2013. augusztus 21. szerda

aug. 21
7:54
Kiengedhetik Mubarakot (Kripto Akadémia)
Felszíthatja az indulatokat Egyiptomban, hogy keddre virradóra letartóztatták a Muzulmán Testvériség szellemi vezetőjét, Mohammed Badie-t, akit már régen köröztek. A szervezet új ideiglenes vezetőt jelölt ki Baide eddigi helyettese, Mahmud Ezzat személyében. Továbbra is fogva tartják a megbuktatott elnököt, Mohamed Morszit, őrizetét újabb két héttel meghosszabbították. Akár már a héten szabadlábra…
aug. 21
8:00
Videó: a Barca-csillag meze miatt fakadt sírva egy fiú a Camp Nou lelátóján (Sport365)
Szívmelengető jelenetet rögzítettek a kamerák a Barcelona Levante elleni 7-0-s győzelme után.
aug. 21
8:03
Országos szintű nyilvántartást vezetne be a kormány a szociális támogatásokról (Infostart)
Első alkalommal tett említést egy harmadik görög segélycsomag szükségességéről a német pénzügyminiszter. Egységes, országos szintű nyilvántartást vezetne be a kormány a szociális támogatásokról. Szemle a gazdasági portálokon.
aug. 21
8:05
Változatlan a forintárfolyam (Infostart)
Nem változott a forint árfolyama szerdára virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben: az eurót reggel hét órakor 299,29 forinton jegyezték, gyakorlatilag a kedd estivel megegyező árfolyamon.
aug. 21
8:06
Három a görög igazság? (Privátbankár)
A német pénzügyminiszter elismerte: elkerülhetetlen az újabb görög mentőcsomag. A korábbinál már kevesebb pénzt adnának.
aug. 21
8:08
A nap energiáját gyűjtenék Pécsen (Privátbankár)
Nagyjából kétezer család éves fogyasztását fedeznék így.
aug. 21
8:12
Vérszomjas dinó élt a Bakonyban (Blikk)
Ajka — Minden kisgyerek ismeri a félelmetes T-Rexet, ám azt nem is sejtik, hogy hazánkban 85 millió évvel ezelőtt élt egy hasonlóan vérszomjas dinó.
aug. 21
8:12
Az ágyhoz kötötték S. Ábelt, így faggatta egy orvos (Alternatív Energia)
Harminc napot tölt az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben az a férfi, akit egy gyorséttermi lövöldözéssel vádolnak, ugyanis az előzetes szakértői véleményben a Blikk információi szerint az szerepel, hogy nem állapítható meg, milyen állapotban van.
aug. 21
8:12
Brutális jégeső - 21 halott (Kripto Akadémia)
Legkevesebb 21 ember meghalt, három eltűnt, amikor hatalmas felhőszakadás és jégeső érte az északnyugat-kínai Csinghaj tartomány Vulan megyéjét kedden az esti órákban - jelentette a kínai média szerdán.
aug. 21
8:14
Most fázik, hétvégén ázik az ország (Alternatív Energia)
Ma északias szél, a hét második felében napsütés, hétvégén záporok - így alakul az időjárás.
aug. 21
8:15
Folytatódik a kecskeméti Mercikben is használt hűtőanyag körüli vita (ProfitLine)
Folytatódik a vita a Daimler kecskeméti gyárában készülő autók klímaberendezésében is használt hűtőanyag körül. Az üvegházhatású gáz miatt Franciaországban megtiltották több Mercedes-modell forgalmazását, az Európai Bizottság pedig kötelezettségszegési eljárással fenyegeti Németországot.
aug. 21
8:17
Nőtt a Biztonsági Nyomda árbevétele és nyeresége az első félévben (ProfitLine)
Az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele 3 százalékkal, nettó eredménye 23 százalékkal nőtt 2013 első félévében - közölte a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaság.
aug. 21
8:18
Joav Blum nélkül folytatódik a Sukoró-per (ATV)
Nem kapott idézést, ezért nem lesz ott a szerdán folytatódó Sukoró-per tanúmeghallgatásán a kaszinóvárost tervező befektető, Joav Blum – írja a Népszava Bánáti János ügyvédre hivatkozva.
aug. 21
8:20
2434 határon túli magyar szeretne jövőre szavazni (ATV)
Augusztus 20-áig 2434 határon túli magyar állampolgár regisztrált a választási irodánál. Ők levélben szavazhatnak majd a 2014-es választásokon.
aug. 21
8:30
Folyóba zuhant egy autóbusz (Blikk)
aug. 21
8:30
Lőszerek a bozóttűzben: Ötven tűzoltó birkózott meg a lángokkal (Alternatív Energia)
Reggel hét órára eloltották a kedden délután Veszprém-Gyulafirátóton egy erdős-bokros területen keletkezett tüzet - tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese szerdán.
aug. 21
8:30
Nyolc métert zuhant - elnyelt a folyó a turistabuszt (Kripto Akadémia)
Folyóba zuhant egy zsúfolt busz szerdán az indonéziai Nyugat-Jáva tartományban, miután összeütközött egy autóval. Legalább 16-an meghaltak, tucatnyi utas pedig megsérült.
aug. 21
8:36
Újabb MOL-leminősítés érkezett (Portfolio)
Újabb kedvezőtlen hangvételű elemzés látott napvilágot a MOL kapcsán, ezúttal a Nomura rontotta a részvényekre vonatkozó ajánlását, a korábbi semlegesről csökkentésre. Pesszimistább lett a Nomura...
aug. 21
8:36
Vége a potyázásnak: egységesülhet a támogatások nyilvántartása (Pénzcentrum)
Közel ezermilliárd forint szociális juttatás kiosztását teheti áttekinthetővé az az országos, egységes regiszter, amely az Emberi Erőforrások Minisztériumának tervezete szerint november 15-én állna fel....
aug. 21
8:38
Naperőművet építenének a pécsi belváros közelében (Portfolio)
Naperőművet építene Pécsett a német Sybac cégcsoport. A 7 MW-os napelempark közel 2000 család éves áramfogyasztását lenne képes fedezni - írja az mno.hu. A lap beszámolója szerint a Sybac már...
aug. 21
8:40
Súlyos gondok Fukusimában: ömlik a sugárszennyezett víz (Portfolio)
A japán hatóságok a nukleáris balesetek skáláján hármas fokozatúnak, vagyis "súlyos incidensnek" minősítették szerdán a háromszáz tonna erősen sugárszennyezett víz elfolyását a fukusimai atomerőmű...
aug. 21
8:42
Egyiptomba készült? Megmutatjuk, mikor, ki, mi alapján, mit fizet vissza! (Privátbankár)
Mindenképpen azok vannak előnyben, akik kötöttek utasbiztosítást. Igen ám, de minden második magyar biztosítás nélkül utazik külföldre. Velük mi lesz? Egy biztos: kártérítést ők nem kapnak.
aug. 21
8:42
Megújult az MNB arculata (Portfolio)
A jegybankot az MNB 1924-es megalakulásakor használt, tölgyfa és olajfa ággal keretezett magyar címer megújított változata jelképezi a jövőben, írja a jegybank közleményében. A jegybank még július...
aug. 21
8:44
11 milliárdot kapott Demján bankja a Matolcsy-programból (Privátbankár)
A Demján Sándor tulajdonában álló Gránit Bank a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Hitelprogramjából (NHP) 11 milliárd forintot kapott, ennek az összegnek a harmadát már kihelyezte augusztus elején, a fennmaradó részt pedig augusztus végéig közvetíti ki a partnervállalkozásoknak - mondta Hegedűs Éva, a Gránit Bank alelnök-vezérigazgatója az MTI-nek adott nyilatkozatában.
aug. 21
8:44
Kiderült, mennyi pénzt oszt szét a Gránit Bank (Portfolio)
A Gránit Bank a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Hitelprogramjából (NHP) 11 milliárd forintot kapott, ennek az összegnek a harmadát már kihelyezte augusztus elején, a fennmaradó részt pedig...
aug. 21
8:46
Gyorsan lefordult az Erste (Portfolio)
Pénteki eladási ötletünket követően gyorsan lefordult az Erste árfolyama, mely az elmúlt két nap során 7%-ot esett...
aug. 21
8:48
Dermedt várakozás előzi meg a Fed jegyzőkönyvét (Portfolio)
A tegnapi amerikai kereskedésben a befektetők óvatosak voltak, mivel ma teszik közzé a Fed legutóbbi kamatmeghatározó ülésének jegyzőkönyvét, melyben a befektetők a tengerentúli pénznyomda jövőjére...
aug. 21
8:48
Felhőszakadás miatt halt meg több mint húsz ember (Blikk)
aug. 21
8:48
12 millióért varratta fel arculatát Matolcsy (Alternatív Energia)
Megújult a Magyar Nemzeti Bank arculata. A jegybankot az MNB 1924-es megalakulásakor használt, tölgyfa és olajfa ággal keretezett magyar címer megújított változata jelképezi a jövőben.
aug. 21
8:48
Elkerülhetetlen egy újabb görög mentőcsomag? (ProfitLine)
Első alkalommal tett említést egy harmadik görög segélycsomag szükségességéről a német pénzügyminiszter kampánykörútján tartott beszédében kedden.
aug. 21
8:50
Hiába visszaeső, az újabb csalást is megúszhatja a magyar sztár (Alternatív Energia)
A Csillagszem Állatvédő Alapítvány vezetőjét pumpolta Zalatnay Sarolta, ám a jelek szerint az énekesnőnek nem kell újra börtönbe vonulnia.
aug. 21
8:50
OTP, MOL - Mire számíthatunk a héten? (ProfitLine)
Esett a vezető részvények ára az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), egyedül a gyógyszeripari papírok tartották magukat. A tőzsde részvényindexe, a BUX 295,53 ponttal, 1,53 százalékkal csökkent, 18 411,25 ponton zárt pénteken. A BÉT részvénypiaci forgalma 33,93 milliárd forintot tett ki az előző hét 30,82 milliárd forintos forgalma után.
aug. 21
8:54
OTP-célárat csökkentett a Credit Suisse (Portfolio)
A múlt hét végén a Citigroup csökkentette közel ötödével az OTP részvényekre vonatkozó célárát, most a Credit Suisse is reagált a hazai banki működési környezetben bekövetkezett változásokra és a...
aug. 21
8:54
Komondor 2.0: jön az újabb magyar fejlesztésű harckocsi (ATV)
Szeptemberben újabb magyar fejlesztésű páncélozott katonai szállítóeszköz prototípusának összeszerelése kezdődhet meg – írja a szerdai Népszabadság.
aug. 21
8:56
300 közelében billeg az euró (Portfolio)
A keddi magyar munkaszüneti nap mellett látott óvatos forinterősödésnek ma reggelre már nyoma sincs, hiszen újra 300 közvetlen közelében jár az euró jegyzése a bankközi piacon. 2013.08.20 18:30 300...
aug. 21
8:56
Ágyhoz kötötték a pszichiátrián S. Ábelt (ATV)
Ágyhoz kötözve őrizték a pszichiátrián előzetes letartóztatása előtt – ezt állítja S. Ábel, akit most azzal gyanúsítanak, hogy ő eresztett golyókat a plafonba egy XI. kerületi McDonald'sban csütörtök éjjel- írja a Blikk.
aug. 21
9:00
Itt a jegybank új logója (Privátbankár)
Elkészült a jegybank új logója, melynek tervezésében Matolcsy is részt vett. 12 milliót költöttek az arculatváltásra - nem estek túlzásba.
aug. 21
9:06
Elvitte a korábbi Real-középpályást a Lokomotiv az Anzsitól (Agroinform)
Zajlik az elvándorlás az Anzsi Mahacskala együttesétől, a francia Lassana Diarrát átigazolta a Lokomotiv Moszkva.
aug. 21
9:12
Gyengén kezdte a csonka hetet az OTP (Portfolio)
A tegnapi amerikai kereskedésben a befektetők óvatosak voltak, mivel ma teszik közzé a Fed legutóbbi kamatmeghatározó ülésének jegyzőkönyvét, melyben a befektetők a tengerentúli pénznyomda jövőjére...
aug. 21
9:12
Naperőmű épülhet a magyar nagyvárosban: családok ezreit látná el (Pénzcentrum)
Egy rekultiváció alatt álló területen húzna fel egy hatalmas napelemmezőt egy német cég hazai leányvállalata Pécsen - olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában....
aug. 21
9:12
81,4 százalékon az államadósság (ATV)
Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számításba vett (maastrichti) adóssága 2013 második negyedévének végén a GDP 81,4 százaléka volt (23 250 milliárd forint) - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán.
aug. 21
9:14
Nem fogynak az Apple termékei Kínában (Portfolio)
Zuhan az Apple részesedése a táblagépek piacán Kínában - derül ki az IDC adataiból. Az iPad már csak mindössze 28%-ot tett ki a második negyedévben az távol-keleti országban az értékesített...
aug. 21
9:16
A kötvénypiaci befektetők megszenvedik a hozamemelkedést (Portfolio)
Az elmúlt hónapokban az amerikai jegybank kommunikációja a kötvénypiacokon jelentős hozamemelkedést indított el, ennek kárvallottjai többek között a kötvény ETF-eket vásároló befektetők voltak. Az...
aug. 21
9:21
A Gránit Bank 11 milliárd forintot helyez ki az MNB növekedési hitelprogramjában (ProfitLine)
A Gránit Bank a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Hitelprogramjából (NHP) 11 milliárd forintot kapott, ennek az összegnek a harmadát már kihelyezte augusztus elején, a fennmaradó részt pedig augusztus végéig közvetíti ki a partnervállalkozásoknak - mondta Hegedűs Éva, a Gránit Bank alelnök-vezérigazgatója az MTI-nek adott nyilatkozatában.
aug. 21
9:24
Eloltották a gyulafirátóti tüzet (Infostart)
Reggelre eloltották a tegnap délután Veszprém-Gyulafirátóton egy erdős-bokros területen keletkezett tüzet.
aug. 21
9:24
Megújult a Magyar Nemzeti Bank arculata (Infostart)
A jegybankot az MNB 1924-es megalakulásakor használt, tölgyfa és olajfa ággal keretezett magyar címer megújított változata jelképezi a jövőben.
aug. 21
9:24
Ammóniamérgezésben haltak meg munkások Mexikóban (Infostart)
Ammóniamérgezésben halt meg legalább három munkás helyi idő szerint kedden egy mexikói építkezésen, 1200-1500 embert pedig ki kellett lakoltatni a közeli házakból - közölték a hatóságok.
aug. 21
9:24
Lecserélték a jegybank logóját (Kreatív Online)
Az új az MNB megalakulásának évére, 1924-re utal.
aug. 21
9:24
Naperőmű épülhet Pécsen (Blikk)
aug. 21
9:24
Erre ne menjen, ha nem akar menthetetlenül dugóban ragadni (Alternatív Energia)
Budán a Bocskai úton, a pesti oldalon az Üllői úton és a József körúton torlódás várható, ezért javasoljuk az autóval közlekedőknek, hogy aki teheti, továbbra is a Rákóczi hidat válassza a Dunán való átkeléshez, írja BKK.

Keresés