Részlegesen nyithat csak meg csütörtökön a Budapest Park, a Rákóczi híd mellett felépült új kulturális helyszínen egyelőre nem lehet nagyrendezvényeket tartani.
További mintegy 250 millió dollárt fektet be a Mol Kazahsztánban, ahol a tervek szerint 2015-ben indulhat meg az az olajkitermelési projekt, amelynek előkészítését a magyar olajipari cég irányítja. Erről Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója beszélt a kazah fővárosban, Asztanában, ahol Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével magyar kormányzati-üzleti delegáció tárgyal.
Moammer Kadhafi volt líbiai vezető emberének hitte Anders Behring Breivik norvég tömeggyilkost a tavaly júliusi vérengzés egyik szemtanúja - derült ki egy csütörtökön elhangzott tanúvallomásból. Jon Olsen a komp kapitánya volt, amely Breiviket a szigetre szállította.
Részlegesen nyithat csak meg csütörtökön a Budapest Park, a Rákóczi híd mellett felépült új kulturális helyszínen egyelőre nem lehet nagyrendezvényeket tartani.
További, nagyjából 250 millió dollárt fektet be a Mol Kazahsztánban, ahol a tervek szerint 2015-ben meg az az olajkitermelési projekt, amelynek előkészítését a magyar olajipari cég irányítja. Magyarország több mint 20 éve vesz részt a kazah szénhidrogén-bányászatban.
Ma reggel a kedvezõ nemzetközi befektetõi hangulatban még újabb héthavi csúcsra ért a forint az euróval szemben, majd délelõtt elfogyott a lendülete. Délután az Európai Központi...
A délelőtti pluszok a délutáni-esti órákra ismét elillantak a részvénypiacokon. Mondhatni gyanúsak a mozgások, hiszen az utóbbi napokban már sokadszorra látunk hasonló irányú elmozdulásokat napon...
A Friedrich Wilhelm Raiffeisen 2012-től 70 millió forintra emelte a privátbanki belépési limitet, a korábban megkezdett stratégia célja, hogy az ügyféligényeknek leginkább megfelelő szolgáltatási...
A Költségvetési Tanács (KT) nem tárgyalt a miniszterelnök szerdán elhangzott javaslatáról, amely szerint a Orbán Viktor arra kérte a Fidesz-KDNP-frakciószövetséget, hogy még a parlament nyári szünete előtt fogadják el a jövő évi költségvetés sarokszámait - felelte Kovács Árpád, a KT elnöke az MTI kérdésére csütörtökön.
Néhány héten belül kiderül, állja-e a szavát a kormány és megadja-e az állam a végleges garanciát a BKV idén lejáró, mintegy 63 milliárd forintnyi adósságállományának megújítására.
Az első helyen kiemelt olasz Sara Errani két sima játszmában nyert csütörtökön honfitársa, Alberta Brianti ellen a 220 ezer dollár összdíjazású Budapest Grand Prix salakpályás női tenisztorna negyedddöntőjében.
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 29. játéknapján a Los Angeles Angels of Anaheim kezdődobója, Jered Weaver karrierje első no-hitter mérkőzését jegyezte, vagyis az ellenfélnek nem volt érvényes ütése, azonban a perfect game elmaradt.
Változatlanul, 1 százalékon hagyta az irányadó kamatot az Európai Központi Bank. Sem ez, sem a sajtótájékoztató nem hozott meglepetést, az EKB elnöke többnyire elégedettnek tűnt. Mario Draghi sajtótájékoztatója közben nagyon jó amerikai hír érkezett, a két esemény újabb nagy mozgásokat indított el a piacokon. A délutáni hírek viszont egyre kedvezőtlenebbek lettek, esik az olaj ára és a forint is…
A FuturAqua részvénystruktúrájának egységesítése miatt kérelmezte az úgynevezett "ideiglenes részvények" (ISIN kód: HU0000109913) sorozatának törlését és ezzel egyidejűleg a végleges FuturAqua Nyrt....
BUDAPEST — Nem négy, hanem hét halottja lehet a Bonnie és Clyde vezette Halálbrigádnak, akiknek pere szerdán kezdődött a Budapest Környéki Törvényszéken.
Az LMP szerint Réthelyi Miklós súlytalan miniszter volt, akinek a feje felett döntöttek a tárcáját érintő kérdésekben - mondta a nemzeti erőforrás miniszter lemondására reagálva Szabó Tímea. Az ellenzéki politikus csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette, a tárcavezető utódjától azt várják, hogy álljon a sarkára, tegyen rendet az oktatás és az egészségügy területein és találjon valós…
A Fitch szerint nagyon valószínűtlen az euróövezet felbomlása, tekintettel arra, hogy ennek mekkora pénzügyi és politikai ára lenne. A hitelminősítő szerint azonban alternatív forgatókönyvek elképzelhetők Görögország távozásától egészen odáig, hogy Németország és több más eurótagállam hagyja ott a jelenlegi valutauniót, új közös valutát teremtve kisebb létszámmal.
Márciusban csökkent az infláció az OECD-térségben. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet 34 tagállamában átlagosan 2,7 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, szemben a februári 2,8 százalékkal. Ez a 2011 márciusi 2,6 százalék után a legalacsonyabb havi inflációs ráta.
Románia is csatlakozik a többi uniós ország által képviselt állásponthoz a Timosenko-ügyben és csak nagyköveti szinten képviselteti magát a közép-európai államfők május 11-12-i jaltai csúcstalálkozóján - jelentette be Traian Basescu a román rádiónak adott interjújában.
A Manchester United mestere, Sir Alex Ferguson úgy véli, a tapasztalt hátvédnek ott lenne a helye Anglia válogatottjában a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságon.
A montenegrói Buducsnoszt Podgorica elleni Bajnokok Ligája-döntőre készülő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata története során még egyetlen európai kupában sem tudott diadalmaskodni, ugyanakkor már hat finálét veszített el.
Bevált a munkaerő-piaci nyitás után meghozott osztrák bérdömping-ellenes törvény, a cégek nagy többsége betartja az ausztriai bér- és illetékfizetési szabályokat - jelentette ki egy csütörtöki sajtótájékoztatón az osztrák munkaügyi miniszter.
További mintegy 250 millió dollárt fektet be a Mol Kazahsztánban, ahol a tervek szerint 2015-ben indulhat meg az az olajkitermelési projekt, amelynek előkészítését a magyar olajipari cég irányítja. Erről Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója beszélt csütörtökön magyar újságíróknak a kazah fővárosban, Asztanában, ahová kétnapos látogatásra érkezett Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével…
Mérsékelt mínuszokkal indult a nap az amerikai tőzsdéken, amelyben a mai szolgáltatóipari index váratlan csökkenése játszotta a főszerepet. Bár a munkaerőpiacról egy vártnál kedvezőbb adat érkezett,...
Kissé tovább gyengült a forint csütörtökön estére: az eurót hat óra körül 284,51 forinton jegyezték, míg délután 283,50 forint, délelőtt 282,80 forint volt az uniós fizetőeszköz a bankközi piacon.
Szívesen fogadnák orvosi kezelésre bármely oroszországi gyógyintézetben Julija Timosenko volt ukrán kormányfőt - jelentette be Vlagyimir Putyin csütörtökön.