2013. augusztus 19. hétfő

aug. 19
13:42
Jezsuita szerzetest, régészt és vízilabdázót is kitüntetett Áder (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára Áder János, Magyarország köztársasági elnöke 2013. augusztus 20., államalapító Szent István ünnepe alkalmából művészeket, újságírókat, kutatókat tüntetett ki.
aug. 19
13:54
Újabb ellenzékieket vettek őrizetbe Kínában (Blikk)
aug. 19
13:54
MSZP: 27 százalékos áfa mellett nem lehet szembeszállni a feketegazdasággal (Alternatív Energia)
Az MSZP ősszel ismét benyújtja a parlamentnek a mezőgazdasági termékekre vonatkozó azonnali áfacsökkentési javaslatát - jelentette be Gőgös Zoltán, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
aug. 19
14:00
Jelzett az NSA: európai vasutak elleni merényletre készül az al-Kaida (ATV)
Az európai gyorsvasúthálózat ellen tervez merényleteket az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorszervezet - írta hétfőn a Bild című német napilap titkosszolgálati értesülésekre hivatkozva.
aug. 19
14:12
Így közlekedhet Budapesten - Augusztus 19-20. (Infostart)
2013. augusztus 19-én, hétfőn, és 20-án, kedden számos rendezvényt tartanak Budapesten a nemzeti ünnep alkalmából. Jelentős forgalmi változásokra kell készülni hétfőtől a fővárosban az augusztus 20-ai ünnepségek miatt.
aug. 19
14:12
Köpködés, gázspray, kasza, balta, fejsze - Perpatvar Tordason (Alternatív Energia)
Kaszával, baltával és fejszével felfegyverkezve támadt rá egy családra három férfi Tordason. A rendőrök mindhármukat elfogták a helyszínen - értesült a HavariaPress.
aug. 19
14:12
A legnépszerűbb erdélyi magyarok (Kripto Akadémia)
Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, és Kányádi Sándor költő nyerte holtversenyben a Transindex portál által szervezett Box populi - arcok harca című versenyt, amely az olvasók bevonásával kereste a választ arra a kérdésre, ki a legnépszerűbb erdélyi magyar.
aug. 19
14:12
A kapus, aki megfékezte a 390 milliós sztárcsapatot - videó (Sport365)
Emberfeletti teljesítménnyel jellemezte a francia sajtó Memo Ochoa kapust, aki gyakorlatilag kivédte a Paris Saint-Germain sztárjainak szemét a vasárnap esti PSG - Ajaccio bajnokin.
aug. 19
14:12
Zárva lesz az ultrák szektora a Lazio vasárnapi meccsén (Agroinform)
A római csapat drukkerei rasszista megnyilvánulásaik miatt nem mehetnek be szektorukba vasárnap.
aug. 19
14:18
Gyengült a forint hétfőn, 301 forint felett az euró (Infostart)
A régiós devizákkal együtt gyengült hétfőn a forint: az eurót 301,09 forinton jegyezték délután fél kettőkor a reggel hét órai 299,97 forint után.
aug. 19
14:18
Korrigált a forint: 300 fölött az euró (ATV)
A forint árfolyama korrigált délután, az euró jegyzése 300,45 forintra csökkent 16 órára a kora délutáni 301 fölötti árfolyamról.
aug. 19
14:24
Oprah Winfrey új filmje könnyedén nyerte a hétvégi bevételi versenyt (ProfitLine)
Könnyedén megnyerte az észak-amerikai mozinézők kegyeiért folytatott versengést a hét végén a The Butler (A komornyik) című filmdráma, amelyben 1998 óta először szerepel színészként Oprah Winfrey világhírű médiaszemélyiség, ráadásul az ugyancsak népszerű Forest Whitaker oldalán.
aug. 19
14:30
Állami kitüntetések augusztus 20. alkalmából (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára Áder János, Magyarország köztársasági elnöke 2013. augusztus 20., államalapító Szent István ünnepe alkalmából az alábbi kitüntetéseket adományozta:
aug. 19
14:30
301 forint felett az euró (Blikk)
aug. 19
14:30
Főként csecsenek kérnek menedéket Németországban (Kripto Akadémia)
A legtöbben orosz állampolgárok, közülük is döntően észak-kaukázusi lakosok kérnek menedéket Németországban, és ez megnehezítheti az orosz vízummentességről folyó tárgyalásokat - olvasható a Kommerszant című orosz napilap hétfői számában.
aug. 19
14:36
Mellékútról kanyarodott a motoros: meghalt (ATV)
Teherautó elé hajtott egy segédmotoros Ócsa külterületén hétfő reggel, a balesetben a motoros életét vesztette - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletes az MTI-vel.
aug. 19
14:38
Még a héten szabadulhat Hoszni Mubarak? (ATV)
Még ezen a héten kiszabadulhat a börtönből Hoszni Mubarak volt egyiptomi államfő, miután az ügyész ejtette a vele szemben felhozott korrupciós vádat.
aug. 19
14:45
Tenisz: Azarenka legyőzte a világelsőt (Sport365)
A második helyen kiemelt fehérorosz Viktorija Azarenka három játszmában legyőzte a világelső amerikai Serena Williamst a cincinnati keménypályás tenisztorna női versenyének vasárnapi fináléjában.
aug. 19
14:48
Egyiptom - Mubarak hamarosan szabadlábra kerülhet (Infostart)
Még ezen a héten kiszabadulhat a börtönből Hoszni Mubarak volt egyiptomi államfő, miután az ügyész ejtette a vele szemben felhozott korrupciós vádat.
aug. 19
14:48
Tovább csúsztunk a lejtőn (Agroinform)
A hetente jelentkező összesítések célja, hogy továbbfejlesszük ismereteinket a sportfogadás terén.
aug. 19
15:06
Böjte Csaba szerzetes és Kányádi Sándor költő a két legnépszerűbb erdélyi magyar (Gondola)
Ők nyerték holtversenyben a Transindex Box populi - arcok harca című versenyét, amely az olvasókkal szavaztatta meg a legnépszerűbb erdélyi magyar személyét.
aug. 19
15:06
Megkötötték az első melegházasságokat (Blikk)
aug. 19
15:06
Gyakoribbá vált az orvosok elleni erőszak Kínában (Kripto Akadémia)
Hivatalos statisztikák szerint nő a kórházi orvosok ellen elkövetett erőszakos esetek száma Kínában, ami a szakmabeliek nehéz helyzete mellett az ágazat problémáira is rávilágít.
aug. 19
15:06
Falcao cáfolja a pénzéhségére alapozó pletykákat (Agroinform)
Cáfolta azokat a híreket Radamel Falcao, a Monaco játékosa, amelyek szerint pénzügyi okok miatt elhagyná csapatát.
aug. 19
15:08
Orbán: Szent István nélkül nem lehetnénk itt (Gondola)
Első országvezetőnk nagyszerű államférfiként túllépett az ország mindennapi kormányzásához szükséges küzdelmeken, taktikákon, és az emberek összekapcsolásával egyben tartotta a magyar nemzetet.
aug. 19
15:18
Winston-Salemi tenisztorna: az 1. forduló eredményei (Sport365)
A szabadkártyával induló amerikai Mardy Fish az orosz Jevgenyij Donszkoj legyőzésével bejutott a 32 közé az észak-karolinai Winston-Salemben zajló 575 ezer dollár összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.
aug. 19
15:20
Pécs: Debrecenből igazoltak támadót (Sport365)
A mai délelőtti edzésen már csatlakozott a kerethez a csapat új igazolása, a Debrecenből érkező Pölöskey Péter.
aug. 19
15:24
Továbbra is sokkolja a világot Egyiptom (Infostart)
Annak ellenére, hogy Egyiptomot és a világot sokkolta, amikor több száz ember halálával végződött, hogy a biztonsági erők felszámolták a Murszi-párti tüntetők két táborát, továbbra is megrázó incidensekről érkeznek hírek. Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak augusztus 21-én, szerdán az egyiptomi fejlemények miatt.
aug. 19
15:30
Csökkentette alumíniumtermelését a Rusal (ProfitLine)
Csökkentette termelését az első fél évben a Rusal, a világ legnagyobb alumíniumtermelő vállalata - közölte hétfőn hírportálján az orosz RIA Novosztyi hírügynökség.
aug. 19
15:42
Meghalt egy kislány, amikor felkapta a szél a trambulint (Blikk)
aug. 19
15:42
Stieberék tovább szárnyalnak, Szalai és Huszti csapata nagy pofont kapott (Agroinform)
A másodosztályú Greuther Fürth hibátlanul teljesít, a Schalke és a Hannover sima vereséget szenvedett Németországban.
aug. 19
15:48
Minden idők legnagyobb csődjei az USA-ban (Portfolio)
Néhány héttel ezelőtt jelentett csődöt az amerikai autógyártás fellegvárának számító Detroit, azonban nem ez volt az első ilyen eset az Egyesült Államokban. Detroit amiatt kapott ekkora figyelmet,...
aug. 19
15:48
Tájfun csapott le Kínára: 105 halott, 115 eltűnt (ATV)
Százöt ember meghalt, 115-öt nem találnak Kínában, amelynek déli részére az elmúlt napokban az Utor tájfun hozott erős szelet és nagy mennyiségű csapadékot, északkeleti tartományai pedig a szokatlanul heves esőzések, áradások miatt szenvednek - közölte a polgári ügyek minisztériuma hétfőn.
aug. 19
15:50
Soha nem volt ennyi problémás hitelük a spanyol bankoknak (Portfolio)
Rekordszintű volt a spanyol bankok nem teljesítő hiteleinek állománya júniusban, miután tovább nőtt a nem fizető cégek és magánszemélyek száma. A központi bank hétfőn publikált adatai szerint a...
aug. 19
15:51
New Haveni tenisztorna: Lisicki nyolcaddöntős (Sport365)
A hetedik helyen kiemelt német Sabine Lisicki bejutott a nyolcaddöntőbe a 690 ezer dollár összdíjazású, keménypályás New Haven-i női tenisztornán.
aug. 19
15:53
Tenisz-világranglista: Babos Tímea 13 helyet rontott (Sport365)
Babos Tímea 13 helyet rontva jelenleg a 103. a női teniszezők világranglistáján.
aug. 19
16:00
Kivillant Toni Braxton feneke a koncerten – videó! (Blikk)
aug. 19
16:06
Az orosz aranytermelés 9,6 százalékkal nőtt az első hét hónapban (Infostart)
Oroszország aranytermelése 9,6 százalékkal nőtt az idén az első hét hónapban éves összehasonlításban.
aug. 19
16:06
16 milliót keresett a kiscserkész: szerencséje volt (Pénzcentrum)
Tíz percen belül 2,7 millió forintnyi összeget keresett egy 12 éves fiú egy arkansas-i nemzeti parkban azzal, hogy gyémántot talált, amelyet meg is tarthatott a park szabályzatának megfelelően....
aug. 19
16:18
Fideszes történelem Kövér módra: az állam a 2010-es választások után lett újra független (Alternatív Energia)
Független államot teremtettek elődeink, mert tudták, hogy a függetlenségében sérült állam nem tudja szolgálni a hazát, a hazában élő magyarok és nem magyarok érdekeit - mondta Kövér László Kassán, a Löffler Béla Múzeumban, hétfőn.
aug. 19
16:24
Rekordszinten a nem fizető hitelesek Spanyolországban (ATV)
Rekordszintű volt a spanyol bankok nem teljesítő hiteleinek állománya júniusban, miután tovább nőtt a nem fizető cégek és magánszemélyek száma.
aug. 19
16:24
Djokovics is ott lesz az idényzáró ATP World Tour-döntőn (Sport365)
Az év eddigi eredményei alapján a világelső szerb Novak Djokovics biztosan ott lesz a férfi teniszezők idényzáró tornáján, a londoni ATP World Tour-fináléban.
aug. 19
16:36
Többen meghaltak nyugat-nílusi vírusfertőzésben (Blikk)
aug. 19
16:36
Az orosz-japán békeszerződést készítenek elő (Kripto Akadémia)
A két ország közötti békeszerződés előkészítését szolgáló orosz-japán külügyminiszter-helyettesi egyeztetések kezdődtek hétfőn Moszkvában.
aug. 19
16:38
2016-ban kezdődhet el a verespataki arany kitermelése (Kripto Akadémia)
Egy egyezménytervezet szerint legkésőbb 2016 novemberében kezdődik el a verespataki arany kitermelése, amelyről a román kormány a beruházásban érdekelt kanadai Gabriel Resources vállalattal tárgyal - közölte hétfőn a Mediafax román hírügynökség.
aug. 19
16:42
A forint árfolyama javított hétfő délután (Infostart)
A forint árfolyama korrigált délután, az euró jegyzése 300,45 forintra csökkent 16 órára a kora délutáni 301 fölötti árfolyamról.
aug. 19
16:42
A Hatoslottó nyerőszámai a 33. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 33. heti nyerőszámait. Megint találtak telitalálatos szelvényt, amellyel több mint 76 millió forintot nyert egy szerencsés játékos. A jövő héten a főnyeremény így ismét 60 millió forint lesz....
aug. 19
16:42
Orbán: a kormány támogatja a székesfehérvári erőmű visszavásárlását (ATV)
A kormány erkölcsileg, politikailag és anyagilag is támogatja a korábban privatizált székesfehérvári erőmű állami költségvetési forrásból történő visszavásárlását - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a Szent István emlékév alkalmából Székesfehérváron tartott kormányülésen.
aug. 19
16:54
Túszejtő barikádozta el magát az önkormányzatnál (Blikk)
Rendőrségi akcióval ért véget hétfő délután az ingolstadti túszejtés. A két túsz sértetlenül kiszabadult, a fegyveres férfi viszont megsebesült, kórházba szállították.
aug. 19
16:54
2016-ban kezdődhet el a verespataki arany kitermelése (Blikk)

Keresés