2012. május 1. kedd

máj. 1
17:24
Forma-1: Button 260-nal száguldott a Bajcsy-Zsilinszky úton (Sport365)
Hatalmas közönségsikert aratott kedden Jenson Button, a Forma-1-es McLaren brit pilótája, aki a Vodafone Belvárosi Nagydíj keretein belül, az MTVA kamerái és mikrofonjai előtt több mint 260 km/órás sebességgel száguldott végig a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcában kiépített versenypályán.
máj. 1
17:26
Button: Forma-1-es pilóta után vasember leszek (Sport365)
Még jó ideig a Forma-1-ben szerepel Jenson Button, sőt szerinte az F1 egyik legsikeresebb csapatában. Azt követően más autós szériákban versenyezne, valamint a hawaii vasember triatlon vb-n is megmérkőzne.
máj. 1
17:30
Elhunyt Vértessy Sándor televíziós újságíró (Infostart)
Életének nyolcvanharmadik évében, május elsején rövid szenvedés után meghalt Vértessy Sándor, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Rózsa Ferenc-díjas és Aranytollas tagja, a Magyar Televízió örökös tagja, volt főmunkatársa - közölte a család.
máj. 1
17:30
Meghalt a magyar műsorvezető (ATV)
Életének nyolcvanharmadik évében, május elsején rövid szenvedés után meghalt Vértessy Sándor, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Rózsa Ferenc-díjas és Aranytollas tagja, a Magyar Televízió örökös tagja, volt főmunkatársa – közölte az MTI-vel a család.
máj. 1
17:30
Kádár kupát nyert a Newcastle tartalékcsapatával (Agroinform)
A Szarkák második csapata büntetőpárbajban védte meg címét a Northumberland Senior Cup-ban.
máj. 1
17:33
Betegeknek segít a Magna Cum Laude énekese (Blikk)
Mező Mihály (33) is ott lesz a május 10-ei Akvárium Klubban megrendezendő szuperkoncerten. A Magna Cum Laude énekese az értelmi és érzékszervi sérültekből álló, Hangadók nevű együttes tagjain szeretne segíteni. Cél: a lelkes kis banda részt vehessen az írországi dalfesztiválon.
máj. 1
17:36
A választások után sem garantált Görögország eurotagsága (ProfitLine)
A közelgő görögországi választások után valószínűleg olyan kormány kerül hatalomra, amely támogatja a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val kidolgozott második pénzügyi-költségvetési mentőprogramot, ez sem lenne azonban garancia arra, hogy Görögország hosszú távon az euróövezet tagja marad - vélekedtek keddi előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
máj. 1
17:42
284 alatt a forint! (Portfolio)
A múlt heti kedvező fejlemények hatására a hétfői két és fél havi csúcs után ma kis mértékben erősödött a forint az euróval szemben a hétfői záráshoz képest. A délelőtti órákban ismét a 286-os szint...
máj. 1
17:45
Drágább lesz a méz (Infostart)
A hazai akácosok 70 százaléka fagyott el húsvétkor, emiatt sokkal kevesebb lesz idén az akácméz - közölte az Országos Méhészeti Egyesület elnöke.
máj. 1
17:48
Ismét a fővárosban dőlt meg az országos melegrekord (Infostart)
Ismét Budapesten volt a legmelegebb: az új fővárosi és országos napi melegrekord 32,9 Celsius-fok - közölte Reisz András, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
máj. 1
17:51
Kés alá feküdt a szupernagyi (Blikk)
Linda Owen megunta, hogy 20 évvel idősebbnek néz ki, így kés alá feküdt
máj. 1
17:51
Minek ide még egy reklámfesztivál? (Kreatív Online)
A PIAF főszervezője, Marek Hlavica a fesztiválbizniszről és a cseh reklámiparról.
máj. 1
17:57
Czink Melinda és Jani Réka-Luca párosa búcsúzott a Római parttól (Sport365)
A Czink Melinda, Jani Réka-Luca páros már az első fordulóban kiesett kedden a 220 ezer dollár összdíjazású Budapest Grand Prix salakpályás női tenisztornán.
máj. 1
18:06
New Yorkban ismét bíróság elé kell állnia DSK-nak (ATV)
Elutasította Dominique Strauss-Kahnnak a diplomáciai mentességre való hivatkozását az illetékes New York-i bíró, aki úgy határozott, hogy a szexuális támadással vádolt volt IMF-vezérigazgatónak polgári perben ismét bíróság elé kell állnia - közölte kedden bírósági iratokra hivatkozva a New York Post.
máj. 1
18:06
A Jánossomorja nyerte a Sport M-kupát (Agroinform)
A Jánossormorja a Bóly felett aratott 2-0-ás győzelmével elhódította az amatőr együttesek számára kiírt Sport M-kupát.
máj. 1
18:09
Vakmerő mutatvány a vak férfitól (Blikk)
Blairgowrie - Huszonöt éves volt Dean Dunbar (43), amikor végleg elvesztette a látását. Orvosai azt ajánlották, vegyen egy vakvezető kutyát, és tanulja meg a Braille-írást, ám ő inkább a sziklamászást, az ejtőernyőzést és bungee jumpingot választotta.
máj. 1
18:09
Ha én gazdag lennék... Nem elégedettek a szlovákok az anyagi helyzetükkel (ProfitLine)
Anyagi helyzetének megítélésében a legkevésbé elégedettek közé tartozik Szlovákia lakossága Európában, de a legelégedetlenebbek mindenképpen Magyarország polgárai - ez derül ki a fogyasztói hiteleket nyújtó Cetelem társaság által készített, most kiadott felmérésből.
máj. 1
18:11
Életben maradt, mert nem fért bele a fazékba (Blikk)
Sydney - A halál torkából menekült meg ­Claude, a hétkilós királyrák, akit állatvédők mentettek ki a konyháról, hogy egy akváriumban élje le hátralévő életét.
máj. 1
18:24
A PSG elnöke személyesen tárgyalt Higuaínnal és Kakával (Agroinform)
A PSG elnöke 70 millió eurót áldozna a két kiváló támadóra.
máj. 1
18:26
Mindig örömmel jövök Budapestre - Button (Agroinform)
"A tavalyi futamgyőzelmem még emlékezetesebbé teszi a magyarországi viadalt" - mondta a 2009-ben világbajnok versenyző.
máj. 1
18:30
ÉLŐ: Debrecen - MTK, Magyar Kupa, döntő (Sport365)
A másodosztályú MTK, vagy az NB I-ben listavezető Debrecen nyeri a 2012-es Magyar Kupát? A 18 órakor kezdődő döntőben választ kapunk a kérdésre!
máj. 1
18:32
A Jánossomorja nyerte a SportM Kupa döntőjét (Sport365)
A Győr-Moson-Sopron megyei I. osztályban szereplő Jánossomorja nyerte a SportM Kupát, miután a Puskás Ferenc Stadionban rendezett keddi döntőben 2-0-ra legyőzte a Baranya megyei Bóly együttesét.
máj. 1
18:42
Hogyan neveljünk "zöld" gyereket? (Infostart)
Gyermekeik jövője érdekében szeretnének környezetbarát módon élni az amerikai szülők; de a többség pénz- és időhiányra, valamint kényelmetlenségre hivatkozva nem törődik a zöld szempontokkal.
máj. 1
18:42
Emberrablás: a szíriai magyar nagykövet is a helyszínre tart (ATV)
Megbeszélést folytatott kedden Damaszkuszban a szíriai magyar nagykövet Samir al Sejkkel, Der iz Zor kormányzójával, akivel abban állapodtak meg, hogy együtt utaznak abba a térségbe, ahol a két magyar állampolgárt elrabolták - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
máj. 1
18:42
Babos kikapott az első fordulóban tajvani ellenfelétől (Agroinform)
Babos az első szettet rövidítésben megnyerte, a másodikat 4:6-ra elveszítette, a döntő szettben már nem volt esélye.
máj. 1
18:44
Krokogyil, krokogyju i budu krokogyity! (ATV)
Demonstráció helyett "monsztrációt" tartottak Novoszibirszkben május elsején.
máj. 1
18:45
Milliókra hajtanak VV Olivérék (Blikk)
Budapest - A ValóVilla után a Széfben is összecsapott egymással VV Olivér (33) és VV Béci (27).
máj. 1
18:45
Kelly Osbourne mellet ragadott! (Blikk)
New York - Határozott mozdulattal ragadta mellen Joan Riverst (79) Kelly Osbourne (27) a brit E! tévécsatorna New York-i fogadásán.
máj. 1
19:00
Button: mindig örömmel jövök Budapestre (ATV)
Jenson Button, a McLaren brit pilótája, a Vodafone Belvárosi Nagydíj fővendége az esemény után tartott keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy mindig örömmel jön a magyar fővárosba, mivel itt érte el Forma-1-es pályafutása első győzelmét, 2006-ban.
máj. 1
19:00
A BMW felkészült Londonra – íme, az olimpia járművei (Auto Pult)
Mint a 2012-es nyári játékok hivatalos támogatója, a BMW bemutatta az olimpiára szánt járműflottát, amely összesen több mint 3000 különféle közlekedési eszközt jelent, beleértve az autókat, kerékpárokat, motorokat. Az egyes feladatok ellátásának érdekében életre hívott modellek az olimpia lebonyolításában nagy segítséget jelentenek a szervezőknek.
máj. 1
19:00
Futballcirkusz a BL-ben, könnyes búcsú Barcelonában, új asszony a Forma-1-ben (Agroinform)
Varázslatos élmény a Bajnokok Ligájában, Guardiola eddig bírta, Nagy Laci spanyol is lett, Ecclestone még mindig a régi.
máj. 1
19:02
Rondo meglökte a bírót, egy meccsre eltiltották - videó (Agroinform)
Rajon Rondo fegyelmezetlensége sokba kerülhet a Bostonnak, a Celtics irányítója nem léphet pályára a Hawks ellen.
máj. 1
19:03
Magántanárt kap a kiscsillag (Blikk)
Pécs - Magántanuló lett Sápi Szabolcs (17), az Immigrants zenekar gitárosa ugyanis képtelen lett volna egyszerre teljesíteni az iskolában és a Csillag Születik színpadán.
máj. 1
19:03
Több pénzt kérnek a Concordia túlélői (Blikk)
New York - Mindenük odaveszett, kártérítést azonban közel sem remélhetnek annyit, mint amennyit megérdemelnek azok a magyarok, akik a tragikus sorsú Costa Concordia tengerjárón utaztak.
máj. 1
19:03
Labdarúgó NB I: Artner Tamás már előre tekint a tabellán (Sport365)
A siófoki 2-0-s siker után immáron a középmezőny a cél a Haladásnál, Artner Tamás vezetőedző szerint ugyanis reális az esély arra, hogy a csapat a hátralévő négy fordulóban megelőzze a Fradit, valamint utolérje a Pécset és a Diósgyőrt.
máj. 1
19:04
Elképesztő sérüléshullám a rájátszásban (Agroinform)
Heti rovatunkban Derrick Rose, Amare Stoudemire, Caron Butler és Iman Shumpert sérüléseinek következményeiről lesz szó.
máj. 1
19:05
Kommandósok keresik az elrabolt magyarokat (Blikk)
Szíria - Kommandósok keresik a Szíriában elrabolt magyarokat. A térségben irodával rendelkező nemzetközi titkosszolgálatok is beszálltak az eltűntek keresésébe.
máj. 1
19:05
ÉLŐ: Debrecen - MTK, Magyar Kupa, döntő, a félidőben 0-1 (Sport365)
A másodosztályú MTK, vagy az NB I-ben listavezető Debrecen nyeri a 2012-es Magyar Kupát? A 18 órakor kezdődő döntőben választ kapunk a kérdésre!
máj. 1
19:12
Eladási kényszer és árzuhanás a lakáspiacon (Pénzcentrum)
A végtörlesztés ellenére, tavalyhoz hasonlóan még idén is stagnál a lakáspiac, míg a termőföld-piac töretlenül bővül. A fényt az alagút végén csak jövőre várják a szakértők - derül ki az OTP Jelzálogbank gyorselemzéséből....
máj. 1
19:15
Moody's: mérsékelt globális növekedési kilátások (ProfitLine)
Az idén és jövőre is "mérsékelt" növekedés valószínű a világ legnagyobb felzárkózó és fejlett ipari gazdaságaiban (G20), ám erre az előrejelzésre érdemi kockázatot jelentenek az olajárak, amelyek a geopolitikai fejlemények miatt esetleg megugrana - áll a Moody's Investors Service kedden Londonban ismertetett átfogó éves prognózisában.
máj. 1
19:18
Kiss László még sosem találkozott az úszósportban ilyen tragédiával (Agroinform)
Huszonhat éves korában meghalt Alexander Dale Oen, a norvég úszósport kiemelkedő alakja, Gyurta Dániel vetélytársa.
máj. 1
19:20
Így néz ki egy csodagól ott messze délen - videó (Agroinform)
A St. Kilda középpályása, Lenny Hayes három védőt is "elküldött gyufáért", ami a forduló egyik legszebb gólja volt.
máj. 1
19:21
Itt rejtegették a százmilliókat érő Csontváryt (Blikk)
A tolvajok azt sem tudták, hogy mit loptak el, esélyük sem volt az értékesítésre
máj. 1
19:27
A balatoni strandok kinyitottak, de belépőt még nem szedtek (Alternatív Energia)
A szokásosnál hetekkel előbb beköszöntő meleg időjárásban a hosszú hétvégén szinte valamennyi balatoni strand megnyitotta kapuit, ott is, ahol még zajlanak a felújítási munkák, de belépőt egyelőre sehol nem szedtek.
máj. 1
19:27
Ismét bíróság elé állítják a volt IMF-vezért (Kripto Akadémia)
Elutasította Dominique Strauss-Kahnnak a diplomáciai mentességre való hivatkozását az illetékes New York-i bíró, aki úgy határozott, hogy a szexuális támadással vádolt volt IMF-vezérigazgatónak polgári perben ismét bíróság elé kell állnia - közölte kedden bírósági iratokra hivatkozva a New York Post.
máj. 1
19:36
ÉLŐ: Debrecen - MTK, Magyar Kupa, döntő, a 62. percben 2-2 (Sport365)
A másodosztályú MTK, vagy az NB I-ben listavezető Debrecen nyeri a 2012-es Magyar Kupát? A 18 órakor kezdődő döntőben választ kapunk a kérdésre!
máj. 1
19:38
Babos hamar kiesett a budapesti tornán (Sport365)
Babos Tímea három játszmában vesztett kedden a tajvani Hszie Szu Vej ellen, ezzel már az első fordulóban kiesett a 220 ezer dollár összdíjazású Budapest Grand Prix salakpályás női tenisztornán.
máj. 1
19:39
Komputert rejt az okos szemüveg (Blikk)
Budapest - Mintha csak egy jövőben játszódó sci-fi filmkockái elevenednének meg!
máj. 1
19:40
Tragédia: a magyar úszókapitányt megdöbbentette Dale Oen halála (Sport365)
Huszonhat éves korában meghalt Alexander Dale Oen, a norvég úszósport kiemelkedő alakja, aki 100 méteres mellúszásban egyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok, 200 méter mellen kétszeres Eb-ezüstérmes volt.
máj. 1
19:41
Hajmeresztő frizurák a bajnokságon (Blikk)
Budapest - Volt itt minden: borzas, tupírozott, kontyba csavart élénk, harsány és színes – a legutóbbi fodrász és kozmetikus magyar bajnokságon mindenképpen az extrém lehetett a nyerő!

Keresés