Donald Trump amerikai elnök csütörtökön este telefonbeszélgetést folytatott Asraf Gáni afgán elnökkel, és biztosította arról, hogy Washington továbbra is támogatja az afgán kormányzatot.
Az idei évtől több új kedvezményt vehetnek igénybe a vállalkozások, amelyek a beruházások növelésére, kutatás-fejlesztésre, a foglalkoztatás bővítésére ösztönöznek.
Hamarosan a robotokra nem csak mint tárgyakra, sokkal inkább mint egyfajta társainkra tekintünk – és akár kötődés is kialakulhat közöttük és közöttünk.
A négy gyanúsítottat a dél-franciaországi Montpellierben fogták el. A három férfi mellett a csoportnak tagja volt egy 16 éves lány is. A francia rendőrség szerint a házi készítésű bombák hasonlóak voltak azokhoz, mint amilyeneket a párizsi merényletekhez használtak 2015-ben. (BBC)
Már gyermekkorban megtanultuk, hogy ne piszkáljuk a szemünket, mert így könnyen vihetünk át a kezünkről kórokozókat. De mit tegyünk, ha a fertőzés forrása a szemünk közvetlen környezetében él, a szempillák tövében megbújva okoz különböző tüneteket? Erre a lehetőségre is gondolni kell, ha gyakran szenved szemszárazságtól, égő érzéstől, gyulladástól, szeme gyakran viszket és váladékozás jelentkezik.
Lassanként feloldódik az atyai aggodalom Fásy Ádámban, akinek lánya, Zsüliett a hétvégén már 19 éves lesz. A Mokka vendégeként különleges ajándékot is kapott Zsüliett, mégpedig Varga viktortól, de édesapja is felköszöntötte a műsorban.
A házasság hete célja felhívni a figyelmet arra, a házasság ma is egy korszerű életmód – jelentette ki Herjeczki Kornél, a házasság hete mozgalom országos koordinátora a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A kormány elkötelezett abban, hogy az illetményekben is kifejezze a katonák megbecsülését - hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
Őrizetbe vett a francia rendőrség pénteken négy embert, köztük egy 16 éves lányt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy merényletet készítettek elő a dél-franciaországi Montpellier-ben - közölték nyomozati források
Ukrajna már a jövő héten megkapja az Európai Unió által tavaly felajánlott segélycsomag második, ugyancsak 600 millió eurós részletét - jelentette be az Európai Bizottság elnöke. Jean Claude-Junker,...
A Volvo már hosszú évek óta kacsintgat az elektromobilitás irányába, és a svédek jelenleg is élen járnak például a konnektorról is tölthető hibridek tekintetében, gondoljunk csak a D6-os dízel-elektromos vagy a T8-as benzines-elektromos hajtásláncokra. Továbbá a Volvo már régóta kísérletezik teljesen elektromos modellekkel is, és a svédeknek rengeteg tesztelési tapasztalatuk van.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen úgy döntött: a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak ki kell adnia, hogy mire költötte azt a hozzávetőlegesen 5-6 milliárd forintot, amit 2013 januárja és 2015 novembere között TAO-támogatásként kapott – áll a pernyertes Demokratikus Koalíció közleményében.
Idén már két helyszínen is várja a komolyzene rajongóit a CZF Fesztivál - összművészeti programokkal és külföldi vendégművészek előadásával bővült a színvonalas műsorkínálat
A kormány egyértelmű szándéka, hogy a digitális átalakulásnak minden magyar polgár nyertese legyen, és Magyarország Európa legsikeresebb országai közé tartozzon.
Extravagáns - általában ezzel a szóval jehet jellemezni Cinthya Dictator külsejét. A fotós mindig a hangulatához mérten változtatgatja küsejét, most a FEM3 Caféban megmutatott néhány igazán különeleges fotót magáról, köztük az érettségi tablóképét is. Megtudhatjuk, hogy kezdődött a lázadó korszaka és azt is, mit szóltak a fotóhoz a tanárai.
Eleinte csak éjszakai zsibbadás, később egész napos fájdalom jellemzi a csukló- és könyöktáji alagút szindrómát, amely éppúgy érintheti a cukorbetegeket, a kismamákat, mint a sokat számítógépező, nagy súlyokat emelő embereket.
Nagy Ervin színész és Borbély Alexandra színésznő a Testről és lélekről című filmjükkel szerepelnek a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában. Amellett, hogy ez a teljesítmény önmagában is gyönyörű, és akár tarolhatnak is vele a fesztiválon, a színésznő máris tarolt, mégpedig az öltözékével. Nézze meg fenti galériánkat!
Az Audi nemrégiben megújította kompakt modellcsaládját, amely tekintetében még nem volt teljes a folyamat, mindeddig, hiszen immáron a friss sportverziót, az új ötajtós RS3-at is köszönthetjük magunk között. A ferdehátú modell a szedánhoz hasonló előrelépéssel halad tovább, természetesen több lóerővel a motorházteteje alatt.
Százezrek vonultak pénteken az iráni nagyvárosok utcáira az iszlám forradalom 38-ik évfordulóján, éltetve az országot irányító vallási vezetőket, halált kiáltva az Egyesült Államokra és Izraelre, szitkokat szórva Donald Trump új amerikai elnökre, aki a minap "figyelmeztetésben" részesítette a perzsa államot újabb ballisztikusrakéta-kísérlete miatt.
Az ameriaki JFK repülőtéren kis híján tragédiához vezetett az Argentina Airlines gép balesete. Az utasszállító éppen felszálláshoz készülődött, amikor a hajtómű óriási szikrázva kigyulladt.
Oroszország Törökországtól kapta azokat a koordinátákat, amelyek alapján az orosz légierő tévedésből a török hadsereg egyik épületét támadta meg az észak-szíriai Báb városban, három török katona halálát okozva, 11-et pedig megsebesítve - közölte pénteki sajtóértekezletén a Kreml szóvivője.