hétről hétre megfeszülve készül a tehetségkutató soros fordulójára, iskolába is jár – elvileg.
Budapest — Táncával sikerült felhívnia a figyelmet a nehéz sorsú emberekre Majer Tamásnak. A Debreceni Hajdú Táncegyüttes táncosa a Duna Televízió Fölszállott a páva című tehetségkutatójában lépett színpadra, hortobágyi pásztorbotolójával a középdöntőbe jutott.
Horváth Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának tagja lett az új, Semmelweis Terv végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszteri biztos.