Tavaly a számlák kétharmadát fizették pontosan a vállalkozások, ám ez az eredmény néhány százalékponttal elmarad a 2015-östől - derül ki a Bisnode Magyarország Kft. Fizetési Tapasztalat programjából. Nemcsak az átlagos számlafizetési határidő hanem az átlagos késedelem is növekedett, így egyes szektorok cégeinél a 40 nap feletti késések is előfordulnak.
Budapest – Rég nem volt ekkora ökörség a Gundel Takács Gábor vezette Maradj talpon! műsorában: egy 300 évvel ezelőtti, magyar uralkodó nevét kellett kitalálni, de a válasz még a közelében sem volt.
Váli Dezső 1978-tól letiltotta képei külföldre kerülését, ezt a hátoldalukon is feltüntette. Magyarországon túl kizárólag csak közgyűjtemények juthatnak hozzá munkáihoz. Mi viszont abban a...
Hat szeméremsértőt fogtak el álcázott nyomozók a Florida állambeli Saratosa egyik strandján: a mutogatósok között van Gergác István, Magyarország helyi tiszteletbeli konzulja is.
Öt ország diplomáciájának vezetőjével tárgyalt és több megállapodást kötött Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Genfben, ahol felszólalt az ENSZ Emberi Jogit Tanácsában is.
Jane Fonda és Robert Redford ifjú házaspárként, a mindig szellemesen szórakoztató Neil Simon Broadwayról adaptált művében. Micsoda romantikus komédia! – kiáltanának fel sokan, holott romkom-nak csúfolni ezt a szerelmes vígjátékot súlyos baklövés lenne.
Változatlan formában kívánja megtartani a kormány a társasági adón keresztüli sporttámogatást, ezért az erre vonatkozó uniós engedély meghosszabbítását kérték – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel kedden.
A napközbeni megállót követően tovább zuhan a magyar tőzsde, az OTP és a Mol már több, mint 3 százalékos mínuszban tartózkodik. Az Egyesült Államok gazdasága várakozáson alul teljesített a negyedik...
Már hosszú évek óta folynak a pletykák a híres francia sportautógyártó, vagyis az Alpine feltámadásával kapcsolatban, azonban nagy örömünkre végre vége a találgatásoknak, hiszen az illetékesek hivatalosan bejelentették, hogy a márciusi Genfi Autószalonon, a Renault kizárólag sportautókat készítő ‘almárkájaként’ tér vissza az Alpine, a visszatérés pedig egyben az első új generációs modell…
Pénteken jelentette be az LMP, hogy népszavazást kezdeményez a paksi bővítésről. Szél Bernadett, az LMP társelnöke az ATV-ben arról beszélt, hogy nem csak egy kérdést fognak benyújtani.
Ma lépett hatályba az a dokumentum, ami már 11 hitel és kombinált hitel alapú uniós pályázat szabályait fekteti le, melyek keretösszege több mint 600 milliárd forint. Kiemelt jelentőségű a megjelent...
Idén és jövőre 13-14 éve nem látott mértékben, 4 százalék felett nő várhatóan a magyar gazdaság, ez már benne van a kívánatos, 3-5 százalékos felzárkózási tartományban - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján kedden Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök bejelentette hétfőn, hogy nem katonai programoktól csoportosítaná át a haderő fejlesztésére szánt 54 milliárd dolláros költségvetési összeget.
Vízkőmentes vízforraló, tiszta vécé, rozsdamentes szerszámok, és hetekig friss vágott virág - néhány dolog, amihez nem kell más, mindössze néhány dl szénsavas üdítőital. Nem hiszed? Akkor próbáld ki az alábbi trükköket!
Gyorsítaná az elutasított menedékkérelemmel rendelkezők kitoloncolását az osztrák kormány. Erről jött létre megállapodás a kormánykoalíciós pártok keddi ülésén.
Budapest – Másodfokon is Simicska Lajos cégének adott igazat a bíróság oszlopügyben. A Fővárosi Önkormányzat eszerint jogtalanul bontotta fel 2015-ben a hirdetőoszlopokról szóló szerződését a Mahirral – mondta az Indexnek Puskár Anett, a Mahir tanácsadója.
Olvad a hó Ukrajnában, alatta valósággal "eltűntek" az utak Ukrajnában, vagyis olyan rossz állapotban vannak, hogy alig lehet közlekedni rajtuk, mivel a karbantartásukra szánt állami költségvetési pénzek nagy részét elsikkasztják.