A belső sávban megindult a forgalom az M1-es autópálya 48-as kilométerénél, ahol előzőleg baleset történt - közölte kedd reggel az MTI-vel az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.
Nem sikerült megállapodást elérni az amerikai kongresszusban az áthidaló költségvetést biztosító jogszabályról hétfőn amerikai idő szerint éjfélig, így a Fehér Ház elrendelte, hogy az érintett...
Továbbra is ismeretlen tettest keres a rendőrség a soroksári Szigetdűlőn múlt szerda éjszaka holtan talált 36 éves nő meggyilkolása ügyében - közölte a rendőrség kedden honlapján. Korábban sajtértesülések szerint öt embert elfogtak a hatóságok - ezt azonban a rendőrség nem erősítette meg.
Igencsak önkritikusan nyilvánult meg Kagava Sindzsi, a Manchester United japán válogatott labdarúgója, miután a West Bromwich Albion elleni vesztes (1–2) bajnokin David Moyes már a félidőben lecserélte. Kagava ekkor kapott először lehetőséget kezdőként a skót szakvezetőtől.
A tegnapi nappal hivatalosan is lezárult az az időszak, mely alapján az MSCI a november 7-i felülvizsgálathoz kalkulálja a likviditási kritériumokat (a standard indexekre vonatkozó többlet...
Nyomozást indított a rendőrség abban az ügyben, amelyben Lazáry Viktor szombathelyi fideszes alpolgármestert egy videofelvétel alapján drogfogyasztással gyanúsította meg a helyi önkormányzat szocialista frakcióvezetője.
Az idei első féléves eredmények tükrében publikálta friss régiós gyógyszerpiaci kitekintőjét az Erste, ebből kiderül, hogy a Richter esetében az ajánlás továbbra is vétel, enyhén megemelt célár...
A soron következő előadásunkon a sikeres devizakereskedési szemléletmódot, illetve a devizakereskedés alapjait ismerhetik meg a résztvevők. Előadónktól megtudhatja, mely tényezőkre kell figyelnie a...
Az orbáni alaptörvény az alfája és az ómegája a rezsimnek, ez az alapja annak, hogy miért nem lehet alkut kötni Orbán Viktorral és a Fidesszel ezt Vadai Ágnes mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Az amerikai tőzsdék eséssel zárták a hétfői kereskedést, ami elsősorban azért következett be, mert nem született megállapodás a piacok zárásáig a tengerentúli adósságplafon ügyében. A zárást követően...
Október elsejével indul a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramjának (NHP) második szakasza. A program keretében összesen 2000 milliárd forint keretet biztosít a jegybank nulla százalékra a hitelintézeteknek 2014. december 31-ig, első körben 500 milliárd áll rendelkezésre - írja a piacesprofit.hu.
A 20 éves, mostanság leginkább botrányairól híres énekesnő a Twitter oldalára írta ki, hogy ma reggel arra kelt fel, hogy Juicy J gyermekét hordja a szíve alatt.
A 2014-es költségvetési törvényjavaslat hétfői beterjesztése mellett kisebb figyelmet kapott, hogy a KSH közzétette a legújabb EDP-jelentést, amit az Eurostatnak küld el. Ezek szerint a tavalyi...
Hétfőn végleg bezárta kapuit a Vidám Park. Volt, aki szabadságot vett ki, míg mások gyerekeiket kérték ki az iskolából azért, hogy utoljára még egyszer szórakozhassanak a parkban.
A bankkártyás vásárlásoknál megszűnő tranzakciós illetékfizetési kötelezettség, a családi kedvezménynek kiszélesítése és a családon belüli vagyonmozgások illetékmentessége is szerepel a nemzetgazdasági tárca jövő évi adójavaslatai között - mondta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek. Hangsúlyozta: a javaslatok csökkentik a lakosság terheit és a vállalkozások adminisztrációját.
José Mourinho sajtótájékoztatót tartott a Steaua Bucuresti elleni keddi BL-mérkőzés előtt. Az egyik újságíró Kevin De Bruyne mellőzéséről kérdezte a Chelsea trénerét, aki ezt rossz néven vette, majd felállt a székéből és kivonult a sajtótájékoztatóról. Íme!
Lábműtéten esett át Orbán Viktor miniszterelnök sportsérülés miatt hétfőn egy budapesti kórházban - tájékoztatta a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.
A pénzügyi válság kibontakozása előtti években az amerikai nagybankok szabálytalanul értékesítettek jelzálog alapú értékpapírokat. A hatóságok az állami felügyelet alatt álló Freddie Mac és Fannie...
Aknagránát csapódott be Kína damaszkuszi nagykövetségének területén, egy szíriai alkalmazott könnyebben megsérült, az épületkomplexum falában kár keletkezett, ablaküvegek törtek be - jelentette a kínai média kedden.
A 2013 nyarán hazánkban bevezetésre került a HU-GO, azaz a használattal és szennyezéssel arányos útdíj fizetési rendszer nagymértékben nehezíti a magyarországi fuvarozó vállalatok helyzetét. Az új szabályozás szerint meghatározott útszakaszon a 3,5 tonna össztömeget meghaladó járműveknek a jármű kategóriájának megfelelő, továbbá a megtett úttal arányos összeget kell megfizetniük. Viszont, azok…
Nem jött össze az új költségvetés éjfélig, így részlegesen leállt az amerikai kormányzat. A piacok is erre számítottak - nyolchavi mélyben a dollár, erősödik a forint.
Egyelőre még csak körvonalazódik Szabics Imre új munkaköre: a Sturm Graz a jövőben nem labdarúgóként, hanem játékos-megfigyelői hálózatában számít az aktív futballtól 32 évesen visszavonuló magyarra.
Kisebb megingás jelei ugyan mutatkoznak a nemzetközi piacokon a frankfurti börze papírjai jól állják a vihart, ezért a vételi oldalon keresgéltünk. Ma a Fresenius SE és az E.On mellett az Adidas...
Az idei első félévben 381,5 milliárd forint volt a kormányzati szektor hiánya, ami a GDP 2,6%-a. Ez 73,5 milliárd forinttal magasabb a tavalyi első féléves deficitnél, GDP-arányosan pedig 0,4...
A KSH ma közzétett adatai alapján a kormányzati szektor 2013. I. félévi hiánya az előzetes adatok szerint 381,5 milliárd forint volt, a GDP 2,6%-a, ami 2012 azonos időszakához képest 73,5 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,4 százalékponttal volt magasabb.
Szeptemberben 54,5 pont volt a magyar feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index, 2,7 százalékponttal magasabb, mint augusztusban. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság jelentése...
Bár magyar idő szerint ma reggeltől életbe lépett az amerikai kormányzati szektor részleges leállása, ez mégsem rengette meg a piacokat (várható volt), inkább semleges közelinek mondható a kockázati...
A kormány által hétfőn benyújtott jövő évi költségvetési javaslat szerint az állam 20,3 milliárd forinttal támogatja 2014-ben a Nemzeti Olimpiai Központ beruházását, írja az MTI. Az Emberi...
Növekedett a legnagyobb amerikai bankok, köztük a JP Morgan és a Wells Fargo részesedése az egyébként is növekvő amerikai betétállományon belül - derül ki a betétbiztosító FDIC jelentéséből, amelyet...
A kormányzati szektor idei első félévi hiánya az előzetes adatok szerint 381,5 milliárd forint volt, a GDP 2,6 százaléka, ami 2012 azonos időszakához képest 73,5 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,4 százalékponttal volt magasabb. A bázisidőszakinál magasabb hiány a kiadásoknak a bevételeknél nagyobb növekedéséből adódott.
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) a Tennessee Titans 38–13-ra nyert a New York Jets ellen. Nate Wasington, a Titans játékosa az elkapó Ryan Fitzpatrick passzáért ment fel a levegőbe, majd keresztülgázolt a bírón, hogy 77 yardos touchdownt szerezzen. Íme!
Bár magyar idő szerint ma reggeltől életbe lépett az amerikai kormányzati szektor részleges leállása, ez mégsem rengette meg a piacokat (várható volt), inkább semleges közelinek mondható a kockázati...
Hosszas értelmezési vita lesz azzal kapcsolatban a jövő évi választások során, hogy mi az, ami már sérti, és mi az, ami nem az önkéntesség elvét – erről László Róbert beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
A republikánusoknak és a demokratáknak nem sikerült határidőre megállapodniuk és elfogadni egy kompromisszumos törvénytervezetet, ez pedig azt jelenti, hogy ha csak ideiglenesen is, de a kormányzat...