Az adóhatóság szerint az idén már kevesebb volt a szabálytalanság a Forma-1 Magyar Nagydíj idején, de a Hungaroring még mindig vonzza az adózatlan jövedelemben reménykedőket.
A hőségriasztás miatt a Fővárosi Vízművek szombat reggeltől vizet oszt, a Közterület-fenntartó két műszakban locsolja a közutakat, a Főkert pedig folyamatosan ellenőrzi az ivókutakat.
Az MSZP szerint kiskorúakat veszélyeztet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, amikor "csalinak használ" 18 éven aluliakat a dohányboltok ellenőrzésekor.
Hétfőn razzia indul a budapesti Margitszigeten, a közterület-felügyelők a behajtási engedélyeket ellenőrzik - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága pénteken az MTI-t.
Minden demokratának kötelessége ma is emlékezni és emlékeztetni - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a roma holokauszt nemzetközi emléknapján, pénteken Budapesten.
Minden korábbinál többen elégedettek a kabinet munkájával Németországban új felmérések szerint, amelyek alapján a szeptemberi országos parlamenti választás tétje az lehet, hogy kivel folytatják a kormányzást az Angela Merkel vezette konzervatívok.
Sikeresnek ítélte Czerván György a magyar érdekek érvényesítését az unió közös agrárpolitikájának (KAP) reformjában, amely 2014-2020 között alapvetően határozza meg a magyar mezőgazdaság és vidékfejlesztés lehetőségeit, mozgásterét.
Vicces jelenet szakította félbe a Juventus Everton elleni barátságos mérkőzésének 11-es párbaját. Egy pályára befutó szurkoló Kwadwo Asamoah helyett elvégzett egy büntetőt, amelyet Tim Howard kezébe emelt.
Fényvédő szerek nélkül ma már veszélyes lehet a napra menni, hiszen igen gyorsan leéghetünk. A boltok polcain számtalan termék sorakozik, nehéz köztük a választás, sokan nem tudják, mi alapján döntsenek.
Hétfő éjfélig van érvényben a hőségriasztás, nem véletlenül: a hétvégén megint igazi kánikula borzolja az idegeket. Hidegfront csak a jövő hét végén érkezik.
Bajnai Gordon arra szólította fel a kormányt, számoljon el azzal az 500 milliárd forinttal, amit a devizahitelesek érdekeire hivatkozva vett el eddig a bankoktól.
Nem két, hanem három folytatás készül az Avatarhoz, mert James Cameron, a hatalmas kasszasikert arató sci-fi rendezője munka közben rájött: "kettő nem lenne elég".
A vezető nyugat-európai indexek a csütörtöki záróértékeik közelében ingadoztak a kereskedés első felében. Az amerikai nyitáshoz közeledve viszont gyengülés kezdődött, amiben szerepet játszhat az is,...
Ötven évvel azután, hogy a később világsztárként ünnepelt tenor, Luciano Pavarotti bemutatkozott a brit televízióban, ismét kiadják első lemezfelvételét.
Két új Gap üzlet nyílik a hétvégén Budapesten. Ezentúl az Árkád II-ben és a WestEndben is megtaláljuk a világ egyik legnagyobb ruhaipari konszernjének névadó márkáját. Bár az Árkád II. március...
A júliusi foglalkoztatottsági adat csalódást okozott a piaci szereplők számára, a várt 185-195 ezer helyett ugyanis mindössze 162 ezerrel nőtt az új munkahelyek száma. Jó hír viszont, hogy a...
A korábbinál szélesebb motorválasztékkal kerülnek mostantól a kereskedésekbe a Mercedes-Benz egyes modelljei, köztük a Kecskeméten is készülő B-osztály, valamint a csak itt készülő CLA-is. A hazai...
Hónapokon keresztül nem ölelhette meg újszülött gyerekét egy brit férfi. A rákos apa nem érinthette meg a csecsemőt, mert egyik gyógyszere túl radioaktívvá tette.
Az MSZP nyílt tárgyalásra hívja Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert a devizahitelesek ügyében, mert az ellenzéki párt úgy érzi, a kabinet nem képes egyedül megbirkózni a problémával.
Kína ellenzi az Egyesült Államok szigorúbb szankcióit az iráni olajexport korlátozására, rosszallja, hogy az amerikai képviselőház az export további radikális csökkentését célzó törvényt fogadott el.
Igen jelentős a forgalom ma a Richter részvényeinek piacán, a részvények eddig több mint 4 milliárd forint értékben cseréltek gazdát. Az elmúlt percekben egy jelentős nagyságú átkötésre is sor került...
A Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt. üzletszabályzatainak számos pontját érvénytelenítette a Szegedi Törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítélete - számolt be a Magyar Nemzet....
Nem lesz az SZDSZ jogutódja a Magyar Liberális Párt, de várják az egykori SZDSZ-tagokat. Többen jelentkeztek, tagok és ismertebb figurák is, és már nyáron sor kerülhet a pártba való felvételükre – mondta el lapunknak a Fodor Gábor sajtófőnöke.
A Mercedes-Benz gyárában dübörögnek a gépek, a tervezőasztaloknál pedig a mérnökök keze alatt ég a munka: a nemrégiben debütált, innovációival kiemelkedő S osztály már S 63 AMG-ként sportosabb öltönyt is magára öltött, de ezúttal még tovább feszíti a húrt a német gyártó. Amerikában rövidesen debütál ugyanis a két V12-es csúcs-szörny, a kényelemre hangolt S600, s a mindenek felett álló S 65 AMG.
Az adóhatóság szerint az idén már kevesebb volt a szabálytalanság a Forma-1 Magyar Nagydíj idején, de a Hungaroring még mindig vonzza az adózatlan jövedelemben reménykedőket.
A kiváló fejlett részvénypiaci hangulatban is öthetes mélypontra esett tegnap este a forint az euróval szemben 301-nél és a ma délutáni kiemelt fontosságú amerikai munkaerõpiaci adatokig...
Sidi Pétert kizárták a 300 méteres standard puska 3x20 lövéses pénteki versenyéből az eszéki sportlövő Európa-bajnokságon, melyen egy nappal korábban hatodik helyet szerzett a nagyöbű szabadpuska összetett számában.