Tegnap este az erősödés felé mozdult el a magyar deviza az euróval szemben, péntek reggel azonban máris korrigál kicsit az árfolyam. Így ugyan most 308 alatt járunk, de még korai lenne kijelenteni,...
Több lépcsőben 30 százalékkal emelkedik mintegy 230 állami vállalatnál 143 ezer munkavállaló bére, amire az emelés első évében, 2017-ben 44 milliárd forintot fordít az állam - jelentette be Fónagy...
Száznál több országból ismert meg embereket, soha nem tapasztalt semmilyen propagandát, második otthonaként szerette meg Magyarországot. Margaryta Rymarenko, a CEU PhD-hallgatója válaszolt a kormányzati üzengetésre.
Bár a lakosság nagyjából 30-35 százaléka érintett valamilyen fokú visszértágulatban, elenyésző azok aránya, akik rászánják magukat a műtétre. Mindez talán érthető is, hiszen nagyon sok a tévhit ezzel kapcsolatban, pedig a fejlett orvostudománynak és technikai háttérnek köszönhetően sokkal egyszerűbb a panaszoktól megszabadulni, mint azt sokan gondolják.
Szerdán tartott évadnyitó beszédet Orbán Viktor a Fidesz frakciója előtt, és ebben a miniszterelnök beszélt arról az öt kihívásról, melyekre 2017-ben választ kell adni – jelentette ki Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában
Nagyinterjút adott Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. A jelenleg Szeged polgármestereként dolgozó politikus több érdekes témát is érintett.
Az előző évek árutermő területét figyelembe véve a vetőmag szaporítások megfelelő hátteret biztosítanak a kiegyensúlyozott vetőmag ellátáshoz. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács nettó 92.200 forintos tájékoztató árat tett közzé a tavaszi kalászos vetőmagok egy tonnájára vetítve.
Megátkoztatta-e Bálint Antónia Sarka Kata és Hajdú Péter gyerekeit? Hogyan reagál egy kortárs bíró, ha a tárgyalásán elhangzik a boszorkányper kifejezés? Tárgyalóteremben jártunk.
Télen a rezsiköltségek legnagyobb részét a fűtés viszi el, és gyakran akkor is hatalmas számlákat fizetünk, ha nem fűtjük be teljesen a lakást. Jöjjön néhány hasznos tanács a fűtés számla csökkentésére.
Az előválasztásra készültünk, szeretnénk egy választókat bevonó versenyt, hogy az emberek mondhassák meg, hogy kit tartanak esélyesnek arra, hogy legyőzzék a kormánypárti jelölteket – ezt Szabó Tímea mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Legalább 39 szélsőséges fegyveressel végzett a pakisztáni hadsereg péntekre virradóra a Szindha tartománybeli szúfi mecset elleni merénylet után indított hajtóvadászatban.
Munkahelyek százmillióinak teremtése nélkül több 10 millió szubszaharai afrikai bevándorlóra számíthat Európa, ezért komoly fejlesztési programokat kell elindítani a régióban - jelentette ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Afrika-kutatója pénteken az M1 Ma reggel című műsorában.
Szentlászló - Bejelentés érkezett a rendőrségi ügyeletre tegnap délután egy körül, miszerint egy lány feküdt a földön egy ház mellett, aki láthatóan rosszul volt.
Csütörtökön a Fókusz számolt be arról, hogy szerződésszegése miatt Alekosz elbukja a nyereménylakását, amit még a ValóVilággal nyert. Az ítélet szerint a lakás tulajdonjoga teljes egészében visszakerül az RTL-hez.
Kizárólag a béremelés hatására még nem szűnik meg a kritikus létszámhiány, legfeljebb stabilizálódik a jelenlegi állapot a MÁV-nál - közölte a Vasutasok Szakszervezete a hírre reagálva: jóváhagyta a kormány a 3 évre szóló, összesen 30 százalékos béremelési követelésüket.
A büntetés-végrehajtás kőbányai oktatási központjában bemutatták, hogyan készülnek a leendő büntetés-végrehajtási felügyelők jövőbeli munkájukra. Férőhely-bővítési program keretében 2019-ig öt új börtön is épül, ahová a BVOP toborozza a munkaerőt. Hogy hol tart a képzés, arról a Magyar Nemzet számolt be.
Döbbenetesen béna autófeltörő fosztotta ki Danny Blue, az ismert magyar mentalista kocsiját. Az autóból kilopták a rádiót, meg a pénztárcáját, de hagytak cserébe valamit. Figyelem, óriási átverés, egy percig se vegye komolyan senki, hogy ezt beveszi bárki!
Egy pesti pékség alkalmazottja észrevette, a főnöke pedig feltartóztatta az üzletükbe betörő tolvajt. A lopással gyanúsított férfi pár nap alatt több üzletbe is betört.
Nemzetbiztonsági körök már információkat tartanak vissza a Fehér Háztól. Az amerikai uralkodó körökben kialakuló belharcba katonai érdekcsoportok is belesodródhatnak. Erősödnek azok a hangok, amely szerint a Flynn-lemondás körüli botrány nem az amerikai demokratikus intézmények erejét mutatja, hanem éppen a megrendülésüket.
Munkahelyek százmillióinak teremtése nélkül több 10 millió szubszaharai afrikai bevándorlóra számíthat Európa, ezért komoly fejlesztési programokat kell elindítani a régióban - jelentette ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Afrika-kutatója pénteken az M1 Ma reggel című műsorában
Ugyanazon márkák akár eltérő tartalommal is kikerülhetnek a kereskedelem polcaira – többek közt erre utalnak a magyar élelmiszerbiztonsági hatóság vizsgálatai. A híradásokban említett márkák gyártói azonban minden esetben a jogszabályi előírásoknak megfelelően, átlátható és etikus módon állítják elő ismert és közkedvelt termékeiket. Az egyes termékek közötti érzékszervi különbségek oka a vizsgált…