Egész napos fesztivállal és végül több mint 3 órás koncerttel ünnepeltek Alsóörsön a Locomotív GT tagjai és a közönség, amely utoljára 5 évvel ezelőtt látta szabadtéren játszani a 70-es 80-as évek legnagyobb hatású zenekarát. A strandon egész nap a jól ismert sztárok zenéi szóltak, artistaképzősök és dj-k hangoltak a fő attrakcióra. A leállás nélküli koncert ezúttal jobban szólt, mint a Szigeten,…
Korábbi bejelentésének megfelelően bezárta hétfőn e-mail szolgáltatását a Yahoo China Kínában, a cég keresőmotorjával ugyanakkor továbbra is az országban marad.
Az erőszakcselekmények és a rendkívüli állapot beszüntetését sürgette az egyiptomi ideiglenes kormánytól Washingtonban hétfőn Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter, és Kairót egyúttal arra szólította fel, hogy törekedjen a megbékélésre.
Három északnyugati megye több járására hétfőn kora este elsőfokú riasztást adtak ki a viharos erősségű szél miatt. Ezeken a területeken már a következő órákban számítani lehet arra, hogy a legerősebb széllökések a 70 kilométer/órát is meghaladhatják.
Őrületes kampánysikernek van beállítva, hogy idő előtt visszafizettük a Nemzetközi Valutaalapnak a hitelt, de ennek az volt a célja, hogy nehogy itt lássuk tovább Irina Ivascsenkóékat, akik beleszóltak a gazdaságpolitikába – erről Kupa Mihály beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Hétfő délelőtt kezdődtek el az augusztus huszadikai programok a szolnoki Művésztelepen, ahol a Kárpát-medence kenyerét sütik az óriási kemencében. Délután 3-tól már dagasztották a hatalmas kenyeret, megkelése után 17.00-kor tették be a kemencébe, hogy kedden főszereplője legyen az ünnepnek.
Noha mindent megpróbált, már nem tudta ledolgozni a hátrányát a motorosok Világkupa futamán Alessandro Ruoso, míg Somfai Mátyás a második helyen végzett HunGarian Baja Terep-rally Világkupa quados versenyszámában.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egyelőre nem lát olyan rendkívüli körülményt, amely a keddi szabadtéri programok lebonyolítását veszélyeztetné. A jogszabály szerint az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga vagy piros riasztása esetén, illetve erős szélben le kell mondani a tűzijátékot, de erről csak az esemény előtt döntenek.
A kormány még a héten vételi ajánlatot tesz a Dunaferr-re - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn az M1 esti Híradója tudósítása szerint.
Szombaton Csehországban vitézkedett az Utensilnord Ora24.eu magyar sora, hisz a GP Kralovehradeckeho Kraje 191 kilométeres távja kőkemény versenyt hozott.
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban!
Három északnyugati megye több járására hétfőn kora este elsőfokú riasztást adtak ki a viharos erősségű szél miatt. Ezeken a területeken már a következő órákban számítani lehet arra, hogy a legerősebb széllökések a 70 kilométer/órát is meghaladhatják.
Hét és félmillióan szednek rendszeresen fájdalomcsillapítókat Nagy-Britanniában azért, hogy megfelelően érezzék magukat munkájuk elvégzéséhez - derült ki a Nuffield Health cég tanulmányából.
Elődeink, köztük Szent István király független és keresztény államot alapítottak, amellyel egy évezredre biztosították a magyarok megmaradását Európában, és védelmet nyújtottak az itt élő népeknek - jelentette ki Kövér László hétfőn a szlovákiai Királyhelmecen (Král'ovsky Chelmec).
A járművek esetében a besorolásnak különös feltétele is van az elszámolásnál. Ebből következően például a könyvelési, számviteli szolgáltatást végző vállalkozás a járműveit nem sorolhatja a műszaki berendezések, gépek, járművek közé, mivel e vállalkozásnál a jármű nem tevékenységi profilt meghatározó tárgyi eszköz. Az lehet viszont például a helyi és távolsági személyszállítási tevékenységet végző…
Egyre több befektető panaszkodik, elégedetlenkedik mostanság a folyamatosan csökkenő és a szabad szemmel szinte már alig észrevehető banki kamatok miatt. A problémát ráadásul még az is tetézi, hogy az egyre alacsonyabb kamatokat ráadásul 16% kamatadó és augusztustól 6% EHO elvonás is rontja.
A magyar állam alapítására, Szent István királyra emlékeznek szerte az országban. Az Együtt az ország címmel meghirdetett idei állami ünnepségek különlegessége, hogy nemcsak Budapesten, hanem számos Balaton-parti városban is tartanak rendezvényeket, koncerteket és tűzijátékokat. A programokra több százezer vendéget várnak belföldről és a határon túlról.
Egy áprilisi tréfának szánt cikk miatt vonta kérdőre az uniós versenyjogi hatóság a Brüsszeltől mintegy 60 kilométerre található Charleroi-i repülőteret. Sem az uniós bürokraták, sem a belga hatóságok nem értették a tréfát - derül ki az Euractiv, uniós ügyekkel foglalkozó portál hétfői beszámolójából.
Ben Bernanke, az amerikai központi bank elsőszámú emberének megbízatása 2014 januárjában lejár, Barack Obama elnök pedig biztosan nem marasztalja tovább. A lehetséges utódok köre mára két főre szűkült, így akár az is megtörténhet, hogy a világ legbefolyásosabb pénzintézete női vezetőt kap. A döntés – egyes hírek szerint – már szeptemberben megszülethet. A Hetek cikke.
„Krisztus keresztjét fel a családi házak ormára! Be a családi szentélybe! Krisztus keresztjét az iskolákra!” „A dolgozó nép ünnepelt ma, ünnepelte egyéves verejtékes munkájának gyümölcsét, az új kenyeret, amelyből most már nagyobb karéj jut mindenki asztalára.” „Legyen e nap olyan, mint egy egyetemes magyar nemzeti búcsú.”
Hétfőhöz hasonlóan ma is zárva tart a hazai börze, a magyar állam alapítására, valamint Szent István királyra emlékeznek országszerte. Az irányadó nyugati piacokon viszont zavartalanul folyik majd a...
Feltörte a cégalapító, Mark Zuckerberg Facebook-oldalát egy palesztin fiatalember, miután a közösségi portál informatikusai nem vették komolyan a biztonsági hiányosságokkal kapcsolatos észrevételeit - közölte hétfőn honlapján a CNN.
Áder János köztársasági elnök - a miniszterelnök javaslatára - 2013. augusztus 19-i hatállyal kilenc évre kinevezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökévé Karas Monika Zsuzsannát. Az NMHH új elnöke az államfőtől a Sándor-palotában vette át, majd aláírta a kinevezési okmányokat hétfő délután.
A kormány még a héten vételi ajánlatot tesz a Dunaferr-re - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn az M1 esti Híradója tudósítása szerint.
A spórolásra a legjobb megoldás a kevesebb vásárlás. Ez az elv jól alkalmazható az iskolakezdésre való felkészüléskor, hiszen szinte minden háztartásban megtalálhatók olyan eszközök, mint az olló, a vonalzó, a radír, stb., amelyekből felesleges még egy garnitúrát venni. Ha otthon jól felkészül, a vásárlás során sok stressztől kímélheti meg magát, emellett pedig időt és pénzt spórolhat!
Több megyében visszavonta a veszélyes időjárási jelenségek miatt kiadott figyelmeztetéseket a meteorológiai szolgálat, azonban többek között a fővárosban továbbra is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben mind a várható heves zivatar, mind a felhőszakadás miatt, s várhatóan estig a Balatonnál sem gyengül a szél. Az augusztus 20-i ünnepi rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív…