Mike Pence, az Egyesült Államok alelnöke Brüsszelbe látott hétfőn, ahol többek közt megerősítette a Trump-kormány szövetségesei és Európa iránti elköteleződését, valamint megígérte, hogy "szaván...
Házkutatás tartott a francia rendőrség hétfőn a radikális jobboldali Nemzeti Front (FN) székházában a Párizshoz közeli Nanterre-ben a pártelnök és államfőjelölt Marine Le Pen állítólagos fiktív európai parlamenti asszisztenseinek állásaiban indított vizsgálat keretében - jelentették a francia hírtelevíziók.
Több mint százezer Donald Trumphoz kapcsolódó tételt, emléktárgyat, relikviát árulnak az eBay-en, rengeteg sapkát, érmét, szobrocskát, kitűzőt, de akadnak több milliós tételek is. Sok közülük azonban nem is Amerikában készült. Szembetűnő, mennyivel olcsóbb, ha ugyanaz a termék Ázsiából érkezik, mintha az USA-ból, ezen is a kínaiak gazdagodnak meg?
Megkezdődött hétfőn a londoni parlament felső kamarájában, a Lordok Házában annak a kormányzati határozattervezetnek a vitája, amelynek elfogadása a brit legfelsőbb bíróság januári döntése alapján szükséges a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindításához.
Egy újonnan bevezetett eljárás keretében kapszulában lenyelhető kameraendoszkóppal tudják diagnosztizálni a vékonybélben keletkezett vérzéseket a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban - közölte az egészségügyi intézmény főigazgatója hétfői sajtótájékoztatóján.
Nem is olyan régen számoltunk be Önöknek részletesen a vadonatúj Kia Rio képességeiről, a magyar importőrnek hála már hazánkban is megcsodálhattuk az újdonságot – igaz, egyelőre csak álló helyzetben. A dél-koreaiak kisautója pedig bizonyította, hogy a katalógusadatok nem csak üres ígéretek, így az üléspróba után már csak a menettulajdonságok terén kell megmutatnia, hogy érdemes a figyelemre –…
A labdarúgó szövetség válaszolt a kérdésre: miért maradhatott el pont olyan stadionban meccs, ahol elvileg fűthető a pálya, de mivel drága, nem kapcsolták be a rendszert.
A Kúriához fordul Szigetvári Viktor, az Együtt politikusa amiatt, hogy a Nemzeti Választási Bizottság elutasította a párt aktivistáinak február eleji, olimpiai népszavazási aláírásgyűjtésével kapcsolatos kifogását.
1 db muffuletta kenyér olajbogyó-saláta (üveges vagy házi) extra szűz olívaolaj kb. 5,7 dkg olasz szalámi kb. 5,7 dkg olasz sonka kb. 5,7 dkg provolone sajt
Hiába vesznek fel a brit egyetemisták olyan sok hitelt, hogy már a visszafizetés gondolatától is stressz legyen úrrá rajtuk, sokszor még csak ahhoz sem kapnak elég kölcsönt, hogy az albérletük...
Donald Trump amerikai elnök még az év végéig "valódi előrelépést" vár a NATO-tagállamok védelmi kiadásainak emelésében - jelentette ki Mike Pence alelnök hétfőn Brüsszelben, miután Jens Stoltenberggel, a szövetség főtitkárával egyeztetett.
Bár Donald Trump viszonya az USA legjelentősebb médiumainak többségével eddig sem volt felhőtlen, azok az események, amelyek az elmúlt napokban játszódtak le, csak még tovább élezték a feszültséget a Fehér Ház lakója és a sajtó között. Hogy aztán az elnök meghátrál-e ebben a küzdelemben, nem tudom, de hogy győzzön, azt igencsak valószínűtlennek tartom.
Az USA tőzsdéi zárva voltak, Európában szerény emelkedés volt a jellemző, a BUX majdnem elérte a 34 ezer pontot. A forint erősebb lett, pedig az egyik nagy brókercég ellentétes fordulatot várt tőle.
Kelly Fidoe-White (36) furcsa betegséggel küzd, ami miatt állandóan romlott hal, hagyma és ürülékszagot áraszt magából. Pedig naponta több alkalommal is zuhanyzik és mindig bőkezűen bánik a tusfürdővel.
Az online vagy mobil bankolás ma a felhasználók többségének már az élet mindennapos részévé vált. Az viszont, hogy az ügyfelek akár teljes irányítást szerezhetnek saját pénzügyi információik felett, még a jövő zenéje. Azonban ez a jövő már nincs is olyan messze.
Vitalij Csurkin egy nappal 65. születésnapja előtt, váratlanul halt meg. „A kiemelkedő orosz diplomatát az állomáshelyén érte a halál” - írta közleményében az orosz külügy, és mély együttérzését fejezte ki Csurkin hozzátartozóinak. (MTI, Moscow Times)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzéseinek célja 2017-ben a gazdaság fehérítése, az adócsalások visszaszorítása, az önkéntes jogkövetés ösztönzése és a tisztességes gazdálkodók esélyeinek növelése. Az adóhatóság kiemelten figyel többek között a legnagyobb adófizetőkre, a számlázási láncokra és az ingatlan bérbeadásra - mondta Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)…
Nincs itt az ideje az uniós alapszerződések módosításának, amelyet az európai helyzet stabilizálása után lehet majd megfontolni - értékelte Milan Stech, a cseh szenátus elnöke Varsóban a lengyel felsőházi elnökkel közösen tartott közös sajtóértekezleten.
A közmédia M1-en futó Minden Tudás című műsor riportjai nyerték el a Szegedi Akadémiai Bizottság 2016. évre meghirdetett médiapályázatán a mozgókép kategória első díját.
Egyetért a főpolgármester azzal, amit a miniszterelnök a 2024-es budapesti olimpiai pályázatról mondott, és örül, hogy Orbán Viktor megerősítette: legutóbbi találkozójukon nem volt szó a 2019-es főpolgármester-választásról.
Budapest — Hiába próbálta szívszaggató monológban az utolsó szó jogán elmagyarázni Cs. Richárd (39), hogy lélektanilag mi vitte rá, hogy hét év alatt 47 fegyveres rablást kövessen el, mintegy 38 millió forintot zsákmányolva, és hogyan lett más ember a börtöntől, illetve a fia születésétől, a Fővárosi Ítélőtáblát nem hatotta meg: jogerősen 9-ről 12 évre súlyosbította a büntetését.
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke továbbra sem hátrál ki a budapesti olimpia mögül és szomorúnak tartja, hogy az önös érdekek miatt háttérbe szorult egy nemzeti ügy.