2012. november 10. szombat

nov. 10
11:06
Hamarosan vádat emelhetnek Gergényiék ellen (Infostart)
Nem hosszabbítja meg a 2006. őszi rendőri fellépés miatti nyomozás hétfőn lejáró határidejét a Központi Nyomozó Főügyészség debreceni regionális osztálya.
nov. 10
11:06
Súlyemelő felnőttvilágcsúcs született az egyetemi vb-n (Agroinform)
A kínai Meng Su-ping 188 kilogrammos lökéssel állított fel új csúcsot a plusz 75 kg-osok mezőnyében.
nov. 10
11:09
Nápoly érseke kitiltotta a templomokból a camorra tagjait (ProfitLine)
Felemelte szavát a nápolyi bűnszövetkezet, a camorra ellen a város érseke Crescenzio Sepe, aki a szombati olasz sajtó szerint kiátkozta az egyházból a bűnözőket.
nov. 10
11:12
A feltalálók hóna alá nyúl a kormány (Privátbankár)
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség bejelentette, hogy ismét pályázhatnak egy 200 millió forintos támogatási keretösszegre a feltalálók találmányaik szabadalmaztatására.
nov. 10
11:18
Főpapi felügyelet alá kerülnek a bankok - Botrány a kinevezésnél (Portfolio)
Korábban egy olajipari cég vezetője volt, manapság pedig az egyik brit bankfelügyeleti bizottság tagja Justin Welby, akit most Canterbury érsekének, az anglikán egyház vezetőjének neveztek ki....
nov. 10
11:18
Meglepetések Matolcsy csomagjában: a cafetéria is változott (Pénzcentrum)
A Parlament költségvetési bizottsága csütörtökön módosító indítványokat nyújtott be a 2013-as adóváltozásokat tartalmazó törvényjavaslathoz. Ezek a Matolcsy György által októberben bejelentett két csomagot tartalmazzák, ám ahhoz képest is történtek időközben változások (volt, ahol meghátrált a kormány, de volt ahol ismét újított). A képviselők már jövő hétfőn szavazhatnak a módosításokról. A…
nov. 10
11:20
Itt a devizahitelesek soha vissza nem térő alkalma (Pénzcentrum)
Több százezer forintot ajándékba ad az árfolyamgát egy átlagos devizahitelesnek. Ennek ellenére szeptember végéig a jogosultaknak mindössze 13%-a, 65 ezer adós élt a lehetőséggel. Az idő szorít, hiszen az igényeket év végéig lehet benyújtani a bankoknál. A Portfolio.hu nem reprezentatív felméréséből kiderült: a pénzügyi szakma közel háromnegyede szerint nincs szükség újabb devizahiteles...
nov. 10
11:24
NB I: győzelemre tör a Hali az Újpest ellen (Sport365)
Szombaton 14 órakor az M1 kamerái előtt a 14. helyezett Szombathelyi Haladás a 9. Újpestet fogadja a Rohonci úton. A két csapat között mindössze négy pont a differencia.
nov. 10
11:24
Két hónapra kidőlt a kék-feketék középpályása (Agroinform)
Gaby Mudingayi megsérült a csütörtöki, Partizan Belgárd elleni Európa Liga-mérkőzésen, két hónapot kell kihagynia.
nov. 10
11:26
NB I: Szivics beszólt Pruknernek - "Napok óta sír az újságokban a bírók miatt" (Sport365)
Ma délután 16 órakor a Kaposvári Rákóczi lesz az MVM Paks vendége az OTP Bank Liga
nov. 10
11:28
Kizárt, hogy eligazol a Man United sztárja - se télen, se nyáron (Sport365)
Anderson, a Manchester United brazil sztárja kijelentette, esze ágában sincs elhagyni az Old Traffordot.
nov. 10
11:36
A jogállamiságról beszélt a kínai kormányfő a pártkongresszuson (ATV)
A politikai reformok, a demokrácia, a jogállamiság útjának elkerülhetetlenségéről beszélt a kínai miniszterelnök a Kínai Kommunista Párt XVIII. kongresszusán, a Tiencsin városi küldöttek megbeszélésén.
nov. 10
11:42
Felgyorsulnak a reformok Kínában? (Infostart)
A politikai reformok, a demokrácia, a jogállamiság útjának elkerülhetetlenségéről beszélt a kínai miniszterelnök a Kínai Kommunista Párt (KKP) XVIII. kongresszusán, a Tiencsin városi küldöttek megbeszélésén.
nov. 10
11:42
A Soltvadkerti Takarékszövetkezet elnöke is előzetes letartóztatásba került (ProfitLine)
A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet elnöke is érintett abban a csalássorozatban, amelyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) három budapesti, egy kecskeméti és egy soltvadkerti embert tartóztatott le - erősítette meg az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI információt.
nov. 10
11:42
Juan Mata nem hallotta a játékvezető állítólagos megjegyzéseit (Agroinform)
A bíró elleni vizsgálat még folyik, mert a vád szerint John Obi Mikelre is fajgyűlölő megjegyzést tett.
nov. 10
11:57
Már januárban leléphet a Juve 12 millió fontos kispadmelegítője (Sport365)
Nicklas Bendtner ügynöke egy interjúban elismerte, ha a dán csatár a jövőben is olyan kevés lehetőséget kap a Juventusnál, mint amennyit eddig, akár már januárban távozhat Torinóból.
nov. 10
11:59
NB I: a Honvéd edzője gondterhelt, az Eger megint idegenbe megy haza (Sport365)
Szombat délután 16 órai kezdettel az Illovszky Rudolf Stadionban feszül egymásnak az Egri FC és a Budapest Honvéd. Itt elolvashatjátok, mint mondtak az edzők a találkozó előtt!
nov. 10
12:01
Forma-1: versenyzői ülésre vágyik a Caterhamnél a holland pilóta (Sport365)
Giedo van der Garde közölte, reméli hamarosan aláírhatja 2013-as szerződését a Caterham csapattal.
nov. 10
12:06
Ön tudja, hogy ki a legbefolyásosabb ember Európában? (Privátbankár)
Vagyis kinek a telefonszámát jó tudni Európában, hogy fel lehessen hívni ha valami gondja-baja van egy külföldi államfőnek, vagy politikusnak.
nov. 10
12:09
Obama a középosztály adókedvezményeinek meghosszabbítását sürgette (Adózóna)
Az amerikai középosztálynak nyújtott adókedvezmények azonnali meghosszabbítását sürgette pénteken a "költségvetési szirtről" (fiscal cliff) szóló, széleskörű megállapodás keretében Barack Obama amerikai elnök.
nov. 10
12:12
Levágták a pedofil péniszét és megölték! (Blikk)
Wandsworth - Agyonvert egy pedofilt, majd levágta a péniszét egy önbíráskodó banda Angliában.
nov. 10
12:12
Soltvadkert és Vidéke: százmilliós csalás a gyanú (Pénzcentrum)
A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet elnöke is érintett abban a csalássorozatban, amelyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) három budapesti, egy kecskeméti és egy soltvadkerti embert tartóztatott le - erősítette meg az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI információt....
nov. 10
12:12
Az Audi Indiába, a Chevrolet Európába költözteti a gyártást (Auto Pult)
Érdekes az autógyártók stratégiájában a termelés lokalizációjának pontos megválasztása, hiszen egyrészt nagyobb befektetéssel járhat és több éves jövőbeni fejlesztési, valamint gyártási irányokat határoz meg, továbbá a profitra is nagy hatással van. Ezúttal két márka költözéséről adunk hírt.
nov. 10
12:15
Peking hidegháborús mentalitással vádolja Amerikát (ProfitLine)
Hidegháborús mentalitással vádolta meg az Egyesült Államokat a kínai kereskedelmi miniszter, amiért kínai informatikai vállalatokat trójai falónak bélyegeznek, és kitiltanak a piacról.
nov. 10
12:18
Megnyitotta kapuit az Új Nemzedék Ház Budapesten (Infostart)
Új Nemzedék Ház elnevezéssel ifjúsági központot nyitott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szombaton Budapesten a nemzetközi ifjúsági világnap alkalmából. Navracsics Tibor, a tárca vezetője az átadáson arról beszélt, hogy az államreformhoz kötődően szeretnének egy intézményi kultúraváltást is megalapozni, a jövő Magyarországát kinyitni és barátságosabbá tenni.
nov. 10
12:18
Operatőr mesterkurzus Budapesten (Gondola)
November 15-16-17-én, háromnapos, térítésmentes mesterkurzust tart Budapesten Koltai Lajos és Baranyai László.
nov. 10
12:18
Michael Arndt írja a Star Wars 7. részét (Blikk)
nov. 10
12:18
Lázár Bence idén már nem játszik (Agroinform)
Lázár Bence, az Újpest utánpótlás-válogatott támadója már edzésbe állt, de idén már nem léphet pályára.
nov. 10
12:20
Orbán: sikerült a magyar gazdaság pénzügyi konszolidációja (Gondola)
Az új magyar gazdasági modell, bár sokak érdekét sérti - működőképes, a kormány pedig minden akadályt elhárított IMF/EU-tárgyalások útjából.
nov. 10
12:24
Velence víz alatt van, és még csak most jön Sandy unokatesója (Privátbankár)
A Sandy hurrikán unokatestvérének nevezték el azt a ciklont, amely miatt szombat-vasárnap egész Észak-Olaszországban a legmagasabb katasztrófavédelmi riasztás lépett életbe. Velence víz alatt van, Szicíliában pedig rekkenő hőség.
nov. 10
12:24
Megnyílt Budatétényben a Csodák Palotája (Infostart)
Megnyílt a Csodák Palotája új helyén, a Campona Bevásárló- és Szórakoztatóközpontban, Budapest 22. kerületében.
nov. 10
12:30
A Hír24 kommentelőit is feljelentették (Alternatív Energia)
A portál reggel még arról írt, hogy büntetőeljárást folytat a Népszava internetes hozzászólói ellen a XVI. kerületi rendőrkapitányság. Aztán Ők is kinyitották a postaládájukat.
nov. 10
12:30
Recesszióban van-e még Magyarország? (Portfolio)
Az első két negyedévben zsugorodott a magyar gazdaság, amivel technikai recesszióba süllyedt. A piaci szakértők néhány hónapja azzal kalkuláltak, hogy az év eleji sokkok kifutása után, a harmadik...
nov. 10
12:30
Magyar vízilabdások erősítik ellenfeleinket, dühből gázolt a Lakers - Déli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
nov. 10
12:32
NBA: Zen mester visszatérhet, a Brooklyn összetörte az Orlandót (Sport365)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 11. játéknapján nyert a Los Angeles Lakers, amelynek ismét Phil Jackson lehet a vezetőedzője.
nov. 10
12:34
Visszatér a Mitsubishi a Dakarra - csak egy kicsit másképp (Sport365)
A Mitsubishi az egyik legismertebb márka, mely kiváló eredményeket ért el a Dakaron. Jövőre ismét ott lesznek a versenyen, csak egy kicsit más formában.
nov. 10
12:36
Dzsudzsák gólpasszt jegyzett Priskinék ellen (Agroinform)
A szélső remek játékkal és kiváló passzokkal vétette észre magát, Priskinéknek nem áll jól a szénájuk.
nov. 10
12:38
Komplikált meccs lesz - Marco Rossi (Agroinform)
A Honvéd öt nyeretlen mérkőzés után, felforgatott védelemmel próbálja legyőzni a Vasas-pályán újra otthonra találó Egert
nov. 10
12:39
Ez bosszantja a tokaji termelőket (Infostart)
Elutasította az Európai Unió Bíróságának törvényszéke Magyarország keresetét, amelyben Magyarország megtámadta, hogy az úgynevezett E-Bacchus jegyzékbe bekerült a szlovákiai "Vinohradnícka oblast' Tokaj" megjelölés, mint oltalom alatt álló védjegy. Szlovákia a korábbi magyar-szlovák megegyezés ellenében a Tokajsky helyett a Tokaj írásmódot használja, ez bosszantja a hegyaljai termelőket - mondta…
nov. 10
12:42
Így néz ki egy hitelkártya LCD kijelzővel és billentyűzettel (Privátbankár)
LCD-képernyővel és billentyűzettel is rendelkező Mastercard hitelkártyát hoznak forgalomba Szingapúrban - jelentette a BBC online hírszolgáltató.
nov. 10
12:48
A fanatikusok okozták a világ legtöbb gondját (Alternatív Energia)
A nagypolitika érdekes próbatétele lenne, ha egyszer végre a hatalommániától mentes, írástudó, bölcs értelmiség birtokolhatná a hatalmat. Ezt mondja Nagy Bandó András, aki hétfőn lesz 65 éves. A humorista, író futballcsapatnak nem szurkol, valláshoz nem kötődik, pártba nem lép be, s szerinte ez kell ahhoz, hogy ne váljunk fanatikussá.
nov. 10
12:48
Mi tehetünk amikor hibás terméket vásárolunk egy üzletben? (ProfitLine)
Az Európai Minőségügyi Szervezet (EOQ) 1992-ben november 12-re hirdette meg a Minőségügyi Világnapot, amellyel a minőség iránti elkötelezettség fontosságára kívánja felhívni a figyelmet.
nov. 10
12:54
Új ösztöndíjprogramot hirdetnek gyermekorvos-jelölteknek (Infostart)
Idén a szakorvosjelölteknek szóló Markusovszky és a szakgyógyszerész-jelölteknek szóló Than Károly ösztöndíjprogramok mellett a gyermekorvos-jelöltek számára meghirdeti a Méhes Károly ösztöndíjprogramot az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
nov. 10
12:54
Felsőoktatás: nem az intézmények, a szakok száma a probléma (HR Portál)
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke szerint nem magas a felsőoktatási intézmények száma Magyarországon, ami probléma, az a szakok túlburjánzása. Mezey Barna ezért a politikát tette felelőssé az Antall József Alapítvány szombati fővárosi konferenciáján tartott előadásában, amelyben arra is kitért, hogy az önfenntartó felsőoktatás nem kifejezetten európai, hanem inkább amerikai modell.
nov. 10
12:54
Doppingolt a volt világelső amerikai triatlonos (Agroinform)
Mark Frettánál EPO-használat nyomait mutatták ki a véréből vett minta elemzésekor.
nov. 10
12:56
Új ösztöndíjprogram gyermekorvos-jelölteknek (HR Portál)
Idén a szakorvosjelölteknek szóló Markusovszky és a szakgyógyszerész-jelölteknek szóló Than Károly ösztöndíjprogramok mellett a gyermekorvos-jelöltek számára meghirdeti a Méhes Károly ösztöndíjprogramot az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
nov. 10
13:00
Többe lesz a Déli Áramlat, mint gondolták (Privátbankár)
A földgázvezeték tenger alatti szakaszát építő cég, a South Stream Transport elkészült a megvalósíthatósági tanulmánnyal. Az orosz gázóriásnál erre alapozva közölték, hogy félmilliárd euróval többe kerülhet a beruházás.
nov. 10
13:02
Ha csodára vágysz, mától máshol kell keresni (Privátbankár)
Megnyílt a Csodák Palotája új helyén, a Campona Bevásárló- és Szórakoztatóközpontban, Budapest 22. kerületében szombaton.
nov. 10
13:03
Dopping: négy évre elmeszelték a korábbi világelsőt (Sport365)
Négy évre eltiltották a versenyzéstől Mark Fretta amerikai triatlonost, mivel doppingolt.
nov. 10
13:05
Alonso háborút indít Vettel ellen az utolsó két futamon (Sport365)
Az egykori Formula-1-es pilóta, David Coulthard szerint a szezonból még hátralévő két futamon a világbajnoki címért hatalmas és igazán kemény csata várható majd Sebastian Vettel és Fernando Alonso között.

Keresés