A palacsintához: 25 dkg teljeskiőrlésű liszt 1 db tojás 2,5 dl tej 2,5 dl szódavíz 1 csipet só 1 csipet sütőpor 1-2 ek olaj A töltelékhez: 1 csomag csokoládés pudingpor 2 db banán tej tortadara vagy dió
A gépjárműimportőrök 5 százalékos piaci növekedésre számítanak 2017-ben, előrejelzésük szerint összesen 132 400 új járművet helyeznek majd forgalomba Magyarországon ebben az évben - mondta Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Ferrari 575M Maranello, Mercedes SL 63 AMG, BMW M240i, Aston Martin DB9, Lamborghini Gallardo. Melyik a kakukktojás? Bizony, kitalálták, tesztünk tárgya, a BMW kis kupéja. Csak éppen nem azért, amiért gondolják. A felsorolásban ugyanis ő a leggyorsabb autó.
Az újévi isztambuli merénylet elkövetőjének felesége azt állítja, a televízióból értesült a támadásról - írta a Habertürk című török napilap internetes oldalán.
Kiugrott félmeztelenül egy tortából, majd megnyalogatta Mariah Carey lábait az új pasija, Bryan Tanaka, aki még egy szexi táncot is lejtett imádottja előtt.
A forgalomban lévő húszezer forintos bankjegyek 85 százaléka már az új típusú húszezres, a 2015 december elején bevezetett új húszezresek terjedése felülmúlta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) várakozásait - mondta az MNB készpénzlogisztikai igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.
Minden napot tojásrántottával indítjuk,Viszont a tojáshéjak mindig a kukában landolnak? Talán mégsem ott a helyük, íme, néhány ötlet a felhasználására!
Hogy mit hoz az új esztendő, az csak rajtunk múlik! Tegyük az évkezdést olyanná, amilyenné szeretnénk, tegyük meg, amire régóta vágyunk: pihenjük ki az év végi hajtást a megújulás jegyében méltó környezetben, egy újjászületett szállodában!
Az újévi isztambuli merénylet elkövetőjének felesége azt állítja, a televízióból értesült a támadásról - írta a Habertürk című török napilap internetes oldalán.
A kínai holdnaptár szerint a január 28-án kezdődő új év az állatövek szerint jelölt 12 esztendő közül a kakas éve lesz, a kórház dolgozói ebből az alkalomból az újszülött fiúkat kakasos, a lányokat csibés ruhákba öltöztették ebben a thaiföldi kórházban, ahol a fenti galériánk fotói készültek.
Az újévi isztambuli merénylet elkövetőjének felesége azt állítja, a televízióból értesült a támadásról - írta a Habertürk című török napilap internetes oldalán.
A Fidesz szerint a baloldal adócsökkentés helyett ma is túladóztatná a vállalkozásokat és a munkaadókat, amivel ismét versenyképtelenné tenné a vállalkozásokat és elvenné a béremelés lehetőségét
2008 óta nem áramlott ki annyi tőke a részvényalapokból, mint tavaly Elsősorban az európai részvényeket kerülték a befektetők Az árfolyamok emelkedtek Kifejezetten jó évet tudhatnak maguk mögött...
Január elsején lépett hatályba a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a kartellhez nem tartozó államok termeléskorlátozási megállapodása; az olaj ára több mint egy százalékot emelkedett kedden délelőtt.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye - Garázdaság miatt vett őrizetbe a rendőrség egy 38 éves garbolci férfit, aki hétfőn a méhteleki rendelőintézetben egy háziorvossal vitába keveredett.
A Nobel-díjas közgazdász szerint mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy a közös pénzt téves alapokon indították el - a közös prosperitás helyett mostanra a gazdagok gazdagabbak lettek, a szegények tovább szegényedtek. A nagy kérdés, hogy sikerül-e az utolsó pillanatokban meghozni a túléléshez szükséges reformokat, vagy hamarosan csak egy emlék lesz az euró, amiért elég nagy árat fizettek az európai…
A felmerült aggályok ellenére várhatóan hamarosan jóváhagyja az Európai Bizottság a paksi atomerőmű-bővítési beruházást - írta kedden a Politico című brüsszeli hírportál, a Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos előtt álló legfontosabb ügyeket részletező összeállításában
A Pagani tavaly augusztusra ígérte a Huayra nyitott tetejű változatának bemutatását, azonban akkor hiába várták a nagy leleplezést a Concours d’Elegance látogatói. Azóta a gyáriak új modenai üzemének megnyitóján néhány szerencsés – és valószínűleg nagyon gazdag – ügyfélnek már megmutatta magát a Roadster névre keresztelt új modellváltozat, de úgy tűnik, a nagyközönség először csak a márciusi Genfi…
A friss tej, a tojás és a baromfihús áfájának csökkentése egy hosszabb folyamat, az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adója mérséklésének része - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A forgalomban lévő húszezer forintos bankjegyek 85 százaléka már az új típusú húszezres, a 2015 december elején bevezetett új húszezresek terjedése felülmúlta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) várakozásait - mondta az MNB készpénzlogisztikai igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.
A hideg, téli időjárásban gyakoriak a különböző légúti, illetve influenzás megbetegedések. Ha előrelátóak voltunk és időben megkezdtük a védekezést, talán elkerülhetjük a vírusokat. Ha azonban nem sikerült a tökéletes védőburkot felépítenünk és mégis ránk tör valami nem kívánt betegség, a gyógyulási folyamat lerövidülhet, ha szervezetünket felkészítjük rá!
A forgalomban lévő húszezer forintos bankjegyek 85 százaléka már az új típusú húszezres, a 2015 december elején bevezetett új húszezresek terjedése felülmúlta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) várakozásait - mondta az MNB készpénzlogisztikai igazgatója