2013. október 10. csütörtök

okt. 10
12:02
Soha nem látott mértékben vette a lakosság az állampapírokat (ProfitLine)
Minden eddigi értékesítési adatot túlszárnyalva 108,5 milliárd forinttal nőtt szeptemberben a kifejezetten lakosság számára értékesített állampapírok állománya, amely így összesen 1567,4 milliárd forintra emelkedett - közölte az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) csütörtökön az MTI-vel.
okt. 10
12:02
Mezőkövesd: felülvizsgálatot kérnek a MK-sorsolása miatt (Sport365)
A Mezőkövesd-Zsóry SE a tavalyi eredmények után másodosztályúként csatlakozott a Magyar Kupa mezőnyéhez, viszont a 4. fordulóban már idegenben kell játszaniuk a szintén élvonalbeli PMFC-Matias cspata ellen.
okt. 10
12:06
Nem lett drágább a leves a húsnál (Privátbankár)
Augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 7,4%-kal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül a növényi termékek ára 14,6%-kal mérséklődött, míg az élő állatok és állati termékeké 7,2%-kal emelkedett.
okt. 10
12:06
Íme Görög Zita otthona (Blikk)
okt. 10
12:06
Kirúgták a tévést a dekoltázsa miatt! - videó (Blikk)
Merészen kivágott ruhában jelent meg egy török műsorvezetőnő a képernyőn – a kormánypárt ezen annyira felháborodott, hogy kirúgatták a hölgyet.
okt. 10
12:06
Meghalt Wilfried Martens - Portré (Gondola)
Az éjjel meghalt Wilfried Martens volt belga miniszterelnök, az Európai Néppárt (EPP) elnöke.
okt. 10
12:06
Földrengés volt Márianosztránál (Blikk)
okt. 10
12:06
Átköltözött a volt pénzverdébe a Központi Nyomozó Főügyészség (Kripto Akadémia)
A KNYF egymástól távoli budapesti épületekben működött eddig.
okt. 10
12:07
Tovább csökkent a hozam a mai aukción (Portfolio)
A tervezett 50 milliárd forint összegben értékesített ma 12 hónapos diszkontkincstárjegyeket az Államadósság Kezelő Központ. Az átlaghozam 3,42% lett. A D141015 jelű 12 hónapos lejáratú...
okt. 10
12:07
Dühöngenek a magyar boltosok: nem erről volt szó (Pénzcentrum)
Dühösek a kereskedők: szerintük nem kellene milliós bírságokat kapniuk....
okt. 10
12:07
Luxus síparadicsom: nem kap síliftet Kim Dzsong Un (ATV)
Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor nem kaphat síliftet Európából a tervezett luxus síparadicsomához.
okt. 10
12:08
Méltányos elbánást kér a kereskedelmi szövetség (Gondola)
Az OKSZ kéri, hogy vizsgálják felül az online kasszák ellenőrzési gyakorlatát, és méltányosan járjanak el a kereskedőkkel szemben.
okt. 10
12:09
A pénzügyminisztérium és a jegybank az USA csődjére készül (Portfolio)
Az amerikai államkincstár és a jegybank egyre inkább aggódik a tárgyalások sikertelenségétől, ami akár az USA csődjéhez is vezethet. Az intézmények ezért elkezdtek olyan terveket kidolgozni, amikkel...
okt. 10
12:24
OTP vagy Erste: ki lesz a befutó Horvátországban? (Privátbankár)
Elfogadta a horvát kormány azt a javaslatot, hogy a Horvát Postabank (HPB) megvásárlására tegyen kötelező érvényű javaslatot a két potenciális vevő, a magyar OTP Bank és az osztrák Erste Bank.
okt. 10
12:24
Brutálisan kigyúrta magát Justin Bieber - fotó! (Blikk)
Justin Bieber (19) amerikai tinibálvány, aki nemcsak énektudásával, hanem az utóbbi időben botrányos viselkedésével is felhívta magára a figyelmet, megmutatta izmos felsőtestét.
okt. 10
12:24
Pénztárgépek - Méltányos elbánást kér az adóhatóságtól a kereskedelmi szövetség (Kripto Akadémia)
Összesítve több millió forintos bírságot szabtak ki azokra a kereskedőkre, akik még nem rendelték meg az online pénztárgépet.
okt. 10
12:25
VIDEÓ: egy lány dühében szuperhőssé változik. Tényleg! (Éva Magazin)
Még a képernyő előtt is le fog esni az állad – hát még ha jelen lettél volna! Kávézó a manhattani West Village negyedben. Felépítenek benne egy álfalat, kipróbálják, hogy fel lehet-e rántani a rá helyezett sínen a statisztát, méghozzá a plafonig. Az asztalokat és a székeket távvezérléssel látják el. A képeket a falakon és a könyveket a polcokon felfűzik egy drótra. Leültetnek az asztalokhoz…
okt. 10
12:25
Derült az ég az logisztikai ingatlanpiacon (Portfolio)
Hamarosan növekedési pályára állhat a logisztikai ingatlanszektor is, középtávon a globális logisztikai bérleti díjak több mint 5%-os éves növekedése várható - derül ki a Prologis legfrissebb...
okt. 10
12:25
Balotelli nem játszik a dánok ellen (Agroinform)
A Milan csatára combsérülés miatt nem léphet pályára az olasz válogatott pénteki, Dánia elleni vb-selejtezőjén.
okt. 10
12:27
Elképesztő csúcson a lakossági állampapír állomány (Portfolio)
Minden idők legerősebb értékesítési hónapját tudhatjuk magunk mögött a lakossági állampapírok terén, hiszen az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ma közzétett adatai szerint szeptemberben 108,5...
okt. 10
12:27
Bombaerős keret vár ránk Hollandiában (Agroinform)
Louis van Gaal szövetségi kapitány többek között Robbent, Sneijdert és Van Persie-t is meghívta az Oranje keretébe.
okt. 10
12:33
A horvát hatóságok nem használták fel Hernádi Zsolt tanúvallomását (ProfitLine)
Bár a Mol-INA ügyben a horvát hatóságok megkapták Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának tanúvallomását, azt nem használták fel a büntetőeljárásukban, így csupán egy elfogult „koronatanú” vallomása, a magyar üzletember és a volt horvát kormányfő közti néhány találkozó, illetve a zágrábi Marcellino étterem biztonsági kamerájának néma felvétele szerepel a Hernádi Zsolt elleni horvát…
okt. 10
12:33
Kolozsváron folytatja pályafutását a balhés román játékos (Sport365)
A West Bromwich Albion nyár óta csapat nélkül készülő korábbi védője, Gabriel Tamas a román élvonalbeli CFR Cluj csapatánál folytatja pályafutását.
okt. 10
12:35
Szívesen segítené kedvenc csapatát a Man. City argentin futballistája (Sport365)
Azonnal menne segíteni kedvenc csapatán, az argentin élvonalból kiesett Independientén a Manchester City csatára, Sergio Agüero, aki a hírt hallva kisebb honvágyat is érzett.
okt. 10
12:42
Földrengés volt Pest megyében (Privátbankár)
Csütörtök hajnalban 04:02-kor földrengés keletkezett 4 km mélységben a Pest megyei Márianosztra közelében.
okt. 10
12:42
Méregmentes fogpaszta recept (Gondola)
A legtöbb hozzávalóból elvileg mindenkinek van otthon, ha mégsem, érdemes a kamra tartalmát újragondolni és -alakítani.
okt. 10
12:42
Novemberben mehet tőzsdére a Twitter (Kreatív Online)
Véletlenül fedték fel az erre utaló információt.
okt. 10
12:42
Műszaki mentés lassítja a forgalmat az M5-ös autópályán (Blikk)
okt. 10
12:42
Kiteregette a szennyest Sarkozy volt neje (Alternatív Energia)
Indulatos volt, a munkatársaival is gorombáskodott az egykori francia köztársasági elnök volt neje, Cécilia szerint.
okt. 10
12:43
Jó napja van a régiós bankoknak - Lendületben az OTP (Portfolio)
Ideiglenes megoldás körvonalazódik az amerikai adósságplafon emelésével kapcsolatban, ráadásul a várakozásoknak megfelelően a laza monetáris politikát támogató Janet Yellent jelölte Obama a Fed...
okt. 10
12:43
Mesterházy hallgatott Gyurcsányra: vizsgálatot kér a világítás miatt (ATV)
Az MSZP elnöke felszólította az Országgyűlés vezetését, vizsgálja ki, hogy kinek az utasítására kapcsolták le a világítást az ülésteremben kedd este, miközben a Demokratikus Koalíció politikusai ott tartózkodtak és előre bejelentették, hogy reggelig a patkóban maradnak.
okt. 10
12:45
Energiahatékonyságról tanulhat online (HR Portál)
A Schneider Electric, az energiamenedzsment nemzetközi szakértője bejelentette, hogy az általa működtetett Energy University résztvevői már vizsgát is tehetnek az interneten keresztül, amellyel megszerezhetik a Professional Energy Manager (PEM) tanúsítványt. A vizsgához szükséges tudást bárki elsajátíthatja a cég ingyenes online kurzusán.
okt. 10
13:00
Tovább csökkent a hozam, de elkapkodták az állampapírokat (Privátbankár)
Kétszeres túljegyzés mellett értékesítette az ÁKK a 12 hónapos diszkont kincstárjegyet.
okt. 10
13:00
Hamarosan kezdődnek a jövő évi bértárgyalások (Infostart)
Várhatóan még októberben elkezdődnek a hivatalos egyeztetések a jövő évi bérekről - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
okt. 10
13:00
A jövő évi bértárgyalások októberben kezdődhetnek (Alternatív Energia)
"A felelős döntés meghozatalához szükséges számítások elkészítése folyamatban van."
okt. 10
13:06
A hazai és külföldi piacokon egyaránt jól teljesít a Jüllich Csoport (ProfitLine)
A magántulajdonban levő cégcsoport az üvegiparban és a szolár technológiában is kiemelkedő árbevételt ér el idén. A 2013-as csoportszintű árbevétel meghaladja a válság előtti szintet jelentő 7 milliárd forintot. A létszám negyven fővel növekedve 440-re nő - olvasható a vállalat sajtóközleményében.
okt. 10
13:06
KHL: Szergej Fjodorov reaktiválja magát a CSZKA Moszkvánál (Sport365)
Ismét korcsolyát húz a Detroit Red Wings korábbi támadója, Szergej Fjodorov, aki jelenlegi munkaadójánál, a CSZKA Moszkvánál korcsolyázik ismét jégre, hogy a sérülések miatt segítse a csapatot.
okt. 10
13:08
Az OTP is pályázhat a Horvát Postabankra (ProfitLine)
Elfogadta a horvát kormány azt a javaslatot, hogy a Horvát Postabank (HPB) megvásárlására tegyen kötelező érvényű javaslatot a két potenciális vevő, a magyar OTP Bank és az osztrák Erste Bank.
okt. 10
13:08
FIFA Klub VB: kisorsolták a torna lebonyolítását (Sport365)
Kisorsolták a Marokkóben megrendezésre kerülő FIFA Klub VB programját, ami alapján az európai Bajnokok Ligája-győztese, a Bayern München az ázsiai és az afrikai kontinens bajnokkal mérheti össze erejét az elődöntőben.
okt. 10
13:18
Újabb javaslat a devizaadósok mentésére: nem csak lakáshiteleseknek (Privátbankár)
Országgyűlési határozati javaslatot nyújt be a hiteladósok megsegítése érdekében Scheiring Gábor független képviselő.
okt. 10
13:18
Pucéran randalírozott az utas! – videó (Blikk)
Lerészegedett a repülőn, majd földet érve randalírozni kezdett egy brit férfi: verekedést provokált a kapitánnyal, pucérra vetkőzött, és levizelte a kifutópályát – végül rendőrségi sokkolóval kellett leteríteni.
okt. 10
13:18
Alice Munro kapta az irodalmi Nobel-díjat (Infostart)
Alice Munro kanadai írónőnek ítélte oda a 2013. évi irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
okt. 10
13:18
Magyar állampolgársággal üzletelnek Ukrajában? (Infostart)
Szinte iparszerűen folyik a magyarállampolgárság-biznisz Ukrajnában a magyarországi hivatalnokok hathatós közreműködésével - erre a megállapításra jutott csütörtöki számában az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap.
okt. 10
13:18
Café Budapest - Fiatal európai zeneszerzők mutatkoznak be (Gondola)
Nyolc fiatal balti és közép-európai zeneszerző egy-egy alkotását mutatja be az Ensemble Modern zenekar Eötvös Péter vezényletével a BMC-ben.
okt. 10
13:18
Süteményt sütött a cannabisból egy idős asszony (Alternatív Energia)
A rendőrök a kertben lévő fóliasátorban a zöldségek mellett 85 tő cannabisra, valamint 400 darab néhány napja learatott hajtásmaradványra bukkantak.
okt. 10
13:19
Folytatja a jelenlegi pályát a Bank of England (Portfolio)
Nem változtatott az irányadó rátáján az angol jegybank ahogy a 375 milliárd fontos eszközvásárlási keretén sem. A Bank of England a döntését nem követi közlemény. Mark Carney korábbi kijelentései...
okt. 10
13:19
Új uniós irányelv segítheti a magyar kkv-kat (Pénzcentrum)
Az új magyar közbeszerzési törvény megteremtette annak a lehetőségét, hogy az uniós szabályok keretei között a magyar cégek, elsősorban is a kkv-k előnyösebben férjenek hozzá a közpénzek felhasználásához....
okt. 10
13:19
Alice Munro nyerte az irodalmi Nobel-díjat (ATV)
Alice Munro kanadai írónőnek ítélte oda a 2013. évi irodalmi Nobel-díjat a Svéd Királyi Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
okt. 10
13:19
Lennox Lewis 100 millió dollárért bunyózna Klicskóval (Agroinform)
A 2004-ben visszavonult nehézsúlyú világbajnok visszatérne, hogy megmérkőzzön a súlycsoport mostani királyával.
okt. 10
13:21
Kilőtt a HP (Portfolio)
Stabilizálódást vár az elkövetkezendő évekre a Hewlett-Packard vezérigazgatónője, Meg Whitman, amit nagy örömmel fogadtak a befektetők, a tegnapi kereskedésben közel 9%-ot szárnyalt a részvények...

Keresés