Szófia – Még meg sem száradt a tinta Ivajlo Petev (38) szerződésén, új futballklubja, a Levszki Szófia legelvakultabb szurkolói máris megalázták a vezetőedzőt.
Minden évben a hagyományokat szigorúan követve választja ki 1901 óta az irodalmi Nobel-díjasokat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön jelenti be, ki kapja idén az elismerést. A testület összetételét és munkáját még régebbi, az akadémia 1786-os alapításáig visszanyúló rendelkezések szabályozzák.
Orbán Viktor miniszterelnök a Hősök terén mond beszédet október 23-án, oda várja az ünneplőket a Fidesz, és oda vonul a Békemenet is. A baloldali ellenzék - az LMP kivételével - ugyancsak a fővárosban, a Műegyetemen rakparton demonstrál, míg a Jobbik központi megemlékezése a Deák Ferenc téren lesz.
Franjo Tudjman egykori horvát elnök kész lett volna rakétatámadást indítani Belgrád ellen 1995-ben a Vihar hadművelet idején, ha a jugoszláv hadsereg a horvát krajinai szerbek segítségére sietett volna - derült ki egy frissen nyilvánosságra került CIA-jelentésből.
Japán játékost igazolt a Real Madrid labdarúgócsapata: a spanyol média által "a jövő Cristiano Ronaldójaként" emlegetett Nakai Takuhiro mindössze kilencéves.
Katwijk — Legjobb csatáruk miatt aggódnak a hollandok, a hét elején ugyanis több edzést is kihagyott a Magyarország és a Törökország elleni világbajnoki selejtezőre készülő németalföldi futballválogatott legnagyobb csillaga, Robin van Persie (30).
Összesítve több milliós bírságot szabott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azokra a kereskedőkre, akik még nem rendelték meg az online pénztárgépet. Az adóellenőrök nem véletlenül akadtak a mulasztókra: hetek óta ellenőrzik azokat a budapesti vállalkozásokat, amelyek nagy valószínűséggel nem teljesítették az online pénztárgép rendszerbe történő bejelentkezés feltételeit.
Hogyan neveljünk rendszerető gyerekeket? Nem könnyű, de lehetséges! 1. Adj konkrét feladatot „Rakd rendbe a szobádat" – ez túl általános kérés. A legjobb, ha előre megbeszélitek, hogy pontosan mit kell a gyereknek elpakolnia a szobájában. A játékokat a földről? Vagy csak az ágyon felhalmozódott tárgyakat kell a helyükre raknia? Az is sokat használ, ha csak részfeladatokat kap a gyerek és persze…
A költségvetés benyújtását követően lassan elkezdődnek a jövő évi minimálbértárgyalások, illetve majdaz országos bérajánlásra vonatkozó háromoldalú egyeztetések. Ennek kapcsán Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének megbízásából a Policy Agenda kutatást végzett a kis- és középvállalati szektor körében arról, hogy mekkora minimálbért várnak és tartanak elfogadhatónak a cégvezetők. A…
Nemzetközi Valutaalap (IMF) október 8-i World Economic Outlook kiadványában publikált, Magyarországra vonatkozó előrejelzései azt tanúsítják, hogy az IMF tévesen méri fel a magyar gazdaság teljesítményét - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Nem csak a természet, de mi is fellélegezhetünk! Véget ért a forró nyár, és beköszöntött a kellemes, napsütéses ősz. Nem véletlen, hogy a tél beharangozója, sokunk kedvenc évszaka is egyben.
A svájci pénzügyminiszter szerdán közölte: biztosak benne, hogy a devizapiacokon egyes bankok manipulálták az árfolyamokat - írja a Reuters. "Tény, hogy a devizaárfolyamokat manipulálták" -...
Betörés, gázrobbanás, viharkár, árvíz, lakástűz. A televíziós híradások tele vannak a különféle katasztrófahelyzetekről szóló tudósításokkal. A képsorokat látva egyértelműen látszik, hogy egy-egy baleset vagy természeti csapás óriási károkat okoz az ingatlan tulajdonosának. A néző ilyenkor felsóhajt, hogy szerencsére nem vele történt mindez. De vajon tovább is jut a megkönnyebbülésnél?...
Egy repülési tapasztalattal nem rendelkező férfinak negyedik próbálkozásra sikerült letennie a gépet – közölte az angliai Humberside repülőtér szóvivője.
A Mervia az Opel igencsak jól sikerült modellje, ám a kötelező ráncfelvarrást a 2010 óta piacon lévő verzió sem kerülheti el, hiszen tartani kell a lépést a konkurenciával. Ütős dízelmotorral, illetve néhány részletében frissül a 2014-es modellévre a németek kis egyterűje.
Nem javult Szalai Ádám állapota, így a Schalke 04 futballistája nem léphet pályára pénteken a magyar válogatottban a hollandok elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen. Helyére Nikolics Nemanját hívta be Egervári Sándor.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) előkészítette a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Űrstratégiát, amelyet a közeljövőben a kormány elé terjeszt, és amelynek fontos szerepe van abban, hogy Magyarország az Európai Űrügynökség (European Space Agency - ESA) tagja lehessen.
Nagyon nem ért egyet a kormány az IMF friss helyzetértékelésével: az NGM úgy látja, a Valutaalap túl pesszimista a növekedést, az inflációt és a munkanélküliséget illetően - de legalább a hiányról van némi átfedés a kormány és az IMF számai között.
Budapest — Hadilábon áll a diétával Gáspár Evelin (18). A fiatal lány Miamiban személyi edző segítségével lefogyott több mint tíz kilót, szigorú diétát követve. Ám amióta hazajött, nem a terv szerint halad.
Mikor fej- és fülhallgató vásárlásra adjuk a fejünket, felmerülhet a kérdés, mire is figyeljünk leginkább: kényelmes legyen vagy divatos, kicsi vagy éppen nagy méretű?
Holtversenyben negyedik helyen állt Nádas Péter az irodalmi Nobel-díj esélyeseinek sorában a Ladbrokes fogadóirodánál a csütörtöki stockholmi bejelentés előestéjén.
Több kérdésben is erős szövetség jött létre az elmúlt időszakban Nagy-Britannia és Magyarország között, így például a nukleárisenergia-felhasználás és az uniós intézmények reformjának szükségessége ügyében - közölte Orbán Viktor kormányfő szerdán Londonban, miután tárgyalt David Cameron brit miniszterelnökkel. A magyar kormányfő szólt arról is, nem tartja meglepőnek, hogy Brüsszelből "támadás éri…
Nem javult Szalai Ádám állapota, így a Schalke 04 futballistája nem léphet pályára pénteken a magyar válogatottban a hollandok elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen. Helyére Nikolics Nemanját hívta be Egervári Sándor.
Tata — Mint a hollywoodi szupermozikban, valódi profi bűnözők rabolták ki szeptember elején Tatán az ékszerboltot, erről tanúskodik az ipari kamera felvétele, amely rögzítette a kétperces akciót.
Összesen 1120 négyfős, 14–20 éves középiskolásokból álló csapat részvételével, október 10-én egy internetes előselejtezővel elindul a harc a fejenként 100 ezer forintból, egy-egy okostelefonból és további értékes ajándékokból álló fődíjért a PénzSztár nevű, Első Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Versenyen.
Jelentkezzen, aki magára ismer! Íme a legviccesebb videó, amit az utóbbi időben láttunk! Bizony, mi több jelenetben is önmagunkra ismertünk ebben a helyes videóban! (A "selfiek" készítését kivéve - az már a következő generáció időtöltése:) A vicces videót a Superwoman néven futó, indiai-kanadai humorista lány készítette, akinek Youtube csatornájára már több mint egymillióan feliratkoztak. Nem…
Az idén várhatóan eléri a háromezret a közfoglalkoztatottak száma Nyíregyházán - közölte a program szervezését ellátó helyi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai közül hatan szavaztak 20 bázispontos alapkamat-csökkentésre, Pleschinger Gyula 10 bázispontos csökkentés mellett foglalt állást a testület legutóbbi, szeptember 24-i kamatdöntő ülésén - derül ki az üléséről szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvből.
Október első hetében számos újdonsággal indult útjára a 2013-as Astellas-díj – Az év orvosa pályázat. A kezdeményezés célja továbbra is az, hogy a hazai egészségügyben a 2013-as esztendő során megtapasztalt, emberileg és szakmailag egyaránt kiemelkedő orvosi teljesítményekre, valamint a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokra irányítsa rá a nyilvánosság figyelmét.
A Concorde Alapkezelő Zrt. az általa kezelt befektetési alapokon keresztül 2013. október 8-i tőzsdei részvényátruházás során 934.266 darabra növelte szavazati jogot biztosító részesedését a ANY...
Összesítve több milliós bírságot szabott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azokra a kereskedőkre, akik még nem rendelték meg az online pénztárgépet - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága....
Összesítve több millió forintos bírságot szabott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azokra a kereskedőkre, akik még nem rendelték meg az online pénztárgépet - közölte az adóhatóság szerdán.
A BMW 4-es sorozata már megmutatta magát, sőt, már az M divízió által felkészített sportváltozat is debütált hasábjainkon, s a tetejétől megfosztott verzió sem késlekedik, ám ezúttal még a hivatalos premier előtt nyerhetünk betekintést a bajorok legújabb középkategóriás kabriójának világába.
A mellrák ellenes hónap miatt rózsaszínre cserélték a büntetést jelző sárga zászlót az NFL legutóbbi játéknapján, amely nem nyerte el a szakemberek tetszését, így a következő fordulótól alapszínben jelzik a szabálytalanságot a játékvezetők.
A nemzetközi pénzügyi rendszer átalakulások sorozatán keresztül halad a nagyobb stabilitás felé - állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) októberi "Fiscal Monitor" elemzése.