2012. május 1. kedd

máj. 1
19:45
Jogi és politikai lépésekre készülnek a vörös csillag miatt előállítottak (Alternatív Energia)
Jogi és politikai lépéseket tesznek azok a baloldali politikusok, akiket a rendőrség kedden a vörös csillag, mint önkényuralmi jelkép használata miatt állított elő - mondták a mintegy öt órán át tartó fogva tartásuk után az érintettek a fővárosi Gyorskocsi utcai rendőrségi épületet előtt tartott sajtótájékoztatójukon.
máj. 1
19:47
Szén-monoxid-mérgezés miatt hatan kerültek kórházba Budapesten (Alternatív Energia)
A XII. és a XIV. kerületből három-három embert kellett kórházba szállítani szén-monoxid-mérgezés miatt kedden; mindkét helyszínről két felnőttet és egy gyereket vittek kórházba - közölte az MTI-vel Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.
máj. 1
19:54
Nem minden londoni örül az olimpiának (Infostart)
Londonban és egész Nagy-Britanniában sem osztatlan a lelkesedés az olimpia iránt - derült ki a YouGov friss kutatásának eredményéből.
máj. 1
19:54
Jogi és politikai lépéseket tesznek az előállított vörös csillagosok (ATV)
Jogi és politikai lépéseket tesznek azok a baloldali politikusok, akiket a rendőrség kedden a vörös csillag, mint önkényuralmi jelkép használata miatt állított elő – mondták a mintegy öt órán át tartó fogva tartásuk után az érintettek a fővárosi Gyorskocsi utcai rendőrségi épületet előtt tartott sajtótájékoztatójukon.
máj. 1
19:54
Az UEFA emeli a BL pénzdíját (Agroinform)
Az UEFA eddig évi 1,1 milliárd eurót kasszírozott a BL televíziós közvetítési jogaiból és a támogatói szerződésekből.
máj. 1
20:06
Szakad a szén ára Európában (Portfolio)
Európában kedden kétévi mélypontra estek a szénárak. Kereskedők a növekvő túlkínálatot okolják, miközben mind újabb amerikai és kolumbiai szállítmányok érkeznek a szokatlanul enyhe tél után...
máj. 1
20:09
Diétára fogta magát a világklasszis teniszező (Sport365)
Serena Williams egy nyilatkozatában kijelentette, hogy az elmúlt időben odafigyel az étkezésére. Az egykori világelső elmondta, hogy nővérét szeretné ezzel támogatni, akinél Sjögren-szindrómát állapítottak meg.
máj. 1
20:11
Marko Marin: "Di Matteo legyen az edzőm!" (Sport365)
A Chlesea a Werder Bremen német válogatottjával, Marko Marinnal erősítette meg keretét. A fiatal szélső elmondtam az olasz mester játékstílusa kedvez neki, így reméli, Roberto Di Matteo marad a "kékek" menedzsere.
máj. 1
20:12
Visszaszerezte elsőségét a WTC (Infostart)
Ismét a World Trade Center, pontosabban a 2001. szeptember 11-én megsemmisített Világkereskedelmi Központ ikertornyainak helyén épülő öt torony legnagyobbika a legmagasabb épület New Yorkban - ha az összehasonlításkor nem veszik figyelembe az Empire State Building tetejére épített 62 méteres antennaszerkezetet.
máj. 1
20:12
Segítséget kértek: helikopter is oltja a bugaci erdőtüzet (ATV)
Kiújult a koronaégés kedd délután a bugaci erdő egyes pontjain, az oltásához helikopteres segítséget kértek egy gazdasági társaságtól - közölte a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója kedden az MTI-vel.
máj. 1
20:12
A Roma lemondhat a kupaindulásról, a Chievo kiharcolta a bennmaradást (Agroinform)
A Chievo hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el az AS Roma ellen, már nem eshet ki.
máj. 1
20:13
ÉLŐ: Debrecen - MTK, Magyar Kupa, döntő, a rendes játékidő után 3-3 (Sport365)
A másodosztályú MTK, vagy az NB I-ben listavezető Debrecen nyeri a 2012-es Magyar Kupát? A 18 órakor kezdődő döntőben választ kapunk a kérdésre!
máj. 1
20:21
Biztos munkahelyekért tüntetett négy szakszervezet, (ProfitLine)
Biztos munkahelyeket, tisztes megélhetést, elérhető és működő közszolgáltatásokat követelve együtt tüntetett május elsején négy szakszervezeti konföderáció, míg a Liga Szakszervezetek "Európa mi vagyunk" mottóval tartott ünnepséget.
máj. 1
20:24
Hozzá kell szokni a magasabb munkanélküliséghez (Portfolio)
Jeffrey Lacker, a richmondi Fed elnöke egy a Bloombergnek adott mai nyilatkozatában arról beszélt, hogy a Fednek 2013 közepén várhatóan kamatot kell majd emelnie, hiszen a további monetáris...
máj. 1
20:30
Reaktív hypoglikémia: Mit tehetnék? (WebBeteg)
Úgy gondolom, reaktív hypoglikémiám van. Hogyan tudnám beazonosítani a tüneteimet?
máj. 1
20:30
Granadában is kikapott az Espanyol (Agroinform)
A Granada 2-1-re legyőzte a vendég Espanyolt, ezzel óriási lépést tett a bennmaradás felé.
máj. 1
20:33
A Király család hittel győzi le a rákot (Blikk)
BUDAPEST – Kicsattan az egészségtől Király Viktor és Linda, ahogy testvérük Ben is, aki két éve legyőzte a rettegett kórt.
máj. 1
20:33
Két hétig csak az adókért dolgozunk (Blikk)
A járulékok, a jövedelemadó és egyéb sarcok miatt a fizetésünk majd felét bukjuk
máj. 1
20:35
Hasznos tippek szandálszezonra (Blikk)
Itt a május, lassan megérkezik a nyár, érdemes kicsit több időt fordítani a lábápolásra is!
máj. 1
20:37
Mesterházy is labdába rúgott a majálison (Blikk)
Budapest - Politikai szónoklatok, egyenruhás felvonulás, egy laza focimeccs – így lehet összefoglalni a május 1-jei ünnepségeken történteket.
máj. 1
20:39
Plágiumügy: milliókért perelne Gyurcsány (Blikk)
Budapest - „Ki fogom perelni őket a vagyonukból" – mondta kedden Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök azokról, akik azt állítják: plagizált 1984-ben, amikor a pécsi tanárképző főiskolán leadta szakdolgozatát.
máj. 1
20:39
Május 1. - Németországban a kötelező minimálbér bevezetéséért tüntettek (Kripto Akadémia)
Németországban több mint 400 ezren vettek részt a szakszervezetek május elsejei felvonulásain, amelyeken mindenekelőtt a kötelező legkisebb munkabér jogintézményének bevezetését követelték.
máj. 1
20:42
Április a Volkswagen hónapja volt az USA-ban (Portfolio)
A Ford áprilisban 5%-kal kevesebb új autót értékesített mint a tavalyi év hasonló időszakában. Ez valamelyest felülmúlja az Edmunds.com által becsült 6,5%-os visszaesést - írja a Marketwatch. A hónap...
máj. 1
20:42
Serie A: könnyen lehet, hogy a Roma most bukta el a Bajnokok Ligáját (Sport365)
Egyetlen kaput eltaláló lövést, és nulla gólt hozott a BL-ért harcoló AS Roma veronai vendégjátéka. A fővárosiak a találkozó után valószínűleg kiszálltak a nemzetközi kupás helyekért folytatott harcból.
máj. 1
20:44
Rekordlétszám a Samsung Olimpiai Zöld Fesztiválon (Sport365)
Rekordnak számító 3030-an neveztek a kedden harmadik alkalommal megrendezett III. Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál futó, túrázó és kerékpáros távjaira. A sportolni vágyókat nyolc terepfutó, négy kerékpáros táv és két túraútvonal várta a Hármashatár-hegyi repülőtérről indulva.
máj. 1
20:46
Primera Division: A Granada győzelmével könnyen lehet, hogy bentmaradt (Sport365)
A kiesés elöl menekülő Granada rendkívül fontos győzelmet aratott az Espanyol ellen a spanyol labdarúgó bajnokság 36. fordulójában, ezzel nagy valószínűséggel megőrizte élvonalbeli tagságát.
máj. 1
20:48
Hány fajta lehet a fájdalom? (Infostart)
Az európai felnőtt lakosság 20 százaléka szenved krónikus fájdalmaktól, de vajon tudjuk-e, pontosan milyen fájdalmat élünk át, és hogyan is csillapíthatjuk azt?
máj. 1
20:48
ÉLŐ: Debrecen - MTK, Magyar Kupa, döntő, 3-3 a végeredmény (Sport365)
A másodosztályú MTK, vagy az NB I-ben listavezető Debrecen nyeri a 2012-es Magyar Kupát? A 18 órakor kezdődő döntőben választ kapunk a kérdésre!
máj. 1
20:54
Orbán: Magyarország és Kína stratégiai szövetségesek (ProfitLine)
Orbán Viktor szerint Magyarország és Kína stratégiai szövetségesnek tekintik egymást; Magyarországnak a nyugat-európai szövetségi rendszer mellett következetesen végig kell vinnie a keleti nyitás politikáját is - a miniszterelnök erről az MTI-nek nyilatkozott kedden, miután tárgyalt Li Ko-csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök-helyettessel.
máj. 1
21:06
Emberbe épített bomba lesz a legrettegettebb fegyver? (Infostart)
A terroristák testébe rejtett robbanószerkezetektől, bomba implantátumoktól tartanak a légi járatokon az amerikai és uniós hatóságok.
máj. 1
21:06
Kilenc körös büntetőpárbaj után kupagyőztes a Debrecen (Agroinform)
3-3-as rendes játékidő és hosszabbítás után a Loki a tizenegyeseknél 8-7-re bizonyult jobbnak.
máj. 1
21:15
ÉLŐ: Debrecen - MTK, Magyar Kupa, döntő, tizenegyesekkel győzött a DVSC! (Sport365)
A másodosztályú MTK, vagy az NB I-ben listavezető Debrecen nyeri a 2012-es Magyar Kupát? A 18 órakor kezdődő döntőben választ kapunk a kérdésre!
máj. 1
21:17
ÉLŐ: Liverpool - Fulham, Premier League, 36. forduló (Sport365)
A nyolcadik Liverpool a kilencedik Fulhamet fogadja az angol labdarúgó bajnokság korábbról elhalasztott mérkőzésén.
máj. 1
21:24
Arn Gréta sérülés miatt visszalépett a párosversenytől (Agroinform)
Arn a szervezőknél sérülésre hivatkozott, párjánál, Babos Tímeánál a soron következő tornát hozta fel indokként.
máj. 1
21:27
Kétéves mélyponton a szénárak Európában (ProfitLine)
Európában kedden kétévi mélypontra estek a szénárak. Kereskedők a növekvő túlkínálatot okolják, miközben mind újabb amerikai és kolumbiai szállítmányok érkeznek a szokatlanul enyhe tél után túltelített piacra.
máj. 1
21:39
Kevesebb lesz a kölcsönözhető munkaerő (Infostart)
Jelentősen csökkenhet a kölcsönzött munkavállalók létszáma a júliusban hatályba lépő új Munka törvénykönyve (Mt.) miatt, és ez egyben a foglalkoztatottság csökkenését eredményezheti, mivel a kölcsönzött dolgozók várhatóan nem kerülnek át teljes mértékben a kölcsönvevőhöz belső állományba.
máj. 1
21:42
Filkorék kikaptak a listavezetőtől (Agroinform)
Az olasz másodosztályt vezető Torino 1-0-ás győzelmet aratott a Filkort végig a soraiban tudó Liverno otthonában.
máj. 1
21:45
Megvan az idei első trófeája a Lokinak (Blikk)
Budapest – Igazi kupaőrület, drámai harc, hosszabbítás és ideg örlő tizenegyespárbaj után ünnepelhetett Kondás Elemér (48) és csapata.
máj. 1
21:48
Magyar Kupa: tizenegyesekkel verte a remekül helytálló MTK-t a Debrecen (Sport365)
A Debrecen nyerte a labdarúgó Magyar Kupát, miután a Puskás Stadionban rendezett keddi döntőben 11-esekkel legyőzte a másodosztályú MTK-t.
máj. 1
21:50
Arn Gréta csúnyán kibabrált Babos Tímeával (Sport365)
Arn Gréta sérülésére hivatkozva kedden lemondta a szerda késő délután esedékes párosmérkőzését a 220 ezer dollár összdíjazású Budapest Grand Prix salakpályás női tenisztornán.
máj. 1
21:51
Közzétette minisztereinek névsorát Victor Ponta román kormányfőjelölt (Kripto Akadémia)
Közzétette kedden minisztereinek névsorát Victor Ponta, a kormányalakítással megbízott román miniszterelnök-jelölt: a 21 tagú kabinetben a szociálliberális szövetség (USL) politikusai és szakértők - 17 tárcavezető és öt tárca nélküli miniszter - vállalnak posztot.
máj. 1
21:52
Lázár Vilmos tizedszer is Magyar Derby-győztes lett (Sport365)
A ketteseknél Lázár Vilmos tizedik sikerét aratta a fogathajtó Magyar Derbyn, melyet idén Fábiánsebestyénben rendeztek.
máj. 1
22:00
Kiesett a címvédő Davigyenko (Agroinform)
A címvédő orosz Nyikolaj Davigyenko már a nyitókörben kiesett Münchenben.
máj. 1
22:18
A Villarreal győzött Gijónban és bebiztosította élvonalbeli tagságát (Agroinform)
A Villarreal 3-2-re nyert a Sporting Gijón otthonában. Az ősszel még BL-ben szereplő csapat már nem eshet ki.
máj. 1
22:21
Sablonos szöveg: kiütöm Vlagyimir Klicskót! (Sport365)
Vlagyimir Klicsko egy régi „ismerősével” találkozik július 7-én. Az ukrán világbajnok ellenfele, az általa már egyszer legyőzött Tony Thompson lesz. Az amerikai természetesen megígérte, hogy kiüti a világbajnokot és hazaviszi az öveket.
máj. 1
22:23
Primera Division: Menekül a Granada és a Villareal is (Sport365)
A kiesés elöl menekülő Granada és Villareal is rendkívül fontos győzelmet aratott az Espanyol és a Gijón ellen a spanyol labdarúgó bajnokság 36. fordulójában, ezzel nagy valószínűséggel megőrizte élvonalbeli tagságát.
máj. 1
22:36
A Debrecen büntetőkkel nyerte meg a Magyar Kupát (Infostart)
A Debrecen története során ötödször nyerte meg a labdarúgó Magyar Kupát, miután a kedd esti döntőben hosszabbítás után, tizenegyesekkel 8-7-re verte a másodosztályú MTK együttesét.
máj. 1
22:54
A Lokié a Magyar Kupa, holtan találták Gyurta riválisát - A nap hírei (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
máj. 1
22:56
Jégkorong-VB: Veterán játékossal erősítettek a csehek (Sport365)
Pár nap múlva kezdődik a finn-svéd közös rendezésű IIHF Jégkorong Világbajnokság. A 76. világversenyen a cseh válogatott egy veterán kátékossal erősített. Petr Nedved karrierje 1990-ben kezdődött, de ez lesz az első világbajnoksága a cseh válogatott színeiben.
máj. 1
22:58
Serie A: a Roma valószínűleg bukta Európát, a Napoli még reménykedhet (Sport365)
Egyetlen kaput eltaláló lövést, és nulla gólt hozott a BL-ért harcoló AS Roma veronai vendégjátéka. A fővárosiak a találkozó után valószínűleg kiszálltak a nemzetközi kupás helyekért folytatott harcból. A Napoli 2-1-re verte a Palermót.

Keresés