2013. augusztus 2. péntek

aug. 2
12:06
Varga József utódját megműtötték, a szezon hajrájára térhet vissza (Agroinform)
Joel Damahou a Strömsgodset elleni Európa Liga-selejtező első felvonásán sérült meg.
aug. 2
12:08
Hihetetlen: meztelen mellel keresztelték meg a tinilányt - fotóval (18+) (BorsOnline)
Finoman szólva is furcsa eseménynek adott helyet egy ploiești templom, ahol fedetlen keblekkel mutatkozott saját keresztelőjén egy lány.
aug. 2
12:12
Levelet írt a PDSZ a kormánynak az ágazati kollektív szerződés csúszása miatt (hirado.hu)
Levélben fordult az emberi erőforrások miniszteréhez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke az ágazati kollektív szerződés megkötésének elmaradása miatt.
aug. 2
12:12
Vágó: ott fognak utakat felújítani, ahol nem áll jól a Fidesz (ATV)
Folyamatosan, nőttön-nő a kisgömböc - mondta Vágó Gábor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a takarékszövetkezetek integrációjáról. Az LMP-s országgyűlési képviselő szerint nem egy emberről, hanem egy hálózatról van szó, amely érvényesíti az akaratát, a Fidesz pedig rájuk szabja a törvényeket.
aug. 2
12:14
Stagnált az Audi eladása (hirado.hu)
Éves szinten továbbra is növekedést tervez a VW-leány.
aug. 2
12:14
Újfajta drog: 150 milliós fogás Érden (ATV)
Százötvenmillió forint értékű, új típusú pszichoaktív kábítószert foglaltak le a rendőrök egy érdi családi házban - jelentette be a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója pénteken Budapesten.
aug. 2
12:16
Új gyárat épít Gyöngyösön a Procter and Gamble (hirado.hu)
A mintegy 19 milliárd forintos, zöldmezős beruházással megvalósuló üzem 150 új munkahelyet hoz.
aug. 2
12:18
Az oroszok nélkül még rosszabb lett volna az Egisnek (Privátbankár)
Az Egis nyeresége 43 százalékkal csökkent az üzleti éve harmadik negyedévében. Bár csökkenő belföldi forgalom mellett tudta növelni bevételét.
aug. 2
12:18
Közösségi oldalak: büntetendő, mégse büntettek meg érte senkit (hirado.hu)
Nemigen hallani, hogy valaki ellen azért indult volna büntetőeljárás, mert hamis profilt hozott létre közösségi oldalon, ami Mayer Erika netjogász szerint nem véletlen.
aug. 2
12:24
Pénisszel a fején ábrázolták Vilmos herceget! (Blikk)
Jó néhány fotó látott már napvilágot Vilmos hercegről, de egyetlen fotó sem ábrázolta úgy, mint a BBC reggeli műsorában. A tévécsatornának elnézést is kellett kérnie.
aug. 2
12:24
Egy balesetnek köszönheti a vak férfi, hogy lát! (Blikk)
A kanadai Pierre-Paul Thomas (68) vakon született és egészen két évvel ezelőttig úgy hitte, nem is lát majd soha.
aug. 2
12:24
Buborékos borokkal kínált az Origo (Kreatív Online)
A Buborék Fesztivál első napján jártunk.
aug. 2
12:24
Tíz dolog, amit tudnod kell Gyurta Dani döntője előtt (Agroinform)
Számos érdekességet tartogat a férfi 200 méteres mellúszás péntek esti világbajnoki döntője. Csemegézzetek ti is!
aug. 2
12:27
Vizes vb: Takács, Cseh, Hosszú és Verrasztó is elődöntős (Sport365)
Takács Krisztián 50 m gyorson, Cseh László 100 m pillangón, míg Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn 200 m háton biztosította helyét az esti elődöntőkben a barcelonai vizes világbajnokság úszóversenyeinek péntek délelőtti előfutamaiból.
aug. 2
12:29
Az év legidiótább sportteljesítményével jótékonykodik egy brit nagypapa - videó! (Sport365)
Hűtőszekrénnyel a hátán akar végigfutni 40 maratoni távot 40 nap alatt egy brit nagypapa.
aug. 2
12:30
Közzétették: ehhez képest olcsóbb a PB-gáz (hirado.hu)
Megjelentek a tavaly december 1-jén alkalmazott árak, ezekhez mérten kell 10 százalékkal csökkenteni.
aug. 2
12:30
Kezdi ledolgozni korábbi hátrányát az Egis (Portfolio)
Az amerikai tőzsdék erősödéssel zárták a csütörtöki kereskedést több tényező együttes hatásának köszönhetően, ráadásul az S&P 500 új történelmi csúcsán zárt. A tengerentúli piacok száguldása...
aug. 2
12:32
Százötvenmilliós kábítószerfogás Érden (hirado.hu)
Százötvenmillió forint értékű, új típusú pszichoaktív kábítószert foglaltak le a rendőrök egy érdi családi házban - jelentette be a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója pénteken Budapesten.
aug. 2
12:32
300 felett "befagyott" az euró árfolyama - Jönnek az adatok (Portfolio)
A kiváló fejlett részvénypiaci hangulatban is öthetes mélypontra esett tegnap este a forint az euróval szemben 301-nél és érdemi visszaerõsödést ma reggelig sem tudott produkálni a magyar...
aug. 2
12:33
El kell engedni a görögök adósságát! (ProfitLine)
Vezető német közgazdászok elkerülhetetlennek tartják a görög adósság egy jelentős hányadának elengedését annak érdekében, hogy a krízissel sújtott euróövezeti ország ismét saját lábára állhasson - írja a német Focus Online hírportál.
aug. 2
12:36
Kevesebbet kapott autóiért az Audi (Privátbankár)
A cégcsoport közel 800 ezer autót adott el az első félévben.
aug. 2
12:38
Megvan az újabb nagy beruházás: pelenka nagyhatalom leszünk (Privátbankár)
A közel 19 milliárd forint értékű beruházást hajt végre a Procter & Gamble Gyöngyösön, és ezzel 150 új munkahelyet teremt. A P&G második magyarországi termelési egysége lesz, ahol a Pampers pelenkákat állítják majd elő.
aug. 2
12:42
Színészből lett büfés Józsi (BorsOnline)
A való életben is pincér lett Sinka Józsefből, aki egykor a Vígszínházban a Bal négyes páholy című darabban alakította ezt a szerepet. Most hekket mér a gárdonyi strand büféjében.
aug. 2
12:42
Hogyan szépíti az életet egy nyomtatott reklám? (Kreatív Online)
Versenyt hirdetett egy román reklámos szervezet. Íme a nyolc győztes plakát.
aug. 2
12:42
Második gyermekét várja Megan Fox (Blikk)
aug. 2
12:44
Bírságot kapott a fájdalomcsillapító reklámja (Blikk)
aug. 2
12:48
Olaj és benzin lángolt Ferihegyen - fotók (hirado.hu)
Illegális áru megsemmítésével gyakorlatoztak a repülőtéri tűzoltók.
aug. 2
12:48
Egis jelentés: mit mondanak az elemzők? (Portfolio)
Az Egis tegnap piaczárást követően közzétett negyedéves gyorsjelentése kapcsán beérkezett elemzői véleményeket gyűjtjük össze alábbi cikkünkben, eddig a társaságot szorosabban követő elemzők közül az...
aug. 2
12:50
Véglegesítették a cseh szakértői kormány programját (hirado.hu)
Véglegesítették a cseh szakértői kormány programját, amelyet Jirí Rusnok miniszterelnök szerdán a képviselőház elé terjeszt és bizalmat kér a testülettől kormánya számára.
aug. 2
12:52
Újra járható az M1-es autópálya Bábolnánál (hirado.hu)
Feloldották az útzárat az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, ahol korábban baleset miatt teljes szélességében lezárták az utat - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense péntek délben az MTI-t.
aug. 2
12:54
Felújítás miatt két hétre lezárják a pesti alsó rakpart déli szakaszát (hirado.hu)
Szombattól felújítás miatt lezárja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a pesti alsó rakpartot a Szabadság híd és Közraktár utca között.
aug. 2
12:56
Romló Egis-várakozások (hirado.hu)
Nem kedveznek a devizaárfolyamok, és visszaesőben a hatóanyag-export.
aug. 2
13:00
Tokát növesztett Robbie Williams (BorsOnline)
Februárban még remek formában volt, de milánói koncertjén egy rendesen meghízott énekest láthattak a rajongók.
aug. 2
13:00
Egymillió eurót nyert élete első lottószelvényével a tini (Blikk)
Egymillió eurót - 300 millió forintot - nyert élete első lottószelvényével egy 17 éves lány Nagy-Britanniában.
aug. 2
13:00
Pálffy Ilona: Monstre létszámú új választási bizottság kell (Infostart)
A Nemzeti Választási Iroda elnöke szerint semmi nem garantálja, hogy ne forduljanak elő különböző visszaélések a külhoni magyarok voksolásánál. Pálffy Ilona ezért az InfoRádió Aréna című műsorában a szavazók egyéni döntésére bízza, miként juttatják el szavazatukat.
aug. 2
13:00
Erőss Zsoltról nevezték el a csíkszeredai sportcsarnokot (Sport365)
A Himalájában eltűnt hegymászóról, Csíkszereda szülöttéről Erőss Zsolt Arénának nevezték el a székelyföldi város sportcsarnokát - közölte pénteki számában a Hargita Népe című napilap.
aug. 2
13:02
Ezt a nőt mindenki megbámulja! – Videó! (Blikk)
Hajmeresztő – szokták mondani a megdöbbentő dolgokra, olyasmikre, mint például  az amerikai Aevin Dugas (38) frizurája.
aug. 2
13:02
Barca: 7,5 milliárdért vihetik az ifjú reménységet, 2018-ig hosszabbított (Sport365)
A spanyol bajnok FC Barcelona labdarúgócsapata 2018-ig meghosszabbította fiatal szélsője, Cristian Tello szerződését.
aug. 2
13:06
NAV a Forma-1-en: kevesebb lett a szabálytalanság (Adózóna)
Az idén már kevesebb volt a szabálytalanság a Forma-1 Magyar Nagydíj idején, de a Hungaroring környéke még mindig vonzza az adózatlan jövedelemben reménykedőket. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az elmúlt hétvégén más hatóságokkal közösen végzett ellenőrzéseket a pályán és a környező településeken.
aug. 2
13:06
Mazsihisz: társadalmi összefogás kell a rasszizmus ellen (hirado.hu)
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerint a társadalom legszélesebb rétegeinek összefogására van szükség a rasszizmus elleni küzdelemben - közölte a szervezet elnöke pénteken a roma holokauszt emléknapján.
aug. 2
13:06
Kerékpártárolókat épített vonalain a GYSEV (ProfitLine)
A GYSEV 29 vasúti megállójában létesített kerékpártárolót - áll a vasúttársaság pénteki közleményében.
aug. 2
13:06
Mikor kezdődik a parlagfűszezon? (Pénzcentrum)
Indul a parlagfűpollen-szezon, két héten belül az ország egész területén megkezdődik a virágzás - hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken....
aug. 2
13:06
Csak kitaláció volt: szabadulhat az emberevő sorozatgyilkos (ATV)
Sture Bergwallt Svédország leghírhedtebb sorozatgyilkosaként tartották számon. A férfi állítása szerint kannibál és 30 embert ölt meg. 20 évet töltött börtönben, ahol fokozott biztonsági intézkedések mellett, pszichiátriai megfigyelés alatt tartották fogva. Az ügyészség most ejtette az utolsó vádat is ellene, miután kiderült, hogy történetei a képzelet szüleményei.
aug. 2
13:08
Palotai: nincs kőbe vésett jegybanki kamatcél (hirado.hu)
A kamatciklus alja a gazdaság állapotától függ, azt a monetáris tanács havonta értékeli - mondta az MNB ügyvezető igazgatója a Portfolio.hu-nak.
aug. 2
13:08
Oligarchaképzést indít az új párt (ATV)
Négy napos kongresszust tart Szigetmonostoron a Kétfarkú Kutya Párt.
aug. 2
13:10
Ingyen lehet utazni a BKK-járatokon a Sziget CityPass karszalaggal (hirado.hu)
Idén is ingyen használhatják a BKK-járatait a fürdőkbe és strandokra is egyszeri díjmentes belépést biztosító, a fesztiválbelépő mellé Sziget CityPass karszalagot is vásárlók - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
aug. 2
13:12
Folytatódik a magyar dinnye promóciója (hirado.hu)
Egy fővárosi bevásárlóközpontban lévő Intersparban 89 forint a gyümölcs kilója.
aug. 2
13:18
Szörnyű halállal végződött az első randi (BorsOnline)
A manhattani nő saját erkélyén cigizett, amikor a korlát elengedett. Partnere figyelmeztette, hogy ne tegye fel a lábát, de hiába. Egy szemtanú csak egy puskalövéshez hasonló puffanást hallott, mikor a szerencsétlenül járt áldozat földet ért. 17 emeletet zuhant.
aug. 2
13:18
Szemetest lopott a medve - videó (Blikk)
Valószínűleg megkívánta a bécsi szeletet az a medve, ami egy coloradói osztrák étterem, az Edelweiss kukáját szemelte ki magának.
aug. 2
13:18
Indiai lencse (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 csokor zöldhagyma 30 dkg szárzeller 30 dkg paradicsom 2 gerezd fokhagyma 25 dkg vörös lencse 2 evőkanál olaj currypor 6 dl zöldségleves, kockából 1 mokkáskanál kurkuma 1 csokor koriander

Keresés