Pécs polgármestere szerint a baranyai megyeszékhely önkormányzata helyes és indokolt döntést hozott, amikor 2011-ben saját kézbe vette a város buszközlekedését.
Nem mindennapi mérkőzést hozott a 2016-os szezont lezáró, Houstonban megrendezett Super Bowl – a 466 yardot passzoló Brady és a 14 elkapással záró James White, illetve a valaha volt legnagyobb SB-fordítás csak néhány az éjjel megdöntött vagy beállított Super Bowl-rekordok közül. Íme, a teljes lista!
Két hónap alatt 150 ezren látogattak el Fidel Castro néhai kubai vezető sírjához a Santiago de Cuba-i Santa Ifigenia temetőbe, ami napi átlagban mintegy kétezer látogatót jelent - közölte a sírkert igazgatója a Granma című kubai pártlappal.
Nem jött még el az ideje, hogy visszavonja élénkítő intézkedéseit az Európai Központi Bank, az infláció múlt havi megemelkedése a magasabb energiaárakkal magyarázható átmeneti jelenség - mondta ma...
Országszerte okoznak gondot a közlekedésben a vízátfolyások. A gyorsan olvadó hóból érkező vizet a fagyos földek nem tudják elnyelni, így leginkább a dombos vidékeken hamar alakulnak ki kisebb nagyobb vízfolyások. Sok helyen ezekre az utakra, vagy éppen házak pincéibe folynak, már csak azért is, mert ilyenkor derül ki, hogy az árkok tisztításának elmaradása miatt a víz az utak mellett felgyülemlik…
A Victoria's Secret egyik legszebb angyala, Candice Swanepoel nemrég hozta világra vőlegényével, Hermann Nicolikissal közös babájukat, ami miatt egy ideig modell karrierjét is szünetelteti.
Csendes profitrealizálás zajlott hétfőn az amerikai részvénypiacokon, miután a vegyes gyorsjelentések nem adtak újabb lökést az emelkedéshez.Alulteljesített az energiaszektor 2017.02.06 22:02A Dow 0...
Korábban beszámoltunk róla, hogy a Ferencváros február 12-én jótékonysági labdarúgótornát szervez a veronai buszbalesetben elhunytak emlékére. A fradi.hu közzétette a rendezvény programját, és résztvevőit.
Megölte magát angliai börtönében Stefano Brizzi drogfüggő és sátánista olasz informatikus, aki egy különösen bizarr bűnügyben megölte, feldarabolta és savban feloldotta szexpartnerét, egy köztiszteletben álló rendőrt, akinek a húsából is evett.
Budapest — Váratlan halálhíre hallatán az egész szakma megrendült, és azonnal megindult a találgatás, de Kékes Zoltán (†67) hétfő esti búcsúztatásán már nyílt titok volt, hogy hosszan tartó súlyos betegség ragadta el a Dolly Roll gitárosát.
Tobias Zech német Bundestag-képviselő többször is járt romák lakta magyarországi településeken, ahol azt tapasztalta, hogy az elindított programok jól működnek.
Az 51. Super Bowl már csak az alapszakasz és a rájátszás ismeretében is izgalmasnak ígérkezett, azonban a tornákon kiemelkedően sikeres és esélyes New England Patriots, valamint a feltörekvő Atlanta Falcons briliáns játékkal hozott nem várt izgalmakat a kupadöntőbe. Természetesen a kisebb-nagyobb szünetekben ezúttal sem maradhattak el a bődületes költségvetésű autós reklámok.
Az Európai Unió kész befagyasztani Lengyelország szavazati jogát az integrációs szervezeten belül, ha Varsó nem a jogállamiság útján halad - jelezte hétfőn Berlinben Jyrki Katainen, az Európai Bizottság munkahelyteremtésért, növekedésért, beruházásokért és versenyképességért felelős alelnöke.
Szociális, oktatási, egészségügyi ellátást nem biztosító, viszont az aktuális gazdasági körülményekhez igazított árú munkavállalási engedélyekkel kellene harcolni az illegális bevándorlás és az azzal együtt járó feketegazdaság ellen – ezt tanácsolja Steven Kopits (Kopits István) Magyarországnak és az Egyesült Államok elnökének az alapblog.hu-nak adott interjúban. Ha ezt megcsinálnák, akkor az…
Az amerikai értékpapírpiacokon gyenge kezdés után lefelé sodródtak az árfolyamindexek a hétfői kereskedésben. A kereskedési idő vége előtt mintegy két órával a DJIA-30 index 0,12 százalék, az S&P-500 index 0,33 százalék, a Nasdaq Composite index 0,20 százalék veszteséget mutatott. Az S&P-500 indexben képviselt tizenegy gazdasági ágazatból tíznek csökkent az indexe, a legnagyobb mértékben, közel…
Izrael, Egyiptom, Ciprus partjainál óriási gázkészletek rejlenek, amelyekből Európát is el lehetne látni. A kitermelést azonban politikai feszültségek és magas szállítási költségek nehezítik egyelőre. Lehet, hogy a végső szó a politikusoké lesz, de az is lehet, hogy a gáz jelenléte írja majd át a térségbeli politikát.
Bár az írek szerint hagyományos kenyerüket a zöld szigeten szülte a szükség, könnyen meglehet, hogy az indiánok ősi receptje jutott el hozzájuk az amerikai telepesek közvetítésével.
Szégyelli magát tette miatt a kanadai Denis Shapovalov, akit a britek elleni tenisz Davis-kupa párharcban leléptettek, mert labdával arcon találta Arnaud Gabas vezetőbírót.
Kedden egy társadalmi célú hirdetéssel folytatódik a Fűts okosan! kampány - mondta a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornának.
Jövőre várható az elektronikus jegyrendszer fokozatos elindítása Budapesten - tájékoztatta a BKK az InfoRádiót. Az utazási egyenleget a BKK központi rendszere tartja majd nyilván, a szolgáltatás...
Tovább emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma. A Szociális Fórum 145 áldozatról tud. Az EMMI szerint légből kapottak a számok. Egy új módszertan kidolgozása érdekében munkacsoportot hoznak létre. Részletek a videóban.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) döntése alapján az orosz szövetség (VFLA) atlétáinak eltiltása érvényben marad, az ország képviselői továbbra sem versenyezhetnek nemzetközi versenyeken, így a nyáron, Londonban megrendezendő világbajnokságon sem.
A Volkswagen AG igazgatótanácsa a felső vezetők javadalmazásának átalakítására készül, és ennek keretében 10 millió euróban maximálná a vezérigazgató juttatásait.
A Hoffenheim fontosnak tartotta posztolni a közösségi médiában, hogy magyar labdarúgója, Szalai Ádám tartja jó formáját – és a hétfői edzésre is góllövő cipőt húzott.
Február 28-án lezárul az előző, tíz éves üzemtervi ciklus, az új vadászati törvény értelmében viszont már húsz évre szóló tájegységi vadgazdálkodási tervet kell készíteniük a vadászatra jogosultaknak. Ennek előkészítésére hívta ma össze a Csongrád Megyei Kormányhivatal illetékes hatósága az érintetteket, hiszen a megyében 15-tel gyarapodott a vadgazdálkodási egységek száma az új területi elosztást…
Elgázolt egy embert Muronynál a budapesti Keleti pályaudvarról Lőkösházáig közlekedő Alföld InterCity hétfő este. A férfi a helyszínen meghalt - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.