2013. augusztus 5. hétfő

aug. 5
11:35
Délben elsötétültek a képernyők: itt a hagyományos tévézés vége (Privátbankár)
Aki nem állt át a digitális vételre, az ma déltől már semmit nem fog látni a képernyőjén
aug. 5
11:35
Halálos áldozatai vannak az esőzésnek Pakisztánban (hirado.hu)
Több mint ötvenen haltak meg. Az áradás Karacsiban okozta a legnagyobb károkat.
aug. 5
11:36
A spanyolok negyede munkanélküli lesz még 2018-ban is (HR Portál)
Az IMF 25 százalék feletti munkanélküliségi rátát jósol Spanyolországnak a következő öt évre - írja a Portfolio.hu.
aug. 5
11:36
Napelemparkot épít az Alteo Kecskeméten (Portfolio)
146 millió forintos, zöldmezős beruházás keretében épít ki fotovoltaikus kapacitást az Alteo. Az évi 250 megawattórányi zöldáramot a kötelező átvételi rendszeren (KÁT) kívül, közvetlenül partnerének...
aug. 5
11:36
Asszad: a szíriai válság csak „vasököllel” rendezhető (ATV)
A szír elnök televíziós beszédében közölte: terrorral nem oldható meg a helyzet – utalva a rezsimje ellen harcoló lázadókra – hanem a terrort „vasököllel” kell szétzúzni. „Nincs ember, aki úgy gondolja, hogy a terrorizmus politikai úton kezelhető” – tette hozzá.
aug. 5
11:38
Téliesítik a közmunkát (HR Portál)
Kétszázezer ember vehet részt a közfoglalkoztatásban télen. Felük tanulna - írja a Hirado.hu.
aug. 5
11:38
Az eurózóna kiskereskedelme gyengébbnek bizonyult az európainál (Portfolio)
Bár a vártnál kevésbé esett a kiskereskedelmi forgalom az eurózónában a júniusi adatok szerint, de ez továbbra is jelentősen alulmúlja az EU-27 teljesítményét - derült ki a ma publikálásra került...
aug. 5
11:40
Így csapolják meg a bankszámlákat a csalók (Portfolio)
A kibertér csalói, a fraudsterek kreatív módszerekkel lopnak pénzt a bankszámlák tulajdonosaitól, újra és újra sikeresen kerülik meg a pénzintézetek megerősített védelmét - írja a banktech.com. Két...
aug. 5
11:42
A horvátok felől érkezik érkezik olaj a Dunai Finomítóba (Portfolio)
Az első kőolajszállítmány szombaton érkezett meg a horvátországi Omisalj kikötőjébe, azt követően, hogy a MOL nemrégiben kőolaj-szállítási szerződést írt alá a JANAF-fal, a horvát kőolajvezeték...
aug. 5
11:44
A színük fekete marad, de az anyaguk sokkal "zöldebb" lesz (Portfolio)
A közlekedéssel kapcsolatos környezetterhelés problémájára nem csak a járműveket hajtó erőforrások fejlesztésével lehet és kell megadni a válaszokat, hanem szinte az összes alkatrész - köztük a...
aug. 5
11:48
Recept: Tejberizses töltött őszibarack (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 db sárgahúsú, nagyobb őszibarack 5 dkg rizs 2,5 dl tej 2 evőkanál cukor 1 tojássárga citromlé, 2 teáskanál goji bogyó
aug. 5
11:48
Halálra gázoltak egy kerékpárost (Blikk)
aug. 5
11:48
Lenyelte a kormány a tankkönyvpiacot, 20 százalékra ugrott az árrés (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint felesleges volt a tankönyvpiac államosítása, mivel a tankönyvek nem lettek olcsóbbak és az ellátás sem vált hatékonyabbá.
aug. 5
11:51
Elviselhetetlen lesz a hőség, elrendelte a riadót az ÁNTSZ (Privátbankár)
Nem csak, hogy nem ér véget, hanem fokozódik is a hőség. Az előrejelzések szerint akár 30 fok is lehet a napi középhőmérséklet, ami azt jelenti, hogy napközben több helyen is lehet 40 fokos hőség, vagy annál is melegebb. Pénteken, vagy szombaton lehet egy kis lehűlés.
aug. 5
11:51
Nő a Facebookból kiábrándulók száma (hirado.hu)
Bár továbbra is ez a legnépszerűbb közösségi oldal, a korábbi évek látványos növekedése megtorpant.
aug. 5
11:51
Devizapiaci körkép: EUR/HUF, EUR/USD, CHF/HUF (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
aug. 5
11:54
Áttörés az elektromos autózásban (Portfolio)
A "tyúk és a tojás" esetének analógiájára sok helyen egymásra várnak az elektromos autók gyártói, forgalmazói és az infrastruktúráért felelős társaságok. Hollandiában megtört a jég, és az ABB kétszáz...
aug. 5
11:57
Vizes vb: az úszókapitánynak Barcelona továbbra is csodálatos város (Sport365)
Minden idők egyik legsikeresebb vizes világbajnokságát zárta a magyar úszócsapat a katalán fővárosban vasárnap, ahol a versenyzők összesen öt érmet - három aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot - szereztek.
aug. 5
11:59
Videó: a Chelsea 2-0-ra legyőzte a Milant (Sport365)
A Chelsea és az AC Milan az Egyesült Államokban csapott össze. A londoni kékek 2-0-ra nyertek a Champions Kupán.
aug. 5
12:06
Szíveket mentenek Radics Gigiék (BorsOnline)
Nem csak a divat miatt öltözött pirosba Radics Gigi, Wolf Kati ésOroszlán Szonja.
aug. 5
12:06
Ma megnyitja határait a Fesztiválköztársaság (Gondola)
Sarkaiból kifordulva, vizuálisan megújulva, szolgáltatásaiban bővülve, programkínálatában színesedve indul a 21. Sziget.
aug. 5
12:06
Magath is nekiment Guardiolának (Agroinform)
Felix Magath beállt a kritizálók sorába, ő is szkepticizmussal fogadta Pep Guardiola húzásait a Bayern Münchennél.
aug. 5
12:08
4 beteg helyét foglalja el a 400 kilós férfi (BorsOnline)
Egy egész csapat tűzoltó és egy daru kellett ahhoz, hogy kimenekítsenek otthonából egy 400 kilós brit férfit. Még az orvosokat is megdöbbentette a páciens mérete.
aug. 5
12:08
Erre a gólra még Zidane is megnyalná a tíz ujját - videó (Agroinform)
Az év egyik legszebb találatát hozta a Western Bulldogs - Sydney Swans találkozó az ausztrál futball bajnokságban.
aug. 5
12:09
Olaj a láthatáron: partot ért a Mol mediterrán szállítmánya (Privátbankár)
Elindult a Mol kőolajszállítása az Adriai-tengerről - az első szállítmány szombaton érkezett meg a horvátországi Omisalj kikötőjébe. A kőolajat a JANAF vezetékén és az Adria vezetéken keresztül szállítják a Dunai Finomítóba.
aug. 5
12:09
Miért is kell a „babakötvényt” átalakítani? (Adózóna)
Kiszivárgott hír szerint a „babakötvény”néven közismertté vált, állami juttatáshoz kapcsolódó és támogatással kiegészített családi gondoskodás lehetőségét (a Start-számlát) úgy alakítanák át, hogy egyszerűbb és átláthatóbb legyen a szülőknek a megtakarítások kezelése. Ennek része lenne egy külön erre a célra létrehozott babakötvény, amely az infláció felett, fixen kamatozna és 19 éves futamidejű…
aug. 5
12:09
Távmunka ígéretével csapott be 1700 embert (HR Portál)
Vádat emelnek az ellen az ajkai nő ellen, aki otthoni munkavégzést ígért, és amiért legalább 1700 embertől csalt ki személyenként 600 forintot - írja a HVG Online.
aug. 5
12:10
A Chelsea új ajánlatot tett Rooneyért - sajtóhír (Agroinform)
A Manchester United hivatalosan elismerte, hogy a Chelsea második ajánlatot tett Wayne Rooneyért.
aug. 5
12:11
Áramot tankolna? Hollandiában 50 kilométerenként megteheti (Privátbankár)
Országos gyorstöltő hálózatot telepít Hollandiában elektromos autóknak a svájci ABB - közölte a vállalat.
aug. 5
12:11
Csoportos létszámleépítés a Biella Kimle Kft.-nél (HR Portál)
130 alkalmazottjából százat elbocsát az irodai és iskolai eszközöket gyártó Biella Kimle Kft. - írja szombati számában a Kisalföld.
aug. 5
12:12
Az orosz lehet Európa első számú autópiaca (Portfolio)
A világ vezető autógyártói jelentős beruházásokat eszközöltek és jelentettek be az utóbbi években Oroszországban annak hatására, hogy az ország autópiaca évről évre egyre jobb teljesítményt nyújtott,...
aug. 5
12:12
Rohamosan növekszik az elektromos autók szegmense (Auto Pult)
Egyértelműen emelkedik az elektromos négykerekűek eladott példányszáma. Németországban például egy év alatt közel megduplázódott a villanyautók mennyisége. De mire számíthatunk a jövőben?
aug. 5
12:12
Nem vár felhőtlen élet Snowdenre Moszkvában (ATV)
Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatmegfigyeléseit leleplező informatikus egy évre menedéket kapott az orosz hatóságoktól. Az orosz sajtó szerint azonban a meleg fogadtatás ellenére komoly kihívások várnak rá, és ugyan lehet belőle akár celeb is új „hazájában”, nem biztos, hogy ura marad sorsának. Sőt, vannak szakértők, akik szerint Snowden feláldozta…
aug. 5
12:13
Vizsgálják a debreceni villamospálya építésén történt balesetet (HR Portál)
Vizsgálatot indított a munkavédelmi felügyelőség a debreceni 2-es villamosvonal építésén történt szombati baleset miatt, amelyben két munkás megsérült - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervének igazgatója hétfőn.
aug. 5
12:24
Így javul a Ráckevei-Duna-ág vízminősége (Infostart)
Nyílt közbeszerzésen keres a RSD Parti Sáv Önkormányzati Társulás tervezőt és kivitelezőt, a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág vízgazdálkodásának, vízminőségének a javítására, a becsült költség nettó 4,6 milliárd forint - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
aug. 5
12:24
MSZP: nem lett olcsóbb és hatékonyabb a tankönyvellátás (Infostart)
Az MSZP szerint felesleges volt a tankönyvpiac államosítása, mivel a tankönyvek nem lettek olcsóbbak és az ellátás sem vált hatékonyabbá.
aug. 5
12:24
Összehangolt média-támadás a Fidesz ellen? (Gondola)
Választ vár a Fidesz a Sanoma vezérigazgatójától arra, igaz-e: pénzügyileg és politikailag is torzítani akarja a magyarországi médiapiacot.
aug. 5
12:24
Ötven emberrel végzett a brutális időjárás (Kripto Akadémia)
Több mint ötven ember meghalt Pakisztánban a heves esőzések okozta áradásokban az elmúlt három napban - közölte hétfőn az országos katasztrófavédelmi hivatal.
aug. 5
12:24
Szárnyakat kapott a brit szolgáltatóipar (ProfitLine)
Júliusban a várakozásoknál nagyobb mértékben nőtt a brit szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - közölte hétfőn a londoni Markit Economics piackutató intézet.
aug. 5
12:26
Beruházásokat ellenőrzött a NAV a Dél-Alföldön (Infostart)
A nagyobb uniós támogatással megvalósuló beruházásokat ellenőrizte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Dél-Alföldön, az eddigi tapasztalatok alapján a vállalkozások többnyire szabályosan foglalkoztatják alkalmazottaikat, az esetek ötödénél azonban találtak valamilyen hibát - tájékoztatta a NAV regionális adó-főigazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-t.
aug. 5
12:26
Választ vár a Fidesz a Sanoma Media Budapest vezérigazgatójától (ProfitLine)
Választ vár a Fidesz a Sanoma Media Budapest Zrt. vezérigazgatójától, Szabó Györgytől arra, igaz-e, hogy pénzügyileg és politikailag is torzítani akarja a magyarországi médiapiacot - közölte a kormánypárt kommunikációs igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
aug. 5
12:27
Több dolgozó gyárthat több tömítést Ajkán (Privátbankár)
Több mint 350 millió forintot költött kapacitásnövelő technológiai beruházásra a Kókai Tömítéstechnikai Kft.
aug. 5
12:27
Alagutak kötötték össze a házakat a 200 éves faluban (hirado.hu)
Legkevesebb 200 éves falura bukkantak az amerikai Brown Egyetem régészei Alaszkában. A feltárás különlegessége, hogy a lakóházakat alagutak kötötték össze.
aug. 5
12:29
Digitális átállás: továbbra is várják a rászorulók igénylését (hirado.hu)
Hétfő délig volt látható az analóg földfelszíni adást vevő tévékészülékeken a tájékoztató üzenet.
aug. 5
12:30
Lesz mit innunk - Szüreti körkép (Portfolio)
Bock, Frittmann és Taschner is jó termésre számít...
aug. 5
12:30
Superstock 600: Gyutai Adrián élete sikerét aratta (Sport365)
Fantasztikus hétvégét zárt a Superstock 600-ban a Pannoniaringen a Tomracing Motorsport Team versenyzője: új kategóriájában élete első futamgyőzelme mellé két pole pozíciót és egy 2. helyet szerzett.
aug. 5
12:31
Nem kegyelmez a kolumbiai elnök a gerilláknak (hirado.hu)
Nem ad amnesztiát Juan Manuel Santos a Forradalmi Fegyveres Erők azon tagjainak, akik emberiesség elleni bűncselekményt követtek el.
aug. 5
12:32
Real Madrid: C. Ronaldo a világ második legjobban fizetett játékosa lett (Sport365)
Meghallgatásra lelt Cristiano Ronaldo vágyálma, így Gareth Bale érkezése esetén is Ő lesz a Real Madrid legjobban fizetett futballistája.
aug. 5
12:33
Megkéseltek egy férfit Miskolcon (hirado.hu)
A támadót elfogták.
aug. 5
12:34
Vívó-vb: a kardozók selejtezőjével megkezdődtek a küzdelmek (Sport365)
A férfi kardozók egyéni küzdelmeinek selejtezőjével hétfőn délelőtt megkezdődött a budapesti MOL vívó-világbajnokság.

Keresés