Július 1-től aki a műszaki érvényesség lejárta előtt legfeljebb 30 nappal viszi a kocsiját újabb műszaki vizsgára, annak nem a vizsga napjától, hanem az eredeti lejárattól számít az újabb alkalmassági periódus - egyebek mellett ezt tartalmazza a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
A napokban zajlott le az a sashalmi bál, melynek bevételét Horthy Miklós lovas szobrának fölállítására szánja a bált jegyző Vitézi Rend - írja az atv.hu. A bál egyik fővédnöke Kovács Péter XVI. kerületi polgármester, a másik Szatmáry Kristóf nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár volt, mindketten fideszes képviselők.
A bukaresti Európa Liga-döntő előestéjén, kedden tömegverekedés tört ki egy román élvonalbeli labdarúgó-mérkőzésen, amelyet félbe is kellett szakítani.
A nagy tőzsdei cégek, azaz blue-chipek közül elsőként a Magyar Telekom teszi közzé első negyedéves számait csütörtök hajnalban. A KBC Equitas elemzőjének várakozása a konszenzushoz képest pesszimistább képet fest a telekomcég főbb eredménysorairól. A KBC Securities eladásra javasolja a papírt.
A reformkor, a kiegyezés, valamint a magyarországi kisebbségek helyzete és IV. Béla uralkodása is témakör a középszintű történelem érettségi vizsga második, esszéfeladatokból álló részében, az eduline.hu oktatási portál információi szerint. Hivatalos tájékoztatást az Oktatási Hivatal (OH) a vizsgák után, kora délután ad a tételekről.
Tisza Tibor OTP Bank Liga 27. fordulójának talán legszebb gólját lőtte, miután minden védőt és a kapust is kicselezve lőtt a Pécs kapujába. Önértékelés, jövőbe tekintés.
Ugyan Rázókő rovatunkban éppen azt fejtegettük, hogy talán megdőlhet az 1983-as öt futamon öt különböző pilóta és csapat győzelmi rekordja, ám ezzel együtt úgy tűnik, hogy az élmenők közül valaki duplázhat.
A görögök továbbra is sakkban tartják a piacokat, így bár a tegnapi nagyobb esések hullámai a mai kereskedésre nem csaptak át, nagy a bizonytalanság a befektetők körében. A fontosabb európai indexek...
A MasterCard kártyatársaság magyar idő szerint kedden hajnalban jelentette be új, több szempontból is nyitott üzleti modellen alapuló szolgáltatásának bevezetését, a kártyacég azt ígéri, hogy az új megoldásban egyesíti a bolti, a mobilos és az internetes fizetéseket....
Rátámadtak Schiffer Andrásra és az LMP ceglédi önkormányzati képviselőjére szerdán egy Vecsésen rendezett köztéri fogadóórán – mondta el a volt frakcióvezető az MTI-nek. A politikus állítása szerint a támadók a Jobbik aktivistái voltak.
Ha nincs dr. Szegheő Péter, akkor talán tragédia is történhetett volna A doktor című sorozat forgatásán, ahol az egyik statiszta csaknem megfulladt. A főszereplő orvos azonban azonnal beavatkozott és megmentette a mellékszereplőt.
Itt az érettségi szezon. Az ország középiskolájában több ezer végzős ad számot tudásáról. Mi most megadjuk neked a lehetőséget, hogy a kormányt vizsgáztasd. Kíváncsiak vagyunk a véleményedre: hányast adnál Orbán Viktornak és minisztereinek a különböző területeken? Szavazz!
Több bank is a megengedettnél nagyobb THM-mel ad kölcsönt, annak ellenére, hogy annak plafonját már törvény szabályozza. Erről Kolozsi Sándor, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Fogyasztóvédelmi Igazgatóságának ügyvezető igazgatója beszélt, miután befejeződött a pénzügyi intézmények első körös monitorozása a teljes hiteldíj mutatót maximáló jogszabály alapján.
Kis mértékben tovább gyengült a forint a kedvezőtlen nemzetközi piaci hangulatban szerdán kora délután a bankközi devizapiacon, az eurót 289,36 forinton jegyezték, kedden délután 287,50 forint volt.
Ha azonnal igyekeznek a közelben lévők újraéleszteni hirtelen szívhalál bekövetkezésekor, jó esély van arra, hogy az áldozat föléled, de a következő, kritikus időszakban a test hűtése lényegesen javíthatja életkilátásait.
A héten közös megegyezéssel szerződést bontott a Dunaújváros PASE Disztl Dáviddal, aki az izlandi labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő Akureyri együtteséhez igazol.
Több bank is a megengedettnél nagyobb THM-mel ad kölcsönt, annak ellenére, hogy annak plafonját már törvény szabályozza. Erről Kolozsi Sándor, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Fogyasztóvédelmi Igazgatóságának ügyvezető igazgatója beszélt, miután befejeződött a pénzügyi intézmények első körös monitorozása a teljes hiteldíj mutatót maximáló jogszabály alapján.
Rátámadtak Schiffer Andrásra és az LMP ceglédi önkormányzati képviselőjére szerdán egy Vecsésen rendezett köztéri fogadóórán - mondta el a volt frakcióvezető az MTI-nek. A politikus állítása szerint a támadók a Jobbik aktivistái voltak.
Elemzői vélemények szerint már a korábbi hónapok adatain is látszódott az export lassulása. A márciusi visszaesés után a következő hónapokban a hazai termelés bővülése miatt lehet némi javulás az exportban. A külkereskedelmi mérleg többlete várhatóan továbbra is jelentős marad, az importot pedig a gyenge belső fogyasztás fogja visszatartani.
A lengyel központi bank 25 bázisponttal 4,75 százalékra emelte az alapkamatot. A lengyelek tíz hónap után először emelték az irányadó kamatlábat. Az emelés oka a makacsul magas infláció annak ellenére, hogy a gazdaságnövekedés jelentősen lelassult.
Szerdai ülésén 25 bázisponttal 4,75%-ra emelte az irányadó rátát a lengyel jegybank, és ezzel több elemzőt is meglepett. A háttérben vélhetően a felerősödő inflációs aggodalmak állnak. Az elemzők...
Nettó profit szinten az egy évvel korábbinál alacsonyabb számokat várnak az elemzők a Richter esetében az első negyedéves gyorsjelentésben, az Egis azonban növekedést produkálhatott. A Richter...
Vállalkozói övezetet alakít ki egy volt egri kőfeldolgozó helyén a terület tulajdonosa, az önkormányzati tulajdonú EVAT Zrt. az Új Széchenyi Terv támogatásával - közölte a polgármesteri hivatal...
Egy hét alatt öt, két hét alatt 10 kilogrammos rekordfogyást ígérnek a legújabb súlycsökkentőt, a káposztaleves-kapszulát forgalmazók. A reklámok szerint a káposzta hatóanyagait tartalmazó tabletta 45 perc alatt leolvasztja az elfogyasztott zsírokat, ám az internetes fórumozók közül sokan egyáltalán nem tapasztaltak ilyet.
Felhagy a Danubius részvényeinek követésével az Erste, amit a részvények alacsony likviditásával (napi 14 ezer eurós forgalom) és közkézhányadával magyaráznak. A vállalat nagytulajdonosa, Sir...
Az európai vezetők attól tartanak, hogy a megszorításokkal szembeni ellenállás miatt szétszakad az eurózóna és szakadék keletkezik Franciaország és Németország között. A francia és a görög választásokat követően Olaszország is erre utaló jelet adott.
A devizapiac kifogyhatatlan lehetőség halmazából mai cikkünkben két újabb kiváló ötletet mutatunk be, ahol a jövőben akár pozíció is nyitható. A két devizapár pedig nem más, mint az AUD/USD, valamint...
A Synergon Csoport átalakításának egyik fő eredménye az lesz, hogy a 2012-es évet már veszteség nélkül zárja - mondta Jutasi Zoltán, a Synergon Informatika Nyrt. vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Üzemi szinten kismértékű bővüléssel, nettó szinten azonban profit feleződéssel számolnak az elemzők az Állami Nyomda első negyedévére vonatkozóan. A Portfolio.hu által összeállított konszenzus...
Kudarcba fulladt a legnagyobb, hatmilliárd euró feletti német ingatlanalap, a SEB Immoinvest újbóli megnyitása, miután jóval több befektetési jegy tulajdonosa kérte vissza pénzét, mint amire az alap 30 százalékát kitevő likvid eszközök fedezetet nyújtottak. Ez rossz hír lehet azoknak a magyaroknak is, akiknek a pénze két éve fagyott be egy hasonló konstrukcióban. A végelszámolás öt évig is…
Tatabányán a kormányhivatal törzshivatalát és szakigazgatási szerveit az Omega Pláza néven ismert, üresen álló 14 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontba költöztetik - jelentette be Navracsics Tibor...
Romániában a Ponta-kormány lecseréli a megyei kormánybiztosokat (prefektusokat) és nem a megyék helyett, hanem azok fölött alakítana ki közigazgatási régiókat - derült ki az új román miniszterelnök egy televíziós interjújából, amelyet a Rador hírügynökség idézett.
Piaci szinten erősen össze vagyunk kötve a belső fogyasztással. A biztosítási piac késve, de reagált a válságra, hatása tartósan jelen van - mondta Kálózdi Tamás, a Signal Biztosító vezérigazgatója, aki az idei évre stagnálást vár. A 821 milliárdos biztosítási piac 2,7%-ot csökkent Magyarországon tavaly, miközben a Signal 5,7%-os pluszban zárta az évet.
Szerdai ülésén 25 bázisponttal 4,75%-ra emelte az irányadó rátát a lengyel jegybank, és ezzel több elemzőt is meglepett. A háttérben vélhetően a felerősödő inflációs aggodalmak állnak. Az elemzők...
Saját szállítmányát csapolta meg barátjával egy gázolajat szállító kamionsofőr. Közel 200 litert már kannákba is töltöttek, amikor a rendőrök rajtakapták a két férfit. Saját használatra szerették volna több mint 400 liter üzemanyagot lopni....
Tizenkét esztendő után újra spanyol házi döntőt rendeznek egy európai kupában. Különbség: 2000-ben a Real Madrid és a Valencia a Bajnokok Ligája-elsőségért küzdött, most a Atlético Madrid és az Athletic Bilbao az Európa Liga serlegéért játszik.
Lassító sztrájkkal követelnek nyugdíjazási kedvezményeket a lengyel határőrök, mert a jelenlegi jogszabályok szerint az általános nyugdíjrendszerhez tartoznak, így a korhatárnak a kormánykoalíció által áprilisban elfogadott emelése rájuk is vonatkozna.