A tavaszi francia elnökválasztás jobbboldali elnökjelöltje, Francois Fillon volt francia miniszterelnök "elnézést kért a hibáért", hogy a feleségét és két gyerekét parlamenti asszisztensekként alkalmazta, "jogosnak" nevezte az azzal kapcsolatos ellenérzéseket a közvéleményben, ugyanakkor "legálisnak és "átláthatónak" nevezte az állásokat.
Sikeresen tesztelte 3D nyomtatási technológiával előállított gázturbina-lapátjait a Siemens. A hagyományos gyártási technológiához képest a háromdimenziós nyomtatással tökéletesebb hűtést lehetővé...
Túl kockázatosnak nevezte Washington terveit az iráni atomalku felülvizsgálatára hétfőn Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes - közölte az Interfax orosz hírügynökség.
Közel negyedével nőtt tavaly a szlovák bankszektor nyeresége az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a szlovák központi bank (NBS) előzetes adataira hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati...
Enyedi Ildikó, Török Ferenc és Lovrity Anna Katalin új alkotásait, valamint számos hazai filmes közreműködésével készült produkciót is műsorra tűz a csütörtökön kezdődő 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál.
Úgy tűnik, a franciáknál nem: amióta kiderült, hogy felesége és gyerekei is "parlamenti asszisztensek" voltak, Francois Fillontól elpártolnak szavazói.
Megállíthatatlanul terjed az elektromos autózás a világban, ebben meghatározó szerepe van a támogatásoknak, a kapcsolódó töltőinfrastruktúra dinamikus fejlesztésének és az egyre nagyobb...
Átfogó ellenőrzéssorozatot indított a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) a mozgáskorlátozottaknak kiállított parkolási igazolványokkal kapcsolatos jogsértések felderítése és a jogszerűtlenül elfoglalt parkolóhelyek felszabadítása érdekében.
Elképesztő ütemben bővül a Ryanair forgalma, közel 29 millió utast szállítottak egy negyedév alatt, 95 új útvonal került a portfolióba és a flottát is 10 új repülőgéppel bővítették. Üröm az örömben,...
Átfogó ellenőrzéssorozatot indított a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) a mozgáskorlátozottaknak kiállított parkolási igazolványokkal kapcsolatos jogsértések felderítése és a jogszerűtlenül elfoglalt parkolóhelyek felszabadítása érdekében.
A Shell Hungary Zrt. igazgatósági elnöki pozícióját Bujdosó Andrea tölti be február 1-jétől - közölte a társaság az MTI-vel hétfőn. A tájékoztatás szerint Bujdosó Andrea a Temesvári Nyugati...
Két héttel Donald Trump amerikai elnök beiktatása után borúlátóbban ítélik meg az amerikai gazdaság kilátásait a Goldman Sachs közgazdászai, immár valószínűbbnek tartják, hogy idén nem, legfeljebb jövőre jöhetnek a választási kampányban megígért fiskális élénkítő intézkedések - derült ki egy hétfőn ismertetett elemzésből.
Twin Falls — Átnevelésre ítéltek egy nemi erőszakolót az Egyesült Államokban. Cody Herrera (19) idahói fiatal egy 14 éves kislányon követett el súlyos nemi erőszakot.
Nottinghamshire — Jelentősen megnövekedhet a közép-angliai Southwell katedrálisának amúgy sem kicsi turistaforgalma: elterjedt ugyanis, hogy a 700 éves templom egyik kőből faragott, groteszk fejfigurája meglepő hasonlóságot mutat a két hete hivatalban levő amerikai elnökkel.
Félmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a rendőrség annak, aki segít megtalálni a kis Chantal Ildikó Tonellót. A gyermeket magyar anyja rejtegeti olasz apja elől.
Bíróságon támadta meg a Vodafone Magyarország azt a határozatot, amely szerint a következő több mint három évben a Magyar Telekom lesz az állami intézmények mobilszolgáltatója. A Vodafone arra...
Sokan vártak rá, és nem kell csalódniuk: megérkezett a Škoda Octavia RS 245, amely nevéhez hűen 245 lóerőt présel a felfrissített családi négykerekű motorterébe. Így pedig minden idők legerősebb Octavia modellje teljes erőbedobással képviselheti a márkát a márciusi Genfi Autószalonon.
A magyar hatósághoz egyelőre nem érkezett hivatalos tájékoztatás arról, hogy Oroszország megtiltja a szárnyashúsimportot a madárinfluenza sújtotta európai országokból - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Miami — Alig ruhában is a legcsinosabbnak bizonyult Oláh Noémi (25): a korábbi magyar szépségkirálynő nyerte ugyanis az idei Miss Bikini Florida versenyt.
A Mercedes-Benz, amelyről sosem gondoltuk volna, hogy sorozatgyártásba kerül. Valami ilyesmi címet lehet akasztani a G63 AMG 6x6 nyakába, amelyet aztán hasonlóan durván terepre kihegyezett 4x4-es modell követett. Úgy tűnik, hogy a kereslet meglehetősen élénk a brutális G-osztályok iránt, ezért érkezik a 4x42 kabrió kiadása.
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, valamint Sigmar Gabriel német külügyminiszter közös közleményt adott ki a német-magyar baráti szerződés megkötésének 25. évfordulójára. A nyilatkozatban megerősítik, hogy ma is kiemelt fontosságot tulajdonítanak az emberi jogok és az alapszabadságok tiszteletén, a demokrácián és a jogállamiságon alapuló európai egység megteremtésének.
Schobert Norbi hétvégi Facebook posztján sokan kiakadtak, ugyanis a fitneszguru a kokain (C17H21NO4) és a répacukor (C12H22O11) képlete helyett vegyjelet írt, ami helytelen, vegyjele ugyanis a természetben is előforduló elemeknek van.
A Ford már jó ideje olyan autógyártó és mobilitási szolgáltatóként működik, amelynek üzleti tevékenysége az autók eladásán messze túlmutatva más területekre, például a telekocsi-szolgáltatásra vagy a kerékpármegosztásra is kiterjed. Az autógyárnak ez az újszerű jövőképe eddig főleg a digitális médiában és PR-üzenetekben jelent meg – most viszont fordult a kocka.
A Jaguar Land Rover csoport nem zárt túl szerencsés hetet tegnap: az angliai Solihullban található üzemükből közel 1,07 milliárd forintos értékben loptak erőforrásokat ismeretlen tettesek. Az eset még múlthét kedden történt, és az eddigi információk alapján az elkövetők szinte filmbe illő egyszerűséggel jutottak be a gyár területére, majd hagyták el azt a zsákmányukkal – kétszer is.
Közeleg a tavasz, a kabriózás szerelmesei pedig már tűkön ülve várják, hogy végre ismét megszabadíthassák béklyót jelentő tetejétől négykerekű társukat. A Mercedes-Benz is készül a jó időre, méghozzá két limitált szériás modellel: míg az SLC egy RedArt Edition névre hallgató különkiadással csábítja a vásárlókat a kabriózásra, addig a nagyobb testvér, az SL a designo Edition-re keresztelt…
Itt nincs új a nap alatt, legalábbis elnevezés tekintetében: változatlanul Sports Tourer néven érkezett meg az új generációs Insignia kombi változata. A modell elődjéhez képest minden téren előrébb lépett, így joggal kaphatja meg a valaha készült legjobb Opel címet.
Egy Stradivari-cselló és egy Stradivari-hegedű hangja is hallható lesz a Szolnoki Szimfonikusok Arcok című hangversenyén február 6-án, hétfőn, a Tisza-parti város Aba-Novák Agóra Kulturális Központjában, a koncerten Baráti Kristóf Liszt-díjas hegedűművész és Várdai István Liszt-díjas csellista is fellép - tájékoztatta a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezetője hétfőn az MTI-t.
Magyarország — Tavaszig még egészen biztosan eltart az influenzajárvány, főleg, ha tartóssá válik az enyhe idő – mondta a Blikk által megkérdezett szakember.
Finomhangoló devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az egy hónapos lejáraton meghirdetett tenderre beérkezett 371 milliárd forint ajánlatból 150 milliárd forintot fogadott el. A...