A jövő héten kezdődő Genfi Autószalonra nagy premierekkel készül a Mercedes-Benz, de közülük is kiemelkedik az E-osztály nyitott változatának bemutatkozása. A Coupé alapjaira épülő modell vászontetőt kap, amelyet már meg is csodálhatunk működés közben.
Legjobban a befektetési cégek háttérdolgozói unják a munkájukat, tízből kilencen, legkevésbé pedig a kutatás-fejlesztésben dolgozók, osztott meg egy friss felmérést a Financial Timesra hivatkozva a Portfolio.
Vannak dolgok, amiket nem igazán lehet, de nem is feltétlenül kell megmagyarázni. Ilyen esetekben szinte kivétel nélkül az érzelmek döntenek helyettünk, és ez így is van rendjén. A „terepesített” kombik kategóriája nagyon közel áll ehhez, hiszen néhány kivételtől eltekintve bizony csak erőlködve tudnánk magyarázatot találni létezésükre, azonban a prémium szegmensben – sőt, mostanra már az olcsóbb…
Budapest – Sportolási szokásait is érintő interjút adott Fekete-Győr András, a Momentum vezetője a Borsnak. Ebből kiderül, hogy ő is szereti a focit, sőt, akár Orbán Viktor miniszterelnökkel is szívesen rúgná a bőrt.
25 évig volt rendőr Pálvölgyi Péter, akit tavaly október 26-án lőtt le a gyanú szerint a Magyar Nemzeti Arcvonal vezetője, Gy. István. Azonban a tettes ügyvédje szerint az orvosszakértő és a fegyverszakértő által leadott szakvéleményekben több ellentmondás is szerepel.
A 2017-es költségvetés tartalékából különítették el a pénzt Leslie Mandoki berlini, londoni és párizsi korncertjének megörökítésére, mindezt az 1956-os forradalom tavalyi, hatvanadik évfordulójának apropóján.
A Cesena 310-esen egy háromgyerekes család utazott Disneylandből haza, San Joséba. A gép egyik utasa, egy tizenéves lány túlélte a balesetet. A gép becsapódása után tűz ütött ki, amiben két épület porig égett. A katasztrófa oka egyelőre nem ismert. (via MTI)
Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajét 2 forinttal emeli – értesült piaci forrásokból az MTI.
Firenze - Paulo Sousa napjai megvannak számlálva a Fiorentina élén, a firenzei focicsapat az Európa-liga után a Serie A-ban is a frászt hozta a szurkolóira.
Barcelona - Elkezdődött a Forma-1 2017-es idényének előszezonja a barcelonai négynapos tesztel, amely már az első napon bizonyította, hogy az átalakított autók gyorsabbak lesznek elődjeiknél.
Több hónap szünet után Akit az Istenek szeretnek című zenés, női témájú estjével lép újra színpadra Csákányi Eszter színművész március 1-jén, a Gödör Klubban.
Devin Nunes, az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke szerint nincs bizonyíték arra, hogy "nem helyénvaló kapcsolatokat" tartott fenn Donald Trump elnök kampánycsapata orosz tisztségviselőkkel.
London – Március közepétől már nem telepedhetnek le uniós polgárok Nagy-Britanniában, legalábbis ezt tervezi Theresa May brit miniszterelnök a Daily Telegraph értesülései szerint. Ezzel azt próbálnák megakadályozni, hogy románok és bolgárok tömegei lepjék el az országot a Brexitet megelőzően.
Szinte lehetetlen megjósolni a francia elnökválasztás kimenetelét, miután hetek alatt teljesen felborultak az erőviszonyok. Korrupciós botrányok, utcai zavargások és kőkemény nyilatkozatok. Két hónap van a választásokig.
Theresa May, brit miniszterelnök még márciusban bejelentheti, egy időben a Brexit elindításával, hogy az ez után érkező uniós állampolgároknak a továbbiakban nem lesz automatikus joguk Nagy-Britanniában a végleges tartózkodásra, írja a The Telegraph.
A vártnál nagyobb bevétellel zárta a negyedik negyedévet az Erste Group, az egyéb eredmény sor elmaradása miatt azonban a 94 millió eurós konszenzusnál valamivel alacsonyabb, 86 millió eurós adózott...
Közzétette a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó eredményeit a Mol. Bár a negyedév során az elemzői várakozásokat a fontosabb eredménysorokon csak a kutatás-termelési üzletág hozta, 2016 egészét...
A hétvégi Oscar-díjátadó sok mindenben furcsa rekordokat döngetett. A közösségi média a legkitartóbban Nicole Kidman (49) különös tapsolásán köszörülte a nyelvét.
Március elsejével ismét elindul a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program, amelyben elhelyezkedési juttatást, „egyfajta bónuszt” kaphatnak a versenyszférában a közfoglalkoztatási jogviszony vége előtt munkát találók – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az MTI-t.
Március elsejével ismét elindul a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program, amelyben elhelyezkedési juttatást, "egyfajta bónuszt" kaphatnak a versenyszférában a közfoglalkoztatási jogviszony...
Február végén ellenőrzi az MNB, hogy teljesítették-e a bankok tavaly a korábban a hitelezési feltételhez kötött kamatcsere (HIRS) tendereken vállalt hitelezési aktivitás növelését - közölte a...
Hétfő délután ismét erősödött a forint az euróval szemben, így kedden 308 alatt indítja a napot a magyar deviza. Közben egyelőre a nemzetközi piacokon is csendesen indul a nap, délután az Amerikából...
Megszületett az idei Dining Guide étteremkalauz versenyének a végeredménye, melyen az első helyet a Ráday utcai Costes érdemelte ki, a második helyet holtversenyben a Bábel és az Onyx szerezte meg,...