Hűtlen kezelés valamit csalás bűntettének gyanúja miatt nyomozás zajlik Érpatak jobbikos polgármestere ellen - közölte a Parlamentben a belügyi államtitkár. A Vona Gábor pártelnök által többször is példaképül állított Orosz Mihály Zoltánnal kapcsolatban több újságcikk is arról írt, hogy már bujkál az ellene zajló eljárások miatt.
Ellentétes a kelet-ukrajnai válság békés rendezésére kidolgozott minszki megállapodás céljával és szellemiségével, hogy Oroszország hivatalos okmánynak tekinti a szakadárok által kiadott igazolványokat - figyelmeztettek hétfőn a német kormány szóvivői.
Mintegy 35-40 százalékban örökli a gyerek a szüleitől a testtömegindexét (BMI), vagyis azt, hogy vékony, átlagos vagy túlsúlyos lesz-e - állapította meg egy új brit tanulmány.
Louisiana legnagyobb városa legalább olyan híres a komplett ebéddel felérő muffuletta szendvicsről, mint a dzsesszről és a húshagyókeddi karneválról. Hitted volna, hogy egy Szicíliában született kereskedő találta ki?
A hétvégéne megtartott jótékonysági veszprém megyebálon közel fél millió forintos támogatást kapott a leégett kommandói iskola, valamint további 500 ezer forintot a Zala Megyei Közgyűléstől. A Kovászna megye testvérmegyéitől kapott összeget az intézmény felszerelésére fordítják.
Az idén két nagy feladat áll az ország előtt az uniós források felhasználása területén, el kell végezni az előző fejlesztési időszak pénzügyi zárását, és lépéseket kell tenni az új lehetőségek...
A címvédő DVTK Jegesmedvék csapata 4-1-re győzött hétfőn a Ferencváros vendégeként, így egyenlített a jégkorong MOL Liga negyeddöntős párharcának negyedik meccsén.
Hatvan kopjafából álló kompozíciót avattak szombaton a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban az 1956-os forradalom 60. évfordulója tiszteletére rendezett emlékünnepségen.
New York - Új felfedezést jelent be a NASA a Naprendszeren túli bolygókkal, az exobolygókkal kapcsolatban a február 22-én tartandó sajtótájékoztatóján. Ezek olyan bolygók, amelyek a naprendszerünkön kívül, idegen csillagok körül keringenek.
Ha van a diktatúra korabeli romániai magyar könnyűzenei szcénának jó ismerője, egykor fáradhatatlan szervezője és részese, az Boros Zoltán. Vele elevenítettük fel ezt a sokszínű, archív felvételekről és emlékezésekből visszaköszönő világot.
A babák számára legideálisabb tápanyag-összetétellel az édesanyák teje szolgál, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a kicsik 6 hónapos koráig kizárólagos anyatejes táplálást ajánl.
Az alkotmánybíróságról szóló új lengyel törvények elfogadásával, új alkotmánybírósági elnök megválasztásával megteremtődtek a testület szabályos működésének feltételei - közölte hétfőn az Európai Bizottsággal a lengyel külügyi tárca.
Megkezdődhet az 5G és a tanuló gépek forradalma, tovább terjednek a biometrikus biztonsági rendszerek, fél trillió dollárral erősödik az IT-szolgáltatási piac, 1 milliárd dolláros árbevétellel folytatódik a bakelit reneszánsza. Ezzel egy időben megnő a DDos (Distributed Denial-of-Service) típusú kibertámadások volumene, egyben végéhez ér a tabletek aranykora – ez néhány, a Deloitte legfrissebb…
Ma már szinte közhely a munkaerőpiacról hiányzó 22 000 informatikus, pedig az iparági szakértők szerint ez még csak konzervatív becslés. A szám már a közeli jövőben is növekedhet, ugyanis a technológia fejlődésével egyre több helyen jelenik majd meg az igény a képzett digitális szakemberek iránt. Emiatt is egyre nő a karrierváltók száma, akik korábbi kötöttségeiket hátrahagyva digitális területén…
Szerte Európában nem javul a migrációs helyzet. Franciaországban, Calais-ben úgy tűnik, hiába számolták fel a sátortábort, újraépülhet a dzsungel. Nagy-Britannia ugyanis leállíttatta a kísérő nélküli kiskorúak befogadását, így számuk jelentősen megugrott a francia területen. Közben ismét több száz afrikai menedékkérő jutott be a Spanyolországhoz tartozó Marokkóval szomszédos Ceuta-ba.
A menedzsment várakozásainak megfelelően növekedett a Graphisoft Park bevétele és profitja 2016-ban. Jelenleg teltházzal üzemel a Park, de idén a bővítéseknek köszönhetően folytatódhat a növekedés a...
Új honlap indul az Ifjúsági Garancia Programról, ami egyszerűbbé és hozzáférhetőbbé teszi az akciót. A regisztráció ugyanis így közvetlenül eljut a munkaügyi központokhoz, amik azonnal képzési és munkalehetőségeket kínálnak. A program célja változatlan: hogy minden 25 év alatti fiatal kapjon munkát.
Megvitatták hétfőn a londoni alsóház képviselői azt a két petíciót, amelynek kezdeményezői Donald Trump amerikai elnök nagy-britanniai állami látogatásra szóló meghívásának visszavonását, illetve fenntartását követelik.
Hűtlen kezelés vádja miatt robbant ki botrány a horvát filmiparban, színészek, rendezők és producerek a horvát film védelmét követelik a politikai befolyással szemben - közölte a N1 horvát kereskedelmi csatorna hétfőn.
A menedzsment várakozásainak megfelelően növekedett a Graphisoft Park bevétele és profitja 2016-ban. Jelenleg teltházzal üzemel a Park, de idén a bővítéseknek köszönhetően folytatódhat a növekedés a...
Megvitatták hétfőn a londoni alsóház képviselői azt a két petíciót, amelynek kezdeményezői Donald Trump amerikai elnök nagy-britanniai állami látogatásra szóló meghívásának visszavonását, illetve fenntartását követelik.
London - Mintegy 35-40 százalékban örökli a gyerek a szüleitől a testtömegindexét, vagyis azt, hogy vékony, átlagos vagy túlsúlyos lesz-e - állapította meg egy új tanulmány.
A befektetési alapok 2014 májusa óta nem látott szintű vételi pozíciós állományt építettek ki az árupiacon a pénteken kijött COT-riport által vizsgált, február 14-el záródó héten. A COT-jelentést az Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet adja ki egy adott referencia-befektetői kör spekulatív pozícióiról. A vételi pozíciók emelkedésében a főszerepet a gabonapiac és az olajpiac játszották. A fémek…