2013. augusztus 14. szerda

aug. 14
8:14
Az út szélén gyalogolt, elgázolta egy autó és egy kamion elé lökte (Alternatív Energia)
Nem állt meg annak annak a kamionnak a sofőrje, amelyik áthajtott egy gyalogoson.
aug. 14
8:15
Balotelli kiváltságos helyzetbe került a pápalátogatáskor - fotó! (Sport365)
Igazán kiváltságos helyzetbe került Mario Balotelli kedden, amikor az olasz és az argentin válogatott játékosai közösen tettek látogatást Ferenc pápánál.
aug. 14
8:16
Sötét kilátások: Beborul, esik és majdnem hideg lesz (Alternatív Energia)
Ma 21 és 28 Celsius fok körül alakul a hőmérséklet, hangulatát tekintve pedig őszies lesz az idő.
aug. 14
8:18
A német gazdaság is jobban teljesített a vártnál (Portfolio)
A franciához hasonlóan a német gazdaság második negyedéves teljesítménye is felülmúlta a várakozásokat. Negyedéves alapon 0,7 százalékos mértek, miközben az elemzők 0,6 százalékot vártak. Az...
aug. 14
8:21
Hogyan lehet megőrizni a fizikai dolgozók egészségét? (HR Portál)
Egy osztrák kutatás szerint az emberek 60 százaléka úgy érzi, hogy a munkahelye negatív hatással van az egészségére. Egy európai tanulmány végkövetkeztetése szerint minden egyes euró, amit a munkavállalók egészségére fordít a vállalat, 3 euró hasznot hoz. De vajon máshogy alakul-e az egészségmegőrzés egy olyan cégnél, ahol a munkavállalók nagy rész fizikai munkát végez? Másképp kell-e őket…
aug. 14
8:27
Nem tudni, mekkora uniós támogatástól eshet el Magyarország (Privátbankár)
Ami biztos: 2,7 milliárd euró nagyságrendileg sem forog kockán.
aug. 14
8:30
Rendőrségi akció Egyiptomban - eddig egy halott (Infostart)
Legalább egy ember meghalt, sokan megsebesültek szerdán az egyiptomi fővárosban, miután a rendőrség megkezdte az iszlamista tüntetők sátortáborának felszámolását - közölték orvosi források.
aug. 14
8:36
A kedvező GDP adatok segíthetik Európát (Portfolio)
Az amerikai piacok erősödéssel zárták a keddi kereskedést, amiben szerepet játszhatott több kedvező európai makroadat, valamint az, hogy a várakozásoknak megfelelően alakult az amerikai...
aug. 14
8:36
Hamarosan jegyet árul a Sólyom (Pénzcentrum)
Szerdán aláírja a szerződést az online jegyértékesítésről a Sólyom Hungarian Airways és az egyik közismert helyfoglalási rendszert üzemeltető cég - értesült a Magyar Nemzet. A légitársaság első repülőgépét vasárnap tekintheti meg a nagyközönség a Liszt Ferenc repülőtéren....
aug. 14
8:36
Merkel nem akar a külföldiekkel autópálya-díjat fizettetni (ATV)
Angela Merkel német kancellár, a konzervatív CDU elnöke nem ért egyet a bajor testvérpárt, a CSU javaslatával, miszerint autópályadíjat kell kivetni a német sztrádákat használó külföldi autósokra.
aug. 14
8:38
Felpörgeti agrárhitel-kihelyezését az OTP (Portfolio)
Az OTP átlagosan évi 10-15 százalékkal növelné agrárhitel-kihelyezéseit...
aug. 14
8:40
Hamarosan elkezdi árulni a jegyeket a Sólyom Airways (Portfolio)
Szerdán aláírja a szerződést az online jegyértékesítésről a Sólyom Hungarian Airways és az egyik közismert helyfoglalási rendszert üzemeltető cég - értesült a Magyar Nemzet. A légitársaság első...
aug. 14
8:42
Mérsékelt emelkedéssel zártak az amerikai piacok (ProfitLine)
Enyhe emelkedéssel zárták a tegnapi kereskedést az amerikai részvénypiacok a kiskereskedelmi adat, illetve az atlantai Fed elnök szavai nyomán.
aug. 14
8:42
Leminősítette a MOL-t a Citi (Portfolio)
A korábbi semlegesről eladásra minősítette le a MOL részvényeit a Citi elemzője, a szakértő a negyedéves gyorsjelentést követően módosította modelljét. További részletek hamarosan.....
aug. 14
8:44
Vártnál jobb francia és német GDP adatok érkeztek (ProfitLine)
A ma közzétett előzetes adatok alapján az euróövezet két vezető gazdasága felől (német, francia) az előzetes elemzői várakozásokat meghaladó GDP adatok érkeztek.
aug. 14
8:45
PSZÁF: az ügyfelekre hárítható a tranzakciós illeték (Privátbankár)
Akkor, ha ez a szerződésben is benne van. A pénzügyi felügyelet figyel.
aug. 14
8:48
Négy ember égett halálra a milliomosnő miatt: A baleset előtt egy nappal már javában ivott (Alternatív Energia)
Eva Varholíková Rezesovától háromszor vettek vért, és mindhárom teszt egyre magasabb véralkoholszintet mutatott - ugyanis folyamatosan szívódott fel a gyomrában lévő szesz. Ő pedig újra és újra rátöltött, majd megölt négy embert.
aug. 14
8:54
Egyedülálló szolgáltatás a relokációs piacon: Expat-Center Kártya (HR Portál)
Vannak azok a HR-esek, akik éjt nappallá téve dolgoznak és minden egyes kérdésre megpróbálnak maguk választ találni. És vannak azok, akik a lényegre koncetrálnak, a többit pedig tudják, kire kell bízni.
aug. 14
8:54
A német gazdaság húzhatja ki Európát a recesszióból (Portfolio)
A franciához hasonlóan a német gazdaság második negyedéves teljesítménye is felülmúlta a várakozásokat az előzetes adatok szerint. Negyedéves alapon 0,7 százalékos bővülést látunk, miközben az...
aug. 14
8:56
Leminősítette a MOL-t a Citi (Portfolio)
A korábbi semlegesről eladásra minősítette le a MOL részvényeit a Citi elemzője, a szakértő a negyedéves gyorsjelentést követően módosította modelljét. Ezzel párhuzamosan a célár is csökkent,...
aug. 14
8:58
E-útdíj: négyszer többet fizetnek a kamionosok (Portfolio)
A fuvarozók a korábbinál jóval többet fizetnek az autópályák használatáért, azonban ez nem befolyásolta a sztrádák használatát. Az e-matricás rendszerben fél év alatt befolyó összeget a használattal...
aug. 14
9:00
Csúcson a bedőlt hitelek Kínában (Portfolio)
Sorozatban hét negyedéven keresztül nőtt a kínai bankok bedőlt hiteleinek állománya, amire legalább kilenc éve nem volt példa - írja a Bloomberg. A bankok profitja eközben tovább nőhet, de már kisebb...
aug. 14
9:02
Új jelzálog-szabályozás jön Amerikában (Portfolio)
Augusztus utolsó hetében új szabályozási javaslattal fognak előállni amerikai döntéshozók arra vonatkozóan, mekkora részét tartsák mérlegükben a bankok értékpapírosított, kockázatos...
aug. 14
9:03
Szeptemberig békén hagyják a forintot (Privátbankár)
Addig nem fékez a gazdaságélénkítést célzó amerikai jegybanki program.
aug. 14
9:05
Hiába zúgnak a motorok, az ipar mélyen alszik (Privátbankár)
A feldolgozóipar három legnagyobb súlyú alága közül csak a járműgyártásban regisztráltak növekedést, ellenben a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek, valamint az élelmiszerek iránti kereslet visszaesése folytatódott. Idén júniusban az ipari termelés 0,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.
aug. 14
9:06
Csepreghy: Komplett iparág kereskedik az uniós pályázatokkal (Infostart)
A kormánynak kell kiépíteni annak a rendszerét, hogy a pályázó miként teremtse elő a szükséges önrészt az európai uniós támogatású beruházásához - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára. Csepreghy Nándor szerint a szabályok megváltoztatásánál Magyarország vállalja a konfliktust Brüsszellel.
aug. 14
9:12
Befagyasztották az uniós pénzek egyrészét Magyarország számára (Adózóna)
Három uniós forrásból, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, a kohéziós alapból és az Európai Szociális Alapból függesztette fel ideiglenesen az Európai Bizottság a Magyarországnak folyósítandó támogatások kifizetését - közölte egy név nélkül nyilatkozó bizottsági forrás. A bizottsági forrás nyolc operatív program uniós finanszírozásának ideiglenes felfüggesztését erősítette meg, de sem azt…
aug. 14
9:12
Árokmászást láthattunk az amerikai tőzsdén (Portfolio)
Míg a nyugat-európai tőzsdék egyeneltesen erősödtek a mai nap folyamán, addig az amerikai piac nem tudott eleinte lendületet szerezni. Európában a vártnál is kedvezőbben alakult a német ZEW index,...
aug. 14
9:12
Szigetvári: 50-60 olyan választókerület van, ahol mindkét párt jelöltje esélyes lehet (ATV)
Az MSZP-vel folytatott tárgyalássorozatnak van egy szükséges konfliktusossága, de a megállapodásra törekszik mindkét fél – ezt Szigetvári Viktor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
aug. 14
9:14
Eljött a nagy nap - Ma este dönt az MSCI (Portfolio)
Ma ül össze ismét az MSCI, a mostani negyedéves index felülvizsgálat eredményeit várhatóan késő este teszi majd közzé a társaság. Korábban beszámoltunk arról, hogy meglátásunk szerint a Magyar...
aug. 14
9:14
0,5 százalékkal nőtt a GDP (ATV)
A bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékkal emelkedett az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, míg az első negyedévhez képest 0,1 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett gyorsbecsléséből.
aug. 14
9:15
A GDP adatok hajthatják az európai tőzsdéket (ProfitLine)
A vártnál jobb francia és német második negyedéves GDP adatoknak, illetve az atlantai Fed elnökének tegnapi nyilatkozatának köszönhetően emelkedéssel indulhat a kereskedés az európai részvénypiacokon.
aug. 14
9:16
Nem tud erősödni a forint (Portfolio)
Továbbra is gyenge szinteken táncol a forint. Az euróval szembeni árfolyama 298 felett kezdi a szerdai kereskedést. A nemzetközi befektetői hangulatot kettősség jellemzi: egyrészt érkeznek a vártnál...
aug. 14
9:17
Bővülést jelzett a II. negyedéves magyar GDP (ProfitLine)
KSH gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 2013. II. negyedévében 0,5%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, az első negyedévben regisztrált 0,9%-os zsugorodás után. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 0,1%-kal növekedett a bruttó hazai termék.
aug. 14
9:18
Vita alakult ki az alapkezelők között Ausztráliáról (Portfolio)
Nincs egyetértés az alapkezelők között arról, hogy az ausztrál jegybank folytathatja-e a kamatcsökkentést vagy éppen megálló következhet. A Blackrock azt mondta, hogy a gyenge gazdasági kilátások...
aug. 14
9:20
Nem robbant a magyar gazdaság a második negyedévben (Portfolio)
A második negyedévben - az előző negyedévhez viszonyítva - mindössze 0,1%-kal bővült a magyar gazdaság, jelentette a KSH. Az éves (naptárhatással igazított) GDP-növekedés így 0,5%-os volt. Előzetesen...
aug. 14
9:21
Másfél év után újra nőtt a GDP, mégsem teljes az öröm (Privátbankár)
A várakozásoknak megfelelően fél százalékkal nőtt a GDP második negyedévben. A mezőgazdaság és az építőipar húzhatta fel az adatot. A magyar GDP adat másfél év óta most először nőtt éves alapon, de ez főleg a tavalyi rossz adatnak köszönhető. Előző negyedévhez képest pedig 0,1 százalékos emelkedést mért a Központi Statisztikai Hivatal.
aug. 14
9:22
Apadnak az ipari megrendelések (Portfolio)
2013 júniusában az ipari termelés 0,6%-kal maradt el az egy évvel korábbitól. A feldolgozóipar három legnagyobb súlyú alága közül csak a járműgyártásban regisztrált növekedést a KSH, ellenben a...
aug. 14
9:24
Csak fanatikusoknak - Jaguar XJ (Portfolio)
A Jaguar mindig arisztokratikus márka volt, a brit felső tízezer előszeretettel választotta magának, de a világ más tájain is megvoltak a rajongói. Az 1980-as, 90-es évek nem tettek jót a klasszikus...
aug. 14
9:24
Rakétával akarják megfúrni a béketárgyalásokat (Kripto Akadémia)
Légicsapást mért gázai célpontokra szerda hajnalban az izraeli hadsereg azután, hogy a palesztin területről rakétatámadás érte a dél-izraeli Szderót városát.
aug. 14
9:26
A kedvező GDP adatok segítik Európát (Portfolio)
Az amerikai piacok erősödéssel zárták a keddi kereskedést, amiben szerepet játszhatott több kedvező európai makroadat, valamint az, hogy a várakozásoknak megfelelően alakult az amerikai...
aug. 14
9:27
Sztrájbizottságok alakultak a BKV-nál a tervezett leépítés miatt (HR Portál)
Kollektív munkaügyi vitát kezdeményezett és sztrájkbizottságot alakított a BKV-nál működő Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) és a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ). A Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezet - Egységes Közlekedési Szakszervezet (KKDSZ-EKSZ) is sztrájkbizottságot alakított.
aug. 14
9:29
Komlóskán nincs munkanélküli (HR Portál)
A sikeres közfoglalkoztatási programnak köszönhetően három éve teljesen megszűnt a munkanélküliség Komlóskán, hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.
aug. 14
9:30
A GDP 0,5 százalékkal nőtt a második negyedévben (Infostart)
A bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékkal emelkedett az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához képest, míg az első negyedévhez képest 0,1 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett gyorsbecsléséből.
aug. 14
9:30
Csalódást okozott a német óriás (Portfolio)
Szerda reggel publikálta második negyedéves gyorsjelentését az RWE, mely EBITDA soron nem okozott meglepetést, míg az egyszeri tételek nélküli nettó eredmény elmaradt az elemzői prognózistól. A...
aug. 14
9:30
PSZÁF: törvényesen emelkednek a banki költségek (Pénzcentrum)
Augusztus 1-jétől megváltozott a pénzügyi szervezetekre kivetett tranzakciós illeték mértéke, amelynek áthárítása révén a szerződésekben kikötött díjak, költségek mértéke emelkedhet - hívja fel a figyelmet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF)....
aug. 14
9:31
17 település, ahol nincs munkanélküli - hol a legjobb az álláshelyzet? (HR Portál)
Aki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat weboldalát böngészi, érdekes statisztikára bukkanhat. A listán minden magyarországi település munkanélküliségi mutatója megtalálható. Karácsony Zoltán ezekből szemezgetett.
aug. 14
9:42
Elhunyt Sipos Edit vízilabdázó (Blikk)
Hosszan tartó súlyos betegséget követően elhunyt Sipos Edit, a magyar női vízilabda korábbi meghatározó alakja, aki világ- és Európa-bajnoki címet nyert a válogatottal.
aug. 14
9:42
Ponta ostobaságnak nevezte Basescu kijelentését (Infostart)
Victor Ponta román miniszterelnök ostobaságnak minősítette Traian Basescu államfő hétfői, Magyarország rendreutasítására vonatkozó kijelentését, amivel szerinte egy "szélsőséges politikus" szintjére ereszkedett le - közölték szerdán a román hírügynökségek.
aug. 14
9:42
Kalapmániás a Team Red vezetője (Kreatív Online)
Sorakoznak a kalapok Bruckner György szobája falán, mint zenészeknél az aranylemezek.

Keresés