Esett a vezető részvények ára az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), egyedül a gyógyszeripari papírok tartották magukat. A tőzsde részvényindexe, a BUX 295,53 ponttal, 1,53 százalékkal csökkent, 18 411,25 ponton zárt pénteken.
Esett a vezető részvények ára az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), egyedül a gyógyszeripari papírok tartották magukat. A tőzsde részvényindexe, a BUX 295,53 ponttal, 1,53 százalékkal csökkent, 18 411,25 ponton zárt pénteken. A BÉT részvénypiaci forgalma 33,93 milliárd forintot tett ki az előző hét 30,82 milliárd forintos forgalma után.
A felszolgálási díj nem tudta kiszorítani a borravalót a vendéglátásban az elmúlt években, alkalmazása tekintetében még mindig megosztottak a vendéglátóhelyek, és noha pontosan nem tudni, hány helyen vezették be ezt a költségelemet, a szakmai érdekképviseletek szerint kedvezőek a tapasztalatok ott, ahol alkalmazzák.
500 helyett mindössze 80 ház épült a deviza-hitelesek megmentésére tervezett ócsai lakóparkban. Ám a 80 ház kétharmada üresen áll, mert a devizahitelesek nem nagyon akarnak beköltözni. A teljes beruházás 2,4 milliárdba került. A beruházó biztosan nem járt rosszul. De hogy jön ide a Videoton? A Hetek írása.
Január, április július, szeptember - és december. Egy-egy újabb határidőkitolás, mikortól az online pénztárgépeken keresztül a kormány szándékai szerint kifehéredik a gazdaság és nő az adóbevétel. Egy, a NAV honlapjára tegnap este felkerült rendeletmódosítás szerint szeptember helyett december 31-ig kell minden kereskedőnek az adóhatósághoz online kapcsolattal bekötött pénztárgéppel kell…
Tóásó Előd vallomást tett Santa Cruzban az úgynevezett terrorista ügyben folyó perben. Szerinte a négy évvel ezelőtti bolíviai kommandós akció során - a híradásoktól eltérően - ír társa nem halt meg a lövöldözésben, hanem később végeztek vele a rendőrök a repülőtéren.
Elsőként a hazai közönség előtt szereplő John Isner jutott a cincinnati keménypályás tenisztorna férfi versenyének fináléjába, miután a szombati elődöntőben három szettben nyert az argentin Juan del Potro ellen.
Néhány héten belül elkészül a nemzeti vízstratégia, amelyhez felhasználják a szakmai fórumokon összegyűjtött, a vízgazdálkodás ésszerűsítését célzó, több mint 1000 javaslatot, a dokumentum jóváhagyásra szeptemberben kerülhet a kormány elé - mondta a vidékfejlesztési tárca vízügyért felelős helyettes államtitkára.
Már senkinek sem újdonság, hogy ma Magyarországon megszámlálhatatlan ingatlanra van kitéve az eladó vagy kiadó tábla. De nem csak lakásoktól, nyaralóktól, telkektől vagy garázsoktól próbál...
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a hétfői kihelyezett kormányülés előtt látogatást tesz Dunaújvárosban, tájékozódik a Dunaferr helyzetéről, a tervezett létszámleépítésről, és egyeztetést folytat a cég vezetésével a társaságot érintő további kérdésekről - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.
A Manchester United idegenben ütötte ki 4-1-re a Swansea-t a Premier League nyitófordulójában. A Vörös Ördögök holland csatára, Robin Van Persie két gólt is vállalt a sikerből, ráadásul az első találatát nem is akárhogyan szerezte.
Borzasztóan sikerült a bajnoki rajt az Arséne Wenger vezette Arsenalnak. Nem elég, hogy hazai pályán égtek meg a nyitómeccsen, még számos sérüléssel is számolnia kell a francia edzőnek.
Csirkemellből számtalan féle ételt lehet készíteni, íme egy frappáns és a megszokottól elérő tipp! Hozzávalók: - 8 darab csirkemell - 1 evőkanál napraforgóolaj - A mártáshoz: - 3 deci kóla - 1 üveg barbecue-szósz - 1 evőkanál méz - 1 evőkanál Worcestershire-szósz - kis vaj, csipetnyi pirospaprika A tálaláshoz: - 8 ciabatta vagy kis cipó - fél deci majonéz - fél deci tejföl vagy…
Néhány héten belül elkészül a nemzeti vízstratégia, amelyhez felhasználják a szakmai fórumokon összegyűjtött, a vízgazdálkodás ésszerűsítését célzó, több mint 1000 javaslatot, a dokumentum jóváhagyásra szeptemberben kerülhet a kormány elé - mondta a vidékfejlesztési tárca vízügyért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.
Berlinben debütált a Budapesti Operettszínház új produkciója, A Csárdáskirálynő szabadtéri színpadra tervezett, német nyelvű előadása. Kálmán Imre klasszikus operettjét a német főváros legrangosabb szabadtéri színpadán, a Waldbühnén mutatták be szombat este.
Úgy tűnik még mindig nincs vége a Wayne Rooney-sztorinak. A Manchester United sztárja ugyanis egyszerűen nem ünnepelte csatártársa, Robin Van Persie gólját. A rajongók szerint ez egy nyílvánvaló üzenet volt.
Mind az 1300, Egyiptomban tartózkodó utasukat hazaszállítják péntekig a magyarországi kiutaztató utazási irodák - tájékoztatta a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) szóvivője vasárnap az MTI-t.
Magyarországon a lakásokban keletkező káresetek háromnegyedét csőtörés, villámlás, beázás okozza. A nyaralások idején hosszabb időre felügyelet nélkül hagyott lakások pedig még a szokásosnál is könnyebben válhatnak a viharok, vagy akár a betörők áldozataivá, pedig kis odafigyeléssel, apró praktikákkal könnyen megvédhetjük értékeinket. Ismét hosszúhétvége jön, érdemes odafigyelni.
Oroszországban az Irtis folyón összeütközött egy uszállyal egy utasszállító hajó szombaton, a balesetnek hat halálos áldozata van az Omszki régió kormányzójának vasárnapi tájékoztatása szerint.
Nagyobb társadalmi igazságosságról és új minimálbérről beszélt a német szociáldemokraták kancellárjelöltje Berlinben, a párt fennállásának 150. évfordulóján - írja a Euronews.
Oroszországban az Irtis folyón összeütközött egy uszállyal egy utasszállító hajó szombaton, a balesetnek hat halálos áldozata van az Omszki régió kormányzójának vasárnapi tájékoztatása szerint.
Oroszországban az Irtis folyón összeütközött egy uszállyal egy utasszállító hajó szombaton, a balesetnek hat halálos áldozata van az Omszki régió kormányzójának vasárnapi tájékoztatása szerint.
Oroszországban az Irtis folyón összeütközött egy uszállyal egy utasszállító hajó szombaton, a balesetnek hat halálos áldozata van az Omszki régió kormányzójának vasárnapi tájékoztatása szerint.
Nem csak Gonzalo, de bátyja, Federico Higuaín is nagyszerű labdarúgó. Az idősebbik Higuaín tesó jelenleg az MLS-ben rúgja a bőrt, ahol bombaformájának köszönhetően csapata, a Colombus Crew simán intézte el a Torontót.
A Zenit 3-0-ra ütötte ki az Anzsi Mahacskalát az orosz Premjer ligában. A szentpéterváriak sikerében Hulk is nagy szerepet játszott, a brazil válogatott támadó tizennyolcról tekert a kapu jobb oldalába.
Új szolgáltatással jelent meg a piacon a PayPal és az IND Group, amellyel e-mail cím alapján nyílik lehet banki átutalásokat végezni. átutalásra. A fejlesztésnek köszönhetően barátok, rokonok vagy akár vállalkozások válnak képessé arra, hogy a fogadó bankszámlaszámának ismerete nélkül elindítsanak egy tranzakciót.
London - Lehet hinni egy brit katonának? És egy elvált katonafeleség szüleinek? Ezek a kérdések foglalkoztatják most a brit közvéleményt, egy bírósági ügy kapcsán ugyanis kiszivárgott, hogy a brit hadsereg különleges alakulata, az SAS állhat Diana hercegnő (†37) meggyilkolásának hátterében.
Új stratégiát dolgoztatott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Ukrajna és az Európai Unió (EU) közötti társulási megállapodás aláírásának megakadályozására - írta vasárnap a Zerkalo Nyegyeli című ukrán lap internetes kiadványában.
A Magyarországon forgalomban lévő egyérintéses bankkártyák túlnyomó többségét jegyző MasterCard kártyatársaság friss adatai szerint mára az ilyen típusú kártyák száma átlépte az egymillió darabos határt, így jelenleg minden nyolcadik forgalomban lévő lakossági plasztikkal lehet a terminálhoz érintéssel fizetni.
Meghalt az a férfi, akit eddig tisztázatlan körülmények között elütött a Szeged felől érkező InterCity vonat vasárnap délelőtt a fővárosban, a Kőbánya-Kispest és Kőbánya teherpályaudvar között - értesült az MTI.
Meghalt az a férfi, akit eddig tisztázatlan körülmények között elütött a Szeged felől érkező InterCity vonat vasárnap délelőtt a fővárosban, a Kőbánya-Kispest és Kőbánya teherpályaudvar között.