Az Együtt-PM szerint a jövő évre tervezett költségvetés - csakúgy, mint a Fidesz hatalomgyakorlása - a csalásra, a hazugságra és a félelemre épül – jelentette ki keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor.
Magyar idő szerint szerda hajnalban elrajtol az NHL 2013-14-es szezonja, ennek apropóján megnéztük, hogy kik voltak a nyári holtszezon legnagyobb igazolásai az észak-amerikai jégkorong ligán belül.
Idén szolgáltatás kategóriában a K&H Biztosító, kárrendezés kategóriában pedig a Wáberer Hungária Biztosító nyerte az Év biztosítója versenyt - közölte a díjat alapító biztositas.hu internetes alkusz kedden az MTI-vel.
A vezető nyugat-európai indexek eltérően teljesítenek kedden azt követően, hogy nem sikerült megállapodást elérni az amerikai Kongresszusban az áthidaló költségvetést biztosító jogszabályról hétfőn....
A kormány világossá tette, hogy Magyarország nem tűri a gyűlölet, az antiszemitizmus és a rasszizmus semmilyen formáját - mondta Németh Zsolt a Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című nemzetközi konferencián, kedden Budapesten.
Minden településen feltöltötték a körzeti megbízotti helyeket, és megerősítették a szolgálatot - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottságának ülésén.
A vezető nyugat-európai indexek eltérően teljesítenek kedden azt követően, hogy nem sikerült megállapodást elérni az amerikai Kongresszusban az áthidaló költségvetést biztosító jogszabályról hétfőn....
Míg a telekpiaci forgalom a válság éveiben nagyjából együtt mozgott a lakáspiac egészével, a telekárak a lakásokénál kétszer akkorát estek 2008 óta - derül ki az OTP Jelzálogbank gyorselemzéséből. A négy év alatt bekövetkezett - és területileg nagy változatosságot mutató - országosan átlagos 30 százalékos értékvesztés a családi házak iránt jelentősen visszaesett keresletnek is köszönhető, az…
Az idősek világnapja alkalmából látogatott egy óbudai idősotthonba Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője. A volt miniszterelnök közölte: fontos lenne hazahozni a kivándorolt magyar munkaerőt, és ha kormányra kerülnek, ismét lehet majd dolgozni a nyugdíj mellett.
A Raiffeisen Bank új vezére, Karl Sevelda leszögezte: a friss tőke bevonása helyett más eszközöket választ a bank pénzügyi helyzetének megerősítésére - írja a Financial Times. A bankszektor és a...
Vádat emeltek az izsáki rendőrsön agyonvert férfi ügyében két rendőr ellen halált okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
A kereskedési rendszerek nélkül nem lehetne tőzsdei ügyleteket kötni. A hazánkban használt rendszert hamarosan a német fejlesztésű Xetrára cseréli a BÉT. A rendszer és a hálózat más bizonyított, több helyen ugyanezt használják, sok az előnye, de lesz, ami nem változik.
Kis túlzással a fél világ a német téli olimpiai csapat hivatalos egyenruháján röhög, számol be a Bild című lap. Mi tagadás, a kollekció tervezője könnyen lehet, hogy valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt állt...
A vártnál kisebb mértékű a Kaposból érkezett szennyező anyag miatti halpusztulás a Sión - tájékozatta a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDVI) igazgatója kedden az MTI-t.
A CIG Pannónia döntött leánycége, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító (EMABIT) Zrt. 200 millió forintos tőkeemeléséről, és Bayer Józsefet jelölte ki Járai Zsigmond távozásával a leánycég...
Varga Mihály a kormány nevében hétfőn nem egy klasszikus választási költségvetést terjesztett a Parlament elé. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen az EU előírása és a túlzottdeficit-eljárás esetleges újraindulásának veszélye miatt a deficitet nem is engedhette szabadjára - írja a Portfolio.
Nincs nyugalom az iskolákban. A szeptembertől bevezetett fideszes agyszülemények teljesen felforgatták a gyerekek, a szülők és a pedagógusok életét. A tankönyvek kiosztása még mindig nem rendeződött, az órarend sok helyen nincsen meg, a mindennapi testnevelést nem lehet mindenhol elvégezni, az egész napos iskola meg, úgy ahogy van, megbukott - olvasható az MSZP közleményében.
Bár magyar idõ szerint ma reggeltõl életbe lépett az amerikai kormányzati szektor részleges leállása, ez mégsem rengette meg a piacokat (várható volt), sõt reggel óta több...
Annak ellenére, hogy a keddi kereskedés jól indult az arany és az ezüst számára is, kora délután eladói hullám söpört végig mindkét nemesfém piacán: az arany árfolyama közel 3, az ezüstté pedig közel...
A Gartner szerint 2015-ig világszerte 4,4 millió munkahelyet kell majd betölteni Big Data elemzésben jártas szakemberekkel. Tudásuk abban a 2500 metropoliszban is nélkülözhetetlen lesz, ahol az IBM okos városfejlesztései futnak. A vállalat több mint 1000 felsőoktatási intézménnyel indított már képzési együttműködést, Írországban már mesterszakon is lehet Big Data diplomát szerezni - olvasható…
Nyereségének növelése céljából a Merck amerikai gyógyszergyártó 2,5-3 milliárd dollárral csökkenti működési költségét 2015 végéig, és megválik 8500 dolgozójától.
Az előszezonban már tesztelték, az alapszakaszban már élesen is működhet az NHL-ben az úgynevezett Hybrid Icing, azaz a tilos felszabadítás európai és amerikai változatának keverékével, amely a sérülések megelőzését szolgálja.
Vádat emeltek az izsáki rendőrsön agyonvert férfi ügyében két rendőr ellen halált okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
A Sólyom vezérigazgatója a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól kapott jelzés alapján arra számít, hogy a légitársaság október közepére megkapja az engedélyeket a tevékenység folytatásához, és így még az idén elindulhatnak a járatok; a tervek szerint a hatóság jövő héten végzi az első gép, az "Álmos" légialkalmassági ellenőrzését.
Annak ellenére, hogy a keddi kereskedés jól indult az arany és az ezüst számára is, kora délután eladói hullám söpört végig mindkét nemesfém piacán: az arany árfolyama közel 3, az ezüstté pedig közel...
A rendkívül erős külső finanszírozási helyzet, a negatív befektetői hozzáállás a forinteszközökhöz, illetve a Fed várhatóan befektetőbarát monetáris politikája az a három főbb ok, ami miatt a forint...
Tovább nőtt az optimizmus az amerikai feldolgozóiparban - derül ki az ISM szeptemberi felmérésének eredményeiből. A főindex értéke a várt csökkenés helyett 0,5 ponttal 56,2 pontra emelkedett. A...
A forint egész nap erősödött, mintha Amerikában semmi nem történt volna - jelentős drágulásra számítanak az emberek - hivatalosan is megszűnt a PSZÁF - kiszűrnék az ügyeskedő cégeket a munkaerő-kölcsönzők - Nézze meg itt >>
Luigi Murenu mesterfodrász mutatja, mennyire egyszerű! Videó! Te is szeretnél reggelente tökéletes, laza loknikkal nekiindulni a napnak? Ám ehelyett csak összegumizod a hajad, mert a nagy rohanásban úgysem tudnál kellő időt fordítani a frizurádra? Hát persze, mi is így voltunk vele... Aztán megnéztük Luigi Murenunak, a Kérastase világszerte ismert és elismert mesterfodrászának "Így készítsd"…
Új fővédnökkel, számos újdonsággal és kibővült mentorkörrel indul útjára az Astellas-díj, ami a hazai egészségügyben tevékenykedő, kiemelkedő emberi és szakmai teljesítményt nyújtó orvosok, példaértékű orvos-beteg kapcsolatok nyilvánosság előtti bemutatását célzó kezdeményezés.
A vezető nyugat-európai indexek eltérően teljesítenek kedden azt követően, hogy nem sikerült megállapodást elérni az amerikai Kongresszusban az áthidaló költségvetést biztosító jogszabályról hétfőn....
A tegnapi nappal lezárult az E.ON magyarországi gázüzletágának visszavásárlása. A tranzakcióval kapcsolatban a vevő MVM-csoport a mai napon sajtótájékoztatóban ismertette az üzletág felvásárlásával...
Cikksorozatunk első két részében már vázoltuk az alapproblémát: Anita, egy stabilan dolgozó munkatárs szülni megy, komoly fejtörést okozva ezzel cégének. A cég felveszi helyette Piroskát, a váltás azonban nem megy zökkenőmentesen. Íme néhány jó tanács.