Elon Musk vállalkozó szelleme eddig is páratlannak bizonyult, nem riad vissza az igen kemény kihívásoktól sem. Egy holdutazás pedig az, pláne egy magáncégnek. Több hasonló nagyvállalkozó is igyekszik megvalósítani a gazdag utasok számára elérhető űrutazást, saját költségükön.
A lakáspiaci fordulat éve volt a tavalyi, és idén a kedvező tendenciák tovább erősödnek - mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Az előzetes becslésnek megfelelően 1,9 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság a negyedik negyedévben, pedig a szakemberek abban reménykedtek, hogy felfelé módosítják majd az adatot. Közben a GDP...
Változatlan formában kívánja fenntartani a kormány a látvány-csapatsportok kedvezményét. A kabinet a 2017. június 30-ig szóló engedély meghosszabbítását kérte Brüsszeltől - olvasható a...
Kayla Rae Norton (25) és Jose Ismael Torres (26) 28 év börtönbüntetést kaptak, mert egy nyolcéves fekete kisfiú szülinapján rasszista indíttatásból terrorizálták az embereket.
2015 eleje óta nagyot emelkedett a magyar tőzsde, a BUX a világ egyik legjobban teljesítő részvényindexe volt az elmúlt két évben. Érett már egy korrekció, ami az elmúlt napokban meg is érkezett,...
A Volvo nem áll le: minden egyes nap egyre közelebb kerülünk a Genfben érkező, vadonatúj XC60 leleplezéséhez, melyet a svédek ízelítő képekkel erősítenek meg. Az újdonságot láttuk már szemből és oldalról is, ezúttal pedig a hátsó fényszóróról is megosztottak velünk egy fotót a gyáriak, melyen már a típusjelzés is tökéletesen kivehető. Ezen kívül szemből is láthatunk egy még sokatmondóbb képet, de…
Hétfő délután ismét erősödött a forint az euróval szemben, így kedden 308 alatt indította a napot a magyar deviza. Délelőttre aztán a gyengülés felé mozdult a forint. Az sem sokat változtatott a...
Hazánkban talán kevésbé fejlett a kutyatartás kultúrája, de ettől függetlenül itthon is rengetegen használják rendszeresen négykerekűjüket, hogy négylábú társaikat magukkal vigyék. A Nissan egy Egyesült Királyságban elvégzett felmérésre támaszkodva pedig úgy gondolta, hogy ideje megalkotni egy autót, amely mind a kutyusok, mind pedig gazdáik számára kifejezetten előnyös – az pedig már nem is…
Az önvezető autók kora egyre közelebb van, és bár minden bizonnyal még évtizedeket kell várnunk, mire minden körülmények között átvehetik majd az irányítást tőlünk a négykerekűek, néhány gyártó már megmutatta, hogy semmi sem lehetetlen. Az autonóm Audi RS7 után ezúttal a NIO elektromos sportautója állított fel körrekordot egy amerikai pályán – méghozzá pilóta nélkül.
Miskolcon is úgynevezett szuperkórházat hoz létre az egészségügyi kormányzat, összevonják a városi és a megyei intézményt április elsejétől - közölte az egészségügyért felelős államtitkár kedden Miskolcon.
Mindig lehet találni akciós lakástakarék-ajánlatokat, nem mindegy viszont, hogy ha egy régi szerződésünk már lejárt, akkor mikor kezdünk el az új szerződésre befizetni. Ha túl gyorsak vagyunk, és ugyanarra a hónapra esik a régi számla futamidejének lezárása és a befizetés az új számlára, akkor az adószámütközés miatt 6000 forintnyi állami támogatást bukunk – figyelmeztetnek a Bankmonitor…
Florida, Sarasota - Hat szeméremsértőt fogtak el álcázott nyomozók a helyi strandon, köztük Gergác Istvánt, Magyarország helyi tiszteletbeli konzulját is.
Összemosódik a munka és a magánélet. A dolgozó okostelefon-használók javarészt előnyként élik meg ezt a helyzetet: 78 százalékuk inkább dolgozik szabadidejében is alkalmanként a telefonján, csak munkaidőben is használhassa azt magáncélra.
Nem változott az MNB Monetáris Tanácsának közleménye januárhoz képest, az utolsó kulcsmondat szerint a jegybank az inflációs cél elérése érdekében kész további nem-konvencionális, célzott...
Kínossá vált Matolcsy György botrányos tevékenysége az Országgyűlés Gazdasági bizottságában ülő fideszes képviselők számára – írja a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményében az MSZP.
Elkezdték a fák télvégi lemosó permetezését Budapesten. A munkálatok, tekintve, hogy több mint 10 ezer fáról van szó, melyeket a Főkert gondoz, március 13-ig tartanak várhatóan, de ez is változhat, az időjárástól függően.
A lakáspiaci fordulat éve volt a tavalyi, és idén a kedvező tendenciák tovább erősödnek - mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára...
Szinte kiemelkednek az üveg lapok mögül, a keretből az elegáns, részletgazdag, szürkés-fekete-fehér tónusú képek. Venczel Attila fotográfus első önálló kiállításának képeit a különleges nedves kollódiumos technikával készítette.