Az olaszországi sportautó-gyártótól hivatalos forrásból érkezett a hír, melynek értelmében a Ferrari visszahív néhány 458 Italia és California modellt. Az információk szerint az összesen legyártott 13 ezer autóból mindössze 206 példány érintett, ám az akár hanyagságra visszavezethető probléma így is elég kellemetlen egy olyan legendás cég esetében, mint a Ferrari.
Mennyi a 2011-ben eladott, ajándékozással szerzett ingatlan eladásából származó jövedelem adója? Példákon keresztül szemléltetjük, hogyan kell számolni.
Bár évről évre többen ajánlják fel személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát, még mindig sokan nem választják a segítségadás e formáját, amellyel idén május 21-ig élhetünk.
Robbanás történt az ENSZ megfigyelők konvoja mellett Szíriában. A detonáció egy szíriai katonai jármű mellett történt, néhány másodperccel azt követően, hogy az ENSZ alkalmazottakat szállító jármű elhaladt a helyszín mellett. Az ENSZ és Kofi Annan közben arra figyelmeztet: Szíria sodródik a polgárháború felé.
A spanyol kormány pénteken jelentheti be, milyen intézkedéseket tesz a hatalmas, rossz hitelállományt görgető bankok szanálására. Kormányközeli források szerint fel fogják szólítani a pénzintézeteket, hogy 7 százalékról emeljék a kihelyezett összeg 30 százalékára az ingatlanfejlesztőknek adott hitelek után képzett céltartalékot. A kormány azt is szorgalmazza, hogy a bankok ingatlanügyletekhez…
Az egészségügyi dolgozók munkaidejére, ügyeleti idejére vonatkozó szabályozáson nem kívántak változtatni, az ehhez kapcsolódó félreértéseket az egészségügyi államtitkárság is tisztázni szeretné - mondta Szócska Miklós államtitkár az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának szerdai ülésén.
Mind a bevételi, mind a profit sorokon csökkenést várnak az elemzők az Állami Nyomda első negyedévére vonatkozóan. Cikkünk korábbi verziójában hibás bázis időszaki értékeket szerepeltettünk. A...
Befejeződött a pénzügyi intézmények első körös monitorozása a teljes hiteldíj mutató (THM) mértékét maximáló jogszabály alapján - jelentette be Kolozsi Sándor, Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete...
Újra tárgyalóasztalhoz ült az Apple és a Proview az iPad márkanév használatát érintő jogi kérdések tisztázására, a felek bíróságon kívül egyezhetnek meg.
Befejeződött a pénzügyi intézmények első körös monitorozása a teljes hiteldíj mutató (THM) mértékét maximáló jogszabály alapján – jelentette be Kolozsi Sándor, Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Fogyasztóvédelmi Igazgatóságának ügyvezető igazgatója csütörtökön Pécsen.
Tíz sikertelen értékesítési pályázat után elkelt a felszámolás alatt álló Integrált Borgazdasági Zrt., az egri borászat egykori zászlóshajójaként számon tartott Egervin. A társaság vagyonát a korábbi hitelezője, a Raiffeisen Bank vásárolta meg.
Ha Kovács Pál nem mond le államtitkári posztjáról, az MSZP az Országgyűlés mentelmi és összeférhetetlenségi bizottsága elé viszi ügyét. Nevezetesen azt, hogy nem mondott egy igazgatótanácsi elnökségről, noha ez a pozíció a jelenlegi szabályozás szerint összeférhetetlen az államtitkársággal. Kovács Pál lapunknak jelezte: önmaga kér jogszerűségi vizsgálatot.
Vádat emelt a Kaposvári Nyomozó Ügyészség Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) főtitkára ellen - tájékoztatta Horváth Szilárd, a Somogy Megyei Főügyészség vezetője szerdán az MTI-t.
Csütörtökön még bemutatták Háy János Vasárnapi ebéd című darabját, hétfőn este már búcsúztak a színészek és a nézők a Nagymező utcai színház épületétől - írja a Metropol.
A térdműtét előtt álló Carles Puyol szerint lehetetlen, hogy felépüljön a labdarúgó Európa-bajnokság rajtjáig, így aztán biztosra vehető, hogy kihagyja a lengyel-ukrán közös rendezésű tornát.
Bemutatórepülés közben, 44 emberrel a fedélzetén eltűnt a radarképernyőkről egy orosz Szuhoj gyártmányú Superjet 100-as repülőgép Indonéziában, Jakarta közelében - közölték az indonéz hatóságok szerdán.
Bár Galliani határozottan tagadta, hogy Silvát elengedné a Milan vezetése, a katalán sztárklub nem nyugszik: újabb ajánlatot készül tenni Thiago Silváért.
A dunaújvárosi önkormányzat eddig a helyi sportlétesítményeket támogatta, ezt követően azonban közvetlenül a létesítményeket használó szakosztályokat fogja.
A BL-döntős Győr és a KEK-döntős Ferencváros szerdán megkezdi a magyar bajnoki döntőt. Érthetetlen, hogy miért kell a létfontosságú nemzetközi kupavisszavágók előtt bajnoki döntőt rendezni, ráadásul úgy, hogy a válogatottnak sincs olimpiai felkészülése, tehát idő lenne bőven.
Szolidaritási akciót rendez a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Székhelyi József színművész mellett vasárnap este Budapesten, a Dohány utcai zsinagóga közelében található Goldmark teremben - közölte a Mazsihisz.
A térdműtét előtt álló Carles Puyol szerint lehetetlen, hogy felépüljön a labdarúgó Európa-bajnokság rajtjáig, így aztán biztosra vehető, hogy kihagyja a lengyel-ukrán közös rendezésű tornát.
Több szabálytalanságot talált a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a magánnyugdíjpénztáraknál, a pénteken érkezett hivatalos bejelentés részleteit a hét elején ismertette az intézmény. A legfontosabb...
Az Infiniti Európában legnépszerűbb modellje, az FX négy sikeres éves ciklust követően, 2012-től a korábbinál különlegesebb formában kerül az ügyfelekhez. A 2009 óta értékesített FX első...
A spanyol kormány várhatóan pénteken jelenti be, hogy egy bankreform keretében milyen intézkedéseket tesz az óriási méretű rossz hitelállomány alatt görnyedő spanyol bankok szanálására.
Továbbra is jelentős a bizonytalanság Görögország belpolitikai és gazdasági kilátásaival kapcsolatban, ez pedig nem engedi megnyugodni a piaci szereplőket sem. Ma ismét intenzív kockázatkerülés...
Tíz sikertelen értékesítési pályázat után elkelt a felszámolás alatt álló Integrált Borgazdasági Zrt., az egri borászat egykori zászlóshajójaként számon tartott Egervin - tájékoztatta a cég felszámolóbiztosa szerdán az MTI-t.
Burton - A házban tűz ütött ki, az ötfős család a hálószoba ablakon ugrott ki, szerencséjükre a gyerekek kerti trambulinja épp az ablak közelében volt.
Jogerőre emelkedett a felmentő ítélet a Hagyó Miklós és társai elleni magánokirat-hamisítási ügyben, ugyanis az ügyészség visszavonta az elsőfokú felmentő ítélet után bejelentett fellebbezést - írja az Index.hu.
Cél, hogy a teátrum az előadóművészeti törvény módosítása alapján felálló új finanszírozási rendszerben "nemzeti" minősítést kaphasson - így döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
A Diákhitel Központ első alkalommal hirdetett meg egy az érettségiző korosztályt megszólító pályázatot. A kezdeményezés célja, hogy a játékon keresztül, áttételesen ösztönözze a diákokat arra, hogy hiteles forrásokból tájékozódjanak a Diákhitelről és kellő információ birtokában döntsenek a felvételével kapcsolatos kérdésekben.