Kisiklott egy veszélyes anyagot szállító vonat Louisiana állam Lawtell nevű települése közelében helyi idő szerint vasárnap délután. Két vagonból a szabadba jutott valamennyi a szállított anyagból, emiatt a környék száz lakóházából ki kellett telepíteni az embereket.
Ahogy nő az Ausztriában munkát vállaló magyarok száma, úgy emelkedik az ott tanuló magyar gyerekeké is - olvasható a Napi Gazdaságban. A magyar diákokat ma már gyakran toborozzák is az osztrák települések.
Egy átlagos kisvállalkozás ma 20 százalékkal alacsonyabb díj mellett fedezheti biztosítással alapvető kockázatait, mint két éve, 2008-hoz képest pedig a díjcsökkenés eléri a 36 százalékot - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) a Privátbankárral.
Alacsony szinten, de stabilizálódott a kínai szolgáltatóipari szektor növekedése július folyamán, szemben a feldolgozóipar további zsugorodásával - a Markit Economics és a HSBC ma közzétett felmérése szerint.
Az ausztrál statisztikai hivatal ma közzétett adatai alapján a várt mérsékelt, 0,4%-os százalékos bővüléssel szemben stagnált júniusban az ausztrál kiskereskedelmi értékesítés, a felülvizsgált májusi 0,1%-ról 0,2%-ra módosított bővülés után.
A Vodafone beperelte a Telecom Italiát, mivel a brit cég véleménye szerint az olasz távközlési óriás visszaélt domináns piaci pozíciójával. A Vodafone azt állítja, hogy a Telecom Italia magatartása...
Közzétette az idei második negyedévre vonatkozó gyorsjelentését a MOL egyik nagytulajdonosa, a Dana Gas, a számok nem lettek fényesek, a nettó profit ugyanis év/év alapok közel 50%-kal zuhant. Ebben...
A magyar férfi vízilabda-válogatott ma érkezett haza Budapestre. A Liszt Ferenc repülőtéren pedig mindent felülmúló óriási hangulat fogadta az aranyfiúkat.
Lelőtt egy tizennégy éves fegyveres fiút helyi idő szerint vasárnap hajnalban egy rendőr New Yorkban. A színes bőrű fiút, bizonyos Shaaliver Douse-t az állkapcsán találta el egy gyalogos járőr Bronxban. A fiatal a helyszínen meghalt.
A BBC1 a reggeli műsorban egy humorista csapat későbbi adásának előzetesét vetítette - ebben szerepelt Vilmos egy pénisszel a fején. A csatorna mea culpázik.
Az USA-ban is beadta a Celltrion a Remsima nevű biohasonló készítmény klinikai vizsgálataira vonatkozó kérelmét - tette közzé honlapján ma reggel a dél-koreai társaság. A hírre az Egis partnerének...
Egy svájci magántőke-befektetési alap, a Phoenix Fund 200 millió dollárt fektet egy Bitcoin-bányász cégbe - írja az ivcpost.com. A lépés azt jelzi, hogy a befektetők egy része továbbra is nagy...
Az amerikai indexek tovább erősödtek múlt pénteken annak ellenére, hogy vegyes makrogazdasági adatok kerültek publikálásra az USA-ban. Az ázsiai régióban viszont már nem volt ennyire egyértelmű az...
A július végi helyzet alapján a Plotinus egy részvényre jutó saját tőkéje (BVPS) 2380 forinton állt, ami 4,2%-kal marad el az egy hónappal ezelőtti értőktől. Az utóbbi hónapokban nem ment annyira jól...
A magyar úszósport nagy sikerét hozta a barcelonai világbajnokság: a csapat az éremtáblázaton - második legjobb európai küldöttségként - az ötödik helyen végzett. Elemzés az úszósport helyzetéről, I. rész: a férfi mezőny. Gyurta Dániel és Cseh László őrzi a helyét a legszűkebb elitben.
Erősödéssel indulhat a kereskedés az európai piacokon, követve az amerikai börzék pénteki emelkedését, miután a vártnál gyengébb amerikai foglalkoztatottsági adatok hatására mérséklődött a Fed eszközvásárlási programjának szűkítésével kapcsolatos félelmek.
Benedek Tibor szövetségi kapitány szerint a csapategység és a folyamatos fejlődés volt a világbajnoki győzelem egyik kulcsa. A férfi vízilabda válogatott tagjai vasárnap délután érkeztek haza a barcelonai vizes vb-ről, többen nyilatkoztak az InfoRádiónak. A női együttes tagjai örültek a harmadik helynek.
A KSH ma közzétett gyorsbecslése szerint júniusban 0,4%-kal mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest, az áprilisban mért 3,5%-os, illetve a májusban mért 2,2%-os bővülés után.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján csökkent a kiskereskedelmi forgalom júniusban. Az élelmiszer eladások húzták le az eredményt, ezt még sok tankolás sem tudta teljesen kompenzálni.
Rendkívül jó hangulat jellemzi idén az amerikai piacokat, így a Dow Jones és az S&P 500 is új történelmi csúcsára emelkedett. Az optimizmus során pedig egyre több és több vállalat látja elérkezettnek...
Szeptembertől online módon követhetjük nyomon annak a két Hajdú-Bihar megyei családnak az otthonában mért, fűtésre szánt gázfogyasztás különbségét − mindezt forintban is kifejezve −, akiket a Knauf-Insulation Kft. szakértői teamje választott ki a "Te mire költenéd a rezsid?" elnevezésű, energiamegtakarító kísérleten alapuló programjára jelentkező 179 családból....
A vártnál gyengébb pénteki amerikai munkaerőpiaci jelentés paradox módon abban segített a forintnak, hogy erősödni tudjon és ezzel megtört az a háromhetes gyengülő trend, amely az euróval szembeni...
A magyar férfi kosárlabda-válogatott a papírformát igazolva, könnyedén legyőzte a szlovákokat Sopronban a 2015-ös Európa-bajnokság első selejtezőkörének második mérkőzésén.
A Nemzetközi Limnológiai Társaság (SIL) mától öt napon át Budapesten tartja 32. kongresszusát, amely Változatos vizek - gazdag élet címmel az édesvizek biodiverzitásával, a főbb élőlénycsoportok...
Nem pihen a bika, most épp a német index és az arany mellett a forintot szemelte ki magának. Ma az arany mellett az EURHUF és a DAX grafikonját vizsgáltuk meg részletesen. Egy rövid csökkenő...
Az előzetes adatok szerint júniusban 0,4 százalékkal kisebb volt a kiskereskedelmi forgalom volumene, mint egy évvel korábban. Így két, pozitív éves növekedési számot hozó hónap után újra a negatív...
A két előző hónap növekedése után júniusban csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest. A naptárhatástól megtisztított adatok szerint a forgalom 0,4 százalékkal maradt el a tavaly júniusitól, a kiigazítatlan nyers adatok szerint 0,9 százalékos volt a csökkenés - jelentette az első gyorsbecslés alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kisiklott egy veszélyes anyagot szállító vonat Louisiana amerikai szövetségi állam Lawtell nevű települése közelében helyi idő szerint vasárnap délután.
Az USA-ban is beadta a Celltrion a Remsima nevű biohasonló készítmény klinikai vizsgálataira vonatkozó kérelmét - tette közzé honlapján ma reggel a dél-koreai társaság. A hírre az Egis partnerének...
Kisiklott egy veszélyes anyagot szállító vonat Louisiana állam Lawtell nevű települése közelében helyi idő szerint vasárnap délután. Két vagonból a szabadba jutott valamennyi a szállított anyagból, emiatt a környék száz lakóházából ki kellett telepíteni az embereket.
A Bayern München elnöke ellen adócsalás vádjával indított eljárást a müncheni tartományi ügyészség, Uli Hoeness ugyanis évekkel ezelőtt Svájcban nyitott egy számlát, az azon végrehajtott tranzakciók...
A kínai gazdaság két negyedéves lassulását követően ma a stabilizálódás jeleit látjuk. Erre utalnak ugyanis a legfrissebb feldolgozóipari és szolgáltatóipari indexek növekedései, illetve a javuló...
Az amerikai indexek tovább erősödtek múlt pénteken annak ellenére, hogy vegyes makrogazdasági adatok kerültek publikálásra az USA-ban. Az ázsiai régióban viszont már nem volt ennyire egyértelmû...
Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. A kereskedés kezdetén a frankfurti DAX index 0,19 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,30 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,20 százalék, a vezető euróövezeti vállalatok részvényeit követő EU Stoxx 50 index pedig 0,29 százalék emelkedést mutatott.
Rendkivüli közgyűlést követelnek a városházán az MSZP-sek, ha az ózdi képviselők nem hajlandók összeülni, a szocialisták nyomban a kormányhivatalba vonulnak.