Kevesebb gím- és dámszarvas szerepel az idén a Tolna megyei vadász- és vadgazálkodási társaságok kilövési terveiben, mint 2012-ben, a gímszarvas szeptember 1-jén kezdődő vadászati szezonja előtt változó minőséget várnak a szakemberek.
Nicole Scherzinger nem kér többet Lewis Hamiltonból. Az énekesnő hivatalosan is megerősítette, a jövőben nem fog egy párt alkotni a brit forma-1-es versenyzővel.
Két mérkőzést is rendeztek a spanyol labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában. Az Almería 2-2-es döntetlent játszott az Elche ellen, míg a Levante a Vallecano otthonában nyert 2-1-re.
Az Erste Bank csoport mérlegfőösszege az idén az első félévben 7 százalékkal, 2600 milliárd forintra csökkent a tavaly év végihez képest, elsősorban az ügyfélhitel-állomány és ezzel párhuzamosan a bankközi betétállomány csökkenése miatt - közölte az Erste Bank Hungary Zrt. a konszolidált, nem auditált féléves beszámolóját a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.
Egymás után két baleset történt az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán Ócsa és Gyál között szombat reggel, először négy, majd három autó ütközött össze, torlódásra kell számítani - közölte a Pest Megyei Rendőr- főkapitányság szóvivője
Szeptembertől magasabb bért kapnak a pedagógusok, igaz többet is kell majd dolgozniuk. Változik a helyettesítési rend és új minősítési rendszer lép életbe.
A munkaerő-kölcsönzés egyre jelentősebb mértékben járul hozzá a munkaerőpiac rugalmasságának megteremtéséhez, miközben az évente több mint 100 ezer kölcsönzött munkavállaló jelentős hányada számára ez a foglalkoztatási forma jelenti a belépési lehetőséget a munka világába....
Los Angeles - Tudjuk, hogy elfoglalt ember vagy, de hidd el, a friss croissantra megéri várni – üzenték franciaországi pékek Kanye Westnek (36), aki új számában elpanaszolta, mindig várnia kell erre a finom pékárura.
Tegnap a Laurel Számítástechnikai Kft. és a LA Pénztárgép kft. egy-egy új ECO Mini típusú pénztárgépre kapott forgalmazási engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól, és még további...
Feldúlták és kirabolták a kilenc évvel ezelőtt egy portugál bajnoki mérkőzésen, a pályán elhunyt Fehér Miklós labdarúgó sírhelyét Győrben – írja szombati számában a megyei napilap.
Évente tartósan 12 ezer tonna vadhús kerül piacra Magyarországon, ennek értékesítését a kereslet élénkítésével lehet megoldani, de a tárca vizsgálja annak lehetőségét, hogy bevonják a vadhúst a közétkeztetésbe - mondta el a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szombaton a Zala megyei Bakon.
Világszínvonalú egyetemekre van szükségünk, csakhogy ez lehetetlen az egyetem, a gazdaság, a politika és a társadalom szereplőinek kölcsönös bizalmon alapuló, felelős együttműködése nélkül - hangsúlyozta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke Szegeden.
Tétényi Éva, Esztergom független polgármestere levélben kérte Pintér Sándor belügyminiszter segítségét a kötelező önkormányzati feladatellátás biztosításának védelmére, mivel a városban az önkormányzat fizetési szándéka ellenére pénteken megkezdték a közvilágítás kikapcsolását - közölte az önkormányzat sajtófőnöke az MTI-vel.
Minszk ‒ Bár a dobogóról itthon lecsúszott, most újra bizonyíthat Szigethy Anett (19). A fiatal lány a TV2 Szépségkirálynő műsorában lett negyedik, a szervezők pedig a szokások szerint felkérték, hogy vegyen részt a Fehéroroszországban zajló Miss Supranational világversenyen.
Átlagosan 20-30, de esetenként 40-50 perccel hosszabb menetidővel közlekedik minden a Keleti pályaudvarra érkező és onnan induló vonat a felsővezeték-hálózat zárlata miatt - közölte a Mávinform szombaton délben
A dél-afrikai elnöki hivatal szombaton cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint hazaengedték volna a kórházból a 95 éves Nelson Mandelát, az ország korábbi elnökét.
Ma lenne 104 éves Fejtő Ferenc, a Népszava egykori újságírója és tiszteletbeli főszerkesztője, aki élete jelentős részét emigrációban töltötte, és csak a rendszerváltás után térhetett haza szülőföldjére. A méltósággal zajló megemlékezésen félszázan jelentek meg, a szocialista politikusok mellett számos közéleti személyiség, művész is.
Tizenöt munkás halt meg szombaton egy sanghaji mélyhűtő üzemben, mivel a fagyasztórendszerben használt folyékony ammónia kipárolgása kijutott a szabadba.
Befejeződött Szekszárd történelmi főterének, a Béla király térnek a megújítása, a belvárosi rehabilitáció programja a piactér átalakításával folytatódik - közölte a szekszárdi városháza az MTI-vel.
Nincs olyan szakasza a határon túli állampolgárok választási részvételének, amely ne lenne aggályos. Noha a levélben történő regisztráció és szavazás új magyar szabályai semmiféle garanciát nem nyújtanak a visszaélésekkel szemben, a kormánypárt egyáltalán nem aggódik.
Stojan Ivkovicot, a magyar férfi kosárlabda-válogatott kapitányát elkérte a montenegrói szövetség, hogy edzőként segítse a csapatot a szerdán kezdődő szlovéniai férfi Európa-bajnokságon.
A Simon Béla, Juhász Adrián duó a 12. helyen végzett a kormányos nélküli kettesek között a dél-koreai Csungdzsuban zajló evezős-világbajnokságon, miután utolsó pályájukon, a szombati B fináléban utolsóként értek célba.
Egy harmadik baleset is történt az M5-ösön Budapest felé a 35-ös kilométernél szombaton, négy autó ütközött össze, lépésben halad a forgalom - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az MSZP és az Együtt-PM szövetség egyezsége alapján a szocialisták feladata, hogy tárgyaljanak Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójával (DK) - mondta Bajnai Gordon, hozzátéve: ha megállapodnak, pártja támogatja az egyéni választókerületekben közös jelöltként induló DK-s politikusokat.
Az MSZP és az Együtt-PM szövetség egyezsége alapján a szocialisták feladata, hogy tárgyaljanak Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójával (DK) - mondta Bajnai Gordon szombaton Budapesten, hozzátéve: ha megállapodnak, pártja támogatja az egyéni választókerületekben közös jelöltként induló DK-s politikusokat.
Hazafelé tartott egy fiatalember Szentesen 2013. augusztus 31-én hajnalban, amikor egy férfi az utcán megállította. Támadója több alkalommal megütötte és az orrát is eltörte. A rabló ezután átkutatta a sértett zsebeit, majd a nála lévő mobiltelefonnal és készpénzzel elmenekült.
Újabb baleset történt vasárnap az M5-ösön, Budapest felé. A 35-ös kilométernél szombaton, négy autó ütközött össze, lépésben halad a forgalom. Szombaton ezzel összesen három baleset történt már, szinte ugyanazon a helyen, ahol pénteken hajnalban a három halottat és 33 sérültet követelő tragédia történt.