Atlanta ‒ A válás után fél évig sírtam, de azóta is magányos vagyok, pedig most is négy barátnőm van – ismerte el Ted Turner (73), aki 1991 és 2001 között volt Jane Fonda (74) férje.
Budapest — Mindent egy lapra tesz fel Gianni Annoni (41). A tévéből is ismert olasz vendéglős már-már vakmerően a meglévő sok tízmilliós hitele mellé most újabb nagy kölcsönt akar felvenni. Mindezt azért, hogy meglévő étterme mellé nyithasson még egyet.
Végrehajtás fenyegette Liptai Claudia egyik cégét néhány tízezer forint miatt. A műsorvezetőt céges autóval kapcsolatos szabálytalanság miatt büntették meg - értesült a Blikk....
Egy Magyarországról érkezett „LMP-közeli” beadvány nyomán az EU csalás- és korrupcióellenes hivatala is foglalkozhat a földbérletek ügyével. Jávor Benedek szerint az ügy egyre inkább ráéghet a Fideszre.
Keresetet nyújtott be egy kisrészvényes a Nokia ellen a manhattani kerületi bíróságon, és más részvényesek nevében is jóvátételt követel az elszenvedett árfolyamveszteségért. Azzal vádolja a Nokiát, hogy szépítette a helyzetét, félrevezette a befektetőket, sőt csalást emleget. A piac komolyan vette a fenyegetést, a hírre zuhant a részvény.
A régi szép időkben, egészen pontosan 1997-ben, amikor Mourinho a Barcelona segédedzője volt, Guardiola pedig a klub játékosa, a katalánok megnyerték a Kupagyőztesek Európa Kupáját, a két sztáredző még önfeledten ugrabugrálva ünnepelte a közös sikert.
Nem indulhat a londoni ötkarikás játékokon a 84 kilós Lőrincz Viktor sem, mivel kikapott a negyeddöntőben a birkózók Helsinkiben zajló utolsó olimpiai kvalifikációs versenyén, melynek szombati napján két kötöttfogású súlycsoportban volt magyar induló.
Nem tudott nyerni az Arsenal a Norwich ellen a Premier League 37. fordulójának szombati nyitómérkőzésén, a fordulatos meccsen elhullajtott pontok könnyen az ágyúsok BL-helyezésébe kerülhetnek.
17.15-től története második Bajnokok Ligája döntőjét játssza a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata. A világválogatottal felérő győriek Veszprémben fogadják a montenegróiakat, és 2009-cel ellentétben ezúttal nyerni szeretnének.
Noha az értesítés alapján kötelező volt a komplex felülvizsgálaton való megjelenés a rokkantnyugdíjasoknak, ezt 10 ezer ember elmulasztotta március 31-ig - írja a szombati Magyar Nemzet. Az...
A régen nem látott tavaszi aszály és az április végén ránk köszöntő, elhúzódó kánikula nagyon kedvezőtlenül hat az élőlényekre, különösen a városi madarakra és emlősökre. Hogyan segíthetünk rajtuk?
Leszakadt a mennyezet burkolólemezének két darabja szombat délután Budapesten a 3-as metró népligeti állomásán, személyi sérülés nem történt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere az MTI-vel.
Los Angeles ‒ 800 ezer dollárnyi ékszert akar bebetonozni Whitney Houston (†48) családja – ekkora értéket temettek el a február elején elhunyt énekesnő sírjába.
KULCS ‒ Ki akar egy olyan épületben élni, ahol lemészároltak négy embert, ráadásul egy régi temetőre épült, s kertjében csontok hevernek? A kulcsi tragédia helyszínén pont ez történt.
Surján László az Európai Parlament alelnöke szerint a Magyarország uniós csatlakozása óta eltelt éveket vizsgálva a tagság mérlege inkább pozitív, mint negatív, Magyarország az unió szerves része.
Zürich ‒ Minél idősebb leszek, annál jobban hiszek a gondviselő létezésében, mert nekem már rég meg kellett volna halnom – mondta Slash (46) a svájci Blick interjújában.
A középmezőnybe vágyó Ferencváros - egy héttel az Újpest elleni derbi előtt - a kiesés elől menekülő Pápát fogadja 17.30-tól az Albert-stadionban. Kövesd figyelemmel nálunk a találkozó legfontosabb eseményeit!
Budapest ‒ Ördög Nóra (31) térfelet váltott: mostantól nemcsak olvas, hanem ír is! A műsorvezetőnő bőszen dolgozik élete első könyvén, amely várhatóan ősszel jelenik meg. Barátnőjével és üzlettársával, Törköly Erikával közösen jegyzik majd a kötetet.
Kilenc online kiskereskedő üzletét záratták be vesztegetés miatt Kína legnagyobb internetes kereskedelmi portálján, a Taobao.com-on - adta hírül a tulajdonos közleménye nyomán a kínai média szombaton.
Az MSZP szerint az Orbán-kormány kétéves „ámokfutásának károkozását a magyar néppel fizettetik meg Lázár Jánosék”, de a felelősséget nem merik vállalni – reagált az ellenzéki párt a Fidesz frakcióvezetőjének szombaton Lakiteleken elhangzott szavaira.
A hétvége abszolút a magyar sportőrülteké lehet, hiszen a hazai versenyzőkkel gazdagodott túraautó világbajnokság (WTCC) mezőnye ezúttal a Hungaroring aszfaltját tapossa. Az elmúlt hetek bíztató eredményei után reménykedhetünk abban, hogy Michelisz Norbert és Wéber Gábor hazai pályán szép eredményekkel örvendezteti meg a közönséget. Az időmérő után a versenyzők bizakodva várják a viadalt.
Budapest — Hajós András vette észre először a Heti hetes pénteki felvételén, hogy a nézőtéren rosszul lett egy hölgy. A műsor eddigi 498 része alatt egyetlen egyszer sem fordult elő hasonló eset.
A középmezőnybe vágyó Ferencváros - egy héttel az Újpest elleni derbi előtt - a kiesés elől menekülő Pápát fogadja 17.30-tól az Albert-stadionban. Kövesd figyelemmel nálunk a találkozó legfontosabb eseményeit!
17.15-től története második Bajnokok Ligája döntőjét játssza a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata. A világválogatottal felérő győriek Veszprémben fogadják a montenegróiakat, és 2009-cel ellentétben ezúttal nyerni szeretnének.
Épp beteget látott el az ügyeletes orvos, amikor egy tinédzser feltörte a kocsiját. A sürgősségi ellátáshoz szükséges táskák és a bennük lévő gyógyszerek együttesen több millió forintot értek.
Tizenhat évi kényszerszünet után szombaton - még ha csak részben is, de - birtokba vehették a lágymányosi Tüskecsarnokot a sportoló gyerekek és felnőttek.
131. alkalommal talál gazdára a világ egyik (ha nem a) legrangosabb labdarúgó kupája, az angol FA-kupa. Az idei mérkőző felek a Ligakupa-győztes Liverpool, és a BL-döntős Chelsea.
Az első helyen kiemelt Sara Errani nyerte a 220 ezer dollár összdíjazású Budapest Grand Prix salakpályás női tenisztornát, mivel a szombati döntőben két játszmában győzött az orosz Jelena Vesznyina ellen.
Az utóbbi években drasztikusan csökkent a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díja, ezért a biztosítók igyekeznek kiszűrni a visszaéléseket, amit csak a balesetek szigorúbb vizsgálatával érhetnek el.