A szaúd-arábiai villamosenergia-hálózat bővítésében való magyar részvételről és az energetikai kutatás-fejlesztési együttműködés lehetőségeiről is tárgyalt Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára Budapesten Abdallah al-Huszain szaúdi víz- és energiaügyi miniszterrel.
Szerbiában a magán fogadóirodák nagy része is beszállt a választási hadjáratba: az irodákban arra lehet fogadni, hogy egy adott jelölt támogatottsága hány százalékos lesz. Találat esetén a fogadó a befizetett száz dinárjáért 185 dinárt kap vissza. Eddig legtöbben a Szerb Haladó Párt (SNS) győzelmére fogadtak.
17.15-től története második Bajnokok Ligája döntőjét játssza a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata. A világválogatottal felérő győriek Veszprémben fogadják a montenegróiakat, és 2009-cel ellentétben ezúttal nyerni szeretnének.
Idén először indulhat a címvédő Casey Stoner az élről, miután a Honda versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak a portugál időmérőn. A második helyen csapattársa, Pedrosa zárt, míg mögöttük meglepetésre Crutchlow.
Budapest – Újra ringben Alekszej Ignasov (34)! A K-1 fehérorosz legendája több mint egy év hallgatás után ad újra életjelt magáról – a jövő hét végi K-1 Max Fight Code világbajnoki selejtező torna főmérkőzését vívja a török Ali Cenik (25) ellenében.
A Korisánszky Dávid, Korisánszky Péter duó nyerte a kenu párosok 1000 m-es küzdelmének döntőjét szombaton a Szeged melletti Maty-éri pályán, így ebben a számban ők szállhatnak majd vízre a május 16-17-én sorra kerülő, poznani olimpiai pótkvalifikációs regattán.
London ‒ Dereck Chisora (28) a ringben vehet elégtételt David Haye-en (31), aki a Vitalij Klicsko (40) ellen februárban elveszített nehézsúlyú vb-címmeccse után állon vágta őt.
Hiába vezetett öt-hat góllal az utolsó tíz percben a Bajnokok Ligája döntőjének első mérkőzésén a Győri Audi ETO KC a montenegrói Buducsnoszt Podgorica ellen, végül mindössze két gólos, 29-27-es előnyt tudott szerezni.
Kihúzták az Ötöslottó 18. heti nyerőszámait. Mivel ezen a héten sem sikerült senkinek eltalálnia mind az 5 nyerőszámot, így a jövő héten már minden idők második legnagyobb nyereménye, 3 milliárd 200 millió forint keresi majd gazdáját....
Egy az északkelet-kínai Talien város térségében röptetett sárkány miatt 23 repülőgép kényszerült alternatív légikikötőben leszállni, vagy visszatérni az indulási repülőterére - jelentette a kínai média szombaton.
Jereván — Higgyetek a változásban! – ez volt olvasható azokon a hélummal töltött fehér kampánylufikon, amelyeket péntek délután, a mai örményországi választás utolsó nagy rendezvényén akartak a magasba engedni.
Budapest — Makovecz Imrének egészéletében nem adatott meg, hogy egy általa tervezett középület megépüljön a fővárosban. Halála után egy évvel azonban valóra válhat álma.
Budapest — Még a tenger mélyén rájuk rakódott iszapot is meg kell őrizni azoknak a porcelánoknak a felületén, amelyeket Zelnik István (61) műgyűjtő állít ki Budapesten.
Azok lesznek a győztes nemzetek, amelyek tagjai segítik egymást, jól meg tudják szervezni az egymással való együttélést, szolidaritást és segítségnyújtást - hangoztatta Orbán Viktor az újvidéki Magyar Szónak adott és szombaton megjelent interjúban, biztató jelnek nevezve a kettős állampolgárság intézményét.
17.15-től története második Bajnokok Ligája döntőjét játssza a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata. A világválogatottal felérő győriek Veszprémben fogadják a montenegróiakat, és 2009-cel ellentétben ezúttal nyerni szeretnének.
131. alkalommal talál gazdára a világ egyik (ha nem a) legrangosabb labdarúgó kupája, az angol FA-kupa. Az idei mérkőző felek a Ligakupa-győztes Liverpool, és a BL-döntős Chelsea.
Az olimpiai bajnoki címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott egy csoportba került a nagy rivális szerb csapattal a londoni nyári játékok pólótornájának hatcsapatos csoportjait kialakító szombati sorsolás eredményeképpen.
A magyar női vízilabda-válogatott az Ázsia-bajnok Kínát, a Pán-amerikai Játékokon első Egyesült Államokat és a trieszti ötkarikás selejtezőtornát megnyerő Spanyolországot kapta csoporttársnak a londoni nyári játékok pólótornájának négycsapatos csoportjait kialakító szombati sorsoláson.
Londonban vasárnap elkészítették az olimpiai vízilabda-torna csoportbeosztását. A magyar válogatott Montenegróval, Szerbiával, az USA-val, Romániával és Nagy-Britanniával került egy csoportba.
A tizenkétszer eredményes Görbicz Anita vezérletével kétgólos előnyt szerzett szombaton a Győri Audi ETO KC a montenegrói Buducsnoszt Podgorica ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjének első, veszprémi mérkőzésén.
Budapest—New York —Alig egy hónap, és feltörlik a padlót a magyar zsaruk az amerikai rendőrökkel, legalábbis ebben bízik a Police Sportegyesület négy tagja és edzőjük, Zámbó József.
A férfiakénál valamivel könnyebb csoportbeosztást jutott a női pólóválogatottnak a londoni olimpián. Könnyebb, de nem könnyű a feladat. A kívánságellenfél, a brit csapat elkerülte a magyarokat.
Budapest — Bohóc vigyázza a pesti éjszaka nyugalmát – és ez nem tréfa! Mi magunk is megtapasztaltuk az egyik népszerű Kazinczy utcai szórakozóhely előtt.
A Vasas egygólos győzelmet aratott a vendég Siófok felett a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati játéknapján, ezzel reális esélye maradt a bennmaradás kiharcolására.
Trombózisról beszélünk, ha az érrendszerben a fokozott alvadás miatt vérrög (thrombus) képződik. Ennek megfelelő kezelése elengedhetetlen, hogy elkerüljük a helyzet súlyosbodását, vagy egy végzetes kimenetelű tüdőembóliát. Jó-e erre az aszpirin?
Kecskemét ‒ Sándor Györgynek (28) köszönheti kecskeméti győzelmét a Videoton focicsapata, a fehérváriak középpályása két szépségdíjas találattal döntött az NB I 27. fordulójában.
Továbbra is bizonytalan a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az EU és Magyarország közötti hiteltárgyalások hivatalos időpontja - írta pénteki számában a Népszabadság, amely szerint május vége előtt nem kerülhet sor a jegybanktörvény módosítására, amelyre Brüsszel vár.
Vérvizsgálat során magas lett a GGT (gamma glutamil transzferáz) értékem: 51,0 U/l. Sajnos a referenciaértékeket nem tudom, de az orvosom azt mondta, hogy ez magas. Aztán viszont nem említette, hogy kellene tenni vele valamit. A WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdéseiből.
131. alkalommal talál gazdára a világ egyik (ha nem a) legrangosabb labdarúgó kupája, az angol FA-kupa. Az idei mérkőző felek a Ligakupa-győztes Liverpool, és a BL-döntős Chelsea.
A Pápa kétgólos győzelmet aratott a Ferencváros vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati játéknapján, így továbbra is három ponttal előzi meg a kiesést érő 15. helyen álló Vasast.
A Pápa vendégként aratott 2-0-s győzelmet a Ferencváros ellen az OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati zárómeccsén. A hazaiak értékelhetetlen teljesítményt nyújtottak.
Himalája — Viharos szél teheti tönkre Klein Dávid (36) hegymászását. Dávid a rossz időjárás ellenére indult tovább a Mount Everest meghódítására, de a szél kibabrált vele.
Ebes — Orvos lett a vége a reggeli verébvadászatnak Ebesen az egyik tanyánál. Egy 15 és egy 16 éves fiú légpuskával indult verebekre lövöldözni, ám a kegyetlen játék balszerencsésen végződött. A 15 éves fiú, akár a szafari vadászok, vállra csapta a fegyvert, ami elsült. Szerencsétlenségére a mögötte haladó barátját találta el, aki a nyakán sérült meg.