A nyolcvan éve megalakult Szaúd-Arábia gazdasági, politikai és vallási téren egyaránt átalakította a Közel-Keletet. Az új országot az ibn Szaúd-dinasztia kapta a britektől, a térség hírszerzési főnökének, John Philbynek a javaslatára. Philby tisztában volt azzal, hogy az új uralkodó az iszlám ultrakonzervatív irányzatát, a fegyveres dzsihádot támogató vahabizmust terjeszti. Szaúd-Arábia földje…
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
Az emberi és szurkoló kreativítás nem ismer határokat. Most épp a Borussia Dortmund szurkolói bizonyították ezt egy igencsak "haláli" lelátói koreográfiával.
Az amerikai középosztálynak nyújtott adókedvezmények azonnali meghosszabbítását sürgette az amerikai elnök. Barack Obama hangsúlyozta: kész a kompromisszumra az amerikai gazdaságot újabb recesszióval fenyegető úgynevezett pénzügyi sziklaszirt ügyében, ezért a jövő hétre egyeztetni szeretne az amerikai kongresszus vezetőivel.
A németekkel való együttműködésben van a magyar gazdaság jövője a miniszterelnök szerint. Orbán szerint sikeres a kormány gazdaságpolitikája, és minden akadály elhárult az IMF-megállapodás elől.
A DTZ ingatlantanácsadó adatai szerint 245 ezer négyzetméter irodát adtak bérbe a harmadik negyedévben Budapesten. Az ezer négyzetméternél nagyobb területre kötött szerződéseket a CA Immo tulajdonában lévő IP West irodaház vezeti - tudatták az MTI-vel.
Diederik Pen lett a Wizz Air új üzemeltetési igazgatója. A 44 éves Pen, aki korábban a holland hadsereg tisztje volt 2013 januárjától dolgozik majd Budapesten - olvasható a Wizz Air közleményében. ...
Felgyorsult a kínai export októberben, az amerikai piacokon való értékesítés megelőzte az európait. A kormány szerint ez annak a jele, hogy a gazdaság kezd magára találni, de nehéz lesz a következő év. A GDP növekedése idén mérséklődött, éves szinten 7,5 százalékos lehet.
Két magyar szakemberrel erősítette meg az új-zélandi vízilabda-szövetség a sportág szakmai irányítását: Sike József az ottani férfiválogatott, Bíró Attila pedig a női nemzeti együttes szövetségi kapitánya lett.
Vádat emeltek egy huszonhárom éves tázlári férfi ellen, aki csaknem kétszáz gyermek- és fiatalkorú lányt vett rá arra, hogy küldjön neki önmagáról pornográf képeket, amelyeket aztán a számítógépén tárolt – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője szombaton az MTI-t.
Hatalmas botrányba fulladt a tadzsik fociligában az Istaravshan FK-Energetik Dushanbe meccs. Egy vitatott gólt követően előbb a két csapat, majd kis túlzással az egész stadion akarta meglincselni a bírót.
Két magyar szakemberrel erősítette meg az új-zélandi vízilabda-szövetség a sportág szakmai irányítását: Sike József az ottani férfiválogatott, Bíró Attila pedig a női nemzeti együttes szövetségi kapitánya lett.
Jelenlegi politikájával Görögország nem lesz képes hatalmas adósságát kezelhető szintre csökkenteni 2020-ra, a várt 116,5 százalék helyett akár 140 is lehet - vélte Jörg Asmussen. Akár már novemberben fizetésképtelenné válhat az ország, ha nem kapja meg a mentőcsomag következő részletét.
Felgyorsult a kínai export októberben, ami újabb jele annak, hogy a világ második legnagyobb gazdasága kezd magára találni - derült ki a kereskedelmi minisztérium szombati közléséből.
Görögország nem lesz képes hatalmas adósságát kezelhető szintre csökkenteni 2020-ra a jelenlegi politikával - véli Jörg Asmussen, az Európai Központi Bank (EKB) igazgatóságának tagja. Asmussen a De...
Az ír-magyar kapcsolatokat borzoló egyetlen ügyben, a Leányfalun 2000-ben gázoló, Francis Ciarán Tobin esetében az ír miniszterelnök nem tud megnyugtató megoldást – írta a Népszabadság.
Hit és hír címmel rendezett pódiumbeszélgetést a Hét Olajfa Egyesület csütörtök este Budapesten, Németh Péter Népszava főszerkesztő moderálásában. A pódiumbeszélgetés két vendége Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze és Németh Szilárd, az ATV hírigazgatója volt. Németh Péter nem rokona a vendégeknek - szögezte le a főszerkesztő, de Németh Sándor és Németh Szilárd apa és fia, ezért az…
Mehet a vakcina. Ausztria és Franciaország után az olasz egészségügyi hatóságok is feloldották a Novartis svájci gyógyszergyár influenza elleni oltóanyagainak forgalmazására korábban elrendelt tilalmat.
Az FGSZ Siófok megszerezte első győzelmét az OTP Bank Liga 2012-2013-as szezonjában. A Balaton-partiak a Pápát győzték le. A vendégek szakvezetője igencsak ingerülten értékelt.
A DVTK egy alacsony színvonalú mérkőzésen döntetlent játszott a PMFC-Matias csapatával. A szeptemberben igazolt és sokáig sérüléssel bajlódó Rudolf Gergely bemutatkozott a Diósgyőrben.
Büntetőeljárást folytat a XVI. kerületi rendőrkapitányság az Ezren tüntettek Papcsák ellen című áprilisi online cikk négy kommentárírója ellen – írta a Népszava.
Érdekes az autógyártók stratégiájában a termelés lokalizációjának pontos megválasztása, hiszen egyrészt nagyobb befektetéssel járhat és több éves jövőbeni fejlesztési, valamint gyártási irányokat határoz meg, továbbá a profitra is nagy hatással van. Ezúttal két márka költözéséről adunk hírt.
A munkahelyi interneteléréssel rendelkező magyar munkavállalók 55 százaléka, több mint 800 ezer dolgozó használja munkahelyéről a közösségi oldalakat az informatikai biztonsággal foglalkozó Gateprotect tűzfalgyártó reprezentatív felmérése szerint.
Tovább tart az HSBC vesszőfutása, pénteken az angol adóhatóság (HMRC) jelentette be, hogy hozzájutottak több mint 4000 HSBC ügyfél adataihoz, méghozzá azokéhoz, akik a Csatorna-szigetek egyikén,...
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) arcpirítónak tartja, hogy Szigetvári Viktor, a Bajnai Gordon által vezetett Haza és Haladás Egyesület alelnöke becsmérelte szervezetüket.
Shaquille O"Neal páratlan egyénisége volt a tengerentúli kosárlabdázásnak. A 2011-ben visszavonult, 216 cm-es, 147 kg-os négyszeres bajnok miatt újra kellett írni a szabályokat.
A legendás brit autómárka, az Aston Martin többségi tulajdonosa, az Investment Dar Co. potenciális vásárlókkal tárgyalt az esetleges értékesítésről - számolt be a Bloomberg az ügyhöz közel álló, meg...
Mindenki szereti a palacsintát, ami édesen és sósan is nagy kedvenc! Ha meguntad a hagyományos lekváros verziót, íme most egy paradicsomos és egy almás-fahéjas változat!
Közeleg a tél és vele együtt az ünnepi pompa és csillogás. Nyáron is imádtuk a metálos és flitteres ruhákat és kiegészítőket, ám az idei őszi-téli szezonban érdemes még több hasonló darabot becsempészni a ruhatárunkba.