Tavaly ősztől december végéig 80-an fagytak meg Magyarországon, közülük 27-en a saját lakásukban - írta a Magyar Szociális Fórum adataira hivatkozva pénteken a Magyar Nemzet.
A felszámoló közleménye szerint felgyorsul a Quaestor ügyfeleinek vagyonkiadása: Budapesten kívül az ország számos pontján megnyílik a lehetőség, hogy azok az ügyfelek, akik még nem rendelkeztek a...
Növekedett a német kereszténypártok, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió(CSU) támogatottsága a jelenlegi koalíciós partnerrel, a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) szemben - derült ki az ARD országos köztelevízió felmérésének csütörtökön ismertetett adataiból. 2017 őszén szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásokat tartanak Németországban, és a mostani a választási…
Az előzetesen néhány száz fontra becsült ár sokszorosáért, több ezer fontért kelt el egy csütörtöki angliai árverésen a néhai Diana hercegnő féltucatnyi bizalmas levele
A jelenlegi és a megválasztott amerikai elnök közötti különbségeket figyelembe véve előre sejteni lehetett, hogy nem lesz tökéletesen sima az átmenet - mondta Ugrósdy Márton Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában, azzal kapcsolatban, hogy a hivatalban lévő elnök az egészségbiztosítási törvény megmentéséről tárgyalt.
Megérkezett a tél Olaszországba is hóval, jéggel és nagy erejű széllökésekkel: hótakaró borítja az adriai-tengerparti Riccione strandjait és a nápolyi Vezúv tetejét is
A Stanford Egyetem kutatói tanulmányt készítettek arról, 2030-ra hogyan változtathatják meg a gépek és szoftverek egy város életét. Ők a tudósoknak azt a csoportját képviselik, akik optimistán tekintenek a mesterséges intelligencia elterjedése elé.
Barack Obama amerikai elnök és külügyminisztere, John Kerry közvetlenül Oroszországhoz fordult az amerikai elnökválasztás előtt, arra figyelmeztetve Moszkvát, hogy ne avatkozzék be a választási folyamatba. Erről az amerikai diplomácia vezetője beszélt csütörtökön tartott sajtóértekezletén.
Csütörtökön este tűz ütött ki a Kecskeméti Fürdőben, a lángok a versenymedence fölötti álmennyezetből csaptak ki. Mire a tűzoltók pár perc alatt a helyszínre értek, a dolgozók már eloltották a lángokat. A nagy valószínűséggel elektromos tűzben nem sérült meg senki, a fürdő vendégei rendben elhagyták a helyszínt. Még vizsgálják, mi okozhatta a tüzet. (Baon)
Legkevesebb hét gyerek meghalt a Pakisztán középső részén található Lodhránban péntek kora reggel, miután egy vasúti átjárónál két motoros triciklit elsodort a vonat - közölték helyi hatóságok.
A mexikói elit a héten jött rá, hogy Trump tényleg a fejükre omlasztja a mennyezetet. Márpedig Trump kinevezései az elmúlt hetekben arra mutatnak, hogy január 20-a után Kína kerül sorra. A pénzpiacok mintha erre még nem ébredtek volna rá.
A cserbenhagyás után pár órával partifotóval kívánt boldog új évet a Facebookon. Évek óta feketén dolgozott kint, szemétszállításból élt, de jogosítvány nélkül vezetett.
Legkevesebb hét gyerek meghalt a Pakisztán középső részén található Lodhránban péntek kora reggel, miután egy vasúti átjárónál két motoros triciklit elsodort a vonat - közölték helyi hatóságok.
Nincs határozott irány reggel az ázsiai tőzsdéken, a vezető részvényindexek közül a Nikkei vezette az esést 0,4 százalékkal. A határidős részvényindexek állása alapján Európában is gyengüléssel...
Barack Obama amerikai elnök és külügyminisztere, John Kerry közvetlenül Oroszországhoz fordult az amerikai elnökválasztás előtt, arra figyelmeztetve Moszkvát, hogy ne avatkozzék be a választási folyamatba. Erről az amerikai diplomácia vezetője beszélt csütörtökön tartott sajtóértekezletén.
Szombat este megkezdődnek az NFL rájátszásnak küzdelmei, négy igencsak pikáns mérkőzéssel. Az esélyeket részletes beharangozóban járjuk körül, míg az izgalmakat egy remek tippjátékkal juttatjuk el a csúcsra. Ha szeretnéd megnyerni valamelyik NFL-relikviát a három közül, irány tippelni!
Pénteken is stagnálással nyitott a forint az euróval szemben 308 körül, miközben több fontos feltörekvő deviza is eséssel kezdte a napot. Közben a dollár próbálja korrigálni tegnapi esését, de...
A Deutsche Bank és a Monte Paschi után újabb bank miatt főhet az EU-s vezetők és a befektetők feje: most a legnagyobb portugál bank, a Novo Banco gyengélkedik - számolt be a CNBC. A bank idén...
2016.09.05. táppénzre kerültem 10 évet meghaladó munkaviszony után. Sajnos a vizsgálatokból kiderült : munkahelyi stressz miatti idegi kimerültségben szenvedek. Októberben szóban közöltem a főnökömmel, nem tudok visszajönni dolgozni, keressen helyettem mást és a betegállományom lejáratával szeretnék közös megegyezéssel elbúcsúzni megkapva a 10 év után járó végkielégítésemet. Szóban megegyeztünk,…
Érdeklődnék, hogy a cégnek joga van az alapbéremből visszavenni, amit már egyszer elértem. Elmentem szülni egy bizonyos alapbérrel (bruttó), de én gyes alatt vissza mentem dolgozni. Ebből az alapbérből számolták ki a 6 órási munkaidőt ami kevesebb ugyebár. És most gyes lejárta után nem akarják megadni azt az alapbért, amit egyszer elértem. Azzal védekeznek, hogy közbe volt egy emelés amit…
Üzemi balesetet szenvedtem önhibámon kívül 1983-ban. 100%-os baleseti rokkantnyugdíjas lettem a baleset következtében. 1997-től már végleges I.csoportú lettem, felülvizsgálatra többet nem kellett mennem. A koromnál fogva (1957) a rokkantnyugdíjam átalakult rokkantsági ellátássá. A komplex felülvizsgálat alapján 29%-os egészségi állapot, nem vagyok rehabilitálható. A kérdésem az lenne, mivel üzemi…
A leghidegebb januári hétvége előtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mindenkitől azt kéri, ha földön fekvő, a kérdésekre nem válaszoló emberrel találkozik, hívjon segítséget - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel
Az év végén 400 kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkavállalójának összesen közel 260 millió forint prémiumot adott a Magyar Nemzeti Bank - tudta meg a Magyar Nemzet. Ez egy főre vetítve átlagosan...
A valaha gyártott leggyorsabb és legerősebb Bentley. Az új generáció érkezése előtt méltó módon, korábban soha nem látott sportos formában vesz búcsút a Continental GT. Az új Supersports motorházteteje alatt 700 lóerő lakozik.
Legkevesebb hét gyerek meghalt a Pakisztán középső részén található Lodhránban péntek kora reggel, miután egy vasúti átjárónál két motoros triciklit elsodort a vonat - közölték helyi hatóságok.
Kegyetlen módon próbált megszabadulni újszülöttjétől a 27 éves Orsolya-Annamaria Balogh Liverpoolban: zacskót húzott a baba fejére, betömte a száját, majd a kórház kukájába dobta.
Bekerült a kritikus, bankokra leselkedő kockázatok közé a pénzintézetek értékesítési gyakorlatának irányítási módszertana az Egyesült Államokban. Tavaly kiderült, hogy a Wells Fargo kétmillió...
Nem csak a dohányboltosok vakarhatják a fejüket, mikor adott esetben előfordulhat, hogy hetente kétszer árazhatják újra a boltjukban kapható dohánytermékeket, de a dohányosok is: sose tudhatja, ma épp mennyi pénz kell a zsebében legyen, ha az - egyébként egészségtelen, halálos - cigijét meg akarja venni.
Novemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 4,7%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Ez azt jelenti, hogy az előző hónapok alacsonyabb dinamikája után erősödött a költekezési kedv. Igaz...
A hét utolsó kereskedési napján mérsékelt mínuszokkal indították a napot a főbb európai részvényindexek. Beállt a Plotinus árfolyama 2017.01.06 09:04Ahogy a határidős részvényindexek alapján...