2017. február 22. szerda

febr. 22
13:23
Balogh Zoltán: Elgondolkodtató, amit Sándor Mária tett (ATV)
Tanulságos volt – így fogalmazott az ATV Start című reggeli műsorában a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke a Sándor Mária ellen indított etikai vizsgálatról, majd amikor a fekete ruhás nővér öngyilkossági kísérletéről esett szó, Balogh Zoltán korábbi, hasonló tapasztalatairól mesélt.
febr. 22
13:33
Ez már a tavasz? Meddig marad ilyen az idő? (Privátbankár)
Ma akár 16 fok is lehet.
febr. 22
13:33
Pánik: rendőrök lepték el a német iskolát (Blikk)
Ámokfutás gyanúja miatt nagyszabású rendőri intézkedés kezdődött a németországi Mendenben egy iskolában.
febr. 22
13:33
Fontos kérdésekben szövetségeseink a finnek (Gondola)
Szoros politikai szövetség van Finnország és Magyarország között az Európa jövőjéről szóló vita legfontosabb elemeiben - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon helsinki tárgyalásai után
febr. 22
13:35
Megkapta a magáét a biciklis lánnyal bunkózó autós - videó (Blikk)
Örök harc, ami néha elcsitul, de mindig fellángol és senkinek nincs teljesen igaza: biciklisek a közúti közlekedésben. Mikor békülünk ki azzal, hogy két keréken is lehet közlekedni?
febr. 22
13:35
Botka, az MSZP utolsó esélye? (Gondola)
Új esély – hirdeti a felirat. A papír sok mindent elbír, elvégre Mesterházy Attila is az “Új jelölt, új program” jegyében kampányolt 2014-ben.
febr. 22
13:36
Húsz furfangos kérdés állásinterjún (HR Portál)
A HVG írta meg, hogy a Business Insider angliai kiadása közölte azt a húsz kérdést, amit a Glassdoor nevű, munkaadókat monitorozó weboldal olvasói szavaztak meg a legnehezebbeknek.
febr. 22
13:39
Emberi jogok - A miénk a régió egyik legkiábrándítóbb teljesítménye (Alternatív Energia)
A Fidesz érvek helyett a kényelmes sorosozással reagált.
febr. 22
13:39
Egy részvény, amit neked találtak ki, ha már nem hiszel a Facebookban (Portfolio)
Közeleg a Snapchat tőzsdére lépése, ha minden a várakozások szerint alakul, már márciusban vehetünk Snap-részvényeket. Feltéve hogy nem drágálljuk a papírokat, hiszen egy masszívan veszteséges cégről...
febr. 22
13:39
Halálos balesetek Jász-Nagykun-Szolnok megyében, egy 9 éves kislány is életét vesztette (ATV)
Két halálos baleset is történt szerdán Jász-Nagykun-Szolnok megyében, az egyik áldozat egy kilenc éves gyermek - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
febr. 22
13:41
Egy kilenc éves kislány halt meg a terepjáróval ütköző autóban (Alternatív Energia)
Két halálos baleset is történt Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
febr. 22
13:41
Brutális nyugdíjösszeget fizetett ki az állam (Portfolio)
Különleges volt az idei január a költségvetés számára, nemcsak amiatt, mert rekordtöbblet alakult ki. A nyugdíjkiadások többéves csúcsot döntöttek. Kedden jelentek meg az idei költségvetés első,...
febr. 22
13:43
Párbeszéd: útlevelet csak fényképes igazolvánnyal! (Alternatív Energia)
"Miközben Orbán nem létező migránsveszéllyel riogat, több ezer, jellemzően orosz és ukrán állampolgárságú bűnöző juthatott útlevélhez."
febr. 22
13:51
Tőkét emelt leányvállalatában az Appeninn (Privátbankár)
2,8 milliárd forinttal emelt tőkét leányvállalatában az Appeninn Nyrt.
febr. 22
13:51
Olimpiai népszavazás: eddig minden tizedik aláírás érvénytelen (Blikk)
266 ezer aláírást adott le múlt pénteken a Momentum Mozgalom, a Fővárosi Választási Iroda pedig 4.95%-át ellenőrizte ezeknek, azaz 12281-et.
febr. 22
13:51
MSZP: bizottság vizsgálja Matolcsy közlését! (Gondola)
Az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi annak kiderítésére, hogy melyik ország veszélyeztette Magyarország nemzeti szuverenitását, pénzügyi stabilitását
febr. 22
13:51
Újpesten és Kecskeméten is játszhat majd az Újpest (Sport365)
Budapest – Közel a megegyezés a Szusza használatáról…
febr. 22
13:53
Közel 100 izgalmas városnéző program vár bennünket Budapesten 23 és 26 között (Blikk)
Minden évben február utolsó vasárnapján ünnepeljük az Idegenvezetők Világnapját, amely alkalmával idén is számos izgalmas budapesti program várja az érdeklődőket.
febr. 22
13:55
Kivillant a cici: Kate Moss elfelejtett melltartót venni átlátszó ruhája alá - fotók (Blikk)
Kate Moss cickót villantott.
febr. 22
13:57
Cuki videó: ez a cica nagyon szeret fürödni (Blikk)
Nem gondoltuk volna, hogy ilyen cica létezik egyáltalán!
febr. 22
13:57
Hajdú már ki is posztolta: ezt ígéri Sváby András (Blikk)
Hamarosan indul Sváby Andrással a Heti Napló, és most már az is kiderült, mire számíthatunk az új produkcióban a műsorvezetőtől.
febr. 22
13:57
Természethorror - Félelmetes ősi óriás gyűrűsféregre bukkantak (Alternatív Energia)
Egy 400 millió éves példányt, egy eddig ismeretlen fajt azonosított egy nemzetközi kutatócsoport.
febr. 22
13:57
72.000 Ft-ot kaphatsz, mindössze 3 számért cserébe (ProfitLine)
102.000 Ft bruttó pénznyereményt fizettünk ki legutóbb 'Góré' nevű játékosunknak. Nyerj most TE! Talán a legegyszerűbb módja annak, hogy bezsebelj ma 72.000 Ft-ot, ha kipróbálod a ProfitLine.hu játékát a ProfitMániát.
febr. 22
13:57
Meglepően kevés az érvénytelen aláírás az olimpiai népszavazásra (Portfolio)
A 266 ezer aláírás 4,95 százalékát ellenőrizte szerdáig a Fővárosi Választási Iroda (FVI), a 12281 aláírásból pedig mindössze 1420 volt érvénytelen - írja az Index. Az arány alacsonyabb, mint amire...
febr. 22
13:57
Óriási csomagtérrel debütált az új Hyundai i30 kombi (Auto Pult)
Tegnapelőtt reggel azt írtuk, hogy a vadonatúj Hyundai i30 kombi változatáról heteken belül lehull a lepel, de még ennyit sem kellett várni, hiszen a koreai gyártó máris bemutatta a koreai márka sikeres kompaktjának második karosszériaváltozatát. A kiváló európai szereplés nem véletlen az i30 kapcsán: az autót Európában fejlesztették, és itt is gyártják.
febr. 22
13:57
Újabb fordulat: Fillon ismét versenyben (ATV)
Francois Fillon francia konzervatív elnökjelölt lehagyta Emmanuel Macron centrista jelöltet és feljött a második helyre, két hónappal a választás első fordulója előtt - derült ki egy friss felmérésből.
febr. 22
13:59
Csattanós választ adott a Jobbik a Vona Gábort ért vádakra (Blikk)
Ha bűnöző lett volna, nem engedik be a parlamentbe az őrök azt a német férfit a Jobbik szerint, akiről a Magyar Idők írta, hogy bár fegyverkereskedelem miatt körözték a németek, Vona Gábor mégis elintézte, hogy beléphessen a magyar parlamentbe.
febr. 22
13:59
Valami nem az igazi... Hamisítás? Kalózkodás? Mennyi a tényleges anyagi kár? (ProfitLine)
A szellemi tulajdonjogokkal védett termékek hamisítása, az azokkal kapcsolatos kalózkodás nemzetközi és hazai szinten is komoly károkat okoz, amelyek számszerűsítése nem könnyű. A jogosultak egymástól elszigetelt küzdelmet folytatnak a hamisítók ellen, amely azonban igazi eredményekre nem vezet. Az OECD és az EUIPO (Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala) számára készült, 2015-ös adatokat…
febr. 22
13:59
Szélsőségesek meggyilkoltak két kopt keresztényt Egyiptomban (ATV)
Feltételezett szélsőségesek meggyilkoltak két kopt keresztényt a Sínai-félsziget forrongó északi részén - közölték szerdán névtelenséget kérő egyiptomi biztonsági tisztségviselők.
febr. 22
14:03
Egyre kevesebb kamasz követ el bűncselekményt Dániában, mert folyton a telefonjukon lógnak (444.hu)
Már alig lopkodnak a boltokban a 14-15 évesek, lehet, hogy túlságosan leköti őket az internet.
febr. 22
14:05
Hiába a rengeteg aláírás, ebből aligha lesz népszavazás (444.hu)
Fürjes Balázs kormánybiztos nyilvánvalóvá tette: semmi értelmét sem látja az olimpiai népszavazásnak. Tarlós István pénteken jelentheti be a budapesti pályázat visszavonását.
febr. 22
14:09
Étrendkiegészítőt, pirulákat forgalmazó cégeket büntetett hamis reklámok miatt a GVH (Adózóna)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Capital City Apartments Kft., a TRANS-KD s.r.o., a Trend Commers Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és a SZACACS s.r.o. több jogszabályi előírást megsértve reklámozta a Medosan termékeket és a Reduline36 tablettát. A jogsértésekért a TRANS-KD s.r.o.-ra 22 millió forint, a Trend Commers Kft.-re pedig 10 millió forint bírságot szabott ki a GVH, és…
febr. 22
14:09
Idén áprilisban lehet az első nagypénteki munkaszüneti nap (HR Portál)
Soltész Miklós elmondta, a parlamenti "ütemterv" azt mutatja, hogy most, április 14-én meglesz az első ilyen szabadnap - írta az MTI.
febr. 22
14:11
Megmutatjuk a sikereink titkát (HR Portál)
Ma, a nehezített álláspiacon elengedhetetlen, hogy a fejvadászok és vállalati HR-esek összefogjanak. Egymás tapasztalatinak, nehézségeinek, vagy épp sikereinek ismerete nélkül sokkal nehezebb a fejlődés, az eredményes munka, hisz egy hajóban evezünk. Mi maximálisan hiszünk ebben, ezért ingyenes HR Reggeli keretein belül mutatjuk be azokat az eszközöket, amik a mi sikereink alapjait képezik, és…
febr. 22
14:15
Vb-bronzérmes kapust vett kölcsön a Pick Szeged (Blikk)
Szeged - A világbajnoki bronzérmes szlovén kapus, Urh Kastelic a szezon végéig kölcsönben a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatához igazolt.
febr. 22
14:15
Botka László találkozott az LMP vezetőivel (Alternatív Energia)
A szocialisták miniszterelnök-jelöltje szombaton bejelentette, megkezdi az egyeztetést a demokratikus ellenzéki pártokkal.
febr. 22
14:15
Unod a sarki edzőtermet? Van egy hely, ahol olimpikonokkal edzhetsz (Portfolio)
Mikor már a sima szobabicikli nem elég, és a sarki edzőterem sem elégíti ki speciális igényeinket nem kell kétségbe esnünk, van egy hely, amit pont nekünk találtak ki. Franciaországban...
febr. 22
14:15
Nem vágyok sokra, de egyet akarok: magyar nemzeti startupot! (Pénzcentrum)
Egymásnak feszültek a bankok: az álom nagy, a beruházás kicsi....
febr. 22
14:15
Németország 200 ezer fős haderőt akar (ATV)
Ötezer katonával, 500 tartalékossal és további ezer polgári személlyel növelné hadseregét Németország. Moszkva aggodalommal figyeli az eseményeket.
febr. 22
14:15
Spanyol foci: Bánhatja a Real, hogy nem decemberben játszott a Valenciával (Agroinform)
Akkor még hatalmas káosz volt a klubnál, amelyet Voro gatyába rázott, úgyhogy nem vár könnyű meccs Bale-ékre.
febr. 22
14:24
Két év eltiltás, pedig szó szerint nem csináltak semmit – videó (Sport365)
Nem értettek egyet a bíró döntésével, mozdulatlanul protestáltak.
febr. 22
14:26
Magyar tornászsiker Ausztráliában (Sport365)
Berki Krisztián és Kállai Zoltán is remekül teljesített Melbournben.
febr. 22
14:27
Ki se mozdulunk otthonról? Pörög az online kereskedelem (Privátbankár)
Tavaly egymilliárd euró feletti forgalmat bonyolítottak a webshopok Magyarországon.
febr. 22
14:27
Főzzünk a gyerekeknek gyümölcsös tejberizst, imádni fogják (Blikk)
Finomabb és egészségesebb, ha apróra vágott gyümölcsöket is teszünk a tejberizsbe.
febr. 22
14:27
Főváros: metrókorrupciót vizsgáló munkacsoportot hoztak létre (Gondola)
Az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a budapesti 4-es metró beruházásáról szóló jelentéséhez kapcsolódóan korrupciót vizsgáló munkacsoport létrehozásáról döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés
febr. 22
14:29
Véleményt mondtak Brüsszelben: így látják a magyar gazdaságot (Privátbankár)
Nyilvános az Európai Bizottság téli jelentése.
febr. 22
14:29
Fellázadt az internet: etetőszékből kellett ennie egy pónilónak - videó (Blikk)
Lefimeztek egy kis pónilovat, amint etetőszékből eszi a répát egy japán farmon.
febr. 22
14:29
Európai Bizottság: szilárd a magyar gazdaság teljesítménye (Gondola)
A magyar gazdaság teljesítménye a korábbi jelentéssel megegyezően szilárd, noha Magyarország korlátozott haladást mutat az Európai Bizottság országspecifikus ajánlásainak végrehajtásában - közölte az Európai Bizottság a 2017-es európai szemeszter szerdán közzétett téli jelentésében
febr. 22
14:30
Új turisztikai térségek kapnak kiemelt figyelmet (ProfitLine)
A kormány kiemelt turisztikai térséggé nyilvánította a 105 településből álló Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség térséget - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. A fejlesztésekre tervezett uniós és hazai források összege 49 projektre eléri a 102 milliárd forintot.
febr. 22
14:31
Sváby András: "nem érdekelnek a politikusok" (Blikk)
Hajdú Péter nemrég egy Facebook posztban osztotta meg, mire számíthatnak a nézők a Sváby Andrással közösen készített Heti Napló című műsorban.

Keresés