Az ország több részén elérte az elsőfokú riasztási szintet a parlagfű pollenkoncentrációja - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön.
Az építőipar termelése 2013 júniusában a kiigazítatlan, és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint is 12,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. Júniusban 6,5 százalékkal növekedtek a mezőgazdasági termelői árak az egy évvel korábbihoz képest, január-júniusban pedig 12,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos…
Ugyan a várakozásoknál jobb számokat publikált az OTP a ma hajnalban közzétett gyorsjelentésében, ennek ellenére a befektetők óvatosak maradtak a bankpapírral szemben. Ennek is köszönhető, hogy a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX mindössze 3,77 pontos, 0,02%-os emelkedéssel, 18 636,08 ponton nyitott csütörtökön.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2013. első félévében 399 millió forint konszolidált adózás utáni veszteséget szenvedett el, ami 2 milliárd 97 millió forintos javulás a megelőző év azonos időszakához képest.
Sikeresen lezárta a Synergon a NAVIGATOR Informatika Zrt. és annak 100 százalékos tulajdonú leányvállalatának, a Vilati Zrt-nek a felvásárlását. A Synergon ezzel mintegy egy milliárd forint...
A kormányzat a legnagyobb összeget, 6,446 milliárd forintot a Forma-1 Magyar Nagydíjra fordította tavaly a költségvetés 12,264 milliárd forintos keretű turisztikai előirányzatából - ismerteti a csütörtöki Világgazdaság....
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend az Apple a milliárdos befektetők körében, ugyanis míg az utóbbi napokban arról szóltak a hírek, hogy Carl Ichan igen jelentős pozíciót épített az iPhone-gyártóban,...
A nap egyik nagy eseménye a tőkepiacokon az OTP gyorsjelentése, amely többségében nagyon jó számokat tartalmazott, de vannak benne intő jelek. A tőzsde főbb papírjai egyöntetűen esnek, az euró/forint stabilan 299 körül jár.
A legutóbbi növekedési adat kedvező, az viszont aggasztó, hogy az ipari termelést egyedül az autógyártás húzza - mondta Veres János, az MSZP országgyűlési képviselője az InfoRádió Aréna című műsorában.
Fekete Antal váltja a Tisza Volánt is magában foglaló Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. élén Szarvas Pétert. A szakmai és vezetői munkájáért tavaly még Baross Gábor-díjban részesült vezető menesztését nem indokolták, írja a Délmagyar.
Az amerikai Közlekedési- és Járműbiztonsági Intézet vizsgálta törésteszten az elektromos Tesla Model S biztonságát. A plusz kockázatot jelentő akkucsomag ellenére a modell nem mutatott gyengeséget: gond nélkül vette az akadályt és öt csillagot ért el.
A Human Performance című tudományos szaklapban nemrég megjelent kutatás szerint a külső legalább akkora szerepet játszik abban, hogyan kezelnek valakit a munkahelyén, mint a személyiség, írja a life.hu.
Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, két ellentétes félidőt produkált a Csehország ellen 1-1-re végző nemzeti együttesünk szerdán, a hibákat kijavítva pedig jól jöhetünk ki a meccsből.
Ha valaki azt gondolná, hogy interjús helyzettel kapcsolatban a hallgatás bármilyen formájáról értekezni csak egy hülye megszállott HR-es képes, mert helyből értelmetlen az interjú és a csend egy lapon említése, akkor ezt a bejegyzést különösen nekik ajánlja a Menekülj Előre blog szerzője.
Érdekes devizahiteles-mentő megoldás ötlete merült fel, amely során fixálnák a törlesztőrészletek devizaárfolyamát. Majd az állam vagy az állam és a bankok közösen fizetnék az ebből eredő árfolyamveszteséget, amit tíz évre elosztanának.
Ősszel a kormány beterjeszti az Országgyűlésnek a családi csődvédelemről, más néven a magáncsődről szóló jogszabályjavaslatot, amelynek nyomán 2014 januárjától működhet ez az intézmény - közölte Pálffy István, a KDNP frakcióvezető-helyettese csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Az OTP piac részesedést szerez Magyarországon, ez a trend tovább folytatódhat a hazai hitelpiacon. Míg vállalati hitelezés a bankrendszer szintjén 10 százalékkal csökkent idén az első fél évben,...
Nőtt az OTP Bank aktivitása a magyarországi vállalatok hitelezésében - mondta Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az OTP Csoport 2013 első féléves eredményeit bemutató csütörtöki sajtóbeszélgetésén.
Kisteherautó gázolta halálra azt az idős miskolci férfit, aki láthatósági mellény nélkül gyalogolt a felezővonalon hajnalban a 26-os főúton a szirmabesenyői elágazás közelében.
Bár a postai liberalizáció nem hozott új riválist a Magyar Postának, a vállalat a hatékonyabb működés érdekében így is jelentősen csökkentette a dolgozói létszámát, írja a Világgazdaság. A cél a hatékonyság növelése és a költségek csökkentése.
Újra előkerült Ronaldinho varázspálcája, és ha már a kezében volt, suhintott is vele egyet. Az Atlético Mineiro zsenije szenzációs sarokpasszal villant a Bahia ellen.
A World Gold Council (WGC) ma tette közzé elemzését az aranykereslet második negyedéves alakulásáról. A globális kereslet a szervezet szerint az előző év azonos időszakához képest mintegy 53...
Júniusban 6,5 százalékkal növekedtek a mezőgazdasági termelői árak az egy évvel korábbihoz képest, január-júniusban pedig 12,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Az amerikai Közlekedési- és Járműbiztonsági Intézet vizsgálta törésteszten az elektromos Tesla Model S biztonságát. A plusz kockázatot jelentő akkucsomag ellenére a modell nem mutatott gyengeséget: gond nélkül vette az akadályt és öt csillagot ért el.
A nemzetközi sajtó is felfigyelt a Magyarország esetében felfüggesztett uniós pénzek ügyére. Annak ellenére, hogy a hír egyáltalán nem újdonság, Lázár János új NFÜ-vezér helyezte vissza a figyelem...
A külföldi szélsőségesek kiutasításáról és rendezvényeik betiltásáról terjesztett törvénytervezetet a bukaresti parlament elé Bogdan Diaconu, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt parlamenti képviselője - közölték csütörtökön a román lapok.
Minden várakozást felülmúló eredményt tett közzé az OTP - 400 millió forint alá csökkent a CIG Pannónia vesztesége - lassan feltápászkodik a földről az építőipar - nem tétlenkedik a NAV két akciót is végrehajtott - Nézze meg itt >>
A KSH ma közzétett adatai alapján júniusban 6,5 százalékkal növekedtek a mezőgazdasági termelői árak az egy évvel korábbihoz képest, január-júniusban pedig 12,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit.