2012. május 3. csütörtök

máj. 3
18:44
Szentes szakmázik és (ki)oktat - videó (Agroinform)
Nem csak a papír, a kamera is sok mindent elbír. Azt is, hogy a kudarcsorozatot hogyan fordítsuk le sikerszériára.
máj. 3
18:45
Beszámíthatók a tini halálosztók (Blikk)
Győr — Nem ússzák meg a börtönt kényszergyógykezeléssel a soproni tinigyilkosok. A három fiatalt, V. Rolandot(19), T. Attilát(19) és M. Tamást(18) napokon keresztül vizsgálták elmeorvos szakértők.
máj. 3
18:45
Kissé tovább gyengült a forint estére (Blikk)
máj. 3
18:46
"Pedofil bűncselekmények" Az ír katolikus vezető távozását sürgetik (ATV)
Ír és északír állami vezetők egyaránt szorgalmazták az írországi katolikus egyház legfőbb vallási méltóságának távozását, miután egy brit riportműsorból az derült ki, hogy az egyházi vezető nem lépett fel pedofil bűncselekmények ügyében, jóllehet tudomása volt az incidensekről.
máj. 3
18:47
Nevelőnek készült az elgázolt bliccelő (Blikk)
Budapest — Hivatásos nevelőszülőnek készült, s amikor csak tehette, idejét a gyerekek között töltötte V. Ákos (†31), aki szerda kora reggel az ellenőrök elől rohant a halálba.
máj. 3
18:49
Kezesbárány vadállatok (Blikk)
BUDAKESZI — A vadaskert állatai aztán igazán nem unatkoznak!
máj. 3
18:54
Tovább gyengülhet a vállalati hitelezés (Privátbankár)
A vállalati hitelezésért felelős banki vezetők szerint az utóbbi hónapokban érzékelhetően romlott a hangulat a vállalati hitelpiacon és a közeljövőben sem várható számottevő javulás - ezt tükrözi a KPMG vállalathitelezési hangulatindexének változása is. Az index értéke a 2011. novemberi +0,1-es szintet követően 2012 tavaszára -0,7-re csökkent.
máj. 3
18:54
Lejtőn az amerikai indexek (Portfolio)
Mérsékelt mínuszokkal indult a nap az amerikai tőzsdéken, amelyben a mai szolgáltatóipari index váratlan csökkenése játszotta a főszerepet. Bár a munkaerőpiacról egy vártnál kedvezőbb adat érkezett,...
máj. 3
18:56
Még nem tárgyalt Orbán javaslatáról a KT (Portfolio)
A Költségvetési Tanács (KT) nem tárgyalt a miniszterelnök szerdán elhangzott javaslatáról, amely szerint a Orbán Viktor arra kérte a Fidesz-KDNP-frakciószövetséget, hogy még a parlament nyári szünete...
máj. 3
19:00
Betegszállítás: "átmeneti túlterheltség" a vonalon, hosszabb várakozási idő (ATV)
A május elseje óta élő, betegszállítás rendelésére létrehozott központi hívószám vonalain valóban jelentkezett átmeneti túlterheltség, az Országos Mentőszolgálathoz ellátatlanul maradt betegszállítási feladatról szóló jelzés sehonnan sem érkezett - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
máj. 3
19:00
Grand Slam, BMW, Federer - interjú a "csodatevő" Balázs Attilával (Agroinform)
A 23 éves teniszező magyar férfi tenisz utóbbi 30 évének egyik legjobb eredményét produkálta Bukarestben.
máj. 3
19:03
Michelisz és Wéber a Hungaroringen áll rajthoz (Blikk)
máj. 3
19:03
Súlyos égési sérüléseket szenvedett két ember (Blikk)
máj. 3
19:03
Tottenham: Kyle Walker hosszú távra tervez a klubnál (Sport365)
A 21 esztendős hátvéd remek formájának köszönhetően kiérdemelt egy hosszú távú, 2017-ig szóló szerződést a Tottenhamtől. Így a legjobb fiatalnak választott játékos még öt évig szolgálhat a White Hart Lanen.
máj. 3
19:05
Kerékpározás közben elhunyt Orosz István (Blikk)
máj. 3
19:06
Vállalati hitelezés? Nem, nem és továbbra sem... (ProfitLine)
A vállalati hitelezésért felelős banki vezetők szerint az utóbbi hónapokban érzékelhetően romlott a hangulat a vállalati hitelpiacon, és a közeljövőben sem várható számottevő javulás - ezt tükrözi a KPMG vállalathitelezési hangulatindexének változása is, az index értéke a 2011. novemberi +0,1-es szintet követően 2012 tavaszára -0,7-re csökkent.
máj. 3
19:09
Klórgázszivárgás volt a komlói sportközpontban (Alternatív Energia)
Összesen tizenhét gyermek került megfigyelésre a pécsi gyermekgyógyászati klinikára a komlói sportközpontban csütörtökön történt klórgázszivárgással összefüggésben. A veszély már elmúlt, a sportlétesítmény pénteken újra kinyit.
máj. 3
19:12
Öröklődik a családon belüli erőszak? (Infostart)
A családon belüli erőszak örökletes - legalábbis a patkányoknál, állapították meg svájci kutatók.
máj. 3
19:12
Magával rántotta az olajárat is a rossz hangulat (Portfolio)
A negatívra forduló befektetői hangulat a nyersanyagok piacán is rányomta a bélyegét a mai kereskedésre, az olaj árfolyama több mint 2%-kal került lejjebb, de az arany árfolyama is 1% feletti...
máj. 3
19:18
Bojkottálják az EU-biztosok az Eb-t (Infostart)
Egyetlen uniós biztos sem utazik Ukrajnába a 2012-es futball Európa-bajnokságra - jelezte csütörtökön az EU kijevi missziója.
máj. 3
19:18
Jelentős változások várhatóak a szövetségben (Agroinform)
Június végén előrehozott tisztújításra kerül sor a Magyar Vívó Szövetségben (MVSZ).
máj. 3
19:21
Szépségek közt Benji (Blikk)
Budapest — Imádják a csajok Burgess Benjit (17), amit a Megasztár legfiatalabb fiú énekese nagyon élvez, de saját bevallása szerint csak mértékkel.
máj. 3
19:36
Taekwondo: Tóth Balázs ötödik lett a taekwondo Európa-bajnokságon (Sport365)
Tóth Balázs az ötödik helyen végzett a tekvondósok Manchesterben rendezett Európa-bajnokságán.
máj. 3
19:36
Nincs minden rendben a fejekben - Pintér Attila (Agroinform)
A Loki előnye négy fordulóval a vége előtt öt pontra nőtt a Győrrek szemben, így nyugodtan készülhet a csúcsrangadóra.
máj. 3
19:38
Újpest: nem volt véletlen a hárított büntető (Sport365)
Balajcza tudatosan készül a tizenegyesekre, aki kritikus pillanatban hárított tizenegyest, így elvitathatatlan érdemeket szerzett a Vasas legyőzésében.
máj. 3
19:39
Az OTP árfolyam esése húzta le a budapesti börzét (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 153,90 pontos, 0,85 százalékos csökkenéssel, 17.871,46 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak az előző napi záráshoz képest.
máj. 3
19:40
Egy perces néma csönd az Eb megnyitóján Dale Oen tiszteletére (Sport365)
A hétfőn elhunyt világbajnok norvég úszó a debreceni Európa-bajnokság megnyitójának napján ünnepelte volna 27. születésnapját.
máj. 3
19:41
Nem találták az irányt a nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
A nyugat-európai értéktőzsdéken csütörtökön bizonytalanul, többnyire gyengén alakult az üzletmenet a sokféle, egymásnak ellentmondó hír és adat nyomán.
máj. 3
19:54
Mi a meglepő Réthelyi Miklós lemondásában? (Infostart)
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter lemondása ugyanannyira nem meglepő, mint az, hogy utódja Orbán Viktor miniszterelnök régi bizalmasa, Balog Zoltán államtitkár lesz - mondta az InfoRádiónak a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója. Nagy Attila Tibor szerint a személycseréknél fontosabb kérdés, hogy a kormányzati struktúra is átalakul-e.
máj. 3
19:54
Kulka és Bródy is részt vett a közmédia tisztaságáért tartott demonstráción (ATV)
Demonstrációt tartott a sajtószabadság nemzetközi napján, csütörtökön délután Budapesten a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezete (TFSZ) és a Tiszta Kezek a Demokratikus Magyarországért Mozgalom. A két szervezethez a közmédia tisztaságáért a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda úti gyártóbázisa előtt tiltakozók is csatlakoztak.
máj. 3
19:54
Kialakult az elődöntő párosítása (Agroinform)
Utolsóként a grúz Anna Tatisvili jutott be az elődöntőbe 220 ezer dollár összdíjazású Budapest Grand Prix -n.
máj. 3
19:57
Ledoktorált Cseke Péter (Blikk)
A kecskeméti Katona József Színház direktora, Cseke Péter (58) „Doctor of Liberal Arts" (DLA) képesítést szerzett, magyarul a szabad művészetek doktora lett. Ez a tudományos fokozat csak a művészeti képzés területén szerezhető meg.
máj. 3
19:57
Légvédelmi repeszgránátot találtak Pilisborosjenőn (Blikk)
máj. 3
19:59
Ők idén a világ legvonzóbb női (Blikk)
London — Bombameglepetést hozott az FHM idei választása. A magazin minden esztendőben megszavaztatja olvasóival, hogy kik a legvonzóbb nők a világon.
máj. 3
20:01
Verekedtek a Rippel fivérek (Blikk)
Kerepes — Egymásnak estek a Rippel testvérek! Természetesen nem egy verekedésbe torkolló fivéri viszályról van szó, hanem arról, hogy már gőzerővel készülnek legújabb produkciójuk, az iO Show jövő heti bemutatójára.
máj. 3
20:03
Egy hónapnyi fizetést vesz el az Orbán-kormány (Alternatív Energia)
A 140,8 ezer forintos átlagfizetés gyakorlatilag csak 11 hónapra jár, a 12. hónap bevételeit egyszerűen elviszi az infláció, az áremelés és az új adók halmaza. És ez még csak a kezdet, ugyanis nem tudni, hogy az új sarcok mennyire drágítják meg a termékeket és a szolgáltatásokat.
máj. 3
20:06
Fitch: kicsi az esély az eurózóna megszűnésére (Portfolio)
Fundamentális reformokra van szükség ahhoz, hogy az eurózóna hosszú távon is életképes maradjon - olvasható a Fitch legfrissebb elemzésében. A hitelminősítő szerint bár kicsi a valószínűsége, de...
máj. 3
20:09
Bayern München: vége a találgatásoknak, Robben nem megy sehova (Sport365)
Arjen Robben tisztázta a találgatásokat, mely szerint eligazolna a bajoroktól, hiszen 2015-ig hosszabbított a klubbal, így már biztosan nem igazol sem a Manchester Citybe, sem pedig a Tottenhambe.
máj. 3
20:11
A gyenge idei szereplés miatt idő előtt távozik vívószövetség elnöksége (Sport365)
Június végén előrehozott tisztújításra kerül sor a Magyar Vívó Szövetségben (MVSZ).
máj. 3
20:12
Az állam 265 milliót fizet az UD Zrt.-nek (Infostart)
Összesen mintegy 265 millió forintot fizet az Alkotmányvédelmi Hivatal 2013 október végéig az UD Zrt.-nek a múlt heti egyezségi megállapodás értelmében.
máj. 3
20:12
Megmenekült a Schlecker német drogérialánc cseh része (ProfitLine)
Cseh tulajdonba került a csődeljárás alatt álló Schlecker német drogérialánc csehországi része. Prágában csütörtökön közölték, hogy a Schlecker csehországi részét megvette a cseh p.k.Solvent (PKS) társaság.
máj. 3
20:12
Scarponi megkapta a tavalyi Giróért járó trófeát (Agroinform)
Contadort doppingvétség miatt megfosztották az első helytől, olasz Michele Scarponi megkapta győztesének járó trófeát.
máj. 3
20:21
Győri Enikő: nem kell módosítani az EU alapszerződést (Alternatív Energia)
Jobban tennék az Európai Unió tagállamai, ha az alapszerződés módosítása helyett azzal törődnének, miként lehet több munkahelyet teremteni - mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára egy csütörtöki konferencián.
máj. 3
20:30
Újabb támogatást kaptak a katasztrófa sújtotta települések (Infostart)
Több mint 240 millió forint támogatást kap a vörösiszap-katasztrófa sújtotta Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely - erről legutóbbi ülésén döntött a Magyar Kármentő Alap bizottsága.
máj. 3
20:33
Vízátfolyás miatt lezárták az M6-os autópálya egy szakaszát (Blikk)
máj. 3
20:36
A megtett úttal arányos díjszedés lesz az országutakon (Gondola)
Megjelent a második Széll Kálmán Tervben szereplő, a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer bevezetésről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben.
máj. 3
20:42
Vízilabda: Drámai olasz siker magyar segédlettel (Sport365)
Az olasz Mediterranea Imperia női vízilabdacsapata nyerte meg a LEN-kupa döntőjét, miután a hazai medencében összeszedett egygólos hátrányát ledolgozta a Yugra Khanty-Mansiysk otthonában. A kupagyőztes alakulatban Stieber Mercédesz káprázatos teljesítményt nyújtott.
máj. 3
20:45
Viagra helyett? 20 hónapos lankadatlan erekció miatt perlik a BMW-t (ProfitLine)
Motorozás miatt túl tartós, 20 hónapos lankadatlan erekció miatt perli a német BMW céget egy kaliforniai férfi.
máj. 3
20:48
Kormányhatározat az elektronikus útdíjszedési rendszer bevezetéséről (Infostart)
Megjelent a második Széll Kálmán-tervben szereplő, a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer bevezetésről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny csütörtöki számában.
máj. 3
20:48
Csapatra való "vénember" távozhat a Milantól (Agroinform)
A piros-feketéknél 12 játékosnak jár le a nyáron a szeződése, a vezetők a bajnokság végéig nem hajlandóak tárgyalni.

Keresés