Debrecen — Szó szerint egymás alól rúghatja ki az igencsak billegő kispadot Leonel Pontes (44), a Debrecen portugál futballedzője és Horváth Ferenc (43), aki a Diósgyőr együttesét irányítja. Azon túl, hogy a hét végi DVSC–DVTK összecsapás a keleti rangadó mivolta miatt is pikáns, ezúttal a két vezetőedző „élete” is múlik rajta.
Elkezdődött a MOL Ligában a rájátszás, a magyar jégkorongsport legizgalmasabb eseménye. Ebből az alkalomból összegyűjtöttünk néhány érdekességet a sport történetéből.
A kismedencei vénák elzáródásának kellemetlen következménye az állandósuló merevedés, amely nagyon gyakran fájdalommal is jár. A betegség kialakulásában számos külső tényező játszhat közre, de ha időben fordul a beteg szakemberhez, a probléma gyorsan kezelhető.
Tegnap még sikerült a csúcsdöntés Amerikában, a vezető indexek soha nem látott szinteken zártak. Ma azonban úgy tűnik némileg romlott az általános befektetői hangulat, a főbb részvényindexek 0,2 és 0...
Örömmel jelentjük, a múlt heti részletes Lada Vesta bemutató cikkünkben jól tippeltünk, és a Lada hazai importőre, valamint országszerte immár 20 tagot számláló kereskedői hálózata elérte célját: sikerült 3 millió forintban megállítani a Lada első modern, és (szerintünk) Európában első valóban piacképes modelljének, a Vesta szedánnak az indulóárát.
A legveszélyesebb szuperbaktériumok toplistáját állította össze az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, ezek az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok óriási veszélyt jelentenek az emberi egészségre.
Az ATV stábja meglátogatta a szívszorító körülmények között élő Szilágyi Istvánt. A színészlegenda saját bevallása szerint „eléggé lerombolt állapotban van”.
Arany János születésének 200. évfordulójáról emlékezünk meg március 2-án. A közmédia csatornái egész napos műsorfolyammal készülnek a költő tiszteletére.
Magyar idő szerint az éjszaka közepén, jóval az amerikai tőzsdezárás után esedékes Donald Trump kongresszusi beszéde, ami előtt kivárás és óvatosság volt érezhető a tőkepiacokon. A beszédtől sokat várnak, kérdés, nem lesz-e belőle csalódás. Szeretnék tudni, milyen adócsökkentési és deregulációs tervei vannak, ezek a témák nagyban hozzájárultak a részvénypiacok emelkedéséhez az utóbbi időben.
Budapest — Kiütéssel jutott a labdarúgó-Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé a Vasas. Az angyalföldi együttes, miután az idegenbeli meccsen 2-1-re verte a Dorogot, a Szusza Ferenc stadionban 4-0-ra győzte le a másodosztályú együttest, így 6-1-es összesítéssel került a negyeddöntőbe.
A jeges árvíz után mintegy 2450 köbméter hulladék maradt a Tisza hullámterében - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden az MTI-vel. Az érintett öt vízügyi igazgatóság közfoglalkoztatottak bevonásával kedden kezdte meg a hulladék összeszedését.
A bírák munkájának alapvető eszköze a 2018-ban hatályba lépő három új kódex, ezért az Országos Bírósági Hivatal (OBH) idei fő célja ezen kódexek hatékony oktatása - mondta az OBH elnökhelyettese kedden Balassagyarmaton.
A napokban tért haza az Amerikai Egyesült Államokból Tolvai Reni, ahol nemzetközi karrierjét is megpróbálta beindítani. Mindent megtesz azért, hogy valóra váltsa az álmait.
Trump néhány órával a kongresszusi beszéde előtt adott interjút a Fox televíziónak, ahol a republikánusokhoz közel álló riporter kérdezett rá, hogy nem gondolja-e az elnök, hogy a kormányzati...
Az Európai Unióban az agrártámogatások csökkentésével és új bevételi források megteremtésével lehetne fedezetet találni a menekültválság és a közös védelempolitika költségeire - mondta a brüsszeli Európai Bizottság (EB) költségvetési ügyekért és emberi erőforrásokért felelős biztosa egy keddi német lapinterjúban.
Abu-Dzabi – Dzsudzsák Balázst (30) is a soraiban tudó al-Wahda 3-2-re kikapott odahaza az iráni labdarúgó-bajnokság első helyezettje, a Persepolis együttesétől az ázsiai Bajnokok Ligájában a csoportkör második fordulójában.
Los Angeles — Százmilliók előtt bőgött le az Amerikai Filmakadémia, miután a legfontosabb kategóriában nem azt a produkciót jelentették be legjobb filmnek, amelyik a díjat kapta. A Kaliforniai álom alkotói átvették a díjakat, majd a közjátékot követően a Holdfény stábja tőlük kapta meg a szobrokat. Kiderült, a szavazatokat számláló könyvvizsgáló cég, a PricewaterhouseCoopers alkalmazottja okozta…
A világért sem szeretném elkeseríteni a Momentum Mozgalom fiataljait, de úgy vélem, amekkora sikert hozott számukra a 2024-es budapesti olimpiáról szóló népszavazás megtartásához szükséges aláírások összegyűjtése, legalább olyan kudarcszagúnak tűnik az az elképzelésük, ami a magyarországi ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát célozza.
Testvér-települési programok megvalósítására hirdet pályázatot 200 millió forintos keretösszeggel a nemzetpolitikai államtitkárság, a cél: a magyar-magyar kapcsolatok elmélyítése.
Nem elsősorban a nyelvvizsga díja az akadálya a középfokú nyelvvizsga megszerzésének a diákok számára, hanem az, hogy nem jutnak el a középszintű nyelvismeretig - mondta a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Szeged — Tíz évig várta a cellájában Táky Gyula, hogy sorsa felett végre pálcát törjön valamelyik bíróság és eldőljön: börtönben éri majd a halál egyszer, vagy van remény arra, hogy egyszer újra szabad ember lehet.